csütörtök, február 20, 2014

Gombaszósz tiroli gombóccal/Schwammerlsauce mit Tirolerknödeln

Rezept unten auch auf Deutsch

Maradék gombából mi legyen? Természetesen gombaszósz (hacsak nem valakinek svéd gombasalátára fájna a foga). Hogy a dolog kissé feldobódjon, tiroli gombócot főztem ki hozzá (ami jó is volt, mert a maradék gomba a párolás után persze jól "összement") Kissé több szószt készítettem, ezzel aztán mindenki jóllakott.

Hozzávalók 2 személyre:
25 dkg gomba (csiperke)
2 fej vöröshagyma
3 ek napraforgóolaj
1 ek vaj
1 ek liszt
2 dl zöldségalaplé
2 dl tejszín
1 csokor petrezselyem
1 csokor snidling
5 dkg húsos szalonna (hasa szalonna), apró kockára vágva
4-5 zsemle, az előző napról (kb. 20 dkg)
1,5 dl tej
1 tojás
só, bors
1 ek olajon megfonnyasztom az egyik fej megtisztított és apróra összevágott hagymát. Hozzákeverem a szalonnakockákat, kissé kisütöm, átteszem egy tányérra és hűlni hagyom.
A zsemléket apróra felkockázom, egy mély tálba teszem és leöntöm a felforralt tejjel. A tojást felverem, a zöldfűszereket összeaprítom. A zsemlemasszát összegyúrom a hagymával, szalonnával, tojással és a zöldfűszerek felével (jelen esetben ezt kifelejtettem....). Sózom és 20 percig pihentetem.
Közben a gombát megpucolom és felaprítom.
Egy nagy fazékban vizet forralok, kissé megsózom. Nedves kézzel a zsemlemasszából gombócokat formálok (ha túl lágy lenne, zsemlemorzsát keverek hozzá) és óvatosan a forró vízbe csúsztatom őket. A hőmérsékletet redukálom, hogy a víz már ne forrjon és kb. 15 perc alatt készre főzöm. (Feljönnek a víz tetejére.)
A szószhoz egy serpenyőben a maradék 2 ek olajon a másik fej összeaprított hagymát a felszeletelt gombával 5 percig dinsztelem, kiveszem egy tányérra és a serpenyőben felolvasztom a vajat. Hozzászórom a lisztet, amit aztán világos barnára pirítok. Állandó keverés mellett hozzáöntöm a zöldségalaplét és tejszínt. Felfőzöm és beleadom a megdinsztelt gombát, megszórom a maradék zöldfűszerekkel, sózom, borsozom.
A gombócokat szűrővel kiemelem a vízből, hagyom lecsepegni. Félbevágva a gombaszósszal tálalom.
***
Ein Klassiker der österreichischen Hausmannskost sind die Tiroler Knödel. Mit Schwammelsauce ist herzhaft und köstlich.
Zutaten für 2 Personen:
250 g beliebige Pilze (Champignons, Pfifferlinge oder Mischpilze) 
2 gelbe Zwiebeln
3 EL Sonnenblumenöl
1 EL Butter
1 EL glattes Mehl
200 ml Gemüsesuppe
200 ml Obers
1 Bund Petersilie
1 Bund Schnittlauch
50 g Frühstücksspeck, in Würfel
4-5 Semmel vom Vorta (ca. 200 g)
150 ml Milch 
1 Eier (Größe M)
Salz, Pfeffer
Zwiebeln schälen, ebenso wie den Speck fein würfeln. 1 EL Öl in einer Pfanne erhitzen, Speck und die Hälfte der Zwiebeln darin ca. 3 Min. anbraten, dann herausnehmen und abkühlen lassen.
Die Semmeln in kleine Würfel schneiden, mit heißer Milch übergießen.
Eier verquirlen. Schnittlauch in feine Röllchen schneiden und Petersilie hacken. Die Hälfte der Kräuter, die Eier und den gebratenen Zwiebel und Speck mit der Semmelmasse verkneten, mit Salz würzen und ca. 20 Minuten quellen lassen. Pilze putzen, waschen und je nach Größe halbieren oder vierteln.
Aus der Masse befeuchteten Händen zu Knödeln formen. (Ist der Teig zu weich, etwas Semmelbrösel unterkneten). Knödel ins kochende Salzwasser geben, die Hitze reduzieren und die Knödel ca. 20 Minuten gar ziehen lassen, bis sie an der Oberfläche schwimmen.
Für die Sauce 2 EL Öl in einer Pfanne erhitzen. Pilze mit dem restlichen Zwiebel dünsten, herausnehmen und beiseite stellen. Butter in der Pfanne erhitzen, Mehl zugeben und hellbraun rösten. Unter Rühren Suppe und Schlagobers zugeben, aufkochen und 1 Minute köcheln lassen.
Schwammerl wieder zugeben und 1 Minute weiter köcheln. Die restlichen Kräuter unterheben, Salz und Pfeffer abschmecken.
Die Knödel aus dem Wasser heben und gut abtropfen lassen. Die Sauce mit den Knödeln servieren.

péntek, február 14, 2014

Marhahústekercs mogyoró-zöldség töltelékkel/Rindsrouladen mit Gemüse-Nuß-Füllung

Rezept unten auch auf Deutsch

Eljött ez a nap is, mikor időt szentelve, nekiálltam a göngyölt marhahúsroládnak, az egyik nagy bécsi klasszikusnak. (Mostanában, nagy sajnálatomra, kezd lekopni az étlapokról, nem igazán értem, miért...) Sokáig húzódoztam töle, hiszen tudtam, olyan úgysem lesz, mint a nagyanyámé volt.  Aztán mégis nekigyürkőztem. Nem bántam meg...  Megéri, valóban!

Hozzávalók 4 göngyöleghez:
2 nagyobb, vagy 4 kisebb marhafelsál
6 szál sárgarépa
1/4 zellergumó
4 tk mustár (Estragon)
4 ek darált mogyoró
12 szelet bacon szalonna
1-2 ek napraforgóolaj
1 nagy fej hagyma
1 tk sűrített paradicsom
200 ml vörösbor
200 ml marhahúsalaplé
3 ág kakukkfű
1-2 babérlevél
1 1/2 tk étkezési keményítő
só, bor
A megmosott, leszárított hússzeleteket kissé kiklopfolom két fólia között, sózom, borsozom. A megtisztított sárgarépát és zellert  hosszába vékony csíkokra vágom. A minden hússzeletet megkenek 1 tk mustárral és mindegyiket megszórom 1 ek mogyoróval. Szeletenként ráfektetek 3 szelet szalonnát és ráhalmozok 2-3 répa- illetve zellercsikot. A húst felgöngyölöm, konyhai zsineggel megkötözöm.
A tekercseket egy nagyobb serpenyőben forró olajon körbe-körbe átsütöm. 
A hagymát meghámozom és a maradék répa- és zellerszeletekkel apróra vágom. A hústekercseket kiveszem a serpenyőből (félreteszem, melegen tartom) és a visszamaradt olajon a zöldségeket rövid ideig dinsztelem. Belekeverem a sűrített paradicsomot, a zöldséglével és a vörösborral felöntöm és összeforralom.
A húsroládokat visszateszem a serpenyőbe, lefedem és 1 1/2-2 órán át alacsony tűzön készre párolom/sütöm. (Akkor jó, ha egy villa a húsba szúrható minden ellenállás nélkül.) A párolás kezdetétől számított 1 1/2 óra múlva hozzáadom a babérlevelet és a kakukkfüvet is. A húsroládokat idönként megforgatom illetve, ha szükséges az elpárolgott folyadékot húslevessel vagy borral pótolom.
A sütőt 80 fokra előmelegítem, a hústekercseket egy tüzálló tálra téve, a sütőben melegen tartom.
A kakukkfüvet és  babérlevelet kiveszem a szószból, egy kézi mixelővel pürésitem a zöldségeket, majd kissé összeforralom. A keményítőt kevés vízzel összekeverem és besűrítem vele a zöldségszószt.
A hústekercsek/ből/ről a fogpiszkálót, illetve a zsineget eltávolítom, majd vajban megforgatott szalagtésztával és a zöldségmártással leöntve tálalom.
***
Heute Rindsrouladen. Für diesen Klassiker der Wiener Küche braucht man schon etwas Zeit. Ich habe lange gezögert, wenn es um Rouladen gegangen ist. Ich wußte, so gut wie bei Omi, werden sie ja doch nicht.
Aber dann... es ist wirklich gut gelungen und das Ergebnis waren dann zarte Fleischrouladen in einer unvergleichlich leckeren Soße.
Zutaten für 4 Rouladen:
4 Rindsschnitzel
6 Karotten
1/4 Knollensellerie
4 EL Estragonsenf
4 EL geriebene Haselnüsse
12 Scheiben Bauchspeck
1-2 EL Sonnenblumenöl
1 große Zwiebel
1 TL Tomatenmark
200 ml Rotvein
200 ml Rindsuppe
3 Thymianzweige
1-2 Lorbeerblätter
1 1/2 TL Speisestärke
Salz, Pfeffer
Fleisch kalt abspülen und trocken tupfen. Nach Belieben klopfen (zuvor mit Frischhaltefolie belegen.)
Karotten und Sellerie schälen und in längliche Stifte schneiden.Fleisch salzen und pfeffern und je 1 TL Senf und 1 EL Nüsse darauf verteilen. Mit je 3 Scheiben Speck und zwei bis drei Karotten- und Selleriestiften belegen. Das Fleisch einrollen und mit etwas Küchengarn oder mit zahstochen fixieren. Etwas Öl in einer großen Pfanne erhitzen und die Rouladen rundum scharf anbraten.
Zwiebel schälen und mit den restlichen Karotten- und Selleriestiften klein würfeln. Das Fleisch aus der Pfanne nehmen, das Gemüse kurz in der Pfanne anbraten, Tomatenmark unterrühren, Rotwein und Suppe zugießen und kurz aufkochen.
Die Rouladen wieder in die Pfanne legen und zugedeckt auf kleiner Flamme 1 1/2-2 Stundenköcheln lassen. 30 Minuten vor Garzeiten Thymian und Lorbeer zugeben. Von Zeit zu Zeit die Rouladen drehen. ggf. die verdampfte Flüssigkeit mit Rinderbrühe ersetzen. Wenn eine Gabel ohne widerstand in das Fleisch stecken lässt, aus der Pfanne nehmen und im Backrohr warm stellen (80 Grad, Ober-/Unterhitze). Kräuter aus der Sauce nehmen und die Sauce mit dem Gemüse mit einem Mixerstab pürieren. Aufkochen lassen, Speisesärke in etwas Wasser anrühren und unter die Sauce mischen.
Die Rouladen auf dem Bandnudel mit Sauce anrichten. (Zahnstocher oder Küchengarn entfernen nicht vergessen!)

péntek, február 07, 2014

Sütőben sült spagetti/Spaghetti mal aus dem Backofen

(Rezept unten auch auf Deutsch)

A szombat többnyire a takarításé, akkor idő híján nem tervezek nagy dínom-dánomot. Benézek a hűtőbe, ami a kezembe akad, abból lesz a déli menü.
Pucolva, vágva, fűszerezve, kissé előkészítve, aztán mindent bele a tepsibe, rá egy tetőt, 25 perc sütő és lám, ez lesz belőle...

Hozzávalók 4 személyre:
40 dkg csirkemellfilé
15 dkg vékony, füstölt kolbász (Cabanossi)
20 dkg spagetti, kissé összetörve
1 sárga paprika
1 piros paprika
12 dkg zöldborsó (mélyhűtött)
1 fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
5 ág kakukkfű
2 ek natúr zöldségkeverékpor (Alnatura)
2-3 ek ajvár
1 ek sűrített paradicsom
3 ek olívaolaj
só, bors
A sütőt 200 fokra előmelegítettem.
Miután a paprikákat megpucoltam, nagyobb darabokra vágtam. A lehéjazott hagymát hosszanti irányban, nem túl vékony csíkokra hasogattam, a kakukkfüvet megmostam és a leveleket letépkedtem a szárról. A fokhagymát is megpucoltam és apróra összevágtam. A megmosott csirkemellfilét nagyobb darabokra vagdaltam, a kolbászt szintén feldaraboltam. Kb. 700 ml vizet felforraltam és belekevertem a zöldségkeverékport, ajvart, és süritett paradicsomot.
Egy magas peremű serpenyőben 1 ek olajat felforrósítottam és a kolbász darabokat kissé kisütöttem. Szűrőkanállal egy külön tálkába kiszedtem a megsült kolbászkarikákat és további 2 ek olajat még a serpenyőbe öntve a csirkedarabokat is röviden megkapattam. Sóztam, borsoztam és a kolbászos tálra halmoztam.
A visszamaradt olajon a paprikát, hagymát, fokhagymát rövid ideig dinszteltem, sóztam. A forró ajváros lével leöntöttem. A spagettit, a mélyhűtött zöldborsót és a kakukkfüvet is hozzáadtam és óvatosan kevergetve, az egészet  felforraltam. A csirkehúst és a kolbászt is hozzákevertem.
Ezután az egészet óvatosan átöntöttem egy sütőedénybe, amit aztán a sütőbe toltam. 
(Lehetőleg tetővel ellátottat sütőedényt használjunk, vagy, ha nincs, akkor alufóliával kell letakarni. Akinek van, és ez a legjobb, használjon olyan serpenyőt, amit a sütőbe is be lehet tenni.)
20-25 perc alatt készre párolódott a spagettink, közben többször megkevertem. (Ha közben a lé elpárologna és még nem elég puha a spagetti, lehet egy kis vizet hozzáönteni.)
Kivettem a sütőből, sóztam, borsoztam és nagyon gyorsan, majdnem mind megettük...
***
Nudeln machen glücklich! Ich zeige euch, eine spannende Variation...
Zutaten für 4 Personen:
400 g Hähnchenfilet
150 g  Cabanossi 
200 g Spaghetti (klein gebrochen)
1 gelb Paprikaschote
1 rote Gemüsepaprika
1 gelbe Gemüsepaprika
120 g Erbsen (tiefgekühlt) 
1  Gemüsezwiebel
2 Knoblauchzehen
5 Stiele Thymian 
1 EL Gemüsebrühe (Alnatura)
2-3 EL Ajvar 
1 EL Tomatenmark
3 EL Olivenöl 
Salz, Pfeffer
Backofen auf 200 Grad vorheizen. Paprika waschen, trocknen, putzen und in grobe Stücke schneiden.
Zwiebel schälen, halbieren und in Spalten schneiden. Knoblauch schälen und zerkleinern. Thymian waschen, trocknen, abzupfen. Die Hähnchenfilets kalt abspülen, trockentupfen und grob würfeln, Cabanossi in Scheiben schneiden. Die Gemüsebrühe mit 700 ml Wasser aufkochen, Tomatenmark und Ajvar  einrühren. 1 EL Öl in einer Pfanne erhitzen, Cabanossi darin kurz anbraten, herausnehmen.
2 EL Öl im Bratfett erhitzen, Hähn­chen-Würfel darin rundherum kräftig anbraten, mit Salz und Pfeffer würzen und herausnehmen.
Zwiebel, Knoblauch und Paprika im heißen Bratfett andünsten. Brühe mit Ajvar angießen. Ungekochte Spaghetti und Erbsen unterrühren. Hühnerfleisch und Wurst dazugeben und und mit Thymian bestreuen. 
Zugedeckt in den vorgeheizten Ofen schieben und ca. 25 Minuten garen. Zwischendurch immer wieder einmal umrühren. Falls nötig, noch etwas Wasser hinzufügen. Vor dem Servieren nochmals abschmecken. 

Narancsos vöröslencse krémleves/Orangen-Rote Linsen-Cremesuppe

Rezept unten auch auf Deutsch

Nagyon egyszerű, nagyon finom, kevés hozzávalóval, ...

Hozzávalók 4 személyre:
1 fej hagyma
2 ek olívaolaj
20 dkg vöröslencse
400 ml frissen facsart narancslé (5-6 narancsból), átszűrve
1 tk currypor
1/2 l zöldségalaplé
2 ek tejföl
só, bors
A megtisztított és apróra vágott hagymát megdinsztelem a forró olajon. Hozzáadom a lencsét, megszórom a curryporral, alaposan összekeverem  és felöntöm a narancslével és a zöldségalaplével. Lefedve kb. 15 percig főzöm, mire a lencse teljesen megpuhul. (A vöröslencsének nem kell sok idö.)
A levest kézi mixelővel pürésítem, sóval, borssal ízesítem. Tálaláskor tejföllel kínálom.
***
Rote Linsencremesuppe ist ganz einfach und geht auch ziemlich schnell. Dieser winterliche schlanke Warmmacher hat es in sich. Löffel für Löffel ein Hochgenuss.
Zutaten für 4 Personen:
1 rote Zwiebel
 2 EL Olivenöl
200 g rote Linsen
400 ml frisch gepresster Orangensaft
1 TL Currypulver
500 ml Gemüsesuppe
1 EL Sauerrahm
Zwiebel schälen,
Zwiebel schälen, fein hacken und und in Öl andünsten. Linsen untermengen, mit Currypulver bestäuben, gut mischen und mit der Suppe und Orangensaft ablöschen. Zugedeckt 15 Minuten köcheln lassen.
Die Suppe mit einem Stabmixer pürieren,würzen, abschmecken und mit Sauerrahm servieren.

hétfő, február 03, 2014

Kanelbullar, svéd fahéjas csiga/Schwedische Zimtschnecken

Rezept unten auch auf Deutsch

Barátnőm fia, aki Svédországban él, rendszeresen küldözgeti ezt a tradicionális svéd süteményt. Persze, nem saját készítmény, olyan becsomagolt, bolti... Nem rossz, de mivel a családból mindenki szereti, gondoltam nekiállok végre magam és megsütöm. Hogy milyen sikeres lett, mutatja az is, hogy egy erre kalandozó bloggertársnőm "kóstolóba" még másnapra is kért belőle... ;-)

Hozzávalók 12 csigához:
40 dkg sima liszt
1 tk őrölt kardamom
1/2 tk só
5 dkg cukor
21 g friss élesztő
2 dl tej
6 dkg olvasztott vaj
1 tojás
továbbá:
5 dkg puha vaj
5 ek cukor
2 ek darált mogyoró
1 ek őrölt fahéj
A lisztet, kardamomot, sót, és cukrot egy tálba összekeverem. Az élesztőt belemorzsolom egy kevés langyos tejbe, amit aztán a lisztes keverékkel, a maradék tejjel, vajjal és tojással sima tésztává dagasztok. Lefedve, meleg helyen, kb. 30 perc alatt a duplájára kelesztem.
Közben 5 ek cukorba beleszórom a fahéjat, mogyorót és alaposan elkeverem. A megkelt tésztát mégegyszer átgyúrom és téglalap alakúra kinyújtom. (Kb. 3 mm vastagságú) Megkenem a puha vajjal (1 ek maradjon meg!) , megszórom a  fahéj, mogyoró, cukor keverékkel (1 ek maradjon meg!) és a hosszabb felétől feltekerem. 12 szeletbe vágom és sütőpapírral kibélelt tepsibe helyezem őket, viszonylag távol egymástól. Kézzel kicsit lapítok rajuk és konyharuhával lefedve 20 percig pihentetem. 200 fokra előmelegítem a sütőt (alsó-felsö sütés), majd 10-15 perc alatt készre sütöm a csigákat. Közben maradék vajat felolvasztom, a készre sült, még forró csigákat megkenem vele és megszórom a megmaradt cukor-fahéj keverékkel. Egy bögre kakaóval, vagy anélkül, langyosan, hidegen egyaránt nagyon finom.
***
Schweden lieben ihre Fika, die Kaffeepause. Köstlich dazu sind die süßen Hefeteilchen.
Zutaten für ca. 12 Stück:
400 g Mehl
1 TL Kardamompulver
1/2 TL Salz
50 g Zucker
21 g frische Backhefe (Germ)
2 dl Milch
60 g flüßige Butter
1 Ei
sonst:
50 g weiche Butter
5 EL Zucker
2 EL gemahlene Haselnüsse
1 EL Zimt
Mehl, Kardamom, Salz und Zucker mischen. Hefe in wenig (lauwarm) Milch hineinbröckeln und auflösen. Hefemilch mit restlicher Milch, Butter, Ei und Mehl-Mischung zu einem glatten Teig verkneten. Zugedeckt am warmen Ort ca. 30 Minuten gehen lassen.
5 EL Zucker, Haselnüsse und Zimt mischen. Den Teig auf etwas Mehl durchkneten und zum Rechteck ausrollen. Mit Butter (bis auf 1 EL) bestreichen und Zimtzucker (bis auf 1 EL) darüberstreuen.
Teig von Längsseite her aufrollen und in 12 Scheiben schneiden. Auf ein mit Backpapier ausgelegtes Backblech setzen und etwas flacher drücken. Zugedeckt ca. 20 Minuten gehen lassen. Im vorgeheizten Backrohr (200 Grad, E-Herd) 10-15 Minuten backen. Übrige Butter schmelzen und die heißen Schnecken damit bestreichen, mit Zimtzucker bestreuen. Mit Kakao oder Kaffee schmecken sie fast noch besser.

szombat, február 01, 2014

Gyömbéres kínai kel leves/Chinakohlsuppe mit Ingwer


Rezept unten auch auf Deutsch

Megjött a hideg zimankó, ilyenkor jó forró levesre vágyunk. Ez nálunk ugyan nem nagy csoda, a leves minden közös ebédnél az asztalon gőzölög. (Kivéve nyáron, amikor jól behűtött gyümölcs- és zöldséglevesek után sóhajtozunk.)
A kínai kelt nagyon szeretjük. Igazi téli-nyári zöldség. Gyenge és könnyen emészthető káposztaféle. Jó a méregtelenítő hatása, magas a C vitamin és fehérje tartalma.
Azért is örültem ennek a receptnek, mert végre levesként is kipróbálhattam. A hozzávaló pasztinák chips igazi telitalálatnak bizonyult.

Hozzávalók 4 személyre:
75 dkg kínai kel
1 fej hagyma
25 dkg sárgarépa
25 dkg alma
5 dkg gyömbér
1 ek vaj
1 l zöldség alaplé
só, bors
pár darab pasztinák
olívaolaj  a sütéshez
A kínai kelt leveleire szedem, alaposan megmosom és keskeny csíkokra vágom. A megtisztított hagymát és gyömbért finomra felaprítom. A sárgarépát és az almát meghámozom (alma magházát kivágom)  és durvára lereszelem.
Egy  fazékban a vajon a hagymát rövid ideig párolom. Hozzáadom a kínai kelt, az almát, sárgarépát, gyömbért és felöntöm az alaplével. Sózom, borsozom és 25 perc alatt készre főzöm.
Közben a pasztinákot meghámozom, hajszálvékony szeletekre vágom és forró olajban kisütöm. A kész levest a chipsdarabokkal kínálom.
***
Zutaten für 4 Personen:
750 g Chinakohl
2 Zwiebeln
250 g Karotten
50 g Ingwer
250 g Äpfel
2 EL Butter
1 l Gemüsesuppe
etwas Pastinaken
Olívenöl
Salz und Pfeffer
Den Chinakohl in Blätter teilen, gut waschen, trocknen und in schmale Streifen schneiden, Zwiebeln schälen und in kleine Würfel schneiden.
Karotten schälen und grob reiben, Ingwer schälen und fein reiben, Äpfel schälen, Kerngehäuse ausstechen und grob reiben.
Butter in einem geeigneten Topf erhitzen, Zwiebeln zugeben und hell anschwitzen.
Chinakohl, Äpfel, Karotten und Ingwer zugeben, vermischen, mit Gemüsesuppe aufgießen und zum Kochen bringen, mit Salz und etwas Pfeffer würzen und ca. 25 Minuten köcheln lassen.
Die Pastinaken hobeln, goldgelb frittieren und auf Küchenkrepp abtropfen lassen.
Suppe vom Herd nehmen und abschmecken, in Schalen anrichten und mit Pastinakenchips garnieren.
Quelle: Kochen und Küche

hétfő, január 27, 2014

Crofánk (cronut)

Rezept unten auch auf Deutsch

Már régóta izgatta a fantáziámat ez a sütemény, ami Amerikából indult. Dominique Ansel, new yorki pék kitalációja és természetesen hozzánk is hamar eljutott. Mi is ez valójában? Vajas croissant-tészta olajban kisütve, krémmel megtöltve, cukorban hempergetve és  mázzal bevonva. Tehát, a croissant és donut ( a klasszikus amerikai fánk) keresztezése, ami végül is egy fantasztikus kalóriabomba. Állagra és ízre a tészta erősen hasonlít a farsangi fánkra. Mondhatnám, keményen karakteres.
Muszáj volt megsütnöm. Párom nagy croissant rajongó/fogyasztó, így tehát volt hozzáértő tesztelő.
(A croissant-tésztát jelen esetben idő és energia híján nem magam készítettem, de aki maga akarja, itt megnézheti.)
Hozzávalók 8 darabhoz:
2 csomag 360 g friss croissant tészta (Tante Fanny)
olaj a sütéshez
kristálycukor
250 ml tej
1 vanília rúd
3 dkg vaníliás cukor
1,5 dkg étkezési keményítő
2 tojás
1 tk tejföl
1/2 citrom lereszelt héja
1/2 citrom
porcukor
A kiterített croissant-tésztával megkezdem a hajtogatást: a téglalap alakú tésztának a rövidebbik oldalát fordítom magam felé, és felülről a harmadáig lehajtom. Ezután alulról ráhajtom a teljes szabadon maradt tésztát. (Három réteg van egymáson.) Eztán ujjnyi vastagra nyújtom, majd a hosszabb oldalát fordítom magam felé és megismételem a hajtogatást. (6 réteg egymáson.) Ismét kinyújtom, hajtogatom. Így végül is 9 réteg kerül egymásra. (Aki jó magasra akarja a cronut-ot, ismételheti az eljárást még egyszer.)
A ujjnyi vastagra kinyújtott tésztába 4 db, 9 cm átmérőjű kört nyomok pohárszéllel (nagyon gyengén, éppen csak, hogy a körvonalak  látszódjanak) és éles késsel a vonal mentén kivágom a köröket. (Azért nem szaggatom ki a köröket, mert azzal összenyomnám a széleket és akkor nem jön fel szépen az oldala a sütés közben.)
Hasonlóan az előzőekhez, most egy kisebb pohárral jelölök köröket a már kivágott körök közepébe és azokat is késsel kivágom.
Egy nagyobb fazékban elegendő olajat felforrósítok. (Az olaj hőmérséklete akkor jó, ha egy fakanalat beleállítva, körülötte "hólyagozni" kezd az olaj, vagyis buborékok képződnek.)
A cronut-okat óvatosan (egyenként, vagy maximum egyszerre csak kettőt) a forró olajba csúsztatom és mindkét oldalukat aranybarnára sütöm. A megsült cronut-okat konyhapapírra helyezem, hogy a felesleges olaj leitatódjon róluk. Még melegen meghempergetem őket kristálycukorban.
(A maradék tésztát szintén kisüthetjük és például cukor-fahéj keverékben meghempergetjük. Nagyon finom!)
A töltelékhez a tejet felforralom, hozzáadom a reszelt citomhéjat, a vanília rúd kikapart belsejét a rúddal együtt és 5 percig lassú tűzön kavargatom. (Vigyázat, ki ne fusson!) Ezután egy másik fazékba leszűröm.
A tojásokat szétválasztom és a sárgákat a vaníliás cukorral világos sárgára felverem, hozzáadom az étkezési keményítőt. A tojásfehérjét habbá verem.
A tojássárga-keményítő keveréket a tejhez adom és egy habverővel alaposan összekeverem. 1-2 percig állandó keverés mellett rotyogtatom. Kissé kihűtöm és óvatosan hozzáadom a felvert tojáshabot és tejfölt.
Egy habzsákba rakom a krémet és hegyes tortadíszítővel 5-6 "krémfészket" nyomok a fánkokba az oldalukon keresztül, vagy félbevágom őket és így töltöm meg. (Jelen esetben ez bizonyult jobbnak...)
A mázhoz a citromlét annyi szitált porcukorral keverem össze, hogy nehezen folyóssá váljon. Ezt rácsorgatom a crofánkokra és megszórom színes, apró cukorkával. (Ez el is maradhat.)

**********
Tatsächlich ist es nicht ganz einfach und ziemlich aufwendig, einen Cronut herzustellen – zumindest mit einer einfachen Variante kann man es mal versuchen.
Zutaten für 8 Stücke:
2 Pkg. 360 g frischer Tante Fanny Croissant & Plunderteig
Pflanzenöl, zum Frittieren
Kristallzucker
250 ml Milch
1 Vanilleschote
30 g Vanillezucker
15 g Stärkemehl
2 Eier
1 TL Sauerrahm
1/2 Zitrone
Puderzucker
Croissantteig auf der bemehlten Arbeitsfläche ausbreiten. Den Croissantteig von links und rechts zur Mitte falten, sodass drei Lagen entstehen, und anschließend ausrollen. Dann wieder in drei Lagen zusammenlegen und nochmals ausrollen, sodass ein Teig mit neun Schichten entsteht. Für kleinere, höhere Cronuts wiederholt man diesen Vorgang ein weiteres Mal.
Aus dem Teig schneidet manvier Cronuts. Mit zwei runden Gefäßen (zum Beispiel einer großen Tasse und einem Schnapsglas) einen großen Kreis (Durchmesser: ca. 9 cm) und zentral in diesem einen kleinen Kreis in den Teig drücken und diese mit einem scharfen Messer ausschneiden. (Tipp: nicht ausstechen – der Teig geht dann beim Frittieren nicht so schön auf!)
Ausreichend Pflanzenöl in einem Topf heiß werden lassen. Das Öl sollte nicht zu heiß sein, sonst bleiben die Cronuts eher flach. (Mit einem Holzlöffel testen, ob die Hitze groß genug ist. Bilden sich rund um den Löffel Bläschen, ist das Fett heiß genug.)
Die Cronuts einzeln oder maximal zu zweit vorsichtig ins heiße Fett gleiten lassen und von jeder Seite frittieren, bis sie goldbraun sind. Aus dem Fett nehmen und auf einen Teller mit Küchenpapier legen. Noch warm in Kristallzucker wenden.
(Den übrigen Teig kann man auch ausbacken und z.B. in einer Zucker-Zimt Mischung wälzen.)
Für die Füllung die Milch erhitzen, die Zitronenschale abreiben und die Vanilleschote ausschaben. Vanillemark und Zitronenschale in die Milch geben und fünf Minuten leicht simmern lassen. Dann abseihen und die Milch in den Topf zurückgeben.
Eier trennen. Eigelbe mit Vanillezucker zu einer hellen Masse aufschlagen und Stärkemehl dazu rühren. Eiweiße knapp steif schlagen.
Eigelb-Stärkemischung in die Milch geben und mit einem Schneebesen gut unterrühren, 1 – 2 Minuten unter Rühren leicht köcheln lassen. Etwas abkühlen lassen, dann den Sauerrahm und den Eischnee vorsichtig unterheben.
Cronut aufschneiden und füllen oder mit Tortenspritze/Krapfentülle die Cronuts vorsichtig füllen. (Pro Cronut macht man mindestens fünf Cremenester. Die Tortenspritze seitlich in den Cronut stechen und die Füllung vorsichtig zwischen die Schichten des Croissantteiges drücken.)
Zitrone auspressen und so viel gesiebten Puderzucker hinzufügen, bis die Zitronenglasur zähflüssig ist. Die Glasur auf die Cronuts auftragen.