hétfő, december 20, 2021

Körtés göngyölt marhaszelet pikáns mártásban

Hónappal ezelőtt készítettem ezt a különleges finomságot, de már akkor elhatároztam, hogy Karácsony egyik napján ez kerül az asztalra, annyira odavaló. Igaz, kissé időigényes, de megéri! Valódi ínyencség, ünnepi főétel!

Hozzávalók 4 személyre:
1-2 szál sárgarépa
2 szárzeller
4-5 körte
4 vékonyra klopfolt marhaszelet (felsál,comb...)
2 ek dijoni mustár
3 fej hagyma
2 ek étolaj
1 ek s
űrített paradicsom
1 ek liszt
6 dl zöldség alaplé
10 dkg kékpenészes sajt
1 ek méz
2 ek vörösáfonya lekvár
só, bors
A süt
őt 180 fokra előmelegítjük (alsó/felső sütés). A répát, zellert megpucoljuk és hosszában/széltében, lehetőleg egyforma vékony csíkokra vágjuk. Egy körtét meghámozunk, negyedeljük (ha túl nagy nyolcadoljuk), a magházat eltávolítjuk.
A vékonyra kivert hússzeleteket egymás mellé helyezzük. Sóval, borssal megszórjuk, mustárral megkenjük és mindegyikre egyenl
ően elosztva, ráfektetjük a zöldség,- és körtehasábokat és szorosan feltekerjük. Konyhai kötöző zsineggel rögzítjük.
A hagymákat megpucoljuk, négyfelé vágjuk.
Az olajat egy pecsenyesüt
őben felforrósítjuk és a húsgöngyölegek minden oldalát körbe pirítjuk. Egy tálra kivesszük, melegen tartjuk.
A visszamaradt zsíron a hagymát röviden megkapatjuk, hozzákeverjük a s
űrített paradicsomot. Megszórjuk a liszttel, felöntjük az alaplével és felforraljuk.
Belehelyezzük a göngyölegeket és a süt
őben a közepes sínen, lefedve, kb. 90 percig pároljuk.
Közben a maradék 3 körtét negyedeljük/nyolcadoljuk és a magházat kivágjuk.
A körtéket is a szószba tesszük a hús mellé és még további 15 percig puhára pároljuk. (Ha ekkor a hús még kemény a körtét kivesszük és a roládokat tovább dinszteljük.)
Ha minden megpuhult, a göngyöleget és a körtéket kivesszük a szószból, melegen tartjuk.
A feldarabolt sajtból 7 dkg-ot a mézzel együtt a szószhoz keverünk. Sóval, borssal megszórjuk.
Visszahelyezzük a húsgöngyölegeket és a körtéket a szószba és röviden felmelegítjük.
Tálaláskor vörösáfonya lekvárt és a maradék sajtot kínáljuk hozzá. Krumplipürével az igazi...

csütörtök, november 25, 2021

Darás (grízes) tészta

Gyerekkorom nagy kedvence, leginkább egy kiadós leves után...
Mint hétköznapi tészta napjainkban családom egyik favoritja, ami most éppen a krumplileves után kívánkozik.
És igen, tudom, valószín
űleg már mindenkinek megvan a maga variációja, de szeretném családom felnövekvő generációjának az én verziómat is továbbadni. Talán még valakinek hasznára válik. ;-)
Hozzávalók 3-4 személyre (nem éhes gyomorra):
1 dl étolaj, vagy zsír (nálam kacsazsír)
15 dkg búzadara
csipet só
1-1,5 dl víz
30 dkg szélesmetélt tészta
sárgabaracklekvár
porcukor
Egy nagyobb serpeny
őben felforrósítom a zsiradékot, beleszórom a búzadarát, csipet sót szórok rá és közepes lángon, folyamatosan kevergetve aranybarnára pirítom.
Ekkor nagyon óvatosan, mert a g
őz felcsap, apránként felöntöm a vízzel (egyszerre ne túl sokat, mert elvenni már nem lehet belőle, de pótolni igen, -  lényeg, hogy a gríz puha legyen), elkeverem és fedő alatt hagyom puhulni.
Közben egy nagy fazékban vizet forralok, enyhén sózom és a tésztát 
megfőzöm. Leszűröm, és én ilyenkor egy kevéske vajjal még összekeverem, hogy ne tapadjon a tészta össze. (Lehet a vízbe is pár csepp olajat önteni, de nekem ez a vajas megoldás jobban bejön.)
A még meleg tésztát hozzákeverem a pirított darához. Jól átkeverem, 
hogy a darából mindenhova jusson, átmelegítem, majd sárgabaracklekvárral és porcukorral tálalom.

csütörtök, október 14, 2021

Máglyarakás sárgabarack befőttel


Na persze, befőttből, de azért nagyon ott volt a helyén. Mert mit is rakjak a siserehad orra elé a krumplileves után? Valami édes kellett, meg volt is maradék száraz kifli még otthonról. (Itt nincs az a fajta, amit szeretünk, csak sós, vagy nagyon édes...)
Nem fogtam mellé, morzsa nem maradt...
Hozzávalók 3-4 személyre:
4 szikkadt kifli, esetleg kalács
4 dl zsíros tej
3 tojás
1 ek porcukor
1 zacskó vaníliáscukor
1/2 citrom reszelt héja
csipet só
1 üveg felezett sárgabarack
2 ek olvasztott vaj
5 dkg finomított kristálycukor
mandulalapocskák
A süt
őt 180 fokra előmelegítem.
A felkarikázott kifliket egy nagyobb tálba szórom. A tejbe beleszórom a reszelt citromhéjat, felforralom és ráöntöm a kiflikre. Óvatosan átkeverem és hagyom, hogy beszívódjon.
A tojásokat szétválasztom, a sárgáját a porcukorral, vaníliáscukorral,  sóval összekeverem és ezt is ráöntöm a kiflikarikákra.

Lazán összekeverem és hagyom, hogy a kifli beszívja az öntetet.
Közben lesz
űröm a sárgabarackot.
A kiflimassza felét egy sütőpapírral kibélelt tortaformába (vagy egy vajjal kikent tűzálló tálba) terítem és a barackfelekkel beterítem (lehet hozzákeverni egy kevéske folyósra melegített sárgabaracklekvárt is, nagyot dob rajta!). A maradék kiflikkel befedem.
Betolom a süt
őbe és 15 percig sütöm. Ekkor olvasztott vajjal megöntözöm és még 15 percig sütöm.
Ezalatt a tojásfehérjéket a kristálycukorral kemény habbá verem és a  kiflifelfújt tetejére simítom. Megszórom a mandulalapokkal és 200-210 fokon rövid ideig készre sütöm.

kedd, október 05, 2021

Krumplileves, csak úgy egyszerűen

Tudom, mindenkinek megvan már a maga szájíze szerinti, de hogy megmaradjon az utódoknak, idepötyögöm most a magunkét. Nincs benne semmi különleges (talán van, aki mosolyog is rajta),  egyszerűen nagyszerű, vagyis finom. Lehet, persze variálni mindenféle hozzávalóval, de szerintem kár érte... Így jó, ahogy van, nemes egyszerűségében. Persze, nálam a zellerszár (illetve az íze) az, ami a koronát a fejére (levébe) teszi!
Hozzávalók 4 személyre:
5 dkg szalonna
1 fej vöröshagyma
2-3 szál sárgarépa
1-2 ek liszt
1-2 tk
őrölt pirospaprika
60 dkg krumpli
(kb. 10 karika kissé csíp
ős kolbász)
3 zellerszár a zöldjével
só, bors
2 dl tejföl
A szalonnát jó apróra felkockázom és egy fazékban kisütöm.
A megtisztított és felaprózott vöröshagymát hozzádobom, üvegesre párolom. Hozzáadom a felkarikázott répát, pár percig kevergetve pirítom.  Megszórom a liszttel és közepes lángon, állandó kevergetés mellett világos barnára pirítom. Rántás (sicc!)...
Lehúzom a tűzről, megszórom a pirospaprikával, felöntöm 2 dl hideg vízzel és csomómentesre keverem.
Beleadom a krumplit és felöntöm 1 l vízzel.
(Most volt egy darabka házi füstölt sonkám, feldarabolva azt is mellé dobtam. Nem ártott neki...)
Hozzádobtam a zellerszárat a zölddel és majdnem teljesen lefedve, alacsony hőmérsékleten puhára főzöm.
A "végkifejlet" előtt pár perccel hozzádobom a kolbászkarikákat. Mikor már teljesen puha a krumpli, belekeverem a tejfölt (vagy mindenki maga teszi a tányérjába), mégegyet rottyantok rajta, hogy ne legyen csomós, és máris tálalható.
Utána jöhet egy finom barackos máglyarakás, de ez majd a következő bejegyzés főszereplője lesz...

hétfő, szeptember 20, 2021

Húsgombóc gombával sütőtökös sajtszószban

Mikor az ember lány (fia) már kivan a nyári főzelékektől, de még mindig a könnyebb ételek után áhítózik, akkor jön nálam például a gomba, sütőtök és persze még valami, amivel egy kicsit "férfiasabbá" teszem. ;-)
Ez a variáns most éppen nekünk valónak bizonyult. Mindenki nagyokat bólogatott, mikor nekikezdtem.
Igaz, már többször készítettem, így tudta mindenki, mi jóval lesznek ellátva...
Hozzávalók 4 személyre:
1/2 kg vegyes darált hús
1 tojás
10 dkg zsemlemorzsa
1 tk
őrölt köménymag
20 dkg vegyes gomba
5 ek olívaolaj
40 dkg süt
őtök
3 ek vaj
2 ek liszt
1 l tej
10 dkg hegyi sajt (aromás)
csipet
őrölt szerecsendió
fehérborecet
aprított petrezselyemzöld
só, bors
A sütőt 180 fokra előmelegítem.
A húsgombócokhoz a darált húst a tojással, zsemlemorzsával, köménymaggal, sóval, borssal alaposan összedolgozom. Nedves kézzel kissebb gombócokat formálok belőle.
A megtisztított gombát felszeletelem.
3 ek olívaolajat felforrósítok egy serpenyőben és a húsgombócok minden oldalát megkapatom benne. Hozzáadom a gombát és együtt tovább pirítom. 
A tököt megpucolom, belsejét kivájom és apróra feldarabolom, majd egy sütőformába rakom. A maradék olajjal meglocsolom, sóval, borssal megszórom és a húsgombócokat és a gombát is mellé halmozom. A sütöben addig sütöm, míg a tök megpuhul (kb. 15 perc).
Ha a gomba és a húsgombóc nagyon pirulna, azokat már el
őbb is ki lehet venni.
A vajat egy fazékban megolvasztom, belekeverem a lisztet és rövid ideig pirítom. Felöntöm a tejjel  és alacsony hőmérsékleten kb. 10 percig főzöm. (Vagyis besamel mártást készítek.)
A lereszelt sajtot a mártáshoz keverem, hagyom felolvadni. A sütöben megsült puha tököt hozzáadom és egy kézi mixerrel pürésítem. Frissen reszelt szerecsendióval, ecettel, sóval, borssal ízesítem.
A húsgombócokat és a gombát is a szószba helyezem, megszórom aprított petrezselyemmel és azonnal kínálom. (Esetleg petrezselymes krumplit is adok hozzá.)

csütörtök, augusztus 12, 2021

Sült csirkecombok datolyával, olíva,- és kapribogyóval

Ezt a szenzációs receptet egyik nagy kedvencem, Yotam Ottolenghi oldalán találtam és persze, hogy muszáj volt elkészítenem.
Nem igazán kánikulai fogravaló, hiszen süt
ő kell hozzá, ám, ha hűvösebbre fordul, mindenképpen ajánlom, érdemes nekiállni. Fantasztikus ízkavalkád a végeredmény.
Kissé talán merésznek t
űnhetnek az összetevők, de nem volt még senki, aki ezt nehezményezte volna...
Fontos! A csirke combokat legalább egy napig, de akár kett
őig a marinádban kell érlelni, hogy az ízek jól átjárják és omlósan puha legyen a végeredmény.
Hozzávalók 4-6 személyre:
6 egész csirkecomb
5 gerezd fokhagyma, összenyomva
nagy csokor friss oregano, összeaprítva (vagy 1,5 ek szárított)
3 ek vörösborecet
3 ek olívaolaj
15 dkg magnélküli, zöld olívabogyó
5 dkg kapribogyó, plusz
2 ek a levéből
10 dkg magtalan, negyedelt datolya
3 babérlevél
2 dl száraz fehérbor
(1 ek datolyaszirup)
só, bors
1-2 nappal a sütés elött a csirkecombokat alaposan besózzuk, friss borssak megszórjuk és egy nagy üveg-, vagy cseréptálba helyezzük. Egy másik edényben az összes hozzávalót (a boron kívül) összekeverjük és a húsra öntjük.
Óvatosan átkeverjük, hogy a pácléből mindenhova jusson. Lefedjük és 1-2 napig a hűtőben érleljük. Közben többször megforgatjuk.
A sütés napján a süt
őt 200 fokra előmelegítjük.
A combokat a marinád összes hozzávalójával egy nagy süt
őtepsibe terítjük és ráöntjük a (sziruppal elkevert) bort. Betoljuk a sütőbe és kb. 50 perc alatt készre sütjük. Közben néhányszor megöntözzük a szafttal, míg a hús felül szépen megpirul és puha lesz.
Tálaláskor krumplipürét, esetleg friss zöld salátát adhatunk mellé.
Igazi siker-étek!

csütörtök, július 29, 2021

Ribizlis-vaníliás mini tortácskák

Furcsa mód ez az első olyan süteményem, amit nem sikerült megkóstolnom, úgy fogyott el. Ugyanis leánybúcsúra készült és minden darabnak már előre volt gazdája. Kicsit izgultam, hogy vajon finom lett-e, de hamar megnyugtattak. 5 perc alatt kiürült a tál... Rettentő egyszerű, mondhatnám, elronthatatlan.
Hozzávalók 12 darabhoz:
6 dkg puha vaj
6 dkg cukor
2 tk vaníliás cukor
csipet só
2 ek citromlé
1 tojás
1 tojás sárgája
12,5 dkg liszt
1 tk süt
őpor
15 dkg ribizli
A süt
őt 170 fokra előmelegítem. A tortácska (cupcake) sütőformát (nekem olyan van, amibe 12 tortácskát süthetek és a mélyedések közepe kissé kiemelkedik) vékonyan kikenem vajjal (ha valakinek szilikon van, azt nem kell).
A vajat, cukrot, vaníliás cukrot, sót egy tálban alaposan kikeverem, hogy a cukor felolvadjon. A citromlevet, egész tojást és a tojás sárgát is beleadom.
Lisztbe szórom a süt
őport, beleszitálom a vajas masszába és jól elkeverem.
A megmosott ribizlit leszemezem. Konyhapapíron, amennyire lehet lecsepegtetem és óvatosan a tésztába dolgozom, amit aztán elosztok a süt
őforma mélyedéseibe. (Vigyázat, a sütés közben megemelkedik a tészta, tehát ne egészen a mélyedések pereméig adagoljuk a tésztát!)
Betolom a süt
őbe és kb. 20 perc alatt készre sütöm. (Érdemes tűpróbát végezni!)
Mikor kiveszem a süt
őből hagyom hűlni kicsit a formában, aztán egy sütőpapírral leterített sütőrácsra borítom, ahol teljesen lehűtöm.
Mikor teljesen kih
űlt, lehet díszíteni cukormázzal, porcukorral, cukorkákkal stb.
Nagyon mutatós és igazán finom.

péntek, július 16, 2021

Hideg sülteper-krémleves bogyósgyümölccsel


Igaz, már lement az eperszezon, de ezt a receptet muszáj megosztanom, annyira finom és ha van a mélyhűtőnkben lefagyasztott gyümölcs, máris főzhető. Igazán különleges, szinte felér egy desszerttel, nagy melegben különösen "életmentő" lehet...
Hozzávalók 4 személy részére:
60 dkg eper
10-15 dkg barnacukor (+/- az eper édességétől függően)
2 ek balzsamecet
1/2 citrom kifacsart leve
50 dkg natur joghurt
2 dl habtejszín
A sütőt 190 fokra előmelegítem. A megmosott, lecsumázott, felezett epreket egy nagy sütőtálba terítem. (Lehetőleg ne fedjék egymást.)
Megszórom a cukorral, meglocsolom a balzsamecettel és a citromlével.
Betolom a sütő középső sínére és addig sütöm, míg összeesik az eper és szirupos levet ereszt (kb. 20-25 perc).
A megsült epret a lével együtt turmixgépbe öntöm, hozzákanalazom a joghurtot, felöntöm a habtejszínnel és simára turmixolom.
(Ha túl sűrű lenne, kevés vízzel higítható.)
Jól lehűtve, bogyós gyümölcsökkel megszórva kínálom.

Forrás:Stahl magazin

csütörtök, július 08, 2021

Tarjás zöldbab csőben sütve

Mert itt az ideje, amire már nagyon vártunk, zöldbab jön, ha lehet a héten többször is. Az áráról most nem szólok. Az jár jól, akinek a kertjében terem... Miután a napokban kaptunk igazi házi angolszalonnát, nem volt vita, az is belekerült. Nagyon jól tettem!
A tarja helyett lehet akár pulyka,- vagy csirkemellfiléb
ől is készíteni. Nem ront rajta ;-)
Hozzávalók 4-5 személyre:

70 dkg zöldbab (lehet zöld,- vagy sárgahüvely
ű)
4-5 szelet tarja (esetleg
szárnyas-mellfilé)
15 dkg angolszalonna

1 fej vöröshagyma

2 ek kacsazsír (repceolaj)

1 doboz tejföl

1 tojássárga

15 dkg ementáli sajt (reszelt)

zsemlemorzsa

só, bors

A süt
őt 200 fokra előmelegítjük.
A megmosott, pucolt zöldbabot kevés sós vízben pár perc alatt puhára pároljuk, lesz
űrjük, hideg vízzel leöblítjük.
A húst kissé kiverjük, sózzuk, borssal megszórjuk.

A szalonnát felkockázzuk, a megpucolt hagymát felaprózzuk és a zsiradékon kisütjük. A hússzeletek mindkét oldalát kissé átsütjük benne.

Egy t
űzálló tálba letesszük a zöldbab felét, ráfektetjük a hússzeleteket, majd befedjük a maradék zöldbabbal.
A tejfölt összekeverjük a tojássárgával és a lereszelt sajttal. Betakarjuk vele a rakott zöldbabot és megszórjuk zsemlemorzsával.

Betoljuk a süt
ő középső sínére és kb. 30 perc alatt készre sütjük.
Friss zöld,- vagy paradicsomsalátával kínáljuk. 

csütörtök, július 01, 2021

Narancsos-fehér csokoládés pite

Már a receptírás elején kisebb gondot okozott ennek a finomságnak az elnevezése, ugyanis erdetileg "tarte"-nak gondoltam, de aztán úgy döntöttem, mégis jobban hangzik magyarul a pite elnevezés. Végül is teljesen mindegy, mi csak  "narancs-tart"-nak hívjuk.
Igazából talán télen kívánkozna megsütni, de mi annyira szeretjük, hogy általában eltekintünk az évszaktól.

Hozzávalók egy 24 cm átmérőjű formához:
Tészta:
10 dkg fehér csokoládé
6 dkg puha vaj
3 tojás (szétválasztva)
6 dkg liszt
6 dkg porcukor
10 dkg finomra darált mandula
7 dkg cukor
10 dkg kandírozott narancs
40 ml narancslé
Tet
ő:

2-3 bio narancs (nagyság függvénye)
30 dkg cukor

A tésztához az összevágott csokoládét forró vízfürdőben felolvasztjuk. Langyosra hűtjük, közben a sütőt 170 fokra (alsó-felső sütés) előmelegítjük.
Egy tarte/pite formát kivajazunk, megszórjuk kevés liszttel (vagy kibéleljük süt
őpapírral).
A vajat és a langyos csokoládét habosra keverjük, hozzáadjuk a tojássárgákat.
A lisztet és a porcukrot átszitáljuk és összekeverjük a darált mandulával.
A tojásfehérjét jó keményre felverjük, közben a cukrot porciónként hozzáadagoljuk. Ezt a habot óvatosan a liszes keverékhez vegyítjük.
A felaprózott, kandírozott narancsot a vajas masszához keverjük a narancslével együtt és összeforgatjuk a lisztes keverékkel.
Ezt a masszát a tarteformába simítjuk és kb. 35 perc alatt készre sütjük.
Eközben a narancsokat forró vízben lemossuk, megszárítjuk és vékonyan felkarikázzuk. A tet
őhöz való cukrot 2,5 dl vízben felolvasztjuk, a narancsszeleteket beletesszük és alacsony lángon pár percig főzzük. Levesszük a tűzhelyről és hűlni hagyjuk.
A kész tarte-t (pitét) tálra csúsztatjuk, a kih
űlt cukrozott narancsszeletekkel befedjük és kívánságra vaníliafagylalttal kínáljuk.
A siker nem marad el!

csütörtök, június 17, 2021

Spenótos töltött paradicsom

Mert végre megérkezett a recept mindkét fő alkotójának a szezonja, vettem a bátorságot és a meleg ellenére is bekapcsoltam a sütőm. Megérte... lett egy csuda finom, könnyű vacsoránk.
Hozzávalók 4 személyre:
4 nagy, húsos paradicsom
40 dkg spenót
1 csomag újhagyma
1 sz
űk marék fenyőmag
2 ek repceolaj
15 dkg ementáli sajt (reszelt)
2,5 dl hollandi mártás (ha nincs id
ő sajátot készíteni, kapható készen dobozban, vagy por alakban)
5 dkg vaj
só, bors
A süt
őt 200 fokra előmelegítjük.
A paradicsomokat megmossuk, tetejüket levágjuk, felkockázzuk és a belsejüket körkörös mozdulatokkal kiskanállal kivájjuk.
Az újhagymát megpucoljuk, felkarikázzuk. A feny
őmagot szárazon megpirítjuk. A spenótot megmossuk, lecsepegtetjük.
Egy serpeny
őben az olajat felforrósítjuk és a hagymakarikákat üvegesre megpároljuk.
Belekeverjük a  kissé összevágott spenótot, sózzuk, borssal megszórjuk.
Mikor kissé összeesett, hozzádjuk a felkockázott paradicsomot, rövid ideig együtt pároljuk. Megszórjuk a feny
őmaggal.
A kissé kih
űlt masszával megtöltjük a kivájt paradicsomokat, majd egy vajjal kikent tűzálló tálra sorakoztatjuk őket (ha marad a töltelékből, azt is melléjük halmozhatjuk).
Egy kisebb fazékban vajjal kikeverjük a hollandi mártást (ha por alakban van, a tasak leírása szerint el
őkészítjük) és 5 dkg sajtot. Olvadásig, alacsony hőfokon kevergetjük, majd ráöntjük a megtöltött paradicsomokra és a maradék sajttal is megszórjuk.
Betoljuk a süt
őbe és 20-25 perc alatt készre sütjük.
Tálaláskor friss baguette-t kínálhatunk hozzá.

péntek, június 04, 2021

Ünnepi levesem vegyes húsból

Ezt a levest valójában anyósom konyhájából lestem el, hiszen ő az, aki esküszik rá, hogy az igazi húsleveshez többféle-fajta hús szükségeltetik. Más szóval, a többféle hús együtt a jóféle zöldségekkel valami mennyei ízű húslevest eredményez. Lehet, hogy most többen felszisszennek, de én nála én még mindig finomat ettem, ezért aztán most hozzádobtam a gyöngytyúkomhoz egy kevéske marhahúst is... csak, hogy megadjam a módját. Nem csalódtunk, jót ettünk, mindenki nagy kedvére volt.
Mert, mint Móricz Zsigmond mondta "...Mert a levesnek úgy kell készülnie, hogy abban legyen marhahús is, meg szárnyas is.... Egy ilyen tányér leves a beteget lábra állítja, s az egészségest viruló ifjúvá teszi."

Hozzávalók 4-6 személyre:
1 egész gyöngytyúk
3-4 szelet vastagabb marhalábszár
5 db közepes sárgarépa
2 db közepes fehérrépa
2 db citromrépa (világosabb színű sárgarépa)
1/2 db zellergumó
1 db karalábé
1/4 db kisebb fej kelkáposzta
1 fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
1 db zöld paprika
1 db paradicsom
ujjnyi gyömbér
2 babérlevél
15-20 szemes bors
3 szegfűbors
frissen reszelt, késhegynyi szerecsendió

1 csokor petrezselyem
1-2 zellerszál
Egy nagyobb fazék aljára tettem az alaposan megmosott, konyhakész gyöngytúkot, mellé fektettem a marhalábszár darabokat és felöntöttem kb. 4 l vízzel.

Mikor forrni kezdett egy szürővel leszedtem a habot (van aki, ezt nem tesz, hagyja, majd úgyis letisztul).
Ezután hozzaádtam a megtisztított, nagyobb darabokra vágott zöldségeket, paradicsomot, paprikát és az egyben hagyott, lemosott, héjas vöröshagymát (ezt a végén kidobtam).
Az egészben hagyott, megtisztított fokhagymát, gyömbért, szegfűborsot, szemes borsot egy teafilter zacskóba szórtam, lezártam és  a levesbe lógattam (a főzés végén ez is ment a szemétbe).
Izlés szerint sóztam, megszórtam frissen reszelt szerecsendióval, beledobtam a babérleveleket és a végén ráfektetettem az összekötözött petrezselymet a zellerzölddel.
Nagyon lassú tűzön, gyöngyözve, kissé lefedve, addig főztem, míg a húsok vajpuhára főttek (kb. 3 óra volt).
Mikor minden megpuhult, a petrezselyem és zellerköteget
eltávolítottam, külön tálra kivettem a húsokat, óvatosan leszűrtem a  levest. A zöldséget tálra rendeztem, majd a húsokkal és a közben kif
őzött csigatésztával tálaltam a forró, illatos levest.
Az eredmény magáért beszélt!

péntek, május 28, 2021

Édesburgonya krémleves kókusztejjel

Mikor valami laktató és finomra vágyom, pont erről a levesről fantáziálok. Lehet, hogy nem igazán tavaszi-nyári étek, de ebben az esős, hűvös májusban igazán jól esik ez a testet-lelket melengető finomság. Ráadásul tiszta vegán, úgyhogy beleillik sokak étrendjébe.
Hozzávalók 4 személyre:
1/2 kg édesburgonya
1 csomag újhagyma
hüvelyknyi gyömbér
2 gerezd fokhagyma
2 ek földimogyoró olaj (alternatív repce-, vagy napraforgóolaj)
7,5 dl zöldség alaplé, esetleg víz
2,5 dl cukrozatlan kókusztej
marék friss koriander
1 kisebb, friss chilipaprika
4-5 dkg tisztított, sótlan, pirított földimogyoró
só, bors
Nagyon jó bele egy kisebb pohár kókuszjoghurt
Az édesburgonyát meghámozzuk és felkockázzuk (nem kell túl apróra, úgyis turmixoljuk a végén). Az újhagymát megpucoljuk, a fehér részt finomabbra, a zöld részét durvábbra felkarikázzuk. A gyömbért és a fokhagymát lehámozzuk és finomra összevágjuk.
Az újhagyma fehér részét, a gyömbért és a fokhagymát egy leveses fazékban olajon megdinszteljük. Az édesburgonyát is beleszórjuk és rövid ideig együtt pirítjuk. Az alaplével (vízzel)  és a kókusztejjel felöntjük és 15 perc-ig alacsony h
őfokon, félig lefedve, rotyogtatjuk.
Közben a korandert megmossuk, a leveleket lecsipkedjük, a chilit kimagozzuk és felaprózzuk, a földmogyorót durvára összevágjuk.
Mikor az édesburgonya megpuhult, a levest egy kézi mixerrel, vagy turmixban pürésítjük. Sózzuk, borssal f
űszerezzük.
Tálaláskor kívánságra kókuszjoghurttal, koriander levéllel, az újhagyma zöld felvágott karikáival, chilivel és földimogyoróval megszórva tesszük tökéletessé.

péntek, május 21, 2021

Zöldborsó-rukkola krémleves retek belevalóval

Leves nálunk majdnem minden ebédnél kerül az asztalra. Ha mégis kimarad, annak bizony komoly oka van. Ezért aztán igyekszem mindenkor megtalálni azt a variációját, ami kevés munkával, egyszerűen, finom tányérbavalót ígér. Ilyen lett ez a finom tavaszi zöld leves is, amiben bár a hozzávalók még nem igazán szezonálisak, de esküszöm, megérte! Egyszerűsége miatt bármikor az asztalra tehető igen rövid időn belül. Külön meglepetés a retek, ami mint a leves kísérője, meglepően jól teljesíti feladatát... ;-)
Hozzávalók 4 személyre:
1 csomag újhagyma
2 gerezd fokhagym
30 dkg lisztes krumpli
2 ek olívaolaj
3 ek vaj
1 l zöldség alaplé
40 dkg zöldborsó (kifejtett friss zöldborsó, vagy mélyh
űtött)
10 dkg rukkola
10 db retek
1 dl habtejszín
3 ek citromlé
só, bors
A hagymát, fokhagymát pucoljuk meg, a hagymát karikázzuk fel, a fokhagymát egy nagyobb kés lapjával nyomjuk össze. A meghámozott krumplit vágjuk kb. 4 cm nagyságú darabokra.
Egy fazékban a felforrósított olajon a hagymát, fokhagymát és a krumplit állandó kevergetés mellet 3 perc alatt dinszteljük meg. Az alaplével öntsük fel és fed
ő alatt kb. 15 percig főzzük. A zöldborsót is adjuk hozzá és addig  főzzük, amíg ez is puha lesz.
Eközben a rukkolát folyóvíz alatt mossuk meg és vágjuk össze durvára. A retket megpucoljuk, negyedeljük. Egy serpeny
őben a vajat megolvasztjuk és a retekszeleteket közepes hőmérsékleten 3 perc alatt pároljuk puhára. Sózzuk, borssal hintsük meg.
A
levest a tejszínnel öntsük fel és röviden forraljuk fel. Az összeaprított rukkolát szórjuk bele és pürésítsük vagy turmixoljuk össze. Citromlével és szükség esetén sóval, borssal ízesítsük.
Tálaláskor külön tálkában kínáljuk a párolt retket, illetve további rukkola leveleket.
Tejszín helyett használhatunk joghurtot is, azzal egészségesebb! 

csütörtök, május 06, 2021

Spárgás csirkeragu narancsszószban

Igaz, hogy még csak a spárgaszezon elején tartunk, illetve városunkban mégcsak most kezdődik, de azért már rákattantam és kerül, amibe kerül, többször is az étkezések "napi jó"-ja nálunk.
Ez a ragu különösen kedvencünkké vált, hiszen a spárga és a narancs ízpárosítás olyan tökéletes választásnak bizonyult, amivel mindannyian igen-igen elégedettek voltunk.
Hozzávalók 4 személyre:

50 dkg fehér, vagy zöld spárga
2 db közepes méret
ű sárgarépa
2 ek zsiradék (nálam repceolaj)
2 póréhagyma
2 gerezd fokhagyma
50 dkg kicsontozott, b
őr nélküli csirke felsőcomb
1 pohár fehérbor
2 ek liszt
15 dkg creme fraiche (vagy zsíros tejföl, esetleg tejszín, de lehet keverve is)
1 nagy narancs kifacsart leve
só, bors, kristálycukor
maréknyi összeaprított petrezselyem
A spárgát megtisztítjuk és kb. 2 cm-es darabokra vágjuk. A  megpucolt répát felkarikázzuk, majd együtt a spárgával 1/2 liter, enyhén sós vízben 8 percig pároljuk. Lesz
űrjük őket és félretesszük. (A leszűrt lét is megtartjuk!)
A pórét, fokhagymát megpucoljuk, az el
őbbit felkarikázzuk, az utóbbit apróra vágjuk és késlappal jól összenyomkodjuk. A csirekhúst megmossuk, papírtörlővel leszárítjuk és tetszés szerint feldaraboljuk.
Egy nagyobb serpeny
őben a zsiradékon kissé megfonnyasztjuk a pórét, hozzákeverjük a fokhagymát. 1/2 percig még együtt pirítjuk, majd a húsdarabokat is hozzáadjuk. Erős lángon, állandóan kevergetve, fehéredésig sütjük. Lejjebb vesszük a hőmérsékletet, hozzáöntjük a bort és a félretett spárga-répaléből annyit, hogy  ellepje a húst, majd kb. 5-6 percig rotyogtatjuk.
A creme fraiche-be belekeverünk 2 ek lisztet. (Egy kisebb mer
őkanállal kiveszünk a forró csirhehúsos léből és hozzákeverjük. Ezzel elkerüljük, hogy csomós maradjon.) Mikor simára kikevertük, óvatosan belecsorgatjuk a narancslével együtt a raguba (besűrítjük) és 10 percig főzzük.
Ekkor hozzáadjuk a megpárolt spárgát és répát, még röviden összeforraljuk (ha szükséges és túl sűrű, további főzőlével higíthatjuk), sóval, borssal és kevés cukorral ízesítjük. Megszórjuk a petrezselyemmel és rizzsel, vagy szalagtésztával tálaljuk.
A siker biztos!

csütörtök, április 29, 2021

Csokoládé mousse torta sütés nélkül

Nehezen kezdtem neki, nem is értem miért, mert elképesztő finom lett!  1 nappal a fogyasztás előtt készítettem el, így rendben összeállt a krém, de gondolom, pár óra is elég neki. Csokifüggőknek mindenképpen ajánlom...
Hozzávalók egy 20 cm-es átmér
őjű tortaformához:
10 dkg Lotus karamell keksz
10 dkg
Bahlsen Leibniz vajas keksz (persze, lehet bármilyen 20 dkg töltetelen keksz, nem kell különböző. Nekem ezekből volt maradék...)
8 dkg olvasztott vaj
3,5 dl habtejszín
2 tojássárga
20 dkg 70%-os étcsokoládé
0,5 dl krémlikőr (pl. Baileys Salted Caramel, Irish Cream Likör)
1-2 tk cukrozatlan holland kakaópor
A darabokra tört kekszeket ledaráljuk, vagy késes betétű aprítóban morzsásra daráljuk (esetleg összetörjük egy zárható műanyag zacskóban) és az olvasztott vajjal jól eldolgozzuk.
Egy tortaforma alját süt
őpapírral kibélelünk, a tortakarika oldalát kivajazzuk és belesimítjuk, -nyomkodjuk a kekszes alapot. (Ehhez én egy leveseskanál domború oldalát használtam.) Míg elkészül a rávaló mousse, hűtöbe teszük.
1,5 dl habtejszínt felforralunk, majd kis adagokban (hőkiegyenlítés!), állandó kevergetés mellett ráöntjük a felvert tojássárgára (óvatosan, össze ne ugorjon a tojás!), visszaöntjük a fazékba, majd kézi habverövel folyamatosan kevergetve sűrűre fözzük.
Egy szűrön át az összetört csokoládéra csorgatjuk. Hagyjuk a forró sodótól megolvadni a csokoládét, hozzáadjuk a krémlikőrt, krémesre kikeverjük és hűlni hagyjuk.
A maradék 2 dl habtejszínt nem túl keményre (inkább legyen lágy) felverjük
(aki édesebbre szeretné, tehet a habtejszínbe 1-2 tk porcukrot) és spatulával, alulról felfelé, több részletben, beleforgatjuk a lehűlt olvasztott csokis keverékbe.
A kekszalapot kivesszük a h
űtőből, elkenjük rajta a csokis krémet és legalább 2-3 órára visszateszük hűtőbe.
Tálalás elött kedvenc tortatálunkra helyezzük, megszórjuk a kakaóporral és kinek-kinek kedvére, felvert tejszínhabbal kínáljuk.

csütörtök, április 22, 2021

Tárkonyos fácán raguleves

Nem vagyok nagy vadétek szakértő, de kijelenthetem, hogy ez a leves, a nagybetűvel írt "Fácán raguleves". Az íze majdnem olyan lett, mint amilyent Nagykörűben ettünk barátaink asztalánál. A recept is tőlük való, meg persze a fácán is, hiszen itt a városban ilyen madarat nem igen kapunk puskavégre.
Köszönet Nekik, nagy élvezet volt!

Hozzávalók kb. 7-8 személyre:
2 db tisztított fácán
1 friss gyömbér (kb. 2x3 cm-es)
2
fej vöröshagyma
1 kisebb póréhagyma
3 szem szegfűszeg
10 szem fekete bors
2 gerezd fokhagyma
2-3 babérlevél


tetszés szerinti mennyiségű leveszöldség (én tettem bele 4 db sárgarépát, 2 db sárgaszínű sárgarépát, 2 db petrezselyemgyökeret, 1 db karalábét, 1/2  zellergumót)
2 marék szárított rókagomba
kacsazsír
1 tk szárított tárkony
2,5 dl zsíros tejföl
3 csapott ek liszt
1/2 citrom leve
1-2 tk mustár

A szárnyast alaposan lemossuk és kb. 4 liter hideg vízben feltesszük főni. Mikor felforr, lehabozzuk és takarékra kapcsoljuk.
Hozzáadjuk a gyömbért, a szegfűszeggel megtűzdelt egyik hagymát, a teatojásba zárt borst és fokhagymát, a pórét, babérlevelet, sót és fedő nélkül, gyöngyöztetve addig főzzük, míg a hús nagyon puha lesz. (A főzés vége felé félig fedve rátettem a fedőt.)
Közben a zöldségeket megpucoljuk, tetszés szerinti darabokra vágjuk/kockázzuk és a gombát beáztatjuk.
A levest finom szűrőn óvatosan leszűrjük, a fácánt kiemeljük, a húst lefejtjük a csontról és ízlés szerinti darabokra tépkedjük, vágjuk.
A maradék hagymát megpucoljuk és finomra vágjuk. Egy fazékban, amiben majd elfér az egész levesünk, kacsazsíron megpirítjuk.
Felöntjük a fácánlevessel, beleszórjuk
a leszűrt gombát, tárkonyt, a feldarabolt zöldségeket, forrásba hozzuk, majd alacsony lángon  addig főzzük, míg a zöldség is puha lesz.
Mikor megpuhult, a húst is beletesszük.
Egy tálban a tejfölhöz hozzáadjuk a lisztet és a mustárt, majd egy-két mer
őkanál forró leveslével simára keverjük (hőkiegylítés). Ezután óvatosan, folyamatos kevergetés mellett belecsorgatjuk a kész, forró levesünkbe, majd összeforraljuk (habarás).
Szükség szerint további sóval, citromlével ízesíthetjük.
Azon forrón tálaljuk mindenki kedvére!



csütörtök, április 15, 2021

Vörösboros-zöldséges szarvas(marha)ragu

Az igazi fejtörés akkor kezdődik nálam, mikor barátnőm váratlanul  több kilónyi vaddal a szatyorjában látogat meg minket, ami részben mélyhűtve van, ám egy jó nagy adag, olajos, fűszeres pácban érkezik. Mivel ezen alapanyag ritkán bukkan fel a konyhámban, ilyenkor általában nem kevés izgalommal, torkomban gombóccal kezdek neki a főzésnek.
Végül is, mint egy marhahúst képzeltem el, így aztán letudtam az aggódást
. Végtelenül finom, selymesen szaftos ragu kerekedett belőle, ami sokáig emlékezetünkbe marad.
Hozzávalók 5-6 személyre:
1kg szarvashús
(ennek híján, esetleg marhalábszár), ami 1-2 nappal az elkészítés előtt enyhén sós, összenyomkodott szemes borsos olajban pácolódott
2 fej vöröshagyma
2 ek zsiradék (én repceolajjal készítettem, de szerintem egy kis mangalicazsír sem árthat neki...)
2 tk
őrölt pirospaprika
6 db paradicsom (héjától, magjától megszabadítva, felkockázva)
2 babérlevél
2-3 ág friss rozmaring
1 1/2 ek szárított kakukkf
ű
5-6 dl száraz vörösbor
4 gerezd fokhagyma
só, bors
5-6 szál sárgarépa
2 szál fehérrépa
1 darab zellergumó
4 ek tejszín
A húst kivettem a pácból és kb. 2 cm-es darabokra vágtam. A fokhagymát megpucoltam, összezúztam. A zöldségeket  megtisztítottam és falatnyi darabokra vágtam.
Egy nagyobb fazékban, amibe az egész belevaló el fog férni, a zsiradékot felforrósítottam és a megtisztított, apróra vágott hagymát üvegesre pároltam. Beleadtam a felkockázott húst és pár percig, er
ős tűzön, kevegetés mellett, körbepirítottam. Megszórtam a pirospaprikával és elkevertem benne az összevágott paradicsomot. Hozzádobtam a babérlevelet, rozmaringot, kakukkfüvet és felöntöttem a vörösborral. Lefedve, lassú tűzön kb. 1 óráig pároltam. Ekkor hozzákevertem a fokhagymát, sóval, bőven borssal megszórtam és tovább főztem.
Mikor a hús már kezdett puhulni hozzáadtam a répákat, zellert és tovább f
őztem a ragut, míg minden puhára főtt. (A főzési idő persze a vad korának függvénye.)
Mikor a
főzőlevet pótolnom kellett, további vizet és vörösbort adtam a raguhoz. Közben, persze kóstolgattam, sóztam, borssal megszórtam. (Ez kinek-kinek egyéni ízlésére van bízva...)
A f
őzés vége felé kihalásztam a babérlevelet, a rozmaring ágakat (bár sok tűlevél benne maradt, azokat a családtagok halászták ki evés közben)  és meglocsoltam a tejszínnel, ami még bársonyosabbá tette a mártást.
Szalagtésztával és ecetes uborkával tálaltam, de gondolom, friss kenyérrel, mártogatva is szenzációs lehet...
Igazi ünnepi étek volt! Köszönet a vadászoknak!

csütörtök, április 08, 2021

Cukkini-krumpli felfújt almás céklasalátával

Húsvét utáni első ebédünk volt, mikor már nem vágyik az ember húsra, de még benne van az ünnepi hangulatban. Egy sikeres elképzelés, sikeres darabja. Hasonlót már készítettem, de ez a mostani túlszárnyalta, mint ízben, mint állagban. A jó adag karakteres hegyi sajt fantasztikusan krémes, ugyanakkor szaftos konzisztenciát alkotott a tej és zöldséglé keverékkel. Minekután a maradék franciasaláta is kitűnően passzolt hozzá, csak díjazni tudtam az ötletet. Az almás-cékláról már nem is beszélve...
Hozzávalók 4 személyre:
70-80 dkg nem szétf
ővő burgonya
3 közepes méret
ű cukkini
2 ek vaj
1 ek sima liszt
2 dl zöldség alaplé
2 dl tej (tejszín)
csipet frissen reszelt szerecsendió
15 dkg reszelt hegyi sajt (esetleg ementáli)
só, bors
Almás-cékla saláta:
50 dkg el
őre megfőzött, meghámozott cékla
2 db savanykás alma
2 dl tejföl (joghurt)
2 ek almaecet
só, bors, porcukor
A felfújthoz elöször megpucoljuk a krumplit és lehet
őleg elég vékonyan felkarikázzuk. A cukkinit megmossuk, a végeket levágjuk és a krumplihoz hasonló vastagságúra szeleteljük.
1 ek vajat egy kisebb fazékban megolvasztunk, hozzákeverjük a lisztet és rövid ideig pirítjuk. A zöldséglével és tejjel óvatosan felöntjük, sózzuk, borssal és a szerecsendióval megszórjuk és simára keverjük. 8-10 perc alatt, állandó kevergetés mellett,  
s
űrűre főzzük. Beleadjuk a sajtot, amit aztán addig kevergetünk, amíg felolvad.
A süt
őt 200 fokra előmelegítjük (alsó/felső sütés). Egy felfújtformát (tűzálló formát, esetleg tepsit) a maradék vajjal kikenünk és szép sorjában, váltakozva, egymást kissé fedve, cserépmintában lerakjuk a krumpli- és cukkinikarikák felét. Ezt megöntözzük a sajtszósz felével, majd a maradék krumplival és cukkinivel befedjük. A megmaradt sajtszósszal betakarjuk és a sütő középső sínére tolva kb. 25 perc alatt szép pirosra sütjük.
Közben elkészítjük a cékla salátát. A céklát tetszés szerint vékony csíkokra szeljük. Az almát megmossuk, magházát kiemeljük és a céklához hasonló nagyságú darabokra vágjuk.
A tejfölt (joghurtot) összekeverjük az almaecettel, sózzuk, borsozzuk. (Lehet egy kevés cukorral édesíteni.) Tálalás elött lehet
őleg hűtsük jól le.
A megsült felfújt méltó kisér
ője ez a szokatlan, ám nagyon finom céklasaláta...

péntek, április 02, 2021

Fűszeres indiai halfazék


Mikor "papírra" akartam vetni ezt a receptet nem is tudtam hirtelen, milyen névvel illessem (ami egyébként masala-féleség), annyira nem a szokásos európai konyha felé hajlik az íze, ám az egzotikus konyha kedvelőinek mindenképpen ajánlom kipróbálni... Mi csak "piros szószos hal"-nak nevezzük, de ezt így, persze nem lehet közzétenni. Ezért aztán a fenti elnevezés mellett döntöttem, ami nem nagyon hívogató és nem is mond sokat róla, de tessék elolvasni a receptet, abból minden kiviláglik.
Hozzávalók 4 személyre:
1 fej vöröshagyma
4 ek olívaolaj
1 tk
őrölt római kömény
1 kk
őrölt korinder
1 kk
őrölt kardamom
csipet
őrölt fahéj
1 tk
őrölt kurkuma
1 ek pirospaprika
1 kk cayenne-i bors
80 dkg hámozott paradicsom (konzerv, vagy dobozos, nyáron- friss)
20 dkg
basmati rizs
1/2 kg
pangasius halfilé
15 dkg mélyhűtött, felengedett spenótlevél (frissen- 20-25 dkg)
csipet kristálycukor
friss korianderlevél
só, bors
A hagymát meghámoztam, felaprítottam és egy serpeny
őben, amiben előzőleg olajat forrósítottam, üvegesre pároltam. A fűszerekkel megszórtam és nagyon rövid ideig együtt pirítottam. A paradicsomot feldaraboltam és azt is hozzáadtam a fűszeres hagymához, amit aztán sóztam és megszórtam borssal. 15 percig rotyogtattam.
Közben a rizst enyhén sós vízben megf
őztem a csomagolás utasítása szerint és melegen tartottam.
A halfilét lemostam, szárazra töröltem és harapásnyi falatokra vágtam.
A felengedett spenótot alaposan kinyomkodtam, majd a haldarabokkal együtt a paradicsomszószhoz adtam. (Lehet el
őtte a halat lisztbe forgatni és olajban kisütni, de ez csak egy ötlet...).
Éppen csak összeforraltam, lefedtem és a kikapcsolt tűzhelyen 5-10 percig még hagytam a serpeny
őben puhulni.
További sóval, borssal és cukorral ízesíthető és a kifött rizzsel azonnal tálalható.

péntek, március 05, 2021

Narancstorta mandulával

Mikor az ember valami édességre vágyik, de tudja, hogy csak módjával szabad, na, akkor jön ez a sütemény.
Egy délután, kettesben, a fél tortaforma tartalmát eltüntettük úgy, hogy nem volt semmiféle lelkiismeret furdalásunk.
Az ellenállhatatlan aromáért és a kellemesen szaftos állagért az a két bio narancs héja és húsa felel, amelyek a sütemény karakterét adják. A narancsíz tökéletesen megmarad, úgy hogy egy leheletnyi finom fanyarság is érezhet
ő benne. Ez olyan kuriózumot kölcsönöz a tortának, ami a legkevésbé sem árt neki.
Hozzávalók 10 személyre (24 cm-es átmér
őjű tortaformához):
2 db bio, kb. á. 150 g-os narancs
5 tojás
20 dkg finomított kristálycukor
23 dkg finomra darált mandula
2 ek mandulalap (szeletelt mandula)
porcukor a beszóráshoz
A süt
őt 180 fokra előmelegítjük (alsó-felső sütés).
A narancsokat forró vízzel lemossuk, leszárítjuk, a héjával együtt feldaraboljuk (ha magos, akkor a magokat eltávolítjuk). Egy fazékban 1 ek vízzel, fed
ő alatt 1/2 órát gyengén pároljuk, amivel a keserű íz eltűnik, puha lesz és a folyadék is elpárolog.
Mikor kih
űlt, aprítóval, vagy botmixerrel pürésítjük.
A tojásokat szétválasztjuk és a fehérjét (csipet sóval) kemény habbá verjük, miközben a cukor felét (10 dkg)
apránként hozzákeverjük.
Egy másik tálban a tojássárgákat a maradék cukorral 3 perc alatt krémesre verjük. (Fontos, hogy a cukor felolvadjon benne.)
El
őször beleadjuk a narancspürét,  majd a darált mandulát és alaposan elkeverjük.
A felvert tojásfehérjéb
ől óvatosan, kanalanként keverünk hozzá, hogy össze ne törjön a hab.
Egy süt
őpapírral kibélelt tortaformába simítjuk és megszórjuk a mandulalapokkal.
A süt
ő középső sínére toljuk és kb. 50 perc alatt aranybarnára sütjük. Tűpróba! (Ha nagyon barnulna, sütöpapírral letakarjuk a tetejét.)
A formában hagyjuk h
űlni, majd óvatosan tortatálra csúsztatjuk.
Tálaláskor megszórhatjuk kevés porcukorral.

Eredeti recept innen, kisebb változtatással

vasárnap, február 14, 2021

Gombaszószos Spätzle, másnéven nokedli

Kissé ugyan eltér a sielők által jól ismert Käsespätzle rokonától, ám ez is nagy sikert arathat a tészta kedvelők körében.
Igazi egytálétel, ami szinte bármikor jólesik. Mindegy, hogy tél van, vagy nyár...
Nem kell hozzá nagy ördöngösség, hamar megvan és rettent
ő egyszerű. Egy jó adag friss salátával fejedelmi ebéd/vacsora válhat belőle.
Ha valaki még fokozni akaraja, a végén megszórhatja sült hagymakarikákkal. Garantáltan nem ront rajta :-D

Hozzávalók 3-4 személyre:
50 dkg barna csiperke
1 nagyobb fej vöröshagyma
1 marék aprított petrezselyem
15 dkg karakteres ízű sajt (pl. hegyi sajt)
2 ek vaj
50 dkg előfőzött nokedli, illetve Spätzle, azaz Specli, ami a mi nokedlink sváb megfelelője, csak kissé vékonyabb és kissé hosszabb
2 dl tejszín
1 dl zöldségalaplé
só, bors, szerecsendió
A gombát megpucolom, negyedelem. (Ha nagyobbak a fejek, nyolcadolom.) A hagymát lehéjazom, felaprítom. A sajtot durvára lereszelem.
A vajat egy nagyobb serpenyőben felforrósítom, a hagymát üvegesre párolom benne, majd a gombát is hozzákeverem. Folyamatosan kevergetve megpirítom és meghintem a petrezselyem felével, hozzáadom a nokedlit (Spätzle-t). Felöntöm a tejszínnel és a zöldségalaplével, hagyom összeforrni.
Sóval, borssal, reszelt szerecsendióval ízesítem, rászórom a sajtot és alaposan elkeverem.
Tányérokra porciózom, megszórom a maradék petrezselyemmel és kínálom...
Friss zöldsalátával királyi étek!