Bruschetta

3 évvel ezelőtti római utunk alkalmával ismerkedtem meg az "igazi" olasz bruschetta-val. Akkor előételként ettük a Piazza Navona közelében, egy kis étteremben ezt a híres-neves és előszeretettel fogyasztott pirítós, fokhagymás kenyerecskét. Bár többször próbálkoztam vele itthon, igazán soha nem sikerült azt az ízkombinációt elérnem, amilyen az volt. Azóta is nosztalgiával gondolok rá.

Eredetileg, ez a "szegény ember étele" Közép- és Dél-Olaszországból származik. Ezt a nagyon egyszerű, frissen pirított kenyeret még melegen fokhagymával és olívaolajjal bekenték és máris ehették. Gazdagabb formája a jelenleg ismertebb, amire összevágott paradicsomot és bazsalikomlevelet is tesznek.

Én így készítem:
Egy nagy tálban kis kockára vágott paradicsomot, kevés extraszűz olivaolajjal, kis sóval és kevés oreganóval összekeverek. Ciabatta, félig sült kenyeret veszek és magam sütöm készre a sütőben. Még melegen felszeletelem.
Egy gerezd fokhagymával bedörzsölöm a kenyérszeletek alsó felét. (A fokhagymát alig szabad érezni!)
Meglocsolom a kenyérszeleteket egy nagyon kevés olivaolajjal, ráteszem a paradicsomot (ez közben levet ereszt, de ez nem baj, még villával jobban össze is nyomkodom) és néhány friss bazsalikomlevelet. Ennyi.
Fontos, hogy maga a kenyér kicsit meleg legyen még mikor a paradicsom rákerül.
Sajnos, a tapasztalat mutatja, ha a kenyér már nem meleg, ha az olívaolaj minősége gyenge, ha a paradicsomnak (pl. az egész évben kapható üvegházi hollandinak) nincs íze, akkor felesleges az egésznek nekikezdeni.
Hiszen annyira egyszerű étel, annyira egyszerű alapanyagokból áll, ráadásul nyers, hogy csak a nyersanyagokból kaphatjuk meg azt a jellegzetes ízhatást, amitől oly népszerű hazájában.