kedd, május 18, 2010

Apple Pie/Amerikai almás pite/Amerikanischer Apfelkuchen

Az almás piténél klasszikusabb sütemény nincs is. Egy kevés tészta, sok-sok alma, és az ember már azt sem bírja kivárni, hogy ehetöre hüljön. De nem csak nálunk népszerü ez a sütemény, a tengeren túlon is szívesen fogyasztják.
Az Apple Pie "öshazája" Amerika, ahol ez olyan jellegzetes süteménynek számít, mint nálunk az almás rétes. Általában a sütöformában (ideális esetben egy kimondottan számára készített gyönyörü kerámia Pie tálon) szervírozzák. A tésztája nyugodtan lehet morzsálódó és az sem baj, ha az almatöltelék kissé folyósra sikerül (mint nálam). Legfinomabb, mikor még langyos, egy kis vanilia fagyival.
Hozzávalók:
40 dkg liszt
4 dkg porcukor
1/2 tk só
20 dkg vaj
1 ek ecet
1,5 kg alma (Golden Delicious)
2 dl természetes almalé
3 dkg barna cukor
0,5 dl juhar szirup
3 ek citromlé
1 tk fahéj (örölt)
2 ek rum (60 %)
2 ek étkezési keményítö
40 g paradió
1 tojás
2 ek tej
A lisztet, 2,5 dkg cukrot, sót, 17,5 dkg vajat (amit elötte felkockázok), az ecetet és 9 ek jéghideg vizet síma tésztává gyúrok. (Fontos, hogy a lehető legkevesebb ideig - csak amíg összeáll - gyúrom a tésztát.) Két részre osztom, folpackba tekerem és 2-3 órára a hütöbe teszem.
A töltelékhez az almát meghámozom, 4-5 cm-es szeletekre vágom. Egy nagyobb lábasban az almalével, barna cukorral, juhar sziruppal, citromlével, fahéjjal és rummal kb. 5 percig párolom az almadarabokat. Az étkezési keményítöt 3 ek vízzel összekeverem és az almához adom, majd felforralom. (Egyszerre csak az alma felét süssük/pároljuk, vagy pedig használjunk nagyobb serpenyőt! ) Ezt a tölteléket hagyom teljesen kihülni.
Egy tarte formát a mardék vajjal kikenek (kb. 26 cm átméröjü). Az egyik fél tésztát 30-32 cm átméröjü kerek lappá nyújtom és a formába helyezem úgy, hogy az oldalára is kerüljön a tésztából. A tésztaalapot villával több helyen megszúrkálom és 30 percre ismét a hütöbe teszem.
A paradiót durvára vágom és egy serpenyöben zsiradék nélkül kissé megpirítom, majd az almás töltelékbe keverem. A sütöt 180 fokra melegítem.
A tojást szétválasztom, a tojásfehérjével a tésztaalapot bekenem és rákenem a tölteléket. A másik tésztafelet is kinyújtom és 2 cm széles sávokat vágok belöle. Ezeket rácsosan ráteszem az almatöltelékre. A végét hozzányomkodom a szélen lévő tésztához. A tojássárgáját összekeverem a tejjel és bekenem vele a pitét.
A legalsó sütörácsra teszem és 60 percig sütöm (30 perc után a maradék cukrot is rászórom - 15 g).


Apple Pie ist den USA ein Dessert und wird üblicherweise in der Form (idealerweise eine schöne Pie Plate aus Keramik) serviert. Da darf der Teig dann auch ruhig bröseln und stört es nicht, wenn die Apfelfüllung ein wenig flüssig ist (wie meine). Lauwarm servieren, mit Vanilleeis - köstlich!

Zutaten für 1 Tarteform (26 cm ø)
400 g Mehl
40 g Zucker
1/2 TL Salz
200 g Butter
1 EL Essig
1, 5 kg Äpfel (Golden Delicious)
200 ml naturtrüber Apfelsaft
50 g brauner Zucker
50 ml Ahornsirup
3 EL Zitronensaft
1 TL Zimt
2 EL Rum (60%)
2 EL Maizena
40 g Paranüsse
1 Ei
2 EL Milch

Mehl, 25 g Zucker, Salz, 175 g Butter in kleinen Stücken, Essig und 9 EL eiskaltes Wasser kurz zu einem glatten Teig verarbeiten. Den Teig in zwei gleich große Stücke teilen und in Frischhaltefolie eingewickelt für 2-3 Stunden in den Kühlschrank legen. Äpfel schälen, vierteln und das Kerngehäuse entfernen. Äpfel in 4-5 cm große Stücke schneiden. Mit Apfelsaft, braunem Zucker, Ahorsirup, Zitronensaft, Zimt und Rum ca. 5 Minuten köcheln lassen. Maizena mit 3 EL kaltem Wasser anrühren, zu den Äpfeln geben und einmal aufkochen lassen. Die Apfelfüllung ganz kalt werden lassen.
Eine Tarteform mit der restlichen Butter (25 g) ausfetten. Eine Teighälfte zu einem Kreis (30-32 cm ø) ausrollen. Teig in die Tarteform legen, andrücken, den Rand etwas begradigen und den Boden mehrmals mit einer Gabel einstechen. Nochmals 30 Minuten in den Kühlschrank stellen.
Die Paranüsse grob hacken, in einer trockenen Pfanne goldbraun rösten und unter die Apfelfüllung mischen. Das Backrohr auf 180 Grad vorheizen.
Das Ei trennen. Den Teigboden mit dem Eiklar bepinseln und die erkaltete Apfelfüllung darauf verteilen. Den übrigen Teig dünn ausrollen und mit einem Teigrad in etwa 2 cm breite Streife schneiden. Die Teigstreifen als Gitter auf dem Pie verteilen, den Teigrand darüber klappen und leicht andrücken. Dotter mit der Milch verquirlen und den Teig damit bepinseln.
Den Pie auf der untersten Schiene im Rohr 60 Minuten backen und nach 30 Minuten mit dem restlichen Zucker (15 g) bestreuen.

szerda, május 12, 2010

Sonkás hagymalepény/Zwiebel-Schinken Kuchen

Igazából elég nehezen indult ez a tésztaféleség. Egy borzasztó régi "Neue Welt" magazinból maradt rám ez a recept. Már az elején gondba voltam az elnevezéssel, hiszen a "Kuchen" szó, ha a szótárból fordítom, "sütemény" lenne. Ez azonban nem az, a szó klasszikus értelmében. Aztán végre rátaláltam a megfelelő "lepény" kifejezésre, ami talán a legjobban fedi a tartalmat. Aztán gond volt a pizzatészta, ami az alsó részét képezi a tésztának. Sietve kellett valahonnan előkapnom, így nem volt időm (sem kedvem) saját magam összegyúrni, előkaptam a hütőből a készen vett, eddig még soha nem sütött, nyers tésztaalapot. Ez aztán kissé megviccelt, és az lepény alja kissé túl "ropogósra" sült. Igaz, másnapra finom puha lett, de mivel ekkor már csak én élveztem ennek minden előnyét, ez nem vigasztalt a premier estéjén.
Mindezzel együtt nagyon finom, nem a szokásos lepény került terítékre.

Hozzávalók 16 szelethez:
1 kg hagyma
25 dkg füstölt sonka
4 ek olivaolaj
só, bors
1 csomag pizzatészta (készen vett)
1 doboz tonhal (olíva olajban)
1/8 l tejszín
1/8 l tej
4 tojás
1 csomag petrezselyem (finomra vágva)
10 dkg reszelt ementáli sajt
A hagymát megpucolom és vékony karikákra, a sonkát apró kockákra vágom. Egy serpenyőben az olajat felforrósítom és a sonkakockákat ebben megpirítom, a hagymakarikákat hozzáadom és folyamatosan kevergetve 5 perc alatt megfonnyasztom. Sózom, borsózom. A pizzatésztát egy vékonyan kiolajozott tepsire kb. 30x40 cm-re kinyújtom. A hagyma-szalonna keveréket rásimítom és a lecsepegtetett tonhalat összemorzsolva rászórom. A tejet, tejszínt, petrezsemet és tojásokat alaposan összekeverem, só, bors megy bele, és egyenletesen elosztva a hagymás masszára öntöm. Sajttal megszórom és 200 fokon 25 percig készre sütöm.




Zutaten für 16 Stücke:

1 kg Gemüsezwiebeln
120 g magerer, durchwachsener Speck
4 EK Olivenöl
Salz, Pfeffer
1 Paket frische Pizzateig
1 Dose Thunfisch in Öl
1/8 l Sahne
1/8 l Milch
4 Eier
1 Bund Petersilie (fein gehackt)
100 g geriebener Emmentaler
Zwiebeln schälen und in dünne Ringe schneiden, Speck fein würfeln. Speckwürfeln in einer großen Pfanne im heißen Öl andünsten, Zwiebelringe zufügen und unter mehrmaligem Wenden 5 Minuten andünsten. Mit Salz, und Pfeffer abschmecken. Den Pizzateig auf einem leicht gefetteten Blech 30x40 cm dünn ausrollen. Die Zwiebel-Speck-Masse darauf geben. Den Thunfisch gut abtropfen lassen, zerpflücken und darüber verteilen. Milch, Sahne, Eier und Petersilie gut verrühren. Mit Salz und Pfeffer abschmecken und gleichmäßig über den Belag gießen. Mit Käse bestreuen und im vorgeheizten Backofen bei 200 Grad 25 Minuten Backen.

hétfő, május 10, 2010

Engadini diótorta/Engadiner Nusstorte

Rezept unten auch auf Deutsch

Irtó kevés hozzávalóból, rettentő finom.
Hozzávalók egy 24 cm átmérőjű tortaformához:
tészta:
30 dkg liszt
12 dkg porcukor
csipet só
17 dkg vaj
1 tojás
töltelék:
1,5 dl tejszín
15 dkg kristálycukor
1 ek méz
30 dkg dió (egész)
A tésztához a lisztet a porcukorral és a sóval összeszitálom. A lisztben elmorzsolom a vajat, hozzáadom a tojást és az egészet gyors mozdulatokkal sima tésztává gyúrom. Háztartási fóliába csomagolom és 2 órára a hűtőbe teszem.
A töltelékhez a tejszínt felmelegítem. A kristálycukrot egy lábasban lassan, kevergetve aranybarnára olvasztom. A mézet és tejszínt hozzáöntöm és rotyogtatva hagyom, hogy a karamellizálódott cukor teljesen felolvadjon benne. Hozzáadom a diót és folyamatosan kavargatva 8-10 percig főzöm, míg egy sűrű, krémes masszát nem kapok. Hűlni hagyom.
Egy sütőformát (24 cm-es átmérő) vékonyan kikenek vajjal. A tésztát megfelezem és az egyik részt két réteg fólia között vékonyra kinyújtom (kb 3 mm). A formába rakom, úgy, hogy kis pereme is legyen. 30 percre ismét a hütöbe teszem .
A sütőt 200 fokra előmelegítem. A diós tölteléket a formában levő tésztára öntöm. A másik fél tésztát az előzőhöz hasonlóan kinyújtom és a töltelékre helyezem. A széleket kissé összenyomkodom. Villával megszurkálom és tojással bekenem. A sütőben kb 10 percig sütöm (legalsó rács), majd 160 fokra leveszem a hőmérsékletet és további 30 percig sütöm.
Tipp:
A legjobb, ha a fogyasztás előtt legalább két nappal megsütjük, fóliába csomagoljuk és a hütöbe tesszük. Eközben a dió-karamell megpuhul, és a dió a karamell aromától egész különleges zamatot kap. Valami költemény!

***
Zutaten:
Teig:

300 g Mehl
120 g Staubzucker
1 Prise Salz
170 g Butter
1 Ei
Fülle:
150 ml Schlagobers
150 g Kristallzucker
1 EL Honig
300 g Wallnüsse (ganz)
Für den Teig Mehl mit Staubzucker und Salz versieben. Butter in kleine Stücke schneiden, mit der Mehlmischung verbröseln. Ei zugeben und alles rasch zu einem Teig kneten. Teig in frischhaltefolie wickeln und 2 Stunden kühl rasten lassen.
Für die Fülle Schlagobers erhitzen. Kristallzucker in einer Pfanne langsam unter Rühren goldbraun schmelzen. Honig und Obers zugeben und langsam köcheln, bis sich der karamellisierte Zucker aufgelöst hat. Walnüsse zugeben und unter Rühren 8-10 Minuten einkochen, bis eine dicke, cremigzähe Masse entsteht. Masse auskühlen lassen.
Eine Sprinform (ca. 24 cm) dünn mit Butter ausstreichen. Teig halbieren. Eine Hälfte zwischen zwei Lagen Frischhaltefolie ca. 3 mm dick rund (ca. 30 cm Durchmesser) ausrollen. Teig in die Form legen, am rand leicht andrücken. Teigboden für ca. 30 Minuten in den Kühlschrank stellen.
Backrohr auf 200 Grad vorheizen. Nussmasse auf den Teigboden in die Form füllen. Restlichen Teig rund ausrollen und auf die Fülle legen, die Rändern leicht andrücken. Teig mit einer Gabel mehrmals einstechen und mit Ei bestreichen. Torte im Rohr ca. 10 Minuten anbacken (untere Schine), Temperatur auf 160 Grad reduzieren und die Torte ca. 30 Minuten fertig bachen.
Tipp:
Geduld! Am besten schmeckt die Torte, wenn man sie, gut verpackt, mindestens 2 Tage im Kühlschrank rasten lässt. Dabei wird der Nusskaramell weicher, die Nüsse werden vom feinen Karamell-Aroma durchzogen. Ein Gedicht!

péntek, május 07, 2010

Sonkás kifli/Schinkenkipferl

Rezept unten auch auf Deutsch

Egy szuper vendégváró! (Kitűnő a húsvét sonka- maradék hasznosítására is.)
Hozzávalók:
15 dkg sonka
16 dkg vaj
petrezselyem
14 dkg + 1 tk liszt
8 dkg túró
8 dkg burgonya (egy közepes krumpli)
1 tojás
só, majoránna, bors
1 tojás a kenéshez
A sonkát apróra vágom, vagy ledarálom, a petrezselymet megmosom és úgyszintén felaprítom. A sonkát 8 dkg vajon megpirítom, borssal, és majoránnával fűszerezem, 1 ek lisztet és a petrezselymet hozzáadva még egyszer átpirítom. Azután annyi vízzel öntöm fel, hogy a töltelék összeálljon. Kihűtöm.
A burgonyát héjában puhára főzöm, még melegen megpucolom és áttöröm.
14 dkg lisztből, a túróból, 8 dkg vajból, tojásból, sóból és az áttört burgonyából közepesen kemény tésztát gyúrok, amelyet 1/2 óráig pihentetek. 3 mm vastagra nyújtom és kb. 12 cm-es csíkokra vágom, majd ezeket  háromszögekre vágom. A háromszögek közepébe 1-1 teáskanálnyi tölteléket halmozok, a két  sarkát visszahajtom, majd a tésztát a harmadik sarka irányába feltekerem. A tekercsből kifliket formázok, amiket egy sütőpapírral kibélelt tepsire helyezek. Felvert tojással megkenem a tetejüket és az előmelegített sütőben (200 fok) 15-20 percig sütöm. Hidegen tálalom. Mind borhoz, mind sörhöz (vagy csak magában) is finom.
Forrás: Mester Kukta Magazin
***

Zutaten:
150 g Schinken
160 g Butter
1 Bund Petersilie
140 g + 1 TL Mehl
80 g Topfen
8 dkg Kartoffeln
1 Ei
Salz, Majoran, Pfeffer
Schinken, Majoran und Petersilie sehr fein hacken, in 80 g Butter unter Wenden kurz anbraten. Das Mehl (1 TL) darüberstreuen und kurz mitrösten. Vom Feuer nehmen, die Masse mit Pfeffer würzen. Auskühlen lassen.
Die Kartoffeln in der Schale weichkochen. Auskühlen lassen, schälen und fein reiben.
Topfen, Mehl, weiche Butter (80 g), Ei, Salz beifügen, alles rasch zu einem mittelfesten Teig kneten; in Folie gewickelt mindestens 30 Minuten kühl stellen.
Den Teig auf der leicht bemehlten Arbeitsfläche ca. 3 mm dick auswallen. In Quadrate ausschneiden, diese noch einmal diagonal halbieren, so dass insgesamt die gewünschte Anzahl Kipferln entsteht.
In die Mitte jedes Teigstückes etwas Füllung geben und von der breiten Seite her aufrollen; zu Kipferln biegen und auf ein mit Backpapier belegtes Blech geben.
Mit Eigelb die Schinkenkipferl bestreichen. Sofort im auf 200 Grad vorgeheizten Ofen auf der zweituntersten Rille 15 bis 20 Minuten goldbraun backen.

szerda, május 05, 2010

Tejfölös céklakrém leves/Rote Rüben-Schaumsuppe mit Sauerrahm

(Rezept unten auch auf Deutsch)

A cékla a téli időszak igazi vitaminbombája, amit én szívesen eszek az év bármely időszakában. Leginkább saláta formájában, de mint most is, levesként is sikeresen bemutatkozott nálunk. (Csak pucolni ne kéne!)


Hozzávalók 4 személyre:
4 ek repceolaj (lehet másfajta is)
1 közepes vöröshagyma, finomra vágva
4 (30-40 dkg) friss cékla, hámozva, apró kockákra szeletelve
3/4 l zöldség alaplé
2 dl száraz fehérbor
1 kiskanál só
őrölt cayenne-i bors
2 dl tejföl vagy tejszín
málnaecet (elhagyható)

A hagymát az olajon megdinsztelem, a céklát hozzáadom és közepes lángon 3-4 percig együtt párolom. A zöldéglével és a borral felöntöm, sózom, borsozom, majd lefedve addig főzöm, amíg a cékla teljesen megpuhul. Kevés málnaecetet öntök hozzá és merülőmixerrel pépesítem, hogy habos legyen. A tálaláskor a tányérokba egy kanál tejfölt vagy kevés tejszínt teszek, amitől lágyabb íze lesz. Aki akarja még, egy csipet cukorral “simíthat” rajta.
***


 Zutaten für 4 Personen:
4 EL Rapsöl
1 Zwiebel, fein geschnitten
400 g rote Rüben, geschält und in feine Würfel geschnitten
200 ml Weißwein, trocken
3/4 l Gemüsebrühe
1 Becher Sauerrahm
Himbeeressig
Salz, Cayennepfeffer

Die Zwiebel im Öl glasig anschwitzen. Rote Rübenwürfel beigeben und kurz mitanschwitzen. Mit dem Weißwein ablöschen, mit der Gemüsebrühe aufgießen und etwa 45 Minuten leicht köcheln lassen. Mit Salz, Pfeffer und einem Schuss Himbeeressig abschmecken und mit dem Stabmixer schaumig aufmixen. In Teller füllen, mit Sauerrahm servieren.

kedd, május 04, 2010

Laskagombás-szalonnás sült krumpli/Kartoffel-Austernpilz Gröstl

Igazából más címet kellene adnom, mégpedig - Az ebéd, ami a konyhakövön landolt. Ugyanis a szombati nagy készül
ődésben és fejetlenségben, s valamint, hogy gyorsan akartam az asztalra tenni a tálat, rosszul fogtam meg, kicsúszott a kezemből és dirib-darabra tört. Így aztán persze, vele együtt a kész ebéd is a szemétben végezte rövid földi pályafutását. Nagyon oda voltam, miután egy majdnem 30 éves tálról van szó, amit a mamámtól kaptam még a főzési kísérleteim kezdetén. Persze a többiek a benne levő tartalmat siratták, így kénytelen voltam ígéretet tenni az étel ismételt elkészítésére a későbbiékben. Erre és a szomszédból hozott pizza illatára nyugodtak csak meg a kedélyek és száradtak fel a könnyek (mármint az enyémek).
Hozzávalók 4 személyre:
800 g burgonya
200 g laskagomba
1 nagy fej hagyma
80 g szeletelt bacon/füstölt, húsos szalonna
3-4 szál friss kakukkfű
1/2 dl száraz fehérbor
5-6 ek olaj
só, bors
A krumplit héjastul enyhén sós vízben pár percig főzöm. Annyira, hogy a villát éppen bele tudjam szúrni. Meghámozom és kb. 3x3 cm-es kockákra aprózom. A laskagombát megtisztítom. (Ezt a gombát nem kell megpucolni, hanem csak le kell vágni a keményebb tönkjeit, és kész. A nagyobb kalapos példányokat esetleg félbevághatjuk.) A hagymát meghámozom és vékonyan felkarikázom. A szalonnát ujjnyi csíkokra vágom, gyenge tűzön megsütöm, majd szűrőlapáttal kiszedem az edényből. A zsiradékba szórom a hagymát és a gombát, 2 percig pirítom őket, aztán hozzáadom a leöblített, száráról lecsipkedett kakukkfüvet, valamint a bort és fedő alatt további 5 percig párolom. Közben a krumplit felforrósított olajban, sűrűn rázogatva-kevergetve aranysárgára sütöm. Hozzáadom a szalonnát és a gombát, sózom, borsózom, lazán összekeverem, végül egy tálba szedem. Ha szükséges a sütőben pár percig még lehet pirítani. (Ez volt a vesztem, mert mikor kiemeltem a sütőből, csúszott ki a kezemből az egész...).



Kartoffelklassiker mit feinen Pilzen und deftigem Speck...
Zutaten für 4 Personen:
800 g festkochende Kartoffeln 200 g Austernpilze 1 Zwiebel 80 g geräucherter Speck 3-4 frische Thymianzweige 1/2 dl trockener Weißwein 5-6 EL Öl Salz, Pfeffer
Die Kartoffeln waschen und in Salzwasser halbgar kochen. Inzwischen Zwiebel schälen und in dünne Scheiben-, den Speck in fingerdicke Streifen schneiden. Kartoffeln abgießen, pellen und in gleichmäßige kleine Würfel schneiden. Die Pilze putzen und grob zerteilen.
Eine große Pfanne ohne Fett erhitzen und den Speck darin bei mittlerer Hitze anbraten, herausnehmen. Auf Speckfett Zwiebel glasig dünsten, Pilze dazugeben und bei starker Hitze 2-3 Min. braten. Den frischen Thymian dazugeben und mit Weißswein 5 Minuten kochen.
Das Öl in einer großen Pfanne erhitzen und die Kartoffelwürfel darin unter Wenden goldbraun braten. Die Pilze und Speck unterrühren. Mit Salz und Pfeffer würzen.
Das ganze in eine große feuerfeste Form setzen und im vorgeheizten Ofen kurz backen.