csütörtök, április 10, 2014

Részeges diós máglyarakás/Besoffener Scheiterhaufen mit Äpfeln

Rezept unten auch auf Deutsch

Valami édességre vágytunk. Mivel volt itthon jó pár száraz kifli és tavalyi dió (amit sajna még törni is kellett), adta magát ez a recept. Hogy alkohollal, hát istenem, mire készre sült, már nem is lehetett érezni, csak a "stich"-je maradt ;-)
Hozzávalók egy tepsihez:
8 vajaskifli, császárzsemle, esetleg kalács
5 dl félédes fehérbor
1 kezeletlen citrom héja
1 vaníliarúd
10 dkg mazsola
5 ek rum
4 tojás
8 dkg kristálycukor
4 alma
3 dkg vaj
3 ek zsemlemorzsa
12 dkg darált dió
5-5 dkg porcukor
1/2 tk őrölt fahéj
2 ek baracklekvár
A mazsolát meglocsolom a rummal.  A kifliket ujjnyi vastagon felkarikázom és egy mély tálba szórom. A bort valamint 2 dl vizet (én 1,5 dl Marsalát- likőrbort- és 5,5 dl vizet öntöttem össze) a citromhéjjal, a vaníliarúddal és a kikapart belsejével felforralom. A tojásokat szétválasztom, sárgájukat habosra keverem a kristálycukorral, majd óvatosan hozzászűröm a vizes bort. Alaposan összekeverem és a kiflikre öntöm.
Jó negyed órát áztatom benne.
A sütőt 200 fokra előmelegítem. Vajjal kikenek és zsemlemorzsával megszórok egy kisebb tepsit/sütőtálat. A diót összekeverem 5 dkg porcukorral és a fahéjjal, az almákat megpucolom, negyedelem és a  magházukat kivágom. A beáztatott kiflik felét belesimítom a tálba, megszórom a diós keverék felével és a rumos mazsolával, majd közvetlenül ráreszelem az almákat. Megszórom a maradék dióval és beterítem a további féladag zsemlével. A tetejére tördelem a vajat és 30 perc alatt ropogósra sütöm.
A tojásfehérjéket csipet sóval és 5 dkg porcukorral kemény habbá verem, óvatosan belekeverem a baracklekvárt. A megsült tészta tetejére simítom és még 10 percig sütöm. 5 csillagos édesség!

***
Zutaten für ein Blech:
8 Butterkipferln, Kaisersemmeln oder Hefezopf
5 dl halbsüßer Weißwein
Zitronenschale von 1 Bio-Zitrone
1 Vanilleschote
100 g Rosinen
5 EL Rum
4 Eier
80 g Kristallzucker
4 Äpfeln
30 g Butter
3 EL Semmelbrösel
120 g Walnüsse, gemahlen
50-50 g Puderzucker
1/2 TL  Zimt, gemahlen
2 EL Marillenmarmelade
Rosinen mit Rum beträufelen. Die Kipferl in ca. 1 cm dicke Scheiben schneiden und in eine Schüssel geben. Den Wein mit 2 dl Wasser mit Zitronenschale, Vanilleschoten und -mark aufkochen. (Ich habe statt Wein 1,5 dl Marsala mit 5,5 dl Wasser genommen.)  
Eier trennen, Dotter mit Kristallzucker schaumig rühren, mit der durchgesiebten Wein-Wasser-Mischung gut vermengen, die Kipferln damit übergießen und kurz ziehen lassen.  Das Backrohr auf 200 Grad vorheizen.
Eine Form mit Butter ausstreichen und mit Semmelbröseln ausstreuen. Die Walnüße mit 50 g Puderzucker und Zimt vermengen. Äpfel schälen, vierteln und die Kerngehäuse entfernen. Die Hälfte der Kipferlmasse in die Form füllen, mit der Hälfte der Nuss-Mischung und die eingeweichte Rosinen gleichmäßig darauf verteilen Äpfel direkt darauf reiben. Die restliche Nüsse gleichmäßig darauf verteilen und mit restlicher Kipferlmasse abschließen. Butterflocken oben 'drauf und ins vorgeheizte Backrohr für 30 Minuten schieben. Der Scheiterhaufen soll oben schön braun und knusprig sein.
Eiklar mit einer Prise Salz gut anschlagen, 50 Puderzucker langsam zugeben und steif schlagen. Marillenmarmelade zum Schluss unterheben. Scheiterhaufen aus dem Rohr nehmen, Marmeladeschneehaube darüber verteilen und auf mittlerer Schiene ca. noch 10 Minuten goldgelb backen.

szerda, április 09, 2014

Gölödin, illetve krumpligombóc leves/Kartoffelknödel-Suppe

Rezept unten auch auf Deutsch

Az elmúlt hetek egyik nagy felfedezése volt, mostani szájízemnek való. Főzés közben gyerekkorom  ugrott be, mikor nagymamám a beteg unoka állapotán (vagyis rajtam) köménymagos levessel akart segíteni.  Akkor nagyon utáltam... Persze a gölödin csak a köménymagban párhuzamos az akkori levessel, egyébként semmi "rokonság" nincs köztük.
Végül is néhány egyszerű alapanyagból finomat, és tartalmasat főztem. Az eredmény magáért beszélt.

Hozzávalók 4 személyre:
40 dkg lisztes krumpli
3 ek repceolaj
2 gerezd fokhagyma
őrölt kömény, tetszés szerint (én nagyon szeretem, tettem bele 1 teáskanállal)
1 tk piros paprika
1 vöröshagyma
2-2 sárga- illetve fehérrépa
2-3 dkg vaj
8 ek liszt (illetve, amennyit felvesz a tészta)
1 tojás
marék petrezselyem

A meghámozott és felkockázott burgonyát 1,2 l enyhén sós vízben puhára főzöm. Közben a megtisztított és felaprított hagymát az olajon megpirítom és hozzákeverem a zúzott fokhagymát és köménymagot. Lehúzom a tűzről és megszórom a pirospaprikával. A megfőtt burgonyát leszűröm, a főzőlével felöntöm a paprikás hagymát, sózom és puhára főzöm benne a megtisztított, felkarikázott sárga- ill. fehérrépát.
A a gombócokhoz a krumplit áttöröm, sózom, hűlni hagyom. összegyúrom a vajjal, tojással és a liszttel (tehető bele egy kis aprított petrezselyem is). Formázható tésztát kell, hogy kapjak. (Érdemes egy próbagombócot kifőzni. Ha szükséges, a tésztához további lisztet adok.) Nedves kézzel kis gombócokat formázok, amiket a forró levesben készre főzök. (Akkor jó, ha feljönnek a leves tetejére.) Táláskor megszórom felaprított petrezselyemmel.
***
Einfach, vegetarisch und günstig!
Zutaten für 4 Personen:
400 g mehlige Kartoffeln
3 EL Rapsöl
2 Knoblauchzehen 
Kümmel aus der Mühle
1 TL Paprikapulver
1 Zwiebel
2-2 Karotten und Petersilienwurzel, in Scheiben geschnitten
20-30 g Butter
8 EL Mehl
1 Ei
Petersilie
Salz
In 1,2 l Salzwasser die geschälten und würfelig geschnittenen Kartoffeln weich kochen. Abseihen, dabei das Kochwasser behalten und noch heiß durchpressen.
Die geschälten Zwiebeln und die Knoblauchzehen fein hacken, in Öl leicht rösten und Kümmel hinzufügen.
Vom Feuer nehmen und Paprika (edelsüß) beigeben. Mit dem Kochwasser bedecken, salzen, das Gemüse zugeben und gar kochen.
Kartoffeln, Salz, Ei, Butter und Mehl vermischen, zu einem glatten Teig verkneten. (Ein kleines Probeknöderl kochen. Falls der Teig zu weich ist, etwas Mehl beigeben.) Mit angefeuchteten Händen kleine Knödel formen und in der Suppe fertig kochen. Die Knödel sind fertig, wenn sie oben schwimmen.  Vor dem Servieren viel Petersilie drüberstreuen.

vasárnap, április 06, 2014

Sült csicsóka fokhagymás olívaolajjal/Gebratene Topinambur mit Knoblauchöl

Rezept unten auch auf Deutsch

A világ egyik legegyszerűbb finomsága. Magam sem hittem volna...
Hozzávalók 2-3 személyre: 
1/2 kg csicsóka
olívaolaj a sütéshez
2 ek olívaolaj
2 gerezd fokhagyma
1 csokor petrezselyem
bors
A megtisztított fokhagymát összezúzom és összekeverem 2 ek olívaolajjal. Legalább 15 percig nyugton hagyom, majd egy szűrön keresztül leszűröm egy kis tégelybe. A petrezselymet megmosom, lerázom róla a vizet és összeaprítom.
A csicsókát egy kefével alaposan megtisztítom. Kisebb kockákra vágom. A sütőolajat egy serpenyőben felforrósítom (annyit, mintha krumplit sütnék) és gyakori kevergetés mellett a felkockázott csicsókát aranysárga készre sütöm. (Kb.10-15 perc) Egy tálra szedem, sózom, borsozom és megöntözöm a fokhagymás olajjal. Megszórom a petrezselyemmel és azonnal tálalom. Mennyei!
***
Fast vergessen und trotzdem gesund und vielseitig - Topinambur. Jetzt gebraten...
Zutaten für 2-3 Personen:
500 g Topinambur
Öl zum Braten
2 ELOlivenöl
2 Knoblauchzehen
1 Bund Petersilien
Salz
Pfeffer
Den Knoblauch schälen, fein hacken oder durch eine Knoblauchpresse drücken, mit 2 EL Olivenöl mischen. Nach 15 Minuten durch ein Sieb in eine Schale abgießen. Die Petersilie waschen, ausschütteln und fein hacken. 
Die Topinambur unter fliessendem Wasser sauber bürsten und in 1 cm große Stücke schneiden. In heissen Öl unter ständige Bewegung 10-15 Minuten knusprig braten. Mit Salz und Pfeffern würzen, das Knoblauchöl untermischen und mit Petersilie bestreuen.
Minuten knusprig braten
im heißen Öl unter ständiger Bewegung nun in etwa 10-12 Minuten knusprig braten

kedd, április 01, 2014

Fokhagymás töpörtyűkrém/ Grammelaufstrich (Griebenaufstrich) mit Knoblauch

 Rezept unten auch auf Deutsch

Ragyogó kenyérre való, csudafinom kence. Kivallóan csúszik rá a sör, fröccs (sicc!), tea (vagy ki, mit akar)... 
Hozzávalók:
250 g töpörtyű
1-2 fej hagyma (a hagyma nagyságától függően)
5-7 gerezd fokhagyma (ki hogy szereti, az intenzitástól függően több, vagy kevesebb)
3 tk őrölt köménymag
2 ek mustár
marék petrezselyem, apróra vágva
só, bors
szükség szerint 1 ek disznózsír
A megtisztított hagymát, fokhagymát finomra vágom. A töpörtyűt ledarálom, összekeverem a hagymával, fokhagymával, mustárral. (Ha nem eléggé krémes teszek hozzá kevés disznózsírt.) Sózom, borsozom,  megszórom a köménnyel és a petrezselyemmel. Fogyasztás előtt legalább egy órára a hűtőbe teszem.
***
Einfach und doch köstlich. Er schmeckt sehr gut auf Bauernbrot oder Korngebäck.
Zutaten:
250 g Grammeln
1-2 Zwiebeln
5-7 Knoblauchzehen (je nach Intensivität mehr oder weniger)
3 TL Kümmel (gemahlen)
2 EL Senf
gehackte Petersilie
Salz, Pfeffer
1 EL Schweineschmalz 
Die geschälten Zwiebeln und die Knoblauchzehen fein hacken. Grammeln durch den Fleischwolf drehen und mit dem Zwiebel, Knoblauch und Senf sehr gut verrühren. Ist die Masse zu trocken, etwas Schweineschmalz dazumischen. Mit Petersilie, Salz, Kümmel und Pfeffer abschmecken.

szombat, március 29, 2014

Kenyérsaláta fetával/Brotsalat mit Feta

Rezept unten auch auf Deutsch

Iroda költöztetés utáni, "erőpótló" csoda... Hamar megvan és rettentő finom! Másnapra újra készült. Nekem természetesen a saláta egyik fénypontja az olívaolajos, ropogósra sütött kenyér volt.

Hozzávalók kb 4 személyre:
2 db paprika
25 dkg ciabbata (vagy hasonló jellegű kenyér)
10 ek olívaolaj
1 bio citrom
1 ek Taco mexikói fűszerkeverék 
3 szál újhagyma
10 fej retek
20 dkg aprószemű paradicsom (Cherry-paradicsom)
2-3 szál petrezselyem
3 szál menta
15 dkg feta sajt
1 db szív saláta
Kezdem a paprikával, amit negyedelek, az ereit kivágom és egy fóliára fektetve, a vágott felülettel lefelé, a sütőben 8-10 perc alatt meggrillezem, hogy a héja felhólyagosodjon.  Kiveszem a sütőből, egy nedves konyharuhával letakarom. 5 perc után  a paprika héját már gyerekjáték lehúzni! Ezután csíkokra vágom a paprika húsát.
A kenyeret viszonylag vékonyra felszeletelem, minden szeletet vékonyan bekenek olívaolajjal (ez kb 4 ek összesen). Egy sütőlapra téve betolom a sütőbe és aranybarnára grillezem. 
Az öntethez a citromot forró folyóvíz alatt lemosom, szárazra törlöm, a héját cirtomreszelőn lereszelem, és kinyomok belőle kb 3 ek levet. A maradék olívaolajba (6 ek) mindkettőt belekeverem, sózom és a mexikói fűszerkeverékkel összekeverem.
A zöldségeket megmosom, az újhagymát megpucolom és vékonyan felkarikázom. A retket a nagyságuktól függően negyedelem, vagy nyolcadolom, a paradicsomot megfelezem, a petrezselymet, mentát összeaprítom. A megpirított, és kihűlt kenyérszeleteket kisebb darabokra tépkedem, a salátát felcsíkozom és mindet egy nagy tálba halmozom. Óvatosan összekeverem, majd belemorzsolom a fetát és az öntettel megöntözöm. Azonnal tálalom, mert később a kenyér magába szívja a folyadékot és akkor már nem olyan ropogós. (Persze, akkor is nagyon finom!)
***
Vor allem das knusprige Brot, das mit Olivenöl goldbraun geröstet wird, macht den Salat zu einem Highlight.
Zutaten für 4 Personen:
2 Paprika (rot oder gelb)
250 g Ciabatta
10 EL Olivenöl
1 Zitrone
1 EL Taco mexikanische Gerwürzmischung
3 Jungzwiebeln
10 Radischen
200 g  Cherrytomaten
2-3 Petersilstängel
3 Minzestängel
150 g Fetakäse
1 Salatherz
Salz
Backrohrgrill vorheizen. Paprika halbieren, vierteln, putzen und mit der Hautseite nach oben auf ein mit Backpapier ausgelegtes Backblech setzen. Auf mittlerer Schiene ca. 8-10 Minuten rösten, bis die Haut schwarze Blasen wirft. Herausnehmen, die Paprika mit einem feuchten Tuch bedecken und abkühlen lassen.  Die Schale abziehen und in Streifen schneiden.
Die aufgeschnittenen Brote auf das Backblech legen, mit Olivenöl bestreichen und goldbraun backen. Abkühlen lassen und in Stücke brechen.
Für Salatdressing die Zitrone heiß abwaschen, trocknen und die Schale abreiben. Saft auspressen und alles mit restlichem Olivenöl (ca. 6 EL), Gewürzmischung und Salz gut verrühren.
Gemüse und Kräuter waschen, Jungzwiebeln putzen und in dünne Ringe schneiden. Radieschen in Viertel, Tomaten und Kräuter grob schneiden, Feta zerbröseln. Das Salatherz klein schneiden. Alles in einer Schüssel vermischen.
Dressing vorsichtig mit dem Salat vermischen und sofort servieren.

csütörtök, március 20, 2014

Kolbászos kukoricaleves/Maissuppe mit Wurst

Rezept unten auch auf Deutsch

Influenza utáni első ténykedésem egy kiadós, jó fűszeres leves volt, ami rögtön helyrerántotta a lelki egyensúlyomat is... A fahéj valami csodálatosan belepasszol, az ember első olvasatra nem is hinné!  (A friss koriander levélről, ami az egyik kedvencem, már nem is szólva...)

Hozzávalók 4 személyre:
45 dkg kukorica (konzerv, vagy mélyhűtött), lecsepegtetve ill. puhára főzve
4 ek repceolaj
2 gerezd fokhagyma
2 tk pirospaprika
1/2 tk őrölt fahéj
1/2 tk currypor
1 ek liszt
800 ml zöldség alaplé
100 ml tejszín
10 dkg cabanossi füstölt kolbász (vagy más vékony kolbász)
1 fej lila hagyma
koriander levél 
só, bors
A megtisztított és finomra vágott fokhagymát 2 ek olajon megfuttatom. Beleszórok 1 ek pirosparikát, az őrölt fahéjat, curryport és a lisztet és kissé megpirítom. Hozzáöntöm a zöldséglét, a tejszínt és 20 dkg kukoricát. Felforralom és 10 percig rotyogtatom.
Közben a kolbászt felkockázom, a hagymát megpucolom, felkarikázom. A koriander leveleket durvára összeaprítom. A levest egy kézi mixelővel pürésítem, sózom, borsozom és melegen tartom.
A maradék 2 ek olajon a hagymacsíkokat, a kolbászt  és a megmaradt 1 ek pirospaprikát a maradék kukoricával (25 dkg) 2 percig pirítom.
A levest tálkákba kínálom a hagymás kukorica belevalóval, megszórva a koriander levelekkel.
*** 
450 g Mais (Dose, abgetropft)
4 EL Rapsöl
2 Knoblauchzehen
2 TL edelsüß Paprikpulver
1/2 TL gemahlener Zimt
1/2 TL gemahlener Curry
1 EL Mehl
800 ml Gemüsesuppe
100 ml Schlagobers
100 g Landjäger oder Cabanossi
1 rote Zwiebel
Korianderblätter
Salz, Pfeffer
In 2 EL Öl den fein gehackten Knoblauch mit 1 TL Paprikapulver, Zimt, Currypulver und Mehl leicht anrösten.  Die Suppe, Schlagobers und 200 g Mais zugeben, aufkochen und 10 Minuten köcheln lassen.
Die Wurst in kleine Würfel schneiden. Zwiebel schälen, halbieren und in Streifen schneiden. Koriander  hacken. Die Suppe mit einem Mixer fein pürieren. Mit Salz und Pfeffer würzen, warm stellen. 
In 2 EL Öl die Wurst, Zwiebelstreifen, 1 TL Paprikapulver und restlichen 250 g Mais zugeben und 2 Minuten braten.
Suppe in Schalen anrichten. Die gebratene Wurst-Zwiebel in der Suppe verteilen, mit Koriander bestreuen und sofort servieren.

kedd, március 11, 2014

Medvehagymás krumplispogácsa/Kartoffel-Pogatschen mit Bärlauch

Rezept unten auch auf Deutsch

Az idei első csokor medvehagyma így végezte...

Hozzávalók:
1/2 kg liszt (én most 80 % búza- és 20 % köleslisztet használtam)
1/4 kg főtt krumpli
2 tojássárgája
1 dl tejföl
1/4 kg vaj
3 dkg élesztő
1 dl tej
1 dkg cukor
1 csokor medvehagyma

1 tojás
A langyos, cukrozott tejben az élesztőt felfuttatom. A lisztet, a megtisztított, áttört főtt krumplit, a tojássárgákat, a tejfölt, sót, a puha vajat (én most felolvasztottam) a felfuttatott élesztővel alaposan összedolgozom. Lefedve, meleg helyen fél órát pihentetem. Ezalatt a megmosott és lecsepegtetett medvehagymát csíkokra vágom. A tésztát lisztezett deszkán 1 cm vastagra kinyújtom, megszórom a medvehagyma felével. A hosszabbik végétől kezdve feltekerem, háromba összehajtom (bal harmadát felhajtom a tészta tetejére, a jobb harmadát pedig a tészta alá). Kissé lenyomkodom és fél órát pihenni hagyom. Ezután újra kinyújtom és a maradék medvehagymát is elosztom rajta. Az előzőekhez hasonlóan összehajtogatom és megint hagyom fél órát nyugton. Ezután kb. 2 cm vastagra kinyújtom, éles késsel a tetejét bekockázom, lisztbe mártogatott, közepes nagyságú pogácsaszaggatóval kiszúrom. Sütőpapírral bélelt tepsire helyezem őket, tetejüket megkenem a felvert tojással és előmelegített, 180 fokos sütőben kb. 15 perc alatt készre sütöm.
***
Für diese Spezialität braucht man ein bisschen Zeit. Sie schmecken am besten frisch, am allerbesten lauwarm.
Zutaten:
500 g Mehl
250 g Kartoffeln
2 Dotter
1 dl Sauerrahm
250 g Butter
30 g Germ
1 dl Milch
10 g Zucker
1 Bund Bärlauch
Salz
1 Ei
Die Kartoffeln waschen, 15-20 Minuten kochen, anschließend pellen und warm durch die Kartoffelpresse drücken. Hefe in (lauwarm) Milch hineinbröckeln, auflösen und auflaufen lassen. Hefemilch mit Kartoffeln, Mehl, Salz, Butter, Dotter und Sauerrahm zu einem glatten Teig verkneten. Zugedeckt am warmen Ort ca. 30 Minuten gehen lassen. Bärlauch waschen und gut abtropfen lassen, in feine Steifen schneiden.
Den Teig auf einer bemehlten Arbeitsfläche gut 1 cm dick ausrollen.  Die Hälfte von Bärlauch gleichmäßig auf dem Teig verteilen. Von der breiten Seite her aufrollen, dreifach falten (von links bis zur Mitte, dann rechte Seite nach links über alles), 30 Minuten ruhen lassen. Dann den Teig wieder 1cm dick ausrollen, den restlichen Bärlauch auf dem Teig verteilen, wieder falten, 30 Minuten ruhen lassen.
Dann ca. 2 cm dick ausrollen, mit einen scharfen Messer eine Karomuster einritzen. Mit dem verquirltem Ei bestrichen und mit einen runden Form ausstechen. Im Backofen (180 Grad vorgeheizt) ca. 15 Minuten goldgelb backen.

péntek, március 07, 2014

Almás csiga fűszeres ricottakrémmel/Apfelschnecken mit Ricottacreme

Rezept unten auch auf Deutsch

Már régóta terveztem, igaz, nem almával, hanem kakaóval. Aztán mégis egy ricottakrémes-almás töltelék lett belőle... Hogy miért? Hát, mert a maradék almáink már kezdenek ráncosodni és az almaszósz, -rétes,- felfújt és társaik már a könyökünkön jönnek ki. Azért még maradt néhány egy különleges almáskenyérhez, de erről majd máskor...

Hozzávalók 9 csigához:
1 biocitrom lereszelt héja, kinyomott leve
27 dkg liszt
33 dkg finomított kristálycukor
1 dkg szárított élesztő
80 ml tej
8 dkg  olvasztott vaj
1 tojás
3 alma
50 ml víz
1 bionarancs és 1 bio citrom lereszelt héja
35 dkg ricotta
á 3/4 tk -őrölt fahéj, -szerecsendió, -gyömbér
A lisztet, 5 dkg cukrot, élesztőt és az egyik citrom héját a tésztadagasztó gép edényében összekeverem. Apránként hozzáöntöm a tejet és az olvasztott vajat. A tojást is hozzáadom és 2-3 perc alatt puha, fényes tésztává dagasztom. Egy vajjal kikent kelesztőedénybe teszem, folpack fóliával letakarom és meleg helyen duplájára kelesztem.
Közben az almákat meghámozom, a magházukat kivágom és 0,5-1 cm-es kockákra szeletelem. Egy fazékba öntöm a vizet, a citrom kinyomott levét, 15 dkg cukrot és az almadarabokat.  Közepes hőmérsékleten 8-10 perc alatt puhára főzöm az almát. Leszűröm és a szirupot félreteszem.
A narancs és citromhéjat a ricottával, 13 dkg cukorral és a fűszerekkel összekeverem és a hűtőbe rakom.
A sütőt 180 fokra előmelegítem. A megkelt tésztát egy liszttel vékonyan megszórt deszkán 25x35-ös téglalappá nyújtom. A ricotta krém 1/3-ával megkenem (2 cm távolságot hagyok a tészta szélétől, ide nem kenek) és elosztom rajta a kihűlt almát. A hosszabbik felétől kiindulva óvatosan feltekerem, 9 egyforma részre vágom és egy sütőpapírral kibélelt tepsibe fektetem őket, egymástól 1-2 cm távolságra. Újra letakarom fóliával, 30 percig pihenni hagyom, majd a sütő középső sínére tolva 25-30 perc alatt aranysárgára sütöm.
A kész, még meleg csigákat a félretett sziruppal átkenem és a maradék ricottakrémmel tálalom.
Die Schnecken sind relativ einfach zuzubereiten und man braucht auch keine Angst vor dem Hefeteig haben. Sie sind unglaublich saftig und total lecker!
Zutaten für 9 Stück:
fein geriebene Schale und Saft von 1 Biozitrone
270 g Mehl
50 g Feinkristallzucker
10 g Trockengerm
80 ml Milch
80 g zerlassene Butter
1 Ei
3 Äpfel
150 g Feinkristallzucker
50 ml Wasser
außerdem:
1 Bioorange
1 Biozitrone
350 g Ricotta
130 g Feinkristallzucker
jewels 3/4 TL Zimt,
Muskatnuss, Ingwer,gemahlenMehl, Zucker, Germ und Zitronenschale in einer Schüssel mit den Knethaken des Mixers verrühren, dann langsam Milch und Butter beigeben und gut vermischen. Das Ei zugeben und 2 bis 3 Minuten rühren, bis eine weiche, glänzende Teigkugel entsteht. Teig in eine mit Butter gefettete Schale geben, mit Frischhaltefolie abdecken und an einem warmen Ort 45 bis 50 Minuten gehen lassen, bis sich das Volumen verdoppelt.
Währenddessen die Äpfel halbieren, Kerngehäuse entfernen und in 5 bis 10 mm kleine Würfel schneiden. Alle Zutaten mit dem beiseitegestellten Zitronensaft in einem Topf bei mittlerer Temperatur unter Rühren erhitzen, bis sich der Zucker auflöst. 8 bis 10 Minuten köcheln, bis die Äpfel weich sind und die Flüssigkeit eindickt. Äpfel abseihen, den Sirup auffangen und beides beiseitestellen.
Für den Ricotta Orange und Zitrone heiß waschen, trocknen und die Schale fein abreiben. Schalen, Ricotta, Zucker und Gewürze gut mit dem Mixer oder in der Küchenmaschine vermischen, bis eine glatte Masse entsteht, und kalt stellen.
Backrohr auf 180 °C vorheizen. Den Teig auf einer leicht bemehlten Arbeitsfläche kurz kneten, dann zu einem Rechteck (25 x 35 cm) ausrollen. Mit einem Drittel Gewürzricotta bestreichen, dabei 2 cm Abstand vom Rand lassen. Äpfel darauf verteilen und von der längeren Seite beginnend einrollen. Teig in neun Scheiben schneiden und diese mit einem Abstand von 1-2 cm gleichmäßig auf einem mit Backpapier ausgelegten Backblech verteilen. Mit Frischhaltefolie abdecken und 30 Minuten rasten lassen, bis sich die Teigschnecken berühren. Auf mittlerer Schiene 20 bis 25 Minuten goldgelb backen und herausnehmen.
Brioche-Schnecken noch warm mit Sirup bestreichen und mit dem restlichen Gewürzricotta servieren.