A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ösz. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: ösz. Összes bejegyzés megjelenítése

csütörtök, november 04, 2010

Öszi séta Weinviertel környékén

Ez az idöszak itt Ausztriában a Sturm, a szüretlen, erjedésnek indult szölölé ideje. Ekkor legalább egyszer illik a borkedvelöknek egy Heuriger-be (egyszerü borozó, ahol idei, új, kizárólag saját bort szolgálnak fel és az ételt a vendég egy különálló büféböl hozza, és ott külön fizeti ki) betérni és a jóféle itt kapható, saját készítésü hideg ételeket (töpörtyükrémes kenyér, köményes sertéssült stb.) egy-két (három) pohár Sturm-al leöblíteni. Érdekesség, hogy ehhez az "újborhoz" az osztrákok még jó étvágyat kívánnak, nem Prost-ot. Ez, a magyarul murci (?)-nak nevezett lé, viszonylag csak elég rövid ideig kapható. Mikor az erjedés megáll, a fiatal szüretlen bor neve Staubiger lesz, szürés után pedig Heuriger. A Heuriger-t, az aktuális évjárat borát, egyébként a hagyományok szerint csak november 11-ig (Márton napjáig) szabad így nevezni.
Így esett aztán, hogy az elmúlt hétvégén megejtett bécs környéki sétánkat mi is egy weinviertel-i Heurigerben fejeztük be, ahol a Sturm mellé hagymás zsíroskenyeret falatoztunk.                                               

hétfő, szeptember 27, 2010

Gesztenyekrémleves/Maronirahmsuppe

(Rezept unten auch auf Deutsch)

Beköszöntött az ősz tarka színeivel, jellegzetes ízeivel. Érik a gesztenye és nagy örömömre már kapható. Beszerzése során a nagyszemű, fényes héjú, sötétbarna fajtákat keresem. Ezek hűvös, száraz helyen tárolva hónapokig eltarthatók. Nagy előnye, hogyha köretnek, tölteléknek, levesnek szánom, akkor süthetem vagy főzhetem is. Hideg téli estéken egy közös pucolás-rágcsálás szerintem felülmúlhatatlan. Az illatokról nem is beszélve.
Az elmúlt hetekben időszűke miatt igyekeztem elsősorban olyan hétvégei menü sort összeállítani, ami tükrözi az évszak hangulatát, finom, szépen tálalható, de lehetőség szerint egyszerűen és hamar elkészíthető. Ilyen volt ez a gesztenye alapú, különleges krémleves, ami után már nem is akartunk mást enni...
Hozzávalók 4 személyre:
20-25 darab sült gesztenye
1 kisebb fej hagyma
1 rozmaring ág
1/8 l tejszín
8 dl zöldség alaplé
2 dl csirke alaplé
1 ek földimogyoró olaj vagy más, lehetőleg semleges ízhatású olaj
só, bors
A gesztenyét egy tálba helyezem és annyi vizet öntök rá, hogy éppen befedje. 1 órán át hagyom ázni őket (így megszívja magát egy kis nedvességgel, zamatosabb lesz, és lényegesen könnyebben kezelhető), majd leöntöm róluk a vizet. Egy éles késsel a gesztenyék domború oldalát keresztirányban bemetszem, olyan mélyen, hogy átvágjam vele a héjukat, de belül épen maradjanak. Egyenletesen beleterítem őket egy tepsibe, egy kicsit megspriccelem vízzel és a legmelegebb fokozatra előmelegített sütőbe tolom. Kész, ha a metszés mentén a héjuk felpöndörödik és könnyen levehető. (Aki lusta sütni, vehet készre sütöttet.)
Ezután a gesztenyét és a hagymát megtisztítom. A hagymát apróra vágom, majd a gesztenyével és a rozmaring ággal együtt olajban enyhén megpirítom. Tejszínnel és az alaplével felöntöm és kb. 20 percig gyengén rotyogtatom.
A rozmaringot kihalászom (persze a levelecskék szerteszét úszkálnak, mert leáznak az ágról!) és a majdnem kész levest kézi mixerrel, vagy turmixgéppel pürésítem. Egy szűrön átszűröm, sóval és borssal ízesítem. (Ha a leves túl sűrűnek találtatik, kevés zöldséglével hígítandó.)
Elképesztően finom!
***
Nein, Maronisuppe schmeckt nicht trocken-mehlig, wie vielleicht eine nicht so gute Edelkastanie vom Röster. Die Maroni schmeckt hier nicht dominant, bringt aber eine angenehme, hintergründige Süße mit. Mahlzeit!
Zutaten für 4 Personen:
20-25 Maroni
1 klene Zwiebel
1 Rosmarinzweig
1/8 l Schlagobers
2 dl Hühnerfond
8 dl Gemüsebrühe
1 EL Erdnussöl oder anderes, neutrales
Salz, Pfeffer
Maroni einschneiden und im Backrohr bei 220 Grad etwa 10 bis 20 Minuten braten, bis sich die Schalen lösen lassen. Maroni und Zwiebel schälen, Zwiebel klein schneiden. Maroni, Zwiebel und Rosmarin in Erdnussöl leicht rösten. Mit Schlagobersund Fond aufgießen und 20 Minuten leicht köcheln lassen.
Den Rosmarin entfernen, die Suppe mit dem Stabmixer pürieren, durch ein Sieb streichen und mit Salz und Pfeffer abschmecken. (Wenn die Suppe dicklich und sämig, kann man mit weiterer Gemüsebrühe verdünnen.)
Sie schmeckt wunderbar!

vasárnap, szeptember 20, 2009

Kanadai tökkrémleves

Bár az igazi szezonja még nincs itt, a bécsi élelmiszerboltokban már dömpingben állnak a tökök. Mi nagyon szeretjük minden formában elkészítve, ma rögtön egy levessel idítottam. Ez az a leves, ami nem a megszokott, itteni ízlés szerint készül, hanem a lányom egy barátjának mamájától "örököltük". Kicsit eltér a szokásos krémlevesek kissé sablonos ízétöl, izgalmasan különleges tud lenni a szokatlan ízesítéstöl.

Hozzávalók 6 személyre:

6 kicsi Hokaido tök, vagy más narancssárga színü tök
2 sárgarépa (kb 120 g)
10 dkg halványító zeller
10 dkg póréhagyma
125 ml olivaolaj
1 l csirkehúsleves
2 fokhagymagerezd
2 chili paprika
100 ml kókusztej (nem édesített)
100 ml tejszín

A tökök tetejét levágom, a magokat kikaparom és a húsát, miután a héját levágtam (jó nehéz, mert nagyon kemény ez a fajta tök) kockákra vágom a megtisztított sárgarépával együtt. A zellert és a pórét lehámozom ill megtisztítom és kis darabokra szeletelem. Az apróra szeletelt hagymát az olajom megpárolom és hozzáadom a zöldségeket. Pár percig dinsztelem és felöntöm a levessel, majd puhára fözöm (kb 20 perc). Az apróra vágott fokhagymát és az ereittöl megszabadított és szintén összevágott chilit hozzáadom. Kókusztejjel és a tejszínnel felöntöm. A levest sóval és borssal ízesítem és még kb 10 percig fözöm. Miután kész, turmixgépben vagy kézi mixerrel krémesítem és tökmaggal illetve tökmagolajjal forrón tálalom.

vasárnap, szeptember 13, 2009

Kora ösz a Balatonon

Ezt a szuper bundásalmát igaz, hogy nem én sütöttem (de én ettem!), mégis muszáj volt ide feltennem, annyira finom volt és mint kép is étvágygerjesztö. Az északi part egy eldugott kis éttermében készítették ezt az inycsiklandó finomságot, ahonnan csodás kilátás nyílt a tóra. A szabadban igazi kemencében sütik a finom falatokat és árválkodik a közelben egy régi kerekes kút is.
Már tradició a családban, hogy szeptember hónapjában pár napot a lányokkal (vagy csak az egyikkel) a Balatonon töltünk barátnömék gyönyörü nádfedeles házában. Ez idén sem maradt el és a múlt hét elején szikrázóan napfényes, meleg napokat kaptunk ajándékba, amit kimondhatatlanul élveztünk. A tó gyönyörü volt, csak egy-egy pecás ült a csónakjában és reménykedett a nagy fogásban. Nem sok fürdözövel találkoztunk, de ez nem térített el és bemerészkedtem a 19 fokos vízbe, ami csak az elsö percekben volt rémes.
Az öszi Balaton hangulata semmihez sem hasonlítható. Meleg pulóverrel felszerelkezve esténként órákat töltöttünk a vízparton, élveztük a csendet és gyönyörködtünk a csodaszép öszi tájban.