csütörtök, október 05, 2023

Töltött cukkini hús nélkül, fenyőmagos mártással (salsával)

Az én utolsó vacsorám, ha választani lehetne, garantáltan valamilyen  töltött zöldség lenne - nagyon szeretem!  Nálam rendszerint a zöldségek megtöltése egy igazi "szeretetmunka", szívem-lelkem beleadom.
Ebben az esetben is ez történ :-)
Ha még sikerült volna különböző színű cukkinikhez is jutnom, a látvány még szívhez szólóbbra sikerülhetett volna... Persze, így is teljes volt az elégedettség!
Hozzávalók 2 személyre:
2 nagyobb, vagy 3 kisebb cukkini (kb. 80 dkg)
2 gerezd fokhagyma (felaprítva, kés lapjával összezúzva)
1 tojás
5 dkg parmezán, vagy pecorino sajt (lereszelve)
1-2 szelet kovászos kenyér (héjával, mixerben finomra aprítva)
15 dkg koktélparadicsom, felaprózva
1 bio citrom (héja lereszelve, felének leve kinyomva)
2 ek morzsolt, szárított oregánó (szurokfű)
3,5 dkg fenyőmag (lehet előtte kissé megpirítani)
4 ek olívaolaj
1,5 dl zöldség alaplé

A sütőt 220 fokra előmelegítettem.
A cukkiniket megmostam, leszárítottam, hosszában félbevágtam és egy kanál segítségével kivájtam, úgy, hogy jó 1/2 cm vastag fala  maradt.
A "csónakokat" kissé besóztam és az üregükkel lefelé egy tálcára helyeztem.
A kivájt húst egy szűrőbe tettem, megsóztam és pár percig hagytam, hogy a leve lecsepegjen.
Kézzel kinyomkodtam és egy tálba raktam, ahol a fokhagymával, tojással, parmezánnal, kenyérmorzsával és sóval összekevertem.
A felaprózott paradicsomot is hozzáadtam, eldolgoztam benne.
Egy másik tálban, a citromhéját az oregánóval és a fenyőmaggal vegyítettem és a felét a cukkinis keverékhez adtam.
A kivájt cukkini csónakokat folyóvíz alatt kissé leöblítettem, konyhai papírtörlővel szárazra töröltem és egy tűzálló tálba (amit előtte kikentem kevéske olajjal) egymás mellé felsorakoztattam, kivájt felükkel felfelé.
A cukkinikeveréket egyenletesen elosztottam bennük, aláöntöttem a zöldség alaplevet és betoltam a sütőbe, ahol kb. 20 perc alatt készre sütöttem.
Közben elkészítettem a mártást (salsát), amihez a citromlevet, a maradék olajat és sót a megmaradt és félretett szurokfüves-fenyőmagos keverékhez adtam.
A kész cukkinicsónakokra rákanalaztam a salsát, majd további darált sajttal is megszórtam (ez el is maradhat).
Friss bagettet kínáltam hozzá.

csütörtök, szeptember 28, 2023

Sárgarépa-narancsleves fetás-olívabogyós pirított kenyérkével

Leves nálunk nagyon gyakran asztalra kerül, ezért igyekszem az egyszerű alapanyagokból készültet is feldobni valami különlegességgel. Most éppen egy fetás-olajbogyós pirított kenyérkét (crostini-t) kínáltam hozzá, amivel alaposan ráhibáztam. Nagyon hozzávaló volt...
Hozzávalók 4 személyre:
2 bio-narancs
25 dkg fetasajt
12,5 dkg fekete olívabogyó (mag nélkül)
1-2 ek morzsolt szurokfű (oregano)
70 dkg sárgarépa
15 dkg krumpli
2 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 kis chili (el is maradhat)
225 ml olívaolaj
7 dl zöldség alaplé
1 babérlevél
2-3 ágacska kakukkfű (elhagyható)
baguette
kristálycukor
só, bors
A crostinihez az egyik narancsot forró vízben megmostam, leszárítottam és a héját nagyon vékonyan lehámoztam, finomra összevágtam (lehet egyszerűen lereszelni is). A fetát összemorzsoltam. Kb. 2 ek olívabogyót vékony karikákra vágtam, a maradékot pedig felapróztam.
Egy tálba összekevertem a fetát, a narancshéjat és a felaprózott olívát. Megszórtam a szurokfűvel. Félretettem...
A leveshez mindkét narancs levét kinyomtam (a lehámozottat is!), a répát és a krumplit meghámoztam és nagyobb darabokra vágtam.
A hagymát és a fokhagymát megpucoltam, felapróztam. (Ha teszünk bele chilit, ezt úgyszintén...)
4 ek olajat egy nagyobb fazékban felforrósítottam és a hagymát, fokhagymát üvegesre pároltam. Hozzádobtam a répát, krumplit (chilit), sóval, borssal ízesítettem.  Felöntöttem a zöldség alaplével és a narancsok levével.
Hozzátettem a babérlevelet és kakukkfüvet, majd félig lefedve, alacsony hőmérsékleten kb. 25 percig főztem, mire a zöldségek megpuhultak.
Közben a baguettet viszonylag vékonyra felszeleteltem és megpirítottam.
(Ha valaki tökéletesen akarja, akkor erre a legjobb, ha a sütőben süti. Előtte a kenyérszeletek mindkét oldalát egy kis olívaolajjal meg kell kenni, sütőpapírra helyezni és 180 fokos sütőben, kb. 8 perc alatt aranyszínűre sütni.)
A megfőtt levesből kihalásztam a babérlevelet (és a kakukkfű ágacskát) és a levest pürésítettem, miközben a maradék olívaolajat is hozzáöntöttem.
Cukorral, sóval, borssal ízesítettem.
A kenyérszeleteket megkentem a feta-olíva kencével és a felkarikázott olívabogyóval a forró leveshez kínáltam.
Nagyon különleges, izgalmas ízvilágot hozott.

szerda, szeptember 20, 2023

Zöldborsós csavart tészta(fusilli) juhsajttal és pisztáciával

Egy újabb sikeres tésztarecept, ami az olaszoknál előétel lenne, de mi persze főételként fogyasztottuk. Valójában a nagy nyári kánikula idejére főztem, de sajnos, csak most sikerült közzétennem.
Igaz, most már nem nagyon kapható/szedhető a zsenge zöldborsóhüvely, de úgy gondolom mélyhűtött, vagy üvegben eltett zöldborsószemekkel is ugyanilyen finom lehet. Pisztácia helyettesíthető durvára vágott dióval, legközelebb azzal próbálom.
Hozzávalók 4 személyre:
3 olajos szardíniafilé (lecsepegtetve)
2 gerezd fokhagyma (pucolva,összenyomva)
2 marék friss bazsalikomlevél
5 ek olívaolaj
20 dkg fusilli (csavartorsó tészta)
10 dkg zöldborsóhüvely, vagy zöldborsó (ez lehet több is)
75 g juhsajt (Pecorino), finomra reszelt
70 g pucolt pisztáciamag (durvára vagdalt)
1 bio citrom (héja finomra lereszelve)
só, bors
A bazsalikomot a fokhagymával, szardíniával, olívaolajjal durvára pürésítem, félreteszem.
Egy nagyobb fazékban vizet forralok, sózom és a tésztát majdnem al dente főzöm. Az ujjnyi vastagra felvágott zöldborsóhüvelyt hozzádobom és még kb. 2 percig főzöm, míg a tészta és a zöldborsó puha lesz. (Szemes zöldborsó esetében hasonló eljárás.)
A tésztát a zöldborsóval leszűröm és egy nagyobb tálba öntöm (a főzőléből hagyok valamennyit!).
A bazsalikomos olajat belekeverem a tésztába, úgyszintén a lereszelt sajtot, pisztáciát, reszelt citromhéjat.
Sózom, borssal meghintem.
Ha szükséges, a felfogott főzőléből öntök hozzá, hogy kicsit lazább legyen az állaga.
Nagyon finom!

csütörtök, szeptember 14, 2023

Keleties fogasfilé csicseriborsóval

Mert, ma megint halnapot terveztünk és valami különlegesre vágytunk, Ottolenghi egyik halas finomságából merítettem ihletet. Nagy siker és meglepetés volt.  Kicsit hasonlított egy korábbi babos egytálamra. A fűszerezése ismert összetevőkből állt, mégis, a kész fogás olyan különleges ízhatást nyújtott, aminek mindenki nagyon örült...
Mondhatom, igazán jót ettünk ma is! Érdemes kipróbálni...

Hozzávalók 3-4 személyre:
30 dkg fogasfilé kb. 3 cm-es darabokra vágva
3 ek olívaolaj
1/2 tk örölt római kömény
3 gerezd fokhagyma (2 összenyomva, 1 vékony szeletekre vágva)
1 póréhagyma (apróra szeletelve)
1 csipet kardamom
1 ek harissa paszta (klikk a szóra és máris elérhető, ahol már készítettem magam, de készen is kapható)
2 ek sűrített paradicsom
1/2 bio citrom finomra reszelt héja
kis doboz csicseriborsó (kb. lecsepegtetve 240 g)
2 dl zöldség alaplé
só, bors
A haldarabokat 1 ek olívaolajjal, a római köménnyel, az összenyomkodott fokhagymával és csipet sóval összekeverem és 15 percig nyugton hagyom (pácolom).
A maradék 2 ek olajat egy serpenyőben közepes hőmérsékletre felmelegítem és a pórét folyamatosan kevergetve 4-5 percig párolom. Beleszórom a vékonyra szeletelt fokhagymát és egy percig pirítom. Végül megszórom a kardamommal, belekeverem a harissát, sűrített paradicsomot, reszelt citromhéjat, csicseriborsót és sót. További 1 percig kevergetve főzöm. Hozzáöntöm a zöldség alaplét és 3-4 percig hagyom a tűzön, míg kissé összesűrűsödik.
Belehelyezem a haldarabokat, 3-4 percig alacsony lángon rotyogtatom, míg a hal is megpuhul.
(Tálaláskor megszórhatjuk koriander levéllel.)

szerda, szeptember 06, 2023

Paradicsomos vöröslencse leves kókusztejjel és curryvel

Nagy sikert arattam ezzel a nyaralás utáni első hazai főzetemmel.  Pikáns, fűszeres, különleges ízvilágú, nem a megszokott csülkös, tejfölös lencseleves (ami persze nem rossz!). Ebben a nagy melegben nagyon jól esett ez a light-os, keleties íz. A leves darabos állaga különösen tetszett, nem pürésíttettem (ha valakinek így tetszik, persze, azt is lehet). Akár reggelire is ajánlom...
Hozzávalók 4-5 személyre:
2 ek napraforgóolaj
1 fej vöröshagyma (finomra aprítva)
1 ek közepesen csípős currypor
1/4 tk csilipehely
2 gerezd fokhagyma (apróra összevágva)
kb. 2 cm friss gyömbér (finomra felaprítva)
15 dkg vöröslencse (átöblítve)
1 doboz darabolt, héjátlan paradicsom, kissé felaprózva (kb. 40 dkg)
4 dl kókusztej
metélőhagyma
só, bors
Az olajat egy fazékban felforrósítottam és a hagymát folyamatos kevergetések közepette puhára pároltam. (Egy csipet sóval megszórtam, így hamarabb összeesik.)
Beleszórtam gyömbért és a fokhagymát, majd kb. 1 perc múlva megszórtam a curryporral és a csilipehellyel. Közben szorgosan kavargattam.
A lencsét is hozzáadtam, kevertem rajta egyet-kettőt és beleöntöttem a  paradicsomot, majd további 6 dl vizet. Sóztam, borssal megszórtam.
A kókusztejet egy tálba öntöttem, egy habverővel simává vertem. 4-5 evőkanállal egy külön tálkára kivettem belőle (ez jöhet  még a tálaláskor a levesek tetejére).
A maradék kókusztejjel felöntöttem a levesemet és közepes lángon 15-20 perc alatt készre főztem. (Jó, ha a lencsedarabok nem főnek péppé, de puhák.)
(Szükség esetén, ha túl sűrű lenne, 1-1,5 dl vízzel érdemes felönteni.)
Tálaláskor tálanként a levesre tehetjük a félretett 1-1 ek kókusztejet, vagy kókuszjoghurtot és megszórhatjuk az összevágott metélőhagymával.
Felejthetetlenül finom!

szerda, augusztus 09, 2023

Húsgombóc cukkini-paradicsom szószban

A napokban újra húsgombóc volt a menü, bár a hangsúly most nem is a gombócokon volt (bár lehetett volna), hanem inkább a szósszal variáltam. A múltkori spárgástól nagyban különbözött, sőt, a tavalyi olaszos ihletésűtől is igencsak eltért. Nem bántuk, ízlett, megtartjuk...
Hozzávalók 4 személyre:
1 fej vöröshagyma
3 gerezd fokhagyma
1 közepes cukkini
3 fürtös paradicsom
20 db zöld, mag nélküli olívabogyó
1 ek kapribogyó
50 dkg vegyes, darált hús
1 ek piros paprika
1 tk szárított, morzsolt majoránna
1 ek dijoni mustár
1 tojás
3 ek zsemlemorzsa
4 ek olívaolaj
2 dl zöldség alaplé
500 g passzírozott paradicsom
250 g ricotta savósajt
1 marék bazsalikomlevél
só, bors
A hagymát és egy gerezd fokhagymát megpucolunk, apróra összevágunk. A maradék fokhagymát is lepucoljuk és vékonyan felszeleteljük. A cukkinit megmossuk, leszárítjuk, felkockázzuk. A paradicsomot hasonlóan kisebb kockákra vágjuk. Az olíva-, és  kapribogyót durvára aprítjuk.
A fasírtot egy nagyobb edényben alaposan dolgozzuk össze a felaprózott fokhagymával, olíva-, és kapribogyóval, piros paprikával, majoránnával, mustárral, tojással és zsemlemorzsával. Ízesítsük sóval, borssal.
Formázzunk kisebb gombóckákat belőle (egy gombóc kb. 30 g).
2 ek olajat forrósítsunk fel egy nagyobb sütőedénybe és a gombócok minden oldalát süssük körbe, majd  tegyük félre egy külön tányérban.
A maradék olajat (2 ek) forrósítsuk fel egy serpeny
őben. A hagymát és a szeletelt fokhagymát , pároljuk meg. Adjuk hozzá a felkockázott cukkinit. Sózzuk, borsozzuk, öntsük fel a zöldség alaplével és a passzírozott paradicsommal (dobhatunk hozzá néhány bazsalikom levelet is). Rottyantsunk rajta egyet és helyezzük a húsgombócokat is bele. Gyenge tűzön főzzük fedő alatt kb. 15 percig.
Közben a ricottát tegyük egy tányérkába és szórjuk meg borssal.
A kész szószos húsgombócokat a ricottával, bazsalikommal kínáljuk. (Lehet hozzá bagettet adni, amivel jól lehet a szószt tunkolni...)

hétfő, július 31, 2023

Spárgatök tejszínes lazaccal

Mert még kaptam nyári tököt (spárgatököt), ami nagy kedvencünk, muszáj volt egy kis lazaccal "megfejelnem". Nem gondoltam, hogy ennyire sikeres lesz, még a gyerekek is repetáztak.
Gondolom, cukkinivel is finom lehet, legközelebb kipróbálom...

Hozzávalók 4 személyre:
egy közepes méretű spárgatök
45 dkg lazacfilé
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1/2 l tejszín
1 tk mustár (lehetőleg dijoni)
1/2 csomag kapor
só, bors
1 ek vaj + a sütőtál kikenéséhez

A sütőt 200 fokra előmelegítettem és egy közepes méretű tűzálló tálat kivajaztam.
A tököt meghámoztam, kb. 1-1,5 cm vastagon felkarikáztam. A magos közepét egy kanállal kikapartam, de nem dobtam ki, hanem felapróztam. (Mivel a tök még zsenge volt, nem voltak benne kemény, nagyobb darab magvak.)
A tökkarikákat enyhén besóztam és egy tálcára fektettem.
A lazacot harapásnyi falatokra összevágtam.

A hagymát, fokhagymát megpucoltam, felapróztam,  vajon megpároltam. Hozzáadtam az összevágott tökbelsőt, pár percig együtt pirítottam, majd felöntöttem a tejszínnel. Hozzákevertem a mustárt, a finomra vágott kaprot, sóztam, borssal megszórtam.
A tökkarikákat folyó vízben leöblítettem,
konyhapapírral szárazra töröltem és a kivajazott sütőtálba fektettem. Rászórtam a lazacdarabokat és meglocsoltam a tejszínes szósszal.
Sütőbe tolva kb. 40 percig sütöttem, 30 perc után 180 fokra mérsékeltem a hőfokot.
A mártásos lazacot párolt rizzsel kínáltam.
Nagyon különleges, finom!

csütörtök, július 13, 2023

Töltött tökkarikák paprikaszósszal

Nagyon vártam már a lágy és puha magos nyári tököt (spárgatököt), a nyár jellegzetes növényét. Természetesen nem tudtam megállni, hogy a jól ismert rántott, illetve tejfölös-kapros töltelékes formája mellet valami újabb figuráját is megkóstoljuk. Ez most nem a jól ismert kapros szósszal készült, hanem színes- paprika mártással locsoltam meg, ami adott neki egy enyhe lecsós beütést. Igazi nyári finomság,  rettenetesen élveztünk.
Hozzávalók 3-4 személyre:
2 kis zsenge tök, vagy 1 közepes méretű
1 szikkadt zsemle
(tejben beáztatva, kinyomkodva)
1 fej vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
1 ek zsiradék, vagy étolaj (nálam kacsazsír)
1/2 kg vegyes, darált hús
1 db tojás
ízlés szerint vágott kapor
só, bors
paprika öntet:
1 fej vöröshagyma
20 dkg színes paprika
1 ek zsiradék
só, bors, fűszerpaprika
1,5 dl tejföl
(1 tk liszt)
kevéske vaj
A tököt meghámoztam, végeit levágtam és kb. 2 cm vastag karikákra vágtam. A belsejét kanállal kikapartam úgy, hogy azért kb. 1 cm vastag fala maradjon. Gyengén besóztam és egy nagyobb tálcán állni hagytam.
A hagymát, fokhagymát  megpucoltam, felapróztam, majd a hagymát egy kisebb serpeny
őben kevéske zsiradékon megpirítottam, majd hozzákevertem a tök kikapart, apróra összevágott belsejét. A fokhagymát kés lapjával összenyomtam.
A fasírtot a szokásos módom elkészítettem. A darált húshoz hozzáadtam a beáztatott és kinyomkodott zsemlét, a tojást, a felaprózott kaprot, az összenyomott fokhagymát és a megpárolt hagymát. Sóztam, borsoztam. Alaposan összedolgoztam. (Ha szükséges, lehet hozzá 1-2 ek zsemlemorzsát is tenni.) Rövid ideig hagytam, hogy az ízek összeérjenek.
A tökkarikákat folyóvízben leöblítettem, konyhapapírral szárazra töröltem.
Egy kizsírozott (olajozott) tepsibe egymás mellé fektettem és a tölteléket elosztottam a tökkarikákban.
Egy újabb serpeny
őben elkészítettem a paprikás alapot. A hagymát megpucoltam, felapróztam, zsiradékon megpároltam.
Hozzádobtam a  megmosott, felkarikázott, színes paprikákat, sóval, borssal, fűszerpaprikával megszórtam. Pár perc alatt puhára pároltam. (Egy kevéske vízzel hozzásegítettem.) A tejfölt összekevertem a liszttel (ez el is maradhat) és felöntöttem vele a paprikaszószt. Rottyantottam még rajta egyet és ráöntöttem a megtöltött tökkarikákra.
A tetejükre kevéske vajat morzsoltam és 180 fokos sütőben 30-40 perc alatt készre sütöttem. (Lehet a tök alá kevéske vizet is önteni.)

Nagyon finom, akár hidegen is...