hétfő, június 28, 2010

Túrófelfújt rebarbara-eper szósszal / Topfensoufflé mit Rhabarber-Erdbeer-Ragout


(Rezept unten auch auf Deutsch)

Hát ez a szuflé nem az a szuflé, aminek lennie kellett volna, legalábbis kinézetre. Feljött, persze, hogy feljött a sütés közben (bár nem olyan magasra, mint ahogy vártam), de aztán hipp-hopp, pillanatok alatt összeesett. Kicsit kiborultam emiatt, de miután megkóstoltuk, már minden meg volt bocsájtva. Repetát is kellett másnap sütni. (Persze, ez is összement... talán az a fránya sütöm a hibás.)
Hozzávalók:
25 dkg rebarbara
25 dkg eper
100 ml fehérbor
7 dkg cukor
2,5 ek gránátalmalé (el is maradhat)
1 citrom leve
1 db fahéj
1 ek étkezési keményítő (kevés hideg vízzel keverve)
kevés olvasztott vaj
cukor a formához
3 tojás
20 dkg túró
1 rúd vanília kikapart belseje
2 ek étkezési keményítő
csipet só
6 dkg cukor
A rebarbarát megmosom, meghámozom és kb 2 cm-es darabokra vágom. A fehérbort a cukorral, gránátlma,- és citromlével, valamint a fahéjjal felforralom, a keményítővel lazán besűrítem. A rebarbara darabokat ehhez a forró főzethez adom, egyet még rottyantok rajta és hűlni hagyom.
Az epret megpucolom, megmosom, megfelezem (negyedelem) és a rebarbara szószhoz keverem.
A sütőt 220 fokra melegítem. 6 szufléformát kikenek vajjal és cukorral beszórom őket. A tojások fehérjét és sárgáját szétválasztom. A sárgáját a túróval, vanília kikapart belsejével, a cukorral és az étkezési keményítővel simára keverem. A tojásfehérjét egy csipet sóval nagyon kemény habbá verem és óvatosan a túrós masszához adom. Az egészet elosztom a formákba, úgy, hogy egy-egy formát csak 3/4 részig töltsön ki.
A formákat egy vízzel teli hőálló tálba rakom, és az előmelegített sütőbe tolom. 20-25 perc után, a készre sütött felfújtakat porcukorral megszórva, a rebarbara-eper szósszal tálalom.
 
***
Zutaten:
250 g Rhabarber
250 g Erdbeeren
100 ml Weißwein
70 g Zucker
2,5 EL Grenadine
Saft von 1 Zitrone
1 Zimtstange
1 EL Speisestärke, in kaltem Wasser angerührt
flüssige Butter für die Förmchen
Zucker für die Förmchen
3 Eier
200 g Topfen
Mark von 1 Vanilleschoten
2 EL Speisestärke
1 Prise Salz
60 g Zucker
Rhabarber waschen, schälen, und in etwa 2 cm lange Stücke schneiden. Weißwein mit Zucker, Grenadine, Zitronensaft und Zimtstange aufkochen lassen, mit der Stärke leicht binden. Rhabarberstücke in den heißen Sud geben und darin auskühlen lassen.
Die Erdbeeren putzen, waschen, halbieren und unter das gekühlte Rhabarberragout mischen.
Ein tiefes Backblech auf die 2. Schiene von unten in den Backofen setzen. Zur Hälfte mit Wasser füllen und auf 220 Grad vorheizen.
Souffléförmchen oder feuerfeste Tassen mit Butter fetten und mit Zucker ausstreuen.
Die Eier trennen. Eigelb und Zucker 8 Min. cremig rühren, Topfen und Vanillemark mit der Stärke unterrühren. Eiweiß und 1 Prise Salz mit den Quirlen des Handrührers steif schlagen. Eischnee portionsweise unter die Topfenmasse heben. Masse in die Förmchen füllen (ca. 3/4) und die Soufflés im heißen Wasserbad 20-25 Minuten backen. Soufflé-Förmchen aus dem Ofen nehmen, mit Puderzucker bestäuben und sofort mit dem Rhabarber-Erdbeer-Ragout servieren.

Bécsi Duna-sziget fesztivál 2010 / Donauinselfest 2010

27. alkalommal rendezték meg június 25-27. között Európa legnagyobb ingyenes szabadtéri fesztiválját, a Donauinselfest-et Bécsben. 13 színpadon több mint kétezer elöadó 600 órányi programmal várta a közel 3 millió zenerajongó lelkes táborát. Mi is ott voltunk szombat délután...

vasárnap, június 20, 2010

Saltimbocca alla Romana


(Rezept unten auch auf Deutsch)
Petra konyhájából lestem el a "Saltimbocca" receptjét, amelynek rögtön megörültem hiszen viszonylag egyszerű, mégis remek húsétel. (Éljen a bloggerek nagy családja!) Főztöm tulajdonképpen ennek egy kicsit módosított változata. Körítésnek ugyan nem rizottót, hanem polentát tálaltam, ami a lányoknál meglepő sikerre talált.


Hozzávalók:
6 szelet vékony pulykamellfilé ( az eredeti borjúszelet lenne)
12 szelet hajszál vékonyra szelt pármai sonka
6 nagyobb, vagy 10-12 db kisebb zsályalevél
3 ek vaj
kevés liszt
csípős dijoni mustár
só, bors
0,5 dl Marsala (vagy valami más, édes bor, esetleg sherry, amaretto, calvados)
0,5 dl csirkehúslé
A pulykamellszeleteket sóval, borssal fűszerezem, az egyik oldalukat a mustárral vékonyan bekenem. 2 sonkaszeletet ráfektetek és 1-2 zsálylevéllel befedem őket. Kettéhajtom és fogpiszkálóval összetűzöm a hús alsó és felső részét.
Egy nagyobb serpenyőben felforrósítom a vajat, közepesnél kicsit erősebb fokozaton a lisztbe forgatott szeletek mindkét oldalát kb. 5 percig sütöm. Egy előremelegített tálra fektetem őket, fóliával lefedem és a sütőben 70 fokon melegen tartom.
A serpenyőben maradt zsiradékra ráöntöm a csirkehúslét a borral egyetemben, kis lángon összeforralom. Visszateszem bele a hússzeleteket és kész is...


Es lebe die Bloggemeinde mit einem riesigen Fundus an Rezepten! Letzte Woche gab es „Saltimbocca“ bei Petra. Das hat mir sofort gefallen - ein schönes, einfaches Gericht mit tollen Zutaten. Es hat mich inspiriert dieses, etwas abgewandelt, nachzukochen. Danke Petra für das Rezept.


Zutaten:
6 dünne Putenschnitzel
12 dünne Scheiben Parmaschinken
6 große, oder 10-12 kleine Salbeiblätter
3 EL Butter
scharfer Dijon-Senf
Salz, Pfeffer
50 ml Marsala
50 ml Hühnerbrühe
Schnitzel abtrocknen, mit Pfeffer und Salz würzen. Auf die obere Seite einen Hauch Senf auftragen und verteilen. Belegen nun jedes Schnitzel mit einer Scheibe Parmaschinken und 1-2 Salbeiblättchen. Alles zusammenfalten und fixieren mit einem Zahnstocher. Wälzen in etwas Mehl und braten von jeder Seite in heißem Butterfett für ca. 5 Minuten. Schnitzel auf einen Teller legen, mit Alufolie zudecken und warmstellen.
Bratenfond mit Hühnerbrühe und Marsala ablösen und alles 3 minuten köcheln lassen. Schnitzel wieder in die Pfanne legen, einmal kurz aufkochen und mit Polenta servieren.

péntek, június 18, 2010

Túrós eperkrém/Topfen-Erdbeer-Creme

Rezept unten auch auf Deutsch

Amíg van eper a piacon ez a sláger nálunk. Nem tudom olyan gyakran készíteni, hogy megunjuk. Nagyon egyszerű, semmi fakszni. Ezért olyan közkedvelt talán. Na, meg persze az íze miatt...
Hozzávalók:
30 dkg eper
2 tojásfehérje
15 dkg túró (félzsíros)
2 dl tejszín
8 dkg porcukor 
1/2 citrom leve
csipet só
Az epret alaposan megmosom folyóvízben, kicsumázom és negyedelem. Turmixgépbe beledobom, hozzáadom a túrót, a cukrot, citromlevet és habosra pürésítem. Csipet sóval a tojásfehérjét kemény habbá verem, majd külön a tejszínt is és óvatosan az eperhabhoz keverem mindkettőt. Üvegpoharakba elosztom, a tetejüket eperszemmel díszítem és fogyasztásig a hűtőben tartom. (Nem tovább, mint 4-5 óra, mert különben a hab folyós lesz.)
***
Zutaten:
300 g Erdbeeren
2 Eiklar
150 g Topfen
2 dl Sahne
80 g Staubzucker
Saft einer 1/2 Zitrone
Prise Salz
Die Erdbeeren waschen, abtropfen lassen und entstielen, mit Staubzucker und Zitronensaft pürieren und mit dem Topfen vermischen. Zuerst das Eiweiß mit einer Prise Salz und dann die Sahne steif schlagen. Beides vorsichtig unter die Erdbeermasse heben. Erdbeercreme auf Gläser verteilen und mindestens eine Stunde (aber nicht länger als 5 Stunden!) in den Kühlschrank stellen. Jedes Glas mit einer Erdbeere dekorieren und gut gekühlt servieren.

hétfő, június 14, 2010

Gyömbéres eper-rebarbara dzsem/Erdbeer-Rhabarber-Konfitüre mit Ingwer

A tavalyi sikeres eperbefőzés után idén már természetes volt, hogy az anyósom kertjében termett gyönyörű eprek sorsa is a beföttesüvegekben teljesedik be. Valami újdonsággal szerettem volna kirukkolni, így hát került bele rebarbara és reszelt gyömbér is. Rettentően finom, pikáns lett és másnap már egy egész üveggel megettünk belőle friss magos kenyér kíséretében.
Hozzávalók:
1 kg eper
25 dkg rebarbara
50 dkg cukor (itt lehet kapni az Oetker-től, kimondottan eper eltevéséhez való cukrot - Gelierzucker für Erdbeer Konfitüre. Ha ez nincs, akkor szerintem kell bele dzsemfix. Ebben az esetben én nem tettem hozzá.)
gyömbér (tetszés szerink, én kb 3 dkg-ot tettem bele)
1 biocitrom leve

Az epret lecsumázom, alaposan folyóvízzel leöblítem, negyedelem. A rebarbarát megmosva, lecsöpögtetve, hámozás nélkül apró darabkákra vágom. Egy nagyobb fazékba beleteszem a cukorral és a citrom levével együtt a gyümölcsöket. Összekeverem őket és 1/4 óráig állni hagyom. Ezután folyamatos keverés közben, magas hőfokon felforralom és legalább 5-7 percig főzöm. Belekeverem a finomra reszelt gyömbért. Az üvegeket kiforrázom és lecsöpögtetem, majd peremig töltöm a lekvárral. Mindegyiket lezárom, és a tetejére fordítva kb. 5 percig állni hagyom. Ezután vastag, meleg plédek, vagy párnák közé rakom az üvegeket és úgy hagyom teljesen kihűlni (száraz dunszt).



Zutaten:
1 kg Erdbeeren
250 g Rhabarber
500 g Dr. Oetker Gelierzucker für Erdbeer Konfitüre
Ingwer (nach Geschmack)
1 Bio Zitrone

Den Rhabarber waschen und in kleine Würfel schneiden. Die Erdbeeren waschen, gut abtropfen lassen und vierteln. Früchte in einem Kochtopf mit Gelierzucker für Erdbeer Konfitüre gut verrühren und diese Masse mit dem Stampfer ein wenig bearbeiten. Frisch gepressten Zitronensaft unterrühren und 10 Minuten ziehen lassen.
In einem ausreichend großen Kochtopf Wasser zum Kochen bringen und die offenen Marmeladengläser auskochen. Die Deckel ebenfalls auskochen. Beides zum Abtropfen auf ein sauberes Geschirrtuch legen.
Erdbeer-Rhabarber-Marmelade unter Rühren mit einem Kochlöffel zum Kochen bringen. Ca. 3 Minuten sprudelnd kochen lassen und dabei mit einem Kochlöffel umrühren. Ingwer schälen, fein reiben und beigeben. Die Marmelade so heiß wie möglich in die vorbereiteten Gläser füllen. Die Erdbeer-Rhabarber-Marmelade mit einem Deckel gut verschließen und die Gläser ca. 5 Minuten auf den Deckel stellen. Die Gläser wieder umdrehen und mit einer Woll- oder Steppdecke zudecken und so vollständig abkühlen lassen.

Bodzaszirup/Holundersirup

Rezept unten auch auf Deutsch

Bár már otthon elvirágzott, itt Ausztriában még a múlt héten is csodás virágokkal teli bodzabokrokat lehetett találni a zöldben. Igaz, errefelé általában 2-3 fokkal hűvösebb a levegő, ezzel magyarázható az eltolódás. Barátaink leptek meg minket a napokban egy teli vödör bodzavirággal, amiből aztán, mint minden évben, idén is szörpöt gyártottam. Valami elmondhatatlanul finom lett, mert a szokásosnál is több virágot raktam a vízbe. Kritikusaim egybehangzó véleménye szerint, ez lett eddigi pályafutásom legjobban sikerült bodzaszirupja.
Így készítem:
Kb. 25-30 bodza-tányérvirágot (amelyek nem az autópálya vagy valamilyen forgalmas út mellett nőttek) egy nagyobb edénybe rakok, ráöntök 2 liter hideg vizet, beledobálok egy szeletekre vágott biocitromot és egy napig és egy éjszakán át állni hagyom. Ezután valami nagyon finom anyagon keresztülszűröm egy lábasba és felmelegítem, miközben állandó kevergetés közben hozzáadok 2 kg cukrot és 5 dkg citromsavat. Addig kavargatom, míg teljesen felolvadnak. Egy kevés vizet külön edénykében felforralok és feloldok benne 1 csomag Dr. Oetker tartósítószert, amit aztán a sziruphoz keverek. (Ez el is maradhat.) Kiforrázott üvegekbe töltöm, és miután kihűlt ledugaszolom. Meleg napokon hideg csap- vagy ásványvízzel hígítva fenségesen üdítő ital.

***

Die Holunderblüten aus den höheren Teilen der Stauden pflücken und vorsichtig ausschütteln um ev. Verunreinigungen oder Insekten zu entfernen. 25-30 Blüten und 1 Zitrone (in Scheiben) mit 2 l Wasser 1 Tag und 1 Nacht ans Fenster stellen. Die Flüssigkeit gut abseihen, wieder in einen grossen Behälter füllen. Erwärmen und unter ständigem Rühren 2 kg Zucker und 5 dkg Zitronensäure einrühren und auflösen. Wenig Wasser separat zum Kochen bringen und 1 Sackerl Einsiedehilfe einrühren, auflösen und zum Sirup geben, dann in Flaschen füllen.
Mit kaltem Wasser, Mineralwasser oder in den Sekt ein wunderbares Sommergetränk!

vasárnap, június 06, 2010

Kovászos uborka/Salzgurken

(Rezept unten auch auf Deutsch)

(Rezept unten auch auf Deutsch)

Végre megjött a meleg és a napsütés. Lehet kovászolni... Már nagyon vártuk, hiszen mindannyian odavagyunk a kovászos uborkáért és ez meleg nélkül nem megy (hacsak nem a sütőben vacakolunk vele, de persze az nem az igazi). Valami fantasztikus, mikor jó hideg és ropogtatva tüntetjük el őket sorban az üvegből. Nem is kell hozzá semmi más. Aztán meg csak csodálkozom, mikor a sült csülökhöz nincs már belőle...
Igyekszem a közeli kispiacon kisebb (10-12 cm-es) uborkákhoz jutni, ebből lesz az a koviubi, amit a lányok két falatra bekapnak. Van egy régi, óriási befőttes üvegem, ezt használom az eltevéshez. Az uborkákat alaposan megmosom, a végeiket levágom és hosszában kissé bemetszem őket, majd megismételem rajtuk ezt a metszést az ellenkező irányból, de a korábbira merőlegesen. Az üveg aljára teszek egy jó nagy csomag kaprot, erre kenyeret helyezek és elkezdem rakosgatni bele az uborkákat szépen, egymás mellé állítva. Teszek közéjük néhány gerezd fokhagymát is. A tetejére ismét kapor kerül és kenyér. A felöntő levet úgy készítem, hogy minden liter vízhez adok egy púpozott evőkanál sót. Ezt felforralom egy lábasban, hűlni hagyom egy ideig, majd még melegen az uborkára öntöm. (A lének a kenyeret is el kell lepnie.) Az üveget egy kistányérral lefedem és a napra teszem. 2-3 nap alatt készre érik. (Ha nagy a hőség és süt a nap, 2 nap, egyébként több kell neki.) Ekkor kiszedem a uborkát, a levet leszűröm, visszateszem bele ubikat, hűtőbe rakom és rájárunk ropogtatni...



Endlich Sommer, endlich Warm und endlich Salzgurkenzeit. Ich meine das Einlegen der Sommergurken, ungarisch kovászos uborka. Der Name kommt vom ungarischen Wort für Sauerteig (Kovász); denn diese Gurken werden nicht in Essig eingelegt und auch nicht durch Erhitzen haltbar gemacht, sondern verdanken ihren salzig-sauren Geschmack einer kurzen Milchsäuregärung. Dieses Gären von Gemüsen ist eine uralte ungarische Zubereitungsart, die das Hirten- und Reitervolk von seinen frühen Wanderungen aus Asien mitgebracht hat.
Das Rezept? Es ist sehr einfach.
Kleine Gurken, dick und krumm, werden gewaschen (Stiel mit einem Messer wegschneiden) und möglichst eng in ein Einweckglas gefüllt. Dazu kommen Knoblauch und 1-2 Bund Dill. Das Glas wird mit einer dicken Scheibe Brot abgedeckt. Die teilweise eingeschnittenen Gurken werden mit mäßig gesalzener und nach einmaligem Aufkochen abgekühlter (lauwarm) Salzlake übergossen. Es muss soviel Wasser hinzu gegeben werden bis die Gurken (und das Brot) gut bedeckt vom Wasser sind. Mit einem kleinen Teller verschlossen, dann in der Sonne stehen lassen. Nach zwei bis drei Tagen sind die Sommergurken fertig. Sie müssen noch knackig sein und auf keinen fall weich. Dann entfernt man das Brot und stellt das Glas mit einem Deckel verschlossen in den Kühlschrank. Die Gurken ißt man als Beilage oder einfach so zwischendurch.

csütörtök, június 03, 2010

5 napos zarándokút Felsö-Ausztriában (Maria Neustift-Mariazell)

A mindennapi élet hajszájából való kiszakadást, illetve csendet keresve, egy vonzó, egyedi értékeket hordozó és élményt nyújtó, közel 100 km-es, gyalogos útvonalat jártunk ismét be május utolsó napjaiban.
A múlt hét csütörtökén négyen indultunk útnak Maria Neustift-böl, hogy Waidhofen a.d. Ybbs, Maria Seesal, Lunz am See, Lackenhof, Gemeindealpe, Mitterbach am Erlaufsee érintésével öt csodálatos napon át gyalogolva elérjünk Mariazell-re. Immár harmadik alkalommal vállalkoztunk arra, hogy május végén barátainkkal gyalog zarándokoljunk el a híres osztrák kegyhelyre. S mint idén is tettük, most is más irányból. Az idén kiválaszott felsö-ausztriai Mariazellerweg turistaútvonal-hálózat, elsösorban a természetben vezeti útvonalát. Gyalogos vonalvezetése igyekszik elkerülni a forgalmas közutakat. Nem csak a vallásos emlékeket kívánja feltárni, hanem az érintett útvonalhálózaton és környezetében fekvő kultúrális-, és természeti kincseket, helyi hagyományokat is. Az út tehát mindazoknak szól, akik jó szándékkal, nyitott szívvel útra kelnek, hogy mélyebben megismerjék önmagukat, s a különböző vidékeket, városokat, kegyhelyeket. Az egybefüggö gyalogutat természeti és kultúrális értékek egyaránt jellemzik: erdők, mezők, vadregényes völgyek, dombok, hegyek, falvak, városi séták, kegyhelyek és templomok, nevezetességek.
A szállásokat jó elöre lefoglaltuk, így elöre ki volt osztva a napi kilóméter, hiszen legkésöbb estére muszáj volt elérnünk a kvártélyt, ha tetöt akartunk a fejünk fölé. Bár meg kellett küzdenünk a beton és az erdei terep viszontagságaival, a hegyek és völgyek változatos egymásutánjával, a változatos idöjárással, mégis ragyogó hangulatban teljesítettük a napi meneteket. A lezúduló esö sok helyen nehézzé tette a járást az erdöben, de nagyon hálásak voltunk azért, hogy az elsö három nap alatt menet közben csak egy-egy zápor öntözött meg bennünket és a levegö sem hült le túlságosan. A negyedik nap kissé megviselt mindnyájunkat, hiszen 1500m magasságban a köd és az esö nem tünt éppen kellemes párosításnak. Itt olyan hideg volt, hogy a hó sok helyen foltokban még megmaradt. A cél a mariazell-i bazilika volt, amely szépségével most is lenyügözött mindannyiunkat és jó egy órát töltöttünk a gyönyörü falak között, bár sajnos misét nem sikerült hallgatnunk.
Aki egyszer megtapasztalta az út szépségét, még ha egy-két vízhólyaggal tér is haza, már alig várja a következö alkalmat, hogy ismét elindulhasson. Hiszen az út belső utunkká is válik - egy hosszabb zarándoklatról életre szóló élményekkel, lelkileg megújulva térhetünk haza.