csütörtök, január 11, 2024

Töltött vagdalt, avagy Stefánia szelet újragondolva

Igaz, hogy már vége a nagy ünneplésnek, evészetnek, de, hogy ne maradjunk nagyon éhen, hoztam ezt a kiváló és különleges receptet, amit Lajos Maritól lestem el. Kisebb módosítással sikerült nekem is megsütnöm... Nagy sikere volt, hiszen rettentő finom és nem a szokásos, ám egy igazán különleges Stefánia vagdalt kerül az asztalra. 
Hozzávalók 12-13 szelethez:
1 zsemle
tej
1 fej hagyma
4 gerezd fokhagyma
1 piros húsú paprika (kápia)
10 dkg füstölt, paprikás kolbász
2 tojás
4 keménytojás
só, bors
1 csokor petrezselyem
2 ek zsiradék
kevés napraforgó-, vagy repceolaj
1/2 kk szárított kakukkfű
1 ek mustár
50 dkg darált hús (vegyesen sertés+marha, esetleg pulykahús)
15 dkg trappista sajt (lereszelve)
1-2 marék zsemlemorzsa
A sütőt 180 fokra előmelegítem.
A zsemlét langyos tejben beáztatom.
A hagymát és fokhagymát megpucolom, a hagymát apróra összevágom, a fokhagymát áttöröm.
A paprikát
kicsumázom, viszonylag apróra felkockázom. A kolbász héját, ha szükséges lehúzom, felaprítom.
A tojást megpucolom, felkarikázom.
A zsiradékot egy serpeny
őben felforrósítom és a hagymát megfonnyasztom benne, hűlni hagyom.
A darált húshoz hozzáadom a kihűlt hagymát, a fokhagymát, 2 nyers tojást, az összeaprított petrezselymet, a kinyomkodott zsemlét. Sóval, borssal, kakukkfűvel, mustárral ízesítem. Alaposan összedolgozom.
Egy tepsit kibélelek fóliával és vékonyan megkenem olajjal.
A húsmasszát egyenletesen rásimítom. Megszórom a reszelt sajttal, a paprika- és kolbászkockákkal, majd ráfektetem a tojáskarikákat úgy, hogy a hosszanti széleken 2-3 cm szabadon maradjon.
A fóliával feltekerem. (Ez egy kicsit macerás, úgyhogy óvatosan, lassan csináljuk. Türelem kell hozzá.)
A végén a hústekervény a fóliáról a tepsibe hengeredik. (Én óvatosan visszacsúsztatom a fóliába, amit a hús köré nyomkodok, 1-2 cm-es faltámasztékkal, mintha egy csónakban lenne a húsgöngyöleg.)
A hús tetejét lekenem zsiradékkal/olajjal,  megszórom zsemlemorzsával kb. 1 óra alatt készre sütöm. (Lehet fóliával letakarni, majd később
levenni és magasabb fokon kicsit megpirítani a tetejét.)
Kihűlve szeletelem.
Nagyon finom, én franciasalátával szeretem.

szerda, november 22, 2023

Narancsos sütőtök krémleves karamellizált tökmagbetéttel

Mint tudni, az ősz és a tél a sütőtök igazi főszezonja. Ilyenkor a kerek, vagy a hosszúkás, a sárga, vagy a vörös... szinte minden fajtája, formája fellelhető a piacokon. Mi nagyon szeretjük, sokféleképpen készítem. Miután kellemes textúrájú, finom édes ízű, ezért ilyenkor főleg levesnek, gyakran valami más ízzel kombinálva, kerül az asztalra. A csilis, karamellizált tökmagbetét telitalálatnak bizonyult. Másféle krémleveshez, salátához is ragyogóan felhasználható.
Hozzávalók 4 személyre:
4 ek olívaolaj
1 nagyobb, vagy 2 kisebb vöröshagyma (megpucolva, vastagabb szeletekre vágva)
60 dkg sütőtök (megpucolva, kimagozva, a húsa kb. 2 cm-es kockákra szeletelve)
1,2 l zöldség alaplé
1 ek harissa paszta
(kattintás a szóra, és máris elérhető, ahol már készítettem magam, de készen is kapható)
1/4 tk sáfrányszál
1 bio narancs (héja lereszelve, leve kinyomva)
1,5 dkg creme fraiche (
tejföl és tejszín egyenlő mértékű arányban történő elkeverésével helyettesíthetjük)
só, bors
tálaláshoz korianderlevél
pirított tökmaghoz:
10 dkg tökmag

2 ek juharszirup (én 1 ek juharszirup+1 ek méz)
174 tk csilipehely
A sütőt 180 fokra (légkeveréses funkció) előmelegítettem.
A pirított tökmaghoz az összes hozzávalót 1/4 tk sóval egy tálkában összekevertem, majd egy sütőpapírral kibélelt tepsire simítottam és a kb. 15 percig sütöttem a sütő középső sínén.
Kivettem, hűlni hagytam. (Ha valaki úgy szereti, lehet durvára összevágni.)
A sütő hőmérsékletét 220 fokra vettem. (Még mindig légkeverésesen.)
Egy nagyobb tálban a tököt, hagymát, olajat 3/4 tk sóval és egy nagyobb csipet borssal alaposan összekevertem, és egy sütőpapírral bélelt tepsibe tettem, elsimítottam, hogy a darabok ne fedjék egymást.
Fóliával letakartam, majd kb. 20 percig sütöttem a sütőben. (Félidőben levettem róla a fóliát. Érdemes a sütés végén villával beleszúrni, puha-e a tök, vagy még sülnie kell.)
A alaplevet a harissával, sáfránnyal, narancshéjjal,-lével, sóval, borssal egy nagyobb fazékba öntöttem. Forralásig hevítettem, majd a tepsiben a megsült tököt, hagymát, olajat óvatosan hozzáadtam. Átkevertem és közepes lángon kb. 5 percig főztem.
Hozzáadtam a creme fraiche-t és simára pürésítettem.
Tálaláskor a karamellizált tökmaggal és friss korianderlevéllel kínáltam.
Nagy sikere volt!

kedd, október 24, 2023

Citromos cukkini-brokkoli krémleves

Mint már régebbi olvasóim tudhatják, családom bármiféle levest örömmel üdvözöl, legyen az laktató hús-, könnyed krém-, esetleg hideg gyümölcsleves. Így esett a választásom a napokban erre az igazán zöld krémlevesre. Remek ízéhez nagyban hozzájárult a toskánai olívaolaj selymes finomsága, a feta ízes karaktere és a fokhagyma lefékezett csípőssége. Variálható más zöldséggel is, mint pl. a zöldborsó, vagy spárga.
Hozzávalók kb. 4 személyre:
3 ek olívaolaj + tálaláshoz
1/2 fej fokhagyma, leválasztva, megpucolva
2 cukkini, kb. 2 cm-es darabokra felszeletelve
1 kisebb fej brokkoli, rózsáira szedve
1 l zöldség alaplé
1-2 marék friss bazsalikomlevél
15 dkg fetasajt, 1 cm-es darabokra morzsolva
1/2 bio citrom lereszelt héja (lehet több is)
só, bors
Az olajat egy nagyobb fazékban felforrósítottam és a fokhagymagerezdeket egészben beledobtam. 2-3 percig kevergetve sütöttem, míg enyhén barnás színt kaptak. (Vigyázat, nem megégetni, mert akkor keserű lesz!)
A cukkinit 2 tk sóval és ízlés szerinti mennyiségű borssal hozzáadtam. Állandó kevergetés mellett kb. 3 percig pároltam, majd a brokkolit is beleraktam. Felöntöttem az alaplével és némi vizet is adtam hozzá. (Ki, mennyire akarja a levest sűrűre, ennek mennyisége annak függvényében változhat.)
A leves forrásig hevítettem, majd 7-8 percig főztem, míg minden megpuhult.
Ekkor beleraktam a bazsalikomot, levettem a fazekat a tűzről, beleszórtam a citromhéját és mixerrel pürésítettem a levest.
Tálaláskor a tányérokba mert levesbe szórtuk a fetasajtot és további pár csepp olívaolajjal selymesítettük.
Nagyon finom!

csütörtök, október 05, 2023

Töltött cukkini hús nélkül, fenyőmagos mártással (salsával)

Az én utolsó vacsorám, ha választani lehetne, garantáltan valamilyen  töltött zöldség lenne - nagyon szeretem!  Nálam rendszerint a zöldségek megtöltése egy igazi "szeretetmunka", szívem-lelkem beleadom.
Ebben az esetben is ez történ :-)
Ha még sikerült volna különböző színű cukkinikhez is jutnom, a látvány még szívhez szólóbbra sikerülhetett volna... Persze, így is teljes volt az elégedettség!
Hozzávalók 2 személyre:
2 nagyobb, vagy 3 kisebb cukkini (kb. 80 dkg)
2 gerezd fokhagyma (felaprítva, kés lapjával összezúzva)
1 tojás
5 dkg parmezán, vagy pecorino sajt (lereszelve)
1-2 szelet kovászos kenyér (héjával, mixerben finomra aprítva)
15 dkg koktélparadicsom, felaprózva
1 bio citrom (héja lereszelve, felének leve kinyomva)
2 ek morzsolt, szárított oregánó (szurokfű)
3,5 dkg fenyőmag (lehet előtte kissé megpirítani)
4 ek olívaolaj
1,5 dl zöldség alaplé

A sütőt 220 fokra előmelegítettem.
A cukkiniket megmostam, leszárítottam, hosszában félbevágtam és egy kanál segítségével kivájtam, úgy, hogy jó 1/2 cm vastag fala  maradt.
A "csónakokat" kissé besóztam és az üregükkel lefelé egy tálcára helyeztem.
A kivájt húst egy szűrőbe tettem, megsóztam és pár percig hagytam, hogy a leve lecsepegjen.
Kézzel kinyomkodtam és egy tálba raktam, ahol a fokhagymával, tojással, parmezánnal, kenyérmorzsával és sóval összekevertem.
A felaprózott paradicsomot is hozzáadtam, eldolgoztam benne.
Egy másik tálban, a citromhéját az oregánóval és a fenyőmaggal vegyítettem és a felét a cukkinis keverékhez adtam.
A kivájt cukkini csónakokat folyóvíz alatt kissé leöblítettem, konyhai papírtörlővel szárazra töröltem és egy tűzálló tálba (amit előtte kikentem kevéske olajjal) egymás mellé felsorakoztattam, kivájt felükkel felfelé.
A cukkinikeveréket egyenletesen elosztottam bennük, aláöntöttem a zöldség alaplevet és betoltam a sütőbe, ahol kb. 20 perc alatt készre sütöttem.
Közben elkészítettem a mártást (salsát), amihez a citromlevet, a maradék olajat és sót a megmaradt és félretett szurokfüves-fenyőmagos keverékhez adtam.
A kész cukkinicsónakokra rákanalaztam a salsát, majd további darált sajttal is megszórtam (ez el is maradhat).
Friss bagettet kínáltam hozzá.

csütörtök, szeptember 28, 2023

Sárgarépa-narancsleves fetás-olívabogyós pirított kenyérkével

Leves nálunk nagyon gyakran asztalra kerül, ezért igyekszem az egyszerű alapanyagokból készültet is feldobni valami különlegességgel. Most éppen egy fetás-olajbogyós pirított kenyérkét (crostini-t) kínáltam hozzá, amivel alaposan ráhibáztam. Nagyon hozzávaló volt...
Hozzávalók 4 személyre:
2 bio-narancs
25 dkg fetasajt
12,5 dkg fekete olívabogyó (mag nélkül)
1-2 ek morzsolt szurokfű (oregano)
70 dkg sárgarépa
15 dkg krumpli
2 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 kis chili (el is maradhat)
225 ml olívaolaj
7 dl zöldség alaplé
1 babérlevél
2-3 ágacska kakukkfű (elhagyható)
baguette
kristálycukor
só, bors
A crostinihez az egyik narancsot forró vízben megmostam, leszárítottam és a héját nagyon vékonyan lehámoztam, finomra összevágtam (lehet egyszerűen lereszelni is). A fetát összemorzsoltam. Kb. 2 ek olívabogyót vékony karikákra vágtam, a maradékot pedig felapróztam.
Egy tálba összekevertem a fetát, a narancshéjat és a felaprózott olívát. Megszórtam a szurokfűvel. Félretettem...
A leveshez mindkét narancs levét kinyomtam (a lehámozottat is!), a répát és a krumplit meghámoztam és nagyobb darabokra vágtam.
A hagymát és a fokhagymát megpucoltam, felapróztam. (Ha teszünk bele chilit, ezt úgyszintén...)
4 ek olajat egy nagyobb fazékban felforrósítottam és a hagymát, fokhagymát üvegesre pároltam. Hozzádobtam a répát, krumplit (chilit), sóval, borssal ízesítettem.  Felöntöttem a zöldség alaplével és a narancsok levével.
Hozzátettem a babérlevelet és kakukkfüvet, majd félig lefedve, alacsony hőmérsékleten kb. 25 percig főztem, mire a zöldségek megpuhultak.
Közben a baguettet viszonylag vékonyra felszeleteltem és megpirítottam.
(Ha valaki tökéletesen akarja, akkor erre a legjobb, ha a sütőben süti. Előtte a kenyérszeletek mindkét oldalát egy kis olívaolajjal meg kell kenni, sütőpapírra helyezni és 180 fokos sütőben, kb. 8 perc alatt aranyszínűre sütni.)
A megfőtt levesből kihalásztam a babérlevelet (és a kakukkfű ágacskát) és a levest pürésítettem, miközben a maradék olívaolajat is hozzáöntöttem.
Cukorral, sóval, borssal ízesítettem.
A kenyérszeleteket megkentem a feta-olíva kencével és a felkarikázott olívabogyóval a forró leveshez kínáltam.
Nagyon különleges, izgalmas ízvilágot hozott.

szerda, szeptember 20, 2023

Zöldborsós csavart tészta(fusilli) juhsajttal és pisztáciával

Egy újabb sikeres tésztarecept, ami az olaszoknál előétel lenne, de mi persze főételként fogyasztottuk. Valójában a nagy nyári kánikula idejére főztem, de sajnos, csak most sikerült közzétennem.
Igaz, most már nem nagyon kapható/szedhető a zsenge zöldborsóhüvely, de úgy gondolom mélyhűtött, vagy üvegben eltett zöldborsószemekkel is ugyanilyen finom lehet. Pisztácia helyettesíthető durvára vágott dióval, legközelebb azzal próbálom.
Hozzávalók 4 személyre:
3 olajos szardíniafilé (lecsepegtetve)
2 gerezd fokhagyma (pucolva,összenyomva)
2 marék friss bazsalikomlevél
5 ek olívaolaj
20 dkg fusilli (csavartorsó tészta)
10 dkg zöldborsóhüvely, vagy zöldborsó (ez lehet több is)
75 g juhsajt (Pecorino), finomra reszelt
70 g pucolt pisztáciamag (durvára vagdalt)
1 bio citrom (héja finomra lereszelve)
só, bors
A bazsalikomot a fokhagymával, szardíniával, olívaolajjal durvára pürésítem, félreteszem.
Egy nagyobb fazékban vizet forralok, sózom és a tésztát majdnem al dente főzöm. Az ujjnyi vastagra felvágott zöldborsóhüvelyt hozzádobom és még kb. 2 percig főzöm, míg a tészta és a zöldborsó puha lesz. (Szemes zöldborsó esetében hasonló eljárás.)
A tésztát a zöldborsóval leszűröm és egy nagyobb tálba öntöm (a főzőléből hagyok valamennyit!).
A bazsalikomos olajat belekeverem a tésztába, úgyszintén a lereszelt sajtot, pisztáciát, reszelt citromhéjat.
Sózom, borssal meghintem.
Ha szükséges, a felfogott főzőléből öntök hozzá, hogy kicsit lazább legyen az állaga.
Nagyon finom!

csütörtök, szeptember 14, 2023

Keleties fogasfilé csicseriborsóval

Mert, ma megint halnapot terveztünk és valami különlegesre vágytunk, Ottolenghi egyik halas finomságából merítettem ihletet. Nagy siker és meglepetés volt.  Kicsit hasonlított egy korábbi babos egytálamra. A fűszerezése ismert összetevőkből állt, mégis, a kész fogás olyan különleges ízhatást nyújtott, aminek mindenki nagyon örült...
Mondhatom, igazán jót ettünk ma is! Érdemes kipróbálni...

Hozzávalók 3-4 személyre:
30 dkg fogasfilé kb. 3 cm-es darabokra vágva
3 ek olívaolaj
1/2 tk örölt római kömény
3 gerezd fokhagyma (2 összenyomva, 1 vékony szeletekre vágva)
1 póréhagyma (apróra szeletelve)
1 csipet kardamom
1 ek harissa paszta (klikk a szóra és máris elérhető, ahol már készítettem magam, de készen is kapható)
2 ek sűrített paradicsom
1/2 bio citrom finomra reszelt héja
kis doboz csicseriborsó (kb. lecsepegtetve 240 g)
2 dl zöldség alaplé
só, bors
A haldarabokat 1 ek olívaolajjal, a római köménnyel, az összenyomkodott fokhagymával és csipet sóval összekeverem és 15 percig nyugton hagyom (pácolom).
A maradék 2 ek olajat egy serpenyőben közepes hőmérsékletre felmelegítem és a pórét folyamatosan kevergetve 4-5 percig párolom. Beleszórom a vékonyra szeletelt fokhagymát és egy percig pirítom. Végül megszórom a kardamommal, belekeverem a harissát, sűrített paradicsomot, reszelt citromhéjat, csicseriborsót és sót. További 1 percig kevergetve főzöm. Hozzáöntöm a zöldség alaplét és 3-4 percig hagyom a tűzön, míg kissé összesűrűsödik.
Belehelyezem a haldarabokat, 3-4 percig alacsony lángon rotyogtatom, míg a hal is megpuhul.
(Tálaláskor megszórhatjuk koriander levéllel.)

szerda, szeptember 06, 2023

Paradicsomos vöröslencse leves kókusztejjel és curryvel

Nagy sikert arattam ezzel a nyaralás utáni első hazai főzetemmel.  Pikáns, fűszeres, különleges ízvilágú, nem a megszokott csülkös, tejfölös lencseleves (ami persze nem rossz!). Ebben a nagy melegben nagyon jól esett ez a light-os, keleties íz. A leves darabos állaga különösen tetszett, nem pürésíttettem (ha valakinek így tetszik, persze, azt is lehet). Akár reggelire is ajánlom...
Hozzávalók 4-5 személyre:
2 ek napraforgóolaj
1 fej vöröshagyma (finomra aprítva)
1 ek közepesen csípős currypor
1/4 tk csilipehely
2 gerezd fokhagyma (apróra összevágva)
kb. 2 cm friss gyömbér (finomra felaprítva)
15 dkg vöröslencse (átöblítve)
1 doboz darabolt, héjátlan paradicsom, kissé felaprózva (kb. 40 dkg)
4 dl kókusztej
metélőhagyma
só, bors
Az olajat egy fazékban felforrósítottam és a hagymát folyamatos kevergetések közepette puhára pároltam. (Egy csipet sóval megszórtam, így hamarabb összeesik.)
Beleszórtam gyömbért és a fokhagymát, majd kb. 1 perc múlva megszórtam a curryporral és a csilipehellyel. Közben szorgosan kavargattam.
A lencsét is hozzáadtam, kevertem rajta egyet-kettőt és beleöntöttem a  paradicsomot, majd további 6 dl vizet. Sóztam, borssal megszórtam.
A kókusztejet egy tálba öntöttem, egy habverővel simává vertem. 4-5 evőkanállal egy külön tálkára kivettem belőle (ez jöhet  még a tálaláskor a levesek tetejére).
A maradék kókusztejjel felöntöttem a levesemet és közepes lángon 15-20 perc alatt készre főztem. (Jó, ha a lencsedarabok nem főnek péppé, de puhák.)
(Szükség esetén, ha túl sűrű lenne, 1-1,5 dl vízzel érdemes felönteni.)
Tálaláskor tálanként a levesre tehetjük a félretett 1-1 ek kókusztejet, vagy kókuszjoghurtot és megszórhatjuk az összevágott metélőhagymával.
Felejthetetlenül finom!