kedd, május 07, 2013

Sült spárga zöldfűszeres palacsintába tekerve

És újra spárga... Nagy kedvencünk ez a fogyasztó, szinte semmi kalóriát nem tartalmazó, ízletes növény. Tehát ameddig lehet, esszük mindenféle formában.
A hivatalos spárgaszezon itt júnus 24.-ig tart, "tudományos" magyarázata, hogy így a spárgának még elég ideje marad, hogy utánanőjön az első fagyokig és a következő évre "erőt gyűjtsön".
Jelen esetben egy un. Flädle-be (palacsintaszerű tészta) tekertem a sós vízben pár percig főzött zöld spárgát, kivajazott tűzálló tálba fektettem a tekercseket és beterítettem vékonyra szelt, erős, határozott ízű sajttal (Bergkäse). 190 fokos sütőben pár perc alatt készre sütöttem, éppen hogy a sajt kissé megolvadt rajta.

A zöldfűszeres palacsintát így készítem:
15 dkg lisztet 3 dl tejjel, 4 tojással, 3 evőkanál cukorral, kevéske ásványvízzel, 1 evőkanál repceolajjal, sóval, borssal alaposan összekeverem (kézi mixelő). Ezután olyan friss, zöldfűszerből, ami éppen otthon van (én most petrezselymet, snidlinget és kaprot tettem bele)  1-2 maroknyit alaposan összevágok és hozzákeverem a masszához. Kb. 1 órát pihenni hagyom, majd a szokásos módon vékony palacsintát sütök belőle. Kissé édesebb, mint a szokásos palacsinta, de valami nagyon finom, magában és a spárgával is.

2 megjegyzés:

  1. Ez mennyeien hangzik, viszem is az ötletet! Nálunk is nagy kedvenc a spárga, úgyhogy örülök egy új felhasználásnak :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Marka, ez tényleg nagyon finom. A palacsintából, csak úgy magában, is megettünk jó sokat. Bármivel töltheted, ha vége a spárga szezonnak ;-)

      Törlés