hétfő, február 05, 2024

A Medve által ihletett burgonya-chips omlett

Az elmúlt év végén alkalmam volt megnézni a jórészt egy profi konyhában játszódó, "A Medve" című díjnyertes sorozatot, amely egy profi szakácsról szól, aki átveszi elhunyt bátyja szendvicsboltját.
Az Omlett c. epizódban a végső előkészületek zajlanak az új étterem megnyitására; a hangulat váltakozik az önuralom elvesztése és az megnyitás előtti kellemes izgalom  között.
Az étterem menedzserének nincs ideje enni. Éhesen kéri a konyhafőnök helyettest, hogy készítsen rántottát, aki pedig nem akármilyen omlettet készít. Ő ünnepli a tojásos ételt.
Sydney rántottája a második évad kilencedik epizódjából már régóta járja az amerikai szakácsoldalakat és ételblogokat, és egy ideje már a mi személyes vasárnap reggeli listánk élén áll.
Mint a filmben, az első falat után mi is lehunytuk a szemünket és majdnem azt mondtuk: "Sírni tudnánk!", vagy, valami hasonlót...
Sajnos, a fotózáskor a sok babrálgatás miatt az omlettem egy szempillantással tovább maradt a serpenyőben, és így némi színt kapott. Tudom, ez nem illik egy omletthez, hiszen semmilyen körülmények között nem színeződhet el. Minden esetben élénksárgának kell maradnia...
Szerencsére, az enyhe barnulás nem vont le az izéből. Erről az omlettről csak annyit tudok mondani, hogy:
Istenem, valóban fantasztikus!
Hozzávalók 2 személyre:
5 kicsi, vagy 4 nagy tojás
2 evőkanál sótlan vaj + a befejezéshez
friss metélőhagyma, apróra vágva
nagy marék hagymás-tejfölös chips
10 dkg szobahőmérsékletű Boursin, vagy más fűszeres friss sajt (saját készítésű is lehet, egy tipp a recept végén található)
A tojásokat beleütöm egy tál fölé helyezett finom szitába, felverem és fokozatosan átkeverem a tálba. (Ez kicsit időbe telik, tessék türelemmel lenni!)
Egy serpenyőben megolvasztom a vajat (kissé hagyom, hogy habosodjon), és hozzáadom a szitált tojásokat.
Ügyelek arra, hogy a serpenyőt rázogatva, közepes lángon ide-oda forgatva süljön a tojás. (Az omlett nem ragadhat a serpenyő aljára!)
Csökkentem a hőfokot, kissé megdöntöm és rázogatom a serpenyőt, hogy az egész omlett elváljon a serpenyő aljától.
A Boursin sajtot (vagy, amivel tölteni szeretnénk) az omlettre nyomom egy habzsákból, majd egy gumispatula segítségével elkezdem a megsült tojást a serpenyő elülső végétől kezdve felgöngyölíteni. Amint elértem a felét, megállok.
Vajjal átkenem a tetejét.
Az omlett másik felét is rátekerem. Így egy tekercset kapok. Gyorsan, de óvatosan kiemelem a serpenyőből úgy, hogy az omlettet egy tányérra fordítom.
Még több vajjal megkenem az omlett külsejét, majd apróra vágott metélőhagymával díszítem (a képen ez petrezselyem), sóval és morzsolt burgonyachipsszel megszórom.
Máris lehet kínálni...
Saját készítésű fűszeres friss sajt
Hozzávalók:
1 doboz natúr krémsajt, szobahőmérsékű
4 evőkanál sótlan vaj,  szobahőmérsékű
3 dkg parmezán sajt, reszelve
1 gerezd fokhagyma, összezúzva
2 ek friss petrezselyem, apróra vágva
1 ek friss kapor, apróra vágva
1 ek friss metélőhagyma, apróra vágva
1 ek friss majoránna, finomra vágva
1/4 tk frissen őrölt fekete bors
Az összes hozzávalót belerakom egy botmixer táljában. A keveréket habverővel habosra, simára és homogénre keverem.
Egy szórófejes zacskóba töltöm és felhasználásig a hűtőben tárolom.

2 megjegyzés: