szombat, február 28, 2026

Húsgombócos savanyú káposzta



A töltött káposzta nagymestere a családban, anyósom, ezért aztán én nem is állok neki. Viszont, mivel 
ő távol él tőlünk, és a napokban "elvonási tüneteket" észleltünk magunkon, rászántam magam egy egyszerűbb változatára. Nagyon bejött mindenkinek, igazán örültünk neki, főleg, hogy az Erdélyben vásárolt mázas edényemet is kipróbálhattam vele! ;-)
Hozzávalók 4 személyre:
4 dkg füstölt szalonna
2 fej vöröshagyma

1/2 kg darált sertéshús
4 gerezd, áttört fokhagyma
5 dkg előfőzött rizs
1 tojás

2 tk pirospaprika
só, bors, kevés őrölt majoránna, őrölt kömény
70 dkg savanyú káposzta (szükség esetén kicsit átmosva)
2-3 ek zsiradék (nálam mangalica zsír)
3 babérlevél
kívánalom szerint füstölt oldalas, kisebb darabokra vágva 
A szalonnát felapróztam és egy serpenyőben kisütöttem. A visszamaradt pörcöt kivettem (félretetettem, mert tudom, majd valahol még lesz helye...). 
Egy fej hagymát megpucoltam, felaprítottam és a kisült zsiradékon üvegesre pároltam.
A darál húst egy nagyobb edényben összekevertem a párolt hagymával, az aprított fokhagymával, a rizzsel, tojással. Megszórtam sóval, borssal, piros paprikával, őrölt majoránnával, köménnyel.
Kisebb gombócokat formáztam belőle.
A maradék 1 fej hagymát megpucoltam, felaprítottam, zsiradékon üvegesre pirítottam és a cserépedénybe öntöttem. 
Az apró-káposzta felét rászedtem. Sóztam, borssal megszórtam, 2 babérlevelet is tettem rá és a gombócokat elosztottam rajta.  
Ráhelyeztem a füstölt oldalas darabokat és beborítottam a maradék káposztával,  babérlevéllel.
Felengedtem az edényt kb. 3/4-ig vízzel, rátettem a tetejét és a hideg (!) sütőben helyeztem (nehogy megrepedjen az edény). 
180 fokon, 1 1/2 óra alatt készre sütöttem.
(Sütés közben időnként ellenőriztem, kell-e még víz hozzá, illetve milyen puha a füstölt hús.)
Az utolsó tíz percben le lehet venni a tetejét és a hőfokot a maximumra tenni. Ezzel a teteje kicsit rápirul és még ízletesebb lesz. 
Sok-sok tejföllel és friss kenyérrel kínáltam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése