kedd, november 24, 2009

Hortobágyi húsos palacsinta


Osztrák barátaink nagy tisztelői a magyar konyhának, ezen belül is van valami, amivel mindenkinél óriási sikert aratok. Ez pedig a hortobágyi húsos palacsinta. Egy igazi hungarikum. Nem tudok belőle annyit készíteni, hogy másnapra is maradjon. Mondhatom, irtóra odavannak érte. Én nem előételként, hanem főételként tálalom, valami kis zöld salátával. Igaz, a palacsinta sütést eléggé utálom és a lakást legalább egy fél napig kell szellőztetnem, hogy a szag kihúzzon, de mindez megéri. Nagyon szeretjük, ha jó sok szaft kerül a tetejére, ezért én egy kis vizet is adok hozzá, mikor a pörköltet készítem, de ez el is maradhat.
Hozzávalók 12 darabhoz:

60 dkg csirkemellfilé (lehet sertéshús is, ha valaki abból szereti)
1 fej hagyma
5 dkg füstölt szalonna
1-1 zöldpaprika, paradicsom
4 dl tejföl
2 ek liszt
1 tk piros paprika
Palacsintához:
15 dkg liszt
3 tojás
2 ek olaj
4 dl tej
Az apróra vágott szalonnát megpirítom és megfonnyasztom rajta a finomra vágott hagymát. Rádobom a kockákra vágott húst, erős tűzön folyamatosan kevergetve néhány percig pirítom.
Lehúzom az edényt a tüzröl és megszórom a piros paprikával. Hozzáadom a meghámozott és összevágott paradicsomot, valamint a kicsumázott és karikákra vágott zöldpaprikát. Felöntöm egy kis vízzel, ízlés szerint sózom és fedő alatt, mérsékelt tűzön puhára főzöm.

Közben megsütöm a palacsintákat. A hozzávalókat csomómentesre elkeverem. Felmelegítek egy jó minőségű, tapadásmentes palacsintasütőt, amit minden palacsinta sütése előtt vékonyan megkenek olajjal. Ebbe merőkanállal adagonként beleöntöm a palacsintatésztát, körbeforgatom, hogy mindenhol kitöltse az edényt és erős tűzön mindkét oldalát 1-1- percig sütöm.

Mikor megfőtt a hús, a levét leszűröm és a húst ledarálom.
3 dl tejfölbe csomómentesen belekavarom a lisztet. Egy keveset a pörköltléből is adok hozzá, így könnyebben megy. A pörköltlét újra a tűzre teszem, felforralom és folyamatosan hozzákeverem a lisztes tejfölt (behabarom). Jól összeforralom.
A ledarált húshoz annyit adok a pörköltléböl, hogy jól kenhető masszát kapjak. Megkenem vele a palacsintákat és batyuszerűen összehajtogatom.
Egy tűzálló tálba sorba lerakom őket, megöntözöm kevés mártással és előmelegített sütőben (200 fok) átmelegítem. Ha kész, csak akkor öntöm rá az egész mártást, mert különben a palacsinta beszívja a levet.
Tálaláskor meglocsolom a maradék tejföllel és petrezselyemmel díszítem. 
***

3 megjegyzés:

  1. Hmmm, ez nagyon jól néz ki és jól is hangzik. Sósan palacsintát eddig még csak sajttal készítettem. Van mifelénk is egyfajta húsos palacsinta, azt brassói rántott palacsintának hívják. Egyszer ettem egy étteremben.
    Ezt a hortobágyit kipróbálom valamikor hamarosan.

    VálaszTörlés
  2. Ezt én is imádom! Csak ne lenne annyi macera vele.

    VálaszTörlés
  3. Ági: Hát sajnos, elég valóban elég vacakolós. Én is meggondolom 3-szor is, hogy készítsem-e...

    sedith: Remélem, nem fogsz csalódni és mindenkinek ízleni fog.

    VálaszTörlés