szombat, szeptember 05, 2009

Cseresznyés, vagy meggyes pite

Ezt az egyszerű sütemény már évek óta készítem, mindenki odavan érte (főleg én, hogy olyan egyszerű és hamar megvan...). Igazán a cseresznye, illetve a meggy szezonjában érdemes az asztalra tenni, hiszen a friss gyümölcsből az igazi. Mivel azonban anyósom szorgosan elteszi minden évben a kerti gyümölcsöket, ezt a finom süteményt az év bármelyik szakában az asztalra varázsolhatom. Bárki hirtelen ötlettől vezérelve megkívánja, rövid órán belül eheti is.
Bécsi barátaink is szívesen fogyasztják, hiszen ez az édesség egy kicsit eltér az itteni hagyományos süteményektől (lásd Sacher-torta , Linzer torta, kuglóf stb), bár nem teljesen ismeretlen.
A receptben leírt mennyiségek kissé eltérnek a megszokottól, de úgy adom tovább, ahogy annak idején megkaptam és azóta is így készítem.
Hozzávalók:
friss cseresznye, meggy vagy befőtt (ki, hogy szereti, mennyiség tetszés szerint)
4 tojás
21 dkg porcukor
14 dkg rétesliszt
7 dkg vaj
2 ek tejföl vagy joghurt
1 kk szódabikarbóna
A sütőt előmelegítem 180 fokra. A tojásokat szétválasztom és kézi mixerrel a sárgáját alaposan kikeverem a porcukorral, míg világossárga színt kap. A felolvasztott és lehűtött vajjat és a tejfölt (joghurtot) hozzáadom a cukros tojássárgához. A lisztet összekeverem a szódabikarbónával és lyukas fakanállal kanalanként, felváltva a masszához keverem-szitálom a kemény habbá felvert tojásfehérjét és a lisztet. A kimagozott cseresznyét (vagy meggyet) lecsepegtetem, majd kiveszem a felét belőle és ezt lisztbe forgatom. (A lisztbe forgatott cseresznye nem merül le a tészta aljára sütés közben) A lisztes cseresznyét hozzádolgozom a tésztához. Egy sütőpapírral kibélelt, 33x19 -es, magas peremű formába öntöm a masszát, majd megszórom a tetejét a többi cseresznyével. Kb. 35-40 percig sütöm. Ha nagyon pirul a teteje, sütőpapírral betakarom. Mikor megsült(tűpróba!), a formában hagyom kihűlni. A sütőpapír segítségével kiemelem egy deszkára, tetejét megszórom fahéjas porcukorral és kockákra szeletelem.

1 megjegyzés: