hétfő, június 14, 2010

Bodzaszirup/Holundersirup

Rezept unten auch auf Deutsch

Bár már otthon elvirágzott, itt Ausztriában még a múlt héten is csodás virágokkal teli bodzabokrokat lehetett találni a zöldben. Igaz, errefelé általában 2-3 fokkal hűvösebb a levegő, ezzel magyarázható az eltolódás. Barátaink leptek meg minket a napokban egy teli vödör bodzavirággal, amiből aztán, mint minden évben, idén is szörpöt gyártottam. Valami elmondhatatlanul finom lett, mert a szokásosnál is több virágot raktam a vízbe. Kritikusaim egybehangzó véleménye szerint, ez lett eddigi pályafutásom legjobban sikerült bodzaszirupja.
Így készítem:
Kb. 25-30 bodza-tányérvirágot (amelyek nem az autópálya vagy valamilyen forgalmas út mellett nőttek) egy nagyobb edénybe rakok, ráöntök 2 liter hideg vizet, beledobálok egy szeletekre vágott biocitromot és egy napig és egy éjszakán át állni hagyom. Ezután valami nagyon finom anyagon keresztülszűröm egy lábasba és felmelegítem, miközben állandó kevergetés közben hozzáadok 2 kg cukrot és 5 dkg citromsavat. Addig kavargatom, míg teljesen felolvadnak. Egy kevés vizet külön edénykében felforralok és feloldok benne 1 csomag Dr. Oetker tartósítószert, amit aztán a sziruphoz keverek. (Ez el is maradhat.) Kiforrázott üvegekbe töltöm, és miután kihűlt ledugaszolom. Meleg napokon hideg csap- vagy ásványvízzel hígítva fenségesen üdítő ital.

***

Die Holunderblüten aus den höheren Teilen der Stauden pflücken und vorsichtig ausschütteln um ev. Verunreinigungen oder Insekten zu entfernen. 25-30 Blüten und 1 Zitrone (in Scheiben) mit 2 l Wasser 1 Tag und 1 Nacht ans Fenster stellen. Die Flüssigkeit gut abseihen, wieder in einen grossen Behälter füllen. Erwärmen und unter ständigem Rühren 2 kg Zucker und 5 dkg Zitronensäure einrühren und auflösen. Wenig Wasser separat zum Kochen bringen und 1 Sackerl Einsiedehilfe einrühren, auflösen und zum Sirup geben, dann in Flaschen füllen.
Mit kaltem Wasser, Mineralwasser oder in den Sekt ein wunderbares Sommergetränk!

3 megjegyzés: