hétfő, július 20, 2020

Cukkini-lepényke kapros joghurttal

Némelyek a cukkinit olyan unalmas zöldségnek találják, amelyet a legjobb, ha egyáltalán nem is termesztenének.
Szerintem, ez a nézet nagyon nem igaz. A cukkini titka ugyanis, hogy hogy ne túl későn szedjék le, hiszen a kicsi, illetve közepes példányok az igazán kapósak. Ekkor bármi elkészíthető belőle, úgy mint főzve, grillezve, sütve, vagy nyersen, salátának.
Abban az esetben, ha mégis hagyjuk a kertben nagyra nőni, hát ez az a recept, amit "elkövethetünk" vele is, de akkor hámozva és a magokat eltávolítva kell feldolgoznunk.
Hozzávalók 3-4 személyre:
60 dkg cukkini (lehetőleg kisebb példányok)
3 tojás
7,5 dkg liszt
25 dkg ricotta
4 gerezd fokhagyma
friss zöldfűszerek, mint petrezselyem, bazsaliom stb..
só, bors
olaj a sütéshez
1 doboz görög joghurt
1/2 citrom leve
friss kapor
A cukkinit nagylyukú reszelőn lereszeljük. Sóval meghintjük és egy szűrőben 1 órán át hagyjuk, hogy a leve kicsepegjen.
Közben elkészítjük a kaporjoghurtot. A zsenge kaporleveleket felaprítjuk és a citromlevével a joghurthoz keverjük.
A tojásokat a liszttel a ricottához keverjük, hozzáadjuk a finomra vágott zöldfűszereket és a megpucolt, összenyomott fokhagymát.
Sózzuk (óvatosan, hiszen a cukkinit már besóztuk), borssal megszórjuk.
A lereszelt cukkinit egy tiszta konyharuhában alaposan kinyomkodjuk és a masszába keverjük.
Egy nagyobb kanállal kikanalazunk az olajra fél tenyérnyi adagokat, kissé lelapítjuk a kanál hátával és mindkét oldalukat aranybarnára sütjük.
Konyhapapírra rakva hagyjuk lecsepegni.
A kaporjoghurttal melegen kínáljuk, de hidegen is gyorsan fogy.
Egy adag zöldsaláta kiváló társ mellé...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése