csütörtök, január 18, 2018

Lencse-egytál paradicsommal/Linseneintopf mit Tomaten

(Rezept unten auch auf Deutsch)

Erre az ételre mondható, olcsón, finomat és még valami különlegeset is. Bár az újévi szokásos lencselevesünk megvolt, a napokban újra lencsére vágytam. Először a hagyományos tejfölös főzelékre gondoltam, aztán végül egy nagyon finom, könnyű, paradicsommal társított, korianderes lencsefazék kerekedett belőle. Nem dicsekvésképpen mondom, de eszméletlen finom lett!
Hozzávalók kb. 4 személyre:
20 dkg barna lencse
4 ek olívaolaj
2 babérlevél
1 tk koriander
1 nagy vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
30 dkg darabolt paradicsom, héja nélkül (lehet dobozos)
1 tk bazsalikom
1 kk kakukkfű
só, bors, szerecsendió
A többször átmosott lencsét 2 órán át hideg vízben áztatjuk (vagy, ami a csomagoláson áll). 

Közben a paradicsomot meghámozzuk, és apró kockára vágjuk. A hagymát, fokhagymát megtisztítjuk, és felaprítjuk. 
A lencséről leöntjük a vizet, és egy fazékba tesszük. Felöntjük 7 dl hideg vízzel, beledobjuk a babérleveleket, rászórjuk a koriandert, belereszelünk kevéske szerecsendiót, hozzáöntünk 2 ek olívaolajat és felforraljuk. Visszavesszünk a hőmérsékletből és kb. 25 perc alatt puhára főzzük. (Vigyázat, a lencsének nem szabad szétfőnie!)
Egy fazékban a maradék 2 ek olajat felforrósítjuk, a hagymát megdinszteljük benne, majd a fokhagymát röviden velepirítjuk. A paradicsomot hozzákeverjük, bazsalikommal, kakukkfűvel, sóval és borssal fűszerezzük. A szószt kb. 8 percig rotyogtatjuk.
A paradicsomszószt a lencsével összekeverjük, szükség esetén még sózzuk, borsozzuk és kb. 7 perc alatt összefőzzük.
Nagyon finom, különleges!

***
Zutaten ca. für 4 Personen:
200 g Linsen
4 EK Olivenöl
2 Lorbeerblätter
1 TL Koriander
1 Zwiebel (groß)
3 Knoblauchzehen
300 g Tomatenstücke (Dose)
1 TL Basilikum
1 KL Thymian
Salz, Pfeffer, Muskat
Linsen waschen, je nach Linsensorte diese einweichen (Packungsangaben beachten).
Zwiebel und Knoblauch schälen, fein hacken.
Linsen abgießen, mit 700 ml kaltem Wasser, 2 EL Öl, Lorbeerblättern, Muskat und Koriander aufkochen und weich kochen (ca. 25 Minuten). Die Linsen sollen nicht zerfallen
 In einem beschichteten Topf 2 EL Öl erhitzen. Zwiebel darin weich dünsten. Knoblauch zugeben und kurz mitbraten.
Tomaten unterrühren, mit Basilikum, Thymian, Salz und Pfeffer würzen. Sauce ca. 8 Minuten köcheln lassen.
Tomatensauce mit den Linsen vermischen. Linseneintopf mit Salz und Pfeffer abschmecken, noch ca. 7 Minuten köcheln lassen. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése