hétfő, augusztus 22, 2011

Gyömbéres-paradicsomos káposzta

A paradicsomos káposzta, mondhatom, gyerekkorom egyik rémülete volt. Ma sem tudom miért, valahogy a paradicsomos krumplifőzelékkel egyetemben ki nem állhattam. Valószínüleg a paradicsom savanykás íze volt, ami nem passzolt. Szegény nagyikám pedig igazán mindent megtett, hogy pár kanállal belém imádkozzon... Valahogy nem ment... Aztán ahogy változtak az idők, és teltek az évek,  egyre többször eszembe jutott és egyszer csak hozzáfogtam... Ízlett...  aztán ez is bekerült a családi receptkönyvbe, ami egy-egy nehezebb étkezés után igazi felüdülés. Igyekszem minden alkalommal valami más fűszerrel megbolondítani, amitől nagyban eltér az ismert menzai rokonától. Az itteni recept egy enyhén csípős-édes variáció, amit nagyon szeretek.

Hozzávalók:
1 közepes fej édeskáposzta
1/2 l paradicsomlé
1 fej vörös hagyma
darabka friss gyömbér
1 TK currypor
1 TK őrölt római kömény
nyírfacukor
só,
bors,
napraforgóolaj
A káposztát negyedelem, kivágom a torzsáját és vékony csíkokra szeletelem, esetleg legyalulom. Lesózom, 1/2 óráig állni hagyom, hogy levet engedjen. Közben a vörös hagymát megtisztítom  és vékonyan felkarikázom. Kevés olajon megfonnyasztom, hozzáadom az apróra vágott gyömbért, megszórom a római köménnyel és curryporral. Többször megkeverem miközben pirul. Felöntöm a paradicsomlével, sózom, borsózom és tetszés szerint édesítem. Addig főzöm, míg kissé sűrűbb lesz. Ekkor hozzáadom a levétől kinyomkodott káposztát, összekeverem és fedő alatt nem egészen puhára párolom. Ha túl sok a leve,  fedő nélkül rövid ideig még főzöm. Szükség szerint édesítem.

4 megjegyzés:

  1. A paradicsomos káposztát főzelékként én is ismerem. Nagyon izgalmas ételt varázsoltál a felturbózott alapanyagokból. :)))

    VálaszTörlés
  2. Tényleg meglepöen más mint a szokásos...

    VálaszTörlés