hétfő, február 15, 2010

Töltött cukkini

Egy gyors, könnyű vasárnapi ebédre volt kedvünk a kissé stresszes szombat után, így kötöttem ki a cukkini mellett. Pár darab már napok óta árválkodott a hűtőben, ideje volt, hogy sorsuk beteljesüljön. Az eredeti recept szerint a töltelékben gomba és csirkemell szerepelt, de mivel rettentő finom tiroli karajszalonnához jutottam a napokban, úgy gondoltam, nem baj, ha ezzel cserélem fel őket. A végeredmény engem igazolt.
Hozzávalók:

1 fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
1 csokor petrezselyem
25 dkg karajszalonna, apró kockákra vágva
3 ek olaj
2 ek hámozott napraforgómag
1 ek szezámmag
2 tojás
10 dkg reszelt ementáli sajt
só, bors, reszelt szerecsendió
4 db kisebb cukkini
3 dkg vaj
1 kis doboz paradicsompüré
1/4 l zöldség alaplé
A meghámozott hagymát és fokhagymát nagyon apróra vágom. Felforrósított olajon üvegesre párolom, majd lehúzom a tűzről, belekeverem a karajszalonna kockákat és az összeaprított petrezselyemzöldet. Hagyom kihűlni és hozzáadom a napraforgó- és szezámmagot, a tojásokat és a sajtot. Sóval, borssal és szerecsendióval ízesítem. A megmosott és hosszában félbevágott cukkinik magját kanállal kikaparom (aki akarja, ezt is a töltelékhez teheti). Egy tűzálló tálat vajjal kikenek, a cukkiniket egymás mellé helyezem, mindegyiket megtöltöm a töltelékkel (esetleg szórok még rá sajtot).
A paradicsompürét összekeverem a levessel, szükség esetén sózom, borsózom és a töltött cukkinikre öntöm. 200 fokra előmelegített sütőben 30 percig sütöm.

2 megjegyzés:

  1. Az oldaladat nézegetve nagyon sok érdekes receptre bukkantam, ezért arra gondoltam szívesen meglepnélek egy Kreatív díjjal, amit az oldalamon vehetsz át!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a portrékat dicsérő szavakat. Mi is sütöttünk nemrég cukkinit, csak másképp töltöttük: szeletelt tonhallal, rizzsel. Egy kis sajt lett ráolvasztva, no meg fekete olíva. Fűszerek: bazsalikom és oregáno. Más nem kell, mert a ton nagyon jellegzetes. Remélem, szép napjaitok lesznek Primóban - gondolatban visszamegyünk veletek.

    VálaszTörlés