Bor- és vármustra kultúrával tarkítva...

Az idei nyaralást, közös megegyezéssel, Nyugat és Dél-Dunántúl egy részének újrafelfedezésével töltöttük. Ez most egy igazán sürü, programokkal teletüzdelt, aktív pihenés volt, ami felért bármely felkapott tengerparti helyen eltöltött semmittevéssel. Bár a legtöbb helyen már jártunk korábban, de sajna, az azóta  eltelt évtizedek kissé elhomályosították az emlékeket, így sokuk fehér foltként szerepelt képzeletbeli térképünkön. Ezt a hiányt akartuk most pótolni.

Mivel az elsö két napot négyesben terveztük (bátyám és felesége), az indulási pontot a diósdi Osváth cukrászdában jelöltük ki, ahol rögtön több szelet tortával kezdtük a bemelegítést.

Pécs

Utunk elsö állomása Pécs volt, ami számomra egy nagyon barátságos látomással volt egyenértékü. Jó az idö, jókat lehet enni, nagyokat sétálni, jó a hangulat, és senki sem rohan sehová.  Ez így is volt. A nevezetességek (Széchenyi tér, Gázi Kászim pasa dzsámija, Székesegyház, Pécsi Nemzeti Színház, Barbakán, Lakatfal, Cella Septichora  stb) felkeresése mellett ellátogattunk néhány környékbeli nevezetességhez is (Misina-tető, ahol a tv-toronyból csodálatos kilátás nyílik a városra és környékére). A Zsolnay porcelán múzeumon kívül a Csontváry kiállítás, és a Victor Vasarely gyüjtemény élvezete után a Püspöki Pincészetben bontogattuk a pécsi borvidék titkait és borait, Miklós "útmutatása" mellett.  Gasztronómiai élvezetben volt részünk a Enoteca és Bistro Corso étteremben, ahol nem kellett csalódnunk, a tipp hihetetlenül jó volt (Andreas Ebner elegáns Pinot Noir-ját mindenkinek kóstolásra ajánlom).



Orfü - tájház



Ugyanezt írhatom az orfüi Muskátli étteremröl. Másnapi kirándulásunk alkalmával már az éhhalál küszöbén jártunk, mikor a kemencés udvar és tájház (ami igazi kuriózum, hiszen igencsak ritkaság számba megy a templommal egytengelyű, tornácos parasztház) szomszédságában szemünkbe ötlött a vendéglő. Igen kellemes, nagy adag ételt adnak, melyhez ajánlatos isteni káposztasalátát, valamint egy pohár csapolt barna sört fogyasztani. A három tóból álló Orfü környéke gyönyörü és lelket símogatóan nyugalmas volt.

Mohács - történelmi emlékhely

Mohácsra már csak ketten érkeztünk, ahol jómagam még sohasem jártam. Összhatásában, és részleteiben is egy barátságos, élhetö, szép, és tiszta, virágos várost fedeztünk fel. Egyértelmü volt, hogy megnézzük a történelmi emlékhelyet, a Csele patakot és a busóházat. Sikerült Lakatos László, fazekas mühelyébe is bekukkantanunk, aki készségesen mesélt munkájáról. Töle hallottunk az un. sokac babfözö edényröl (mutatott is egyet), amit régen a földre raktak parázs közelébe és míg kapáltak, megfött a semmihez nem hasonlítható illatú étel a babbal és füstölt hússal.  Élmény volt a Mohács közeli Csele-patak mentén álló XIV. századból származó, napjainkban felújított Szent Miklós vízimalom, amelyet új tulajdonosának egy évig tartó megfeszített munkával sikerült megmentenie.  Nagyon kedves, szakszerű bemutatást kaptunk,  kedvünkért még be is indította - az egyébként termelö, müködö, - malmot.

Villányi borkóstolgatás közben

Nagy várakozással indultunk tovább Villányba, a sok napfény, jó talaj és védett lejtök környékére (az Isten is borvidéknek teremtette), ahol a neves borászok, Gere Tamás és Zsolt panzió/brozójában (minden várakozásunkat felülmúlta), valamint Maul Zsolt kisvendéglöjében élveztük a vidéki hangulatot a házi készítésü étkek és jó borok társaságában.

Siklós.  Aki elég idös hozzá, az hozzám hasonlóan valószínüleg az egykori tejcsoki borítóin látható váraink sorozatból ismerte meg a nevét. Csak késöbb a történelemkönyvekböl. Manapság leginkább arról ismerszik, hogy itt forgatták a Tenkes kapitánya címü tévésorozatot, de a legfiatalabb generációnak már ez sem mond semmit. Ahogy mentünk fel a vár dombján, pillanatonként megálltunk, hogy elmerengjünk, abból a szögből a film melyik jelenetét láttuk. A kapu elötti feljáró  örizte a lódobogásokat, a szekérnyikorgásokat, és persze a kuruc és labanc indulókat.

Siklós - Az a bizonyos kapu elötti feljáró

Mint a Malkocs bej dzsámiban, úgy a szerb-ortodox templomban is T.G., a föállású költö fiatalember kalauzolt bennünket, aki egyszere mind a két müemlék örzöje és szaladgál a két vallás között, hogy vezesse a látogatókat.

Máriagyüd megható, bensöséges. Nem olyan lenyügözö, mint a máriacelli bazilika, de mégis áhítattal tölti el az embert.

Szigetvár-Vigadó (Makovecz Imre)

Szigetvár. Magából a várból nem sok maradt. Mégis megrendülten sétáltunk a romok között, csupán a vár udvarán álló, nem éppen a nagy hadvezér méreteihez illö, kicsiny, hatás nélküli Zrínyi szobor szomorított el.

Nagyatádi szállásunk felejthetö (igazán tovább utazhattunk volna...),  az ár a nyújtott szolgáltatással nem igen állt egyenes arányban.

A Hévízen és Keszthelyen töltött 2 nap igen mozgalmasnak sikeredett. Terveink szerint itt kicsit pihegni vágytunk, de hát a látnivaló oly sok... Felmásztunk cserszegtomaji Margit kilátóra, megcsodáltuk a méreteiben és összhatásában is lenyügözö várszínház épületét és a hozzá tartozó birtokot, ami egyben fogadó, mühely, szoborpark, pince és gyógynövénykert is.  Megkóstoltuk a hidegen sajtolt "csodavárolajat", mely négy olyan növényböl készül, melyek igen jótékony hatással vannak az egészségre (mák-, tökmag-, napraforgó-, és mandulaolaj).

Festetics kastély

Örömmel kalauzoltak bennünket a kesztelyi Népmüvészeti Alkotóházban is, amely több népmüvészeti szakkörnek ad otthont. Az impozáns Festetics Kastélyban a Nemzeti Galéria és Pákh Imre gyüjteményéböl rendezett nagyszabású Munkácsy tárlat kínált kivételes lehetöséget, hogy a festö eddig nem nagyon ismert képeivel is közelebbi ismeretségbe kerüljünk.

Keszthelyröl Hévíz felé autózva blogertársnöm tanácsára betértünk a Vadaskert csárdába, ahol valóban NAGYON jót vacsoráztunk!

Tapolcai Malom-tó

Zalaszántó érintésével (Szent Kozma és Damján templom, Kotsy Vízimalom) érkeztünk Sümegre, ahol is torokszorító nosztalgiával emlékeztem vissza kamaszkoromra, mikor elöször jártam itt apámmal.  Felmásztunk a várhoz, körbenéztünk szerteszét, gyönyörű! Vettünk friss kürtöskalácsot, amit ott sütöttek, jó forrót, kívül ropogóst, belül omlóst... Tapolcán folytattuk a napot, ahol csónakáztunk egyet a tavasbarlangban (gyönyörü kristálytiszta a vize), majd sétáltunk egyet a Malom-tónál. 

Kilátás a szigligeti várból

Ebbe a napba gyömöszöltük még Szigliget meghódítását is, ami nagy meglepetés volt.  Bár többször jártunk a Balaton északi részén, és a tó környéki "klasszikus" kirándulóhelyeket már  volt alkalmunk bejárni, a szigligeti vár valami okból eddig mindig kimaradt. Most sem idultunk neki nagy elvárásokkal. A vár azonban rácáfolt minden elöítéletünkre. Az elhanyagolt, roskatag romok helyett látható volt, hogy a vár az utóbbi években komoly átalakításon és újításon esett át. Gyönyörűen rekonstruált várfalak, tornyok, lörések fogadtak és ami még ennél is fontosabb, a kilátás a tornyokból magáért beszél! Ellátni egészen távolra, amerre csak emberi szem érzékelni tud.

Hévízre hazafelé nem hagytuk ki a Bringatanyát, és jó adag fagylaltot nyaltunk be Max  fagylaltozójában.

Az esti vacsorahely kiválasztás elégé véletlenszerüre sikeredett, ami  aztán sajnos az egyetlen negatív gasztroélményt hozta a nyaralás alatt.  A Pizzeria La Montanárá roston sült libamája ízlett... volna..., ha a kenyérkosárba nyúlva, nem ájulok el. Ehhez, a nem éppen olcsó és ritkán kóstolt finomsághoz elöre csomagolt kenyeret hoztak (sicc!), szalvétával letakarva és mikor belenyúltam, hogy kivegyek belöle, látom, hogy szinte fekete a penésztöl. Örület! Szabadkoztak, hoztak újat (elöre csomagoltat megint), de friss kenyér az nem volt...

A balatoni  tartózkódást a hétvégére megszakítottuk egy esküvö miatt, így Örvényesre két nap kieséssel érkeztünk. Az itt eltöltött 6 nap igazi "hawaii"-nak bizonyult. Igazi vénasszonyok nyarával köszöntött a Balaton. Igaz, a 21 fokos vízben eleinte kocogtak a fogaink, de pár karcsapás után már kellemesen elviselhetö volt. A nap sütött hétágra, Ági fözött, Pisti grillezett vagy éppen étterembe invitált..., mi kellett volna még?

Azért, hogy a kultúrából ne essünk ki teljesen, egy napra "elugrottunk" még Nagyvázsonyba, ahol a várat és a tájházat vettük nagyító alá. Halimbán megnéztem gyerekkori nyaraim színhelyét és virágot vittem nagyszüleim sírjára. Persze, ebben a régióban Herendet sem hagyhattuk ki. Kissé csalatkozva a porcelánárakon, ezért üres szatyorral (nem vettem semmit), de látványban annál inkább telítve, kutyafáradtan értünk estére vissza. Tihany és Füred nevezetességeit sem hagyhattuk ki. A Tihanyi Apátságot x.-szer, de mindig újra nagy csodálattal fedezzük fel.

Tihanyi Apátság

Füreden a Vaszary villában a Kecskeméti Képtár gyüjteményeiböl láttunk válogatást (Mednyánszytól Barcsayig), André Kertész ragyogó fotóiban gyönyörködtünk és Barabás Márton  zongoraklaviatúrákból alkotott érdekes müveit néztük meg. Nem maradt ki a Jókai Emlékház és a Városi Múzeum se. Már zsongott a fejemben a rengeteg látnivaló, mikor a Karolina Kávéház és Koktélbár házi krémese többszörösen rendet rakott. Ettöl megnyugodtam... 

A hazafelé úton a cseszenki várat már csak fotóztam (idöszükében lévén), de a Pannonhalmi Apátságot nem hagytuk ki.  A Bencés Föapátságon egy ott tanuló gimnáziumi diák vezetett körbe és profi módon beszélt a látnivalókról (megmutatta Habsburg Ottó szívurnájának nyughelyét is).  Látogatásunk végén persze a Pannonhalmi Apátsági Pincészet kiváló borairól sem feledkeztünk meg...

A hab a tortán a Hefter Üveggaléria  volt (nem messze az Apátságtól), ahol jó egy órát töltöttünk az elmondhatatlanul gyönyörü üvegcsodák között.

Summa summarum, valami nagyon sikeres nyaralás után vagyunk. Remélem, felidézhetö lesz a nyírkos, hideg napokon, mikor a meleg szobában képeket nézegetve, élvezettel kortyolgatjuk a zamatos borokat és emlékezünk az otthoni tájakra, várakra, emberekre...