A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zöldbab/Fisolen. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: zöldbab/Fisolen. Összes bejegyzés megjelenítése

csütörtök, július 08, 2021

Tarjás zöldbab csőben sütve

Mert itt az ideje, amire már nagyon vártunk, zöldbab jön, ha lehet a héten többször is. Az áráról most nem szólok. Az jár jól, akinek a kertjében terem... Miután a napokban kaptunk igazi házi angolszalonnát, nem volt vita, az is belekerült. Nagyon jól tettem!
A tarja helyett lehet akár pulyka,- vagy csirkemellfiléb
ől is készíteni. Nem ront rajta ;-)
Hozzávalók 4-5 személyre:

70 dkg zöldbab (lehet zöld,- vagy sárgahüvely
ű)
4-5 szelet tarja (esetleg
szárnyas-mellfilé)
15 dkg angolszalonna

1 fej vöröshagyma

2 ek kacsazsír (repceolaj)

1 doboz tejföl

1 tojássárga

15 dkg ementáli sajt (reszelt)

zsemlemorzsa

só, bors

A süt
őt 200 fokra előmelegítjük.
A megmosott, pucolt zöldbabot kevés sós vízben pár perc alatt puhára pároljuk, lesz
űrjük, hideg vízzel leöblítjük.
A húst kissé kiverjük, sózzuk, borssal megszórjuk.

A szalonnát felkockázzuk, a megpucolt hagymát felaprózzuk és a zsiradékon kisütjük. A hússzeletek mindkét oldalát kissé átsütjük benne.

Egy t
űzálló tálba letesszük a zöldbab felét, ráfektetjük a hússzeleteket, majd befedjük a maradék zöldbabbal.
A tejfölt összekeverjük a tojássárgával és a lereszelt sajttal. Betakarjuk vele a rakott zöldbabot és megszórjuk zsemlemorzsával.

Betoljuk a süt
ő középső sínére és kb. 30 perc alatt készre sütjük.
Friss zöld,- vagy paradicsomsalátával kínáljuk. 

hétfő, november 23, 2020

Tárkonyos zöldbableves füstölt oldalassal

Utolsó zöldbabvásárlásom sikeres végkifejlete...
Igazán a friss zöldbabból a legjobb, de mivel több üveggel elraktam bel
őle a télre, azt hiszen ez a recept többször kézbe lesz még véve a tél folyamán.
Hozzávalók 4 személyre:
40 dkg füstölt oldalas
2-3 gerezd fokhagyma
2 db babérlevél
2 ek repceolaj, vagy 3 dkg kacsazsír
1 fej vöröshagyma
őrőlt pirospaprika
2 db sárgarépa

2 db burgonya
40 dkg sárgahüvely
ű zöldbab
só, bors, tárkony
2 dl tejföl
2 dkg liszt
A füstölt oldalast a csontok mentén összevágom és kb. 1,5 l hideg vízben felteszem f
őni. Hozzádobom a megpucolt fokhagymákat, babérleveleket és félig lefedve addig főzöm, míg annyira megpuhul a hús, hogy leválik a csontról. Kiveszem a húst  a léből,  kissé összevágom és félreteszem. (A füstölt levet is meghagyom!)
A hagymát, répát, krumplit megpucolom, a zöldbabot szálkáitól megtisztítom, megmosom és 1,5 cm-es darabokra vágom. (Az üvegest egyszer
űen leszűröm, esetleg a lével együtt öntöm a levesbe.) A hagymát apróra-, a répát karikákra vágom, a krumplit felkockázom.
Zsiradékon üvegesre dinsztelem a hagymát, meghintem a pirospaprikával és beledobom a  répát. Rász
űröm a füstölt levet   és addig főzöm, míg félig megpuhul.
Ekkor hozzáadom a felkockázott krumplit, zöldbabot. Ha szükséges sózom, borssal, tárkonnyal ízesítem és addig f
őzöm, míg minden puha lesz. Ekkor hozzáadom a félretett és  összevágott húst.
Lisztből és tejfölből habarást készítek, hőkiegyenlítéssel csomómentesre keverem.
Behabarom a levest, jól kiforralom és azon forrón tálalom.
(Aki savanyún szereti, tehet hozzá kevés ecetet, esetleg kifacsart citromlevet.)

csütörtök, január 24, 2019

Vörös curry süllővel

A halfogyasztás elég megosztó, általában valaki vagy szereti a halat, vagy nem.  A többség gyerekkorában a halászlével és a rántott ponttyal találkozott, ám azzal is csak Karácsonykor. 
Sajnos, még mindig igencsak hátul kullogunk a nemzetek egy főre jutó évi halfogyasztását összegző listákon.
A változatos, egészséges étrendbe mindenképpen beletartozik a rendszeres halfogyasztás is.
Én most ennek jegyében készítettem ezt a finomságot, ami igazán sikeres fogásnak bizonyult, úgyhogy felkerült a kedvencek listájára.
Hozzávalók 4 személyre:
20 dkg fogas (süllő), filézett, darabokra vágva
1-2 ek olívaolaj a hal sütéséhez
1 fej vöröshagyma, finomra aprítva
1/2 hüvelykujjnyi gyömbér, tisztítva, vékonyra felaprítva
1 kalifornia piros paprika, feldarabolva
1 kisebb banán
2 tk currypor
1/8 l ananászlé
1/4 l paradicsomlé
1/4 l zöldség alaplé
só, bors, koriander
 2 ek földimogyoró-, vagy szezámolaj
15 dkg zöldbab (blansírozott)
1-2 szálzeller
A curry-hez a hagymát és a gyömbért a forró olajban üvegesre pároljuk. Megszórjuk a curry-porral és alacsony hőfokon kissé összepirítjuk. A paprika darabokat és a felkarikázott banánt hozzákeverjük, pár percig együtt főzzük, majd felöntjük az ananász-, paradicsomlével és a zöldség alaplével. Felforraljuk, sózzuk, borssal, korianderrel megszórjuk. 
Kézi mixerrel pürésítjük és egy szűrön átpasszírozzuk (szükség esetén lehet még további banánnal sűríteni).
A szárzellert vékonyan, hosszában felszeleteljük, enyhén sós vízben roppanósra előfőzzük. Nagyon hideg vízzel leöblítjük, vagy jégbe dobjuk (ez megakadályozza a túlpuhulást, megőrzi az élénk színt).
A földimogyoró-, vagy szezámolajban kissé megpirítjuk. Hozzáadjuk a zöldbabot, néhányszor átkeverjük. Sóval, borssal ízesítjük.
A haldarabok mindkét oldalát közepes hőmérsékletű olívaolajon megsütjük. (Ne túl sokáig. Jó, ha a filészeletek közepéből a nedvesség nem távozik teljesen el és kissé "üveges" marad.)
A megsült halszeleteket előmelegített tányérra szedjük.
Leöntjük a curry-vel, hozzászedünk a zelleres zöldbabból és azonmód tálaljuk.
Friss korianderlevéllel megszórhatjuk.

csütörtök, július 07, 2016

Sajtszószos zöldbab a sütőből/Überbackene Fisolen mit Käsesauce

Rezept unten auch auf Deutsch

Végre kapható nálunk is a friss, zsenge zöldbab! Már alig vártam, hogy valami finomat készíthessek belőle. Kapóra jött, hogy, egy már több évtizede, kisebb-nagyobb megszakításokkal ápolt barátság másik fele is meglátogatott minket végre. Így aztán, mivel a karalábé és tök kiesett az ajánlatomból, megmaradt a nyári zöldbab. Viszonylag gyorsan, egy nem mindennapi finom zöldbabtál kerekedett belőle.
Hozzávalók 3-4 személyre:
40 dkg zsenge zöldbab
1 fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
10 dkg aromás, hegyi sajt
4 ek vaj
2 ek liszt
125 ml száraz fehér bor
200 ml tej
100 ml tejszín
2 szelet barna kenyér, felkockázva
1 ek friss rozmaringlevél, összeaprítva
10 dkg húsos szalonna, apróra kockázva
1 tk reszelt citromhéj
só, bors
A megmosott zöldbabot forró, sós vízben 8 perc alatt megfőzzük, leszűrjük, hideg vízzel leöblítjük.
A hagymát és fokhagymát megpucoljuk, összeaprítjuk, a sajtot lereszeljük. 2 ek vajat megolvasztunk, a hagymát üvegesre pirítjuk. Hozzáadjuk a fokhagymát, párat keverünk rajta és megszórjuk a liszttel, megkeverjük és felöntjük a borral. Hozzáöntjük a tejet és a tejszínt is, csomómentesre elkeverjük és felforraljuk. Beleadjuk a sajtot és hagyjuk, hogy elolvadjon. Sózzuk, borsozzuk és levesszük a tűzhelyről.
A sütőt 200 fokra előmelegítjük. 1 ek vajat egy serpenyőben felforrósítunk és a szalonnát megpirítjuk benne. Hozzákeverjük a kenyérkockákat, rozmaringot és citromhéját.
Egy tűzálló tálat kikenünk vajjal, belesorakoztatjuk a zöldbabot, a sajtos szósszal megöntözzük,  majd rászórjuk a szalonnás-kenyér keveréket. A maradék 1 ek vajat elosztjuk rajta és a sütőben 20 perc alatt készre sütjük.
***
Zutaten für 3-4 Personen:
400 g Fisolen
1 Zwiebel
2 Knoblauchzehen
100 g Bergkäse
4 EL Butter
2 EL Mehl
125 ml trockener Weißwein
200 ml Milch
100 ml Schlagobers
2 Scheibe Schwarzbrot
1 EL Rosmarinnadel
100 g Speckwürfeln
1 TL Zitronenschale
Salz, Pfeffer
Fisolen putzen, in kochendem Salzwasser 8 Minuten kochen, abseihen, kalt abschrecken.
Zwiebel und Knoblauch schälen und fein würfeln. Käse reiben. 2 EL Butter in einem Topf zerlassen und die Zwiebel darin glasig anschwitzen. Knoblauch dazugeben und kurz mit anschwitzen. Mehl drüberstreuen, einrühren und unter Rühren mit Weißwein ablösen. Milch und Obers angießen und unter Rühren aufkochen lassen. Käse unterrühren und schmelzen lassen. Die Sauce mit Salz und Pfeffer würzen und vom Herd nehmen.
Backrohr auf 200 Grad vorheizen. Brot in Würfel schneiden, Rosmarin fein hacken. 1 EL Butter in einer Pfanne erhitzen und den Speck darin knusprig braten. Brot, Rosmarin und Zitroneneschale unterrühren. Fisolen in einer Auflaufform verteilen und die Käsesauce darübergießen.
Speck-Brot-Mischung daraufgeben und die restliche Butter (1 EL)  darauf verteilen. Auf mittlerer Schiene ca. 20 Minuten fertig backen.
Quelle: Frisch gekocht Juli/August 2016

vasárnap, október 04, 2009

Egyszerü rakott zöldbab

Nálunk a zöldbab abszolút favorít, minden formában. Leves, fözelék, felfújt, minden jöhet. Ebben az esetben itt egy egyszerü, de nagyszerü, gyors vacsora recept estére a kiadós vasárnapi ebéd után. Nem nagy kunszt, kívánságra hús mellé köretnek is elmegy. Mi csak úgy, magában ettük.

Hozzávalók:
40 dkg zöldbab (még van a piacon friss!)
4-5 szelet füstölt főtt sonka (nagyságtól függö, lényeg, hogy a babot betakarja a jénaiban)
15 dkg vaj
zsemlemorzsa
porcukor

A megtisztított zöldbabot egészben vagy hüvelyknyi darabokra vágva, sós vízben puhára fözöm és levétöl lecsorgatom. 1 dkg vajjal kikenek egy tüzálló tálat és beleöntöm a zöldbabot. A sonkaszeleteket vastagabb csíkokra vágom és ráhelyezem a zöldbabra. 10 dkg vajat felolvasztok és annyi zsemlemorzsát adok hozzá, hogy ne álljon teljesen össze, hanem kissé folyós legyen. 1 tk porcukrot hozzákeverek, (ettöl egy kicsit pikáns lesz a füstölt sonka íze) és folyamatosan kevergetve, lassú tűzön pirítom. Ezzel a vajasprézlivel bekenem a babos-sonka rakottast és a maradék vajat rámorzsolom. 180 fokos elömelegített sütöben kb 10 percig sütöm, amig a sonka kissé átsül. Ki, hogy szereti, baguettel, fehérkenyérrel vagy anélkül kínálom. Ami biztos, hamar elfogy.