Oldalak

hétfő, július 31, 2023

Spárgatök tejszínes lazaccal

Mert még kaptam nyári tököt (spárgatököt), ami nagy kedvencünk, muszáj volt egy kis lazaccal "megfejelnem". Nem gondoltam, hogy ennyire sikeres lesz, még a gyerekek is repetáztak.
Gondolom, cukkinivel is finom lehet, legközelebb kipróbálom...

Hozzávalók 4 személyre:
egy közepes méretű spárgatök
45 dkg lazacfilé
1 fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
1/2 l tejszín
1 tk mustár (lehetőleg dijoni)
1/2 csomag kapor
só, bors
1 ek vaj + a sütőtál kikenéséhez

A sütőt 200 fokra előmelegítettem és egy közepes méretű tűzálló tálat kivajaztam.
A tököt meghámoztam, kb. 1-1,5 cm vastagon felkarikáztam. A magos közepét egy kanállal kikapartam, de nem dobtam ki, hanem felapróztam. (Mivel a tök még zsenge volt, nem voltak benne kemény, nagyobb darab magvak.)
A tökkarikákat enyhén besóztam és egy tálcára fektettem.
A lazacot harapásnyi falatokra összevágtam.

A hagymát, fokhagymát megpucoltam, felapróztam,  vajon megpároltam. Hozzáadtam az összevágott tökbelsőt, pár percig együtt pirítottam, majd felöntöttem a tejszínnel. Hozzákevertem a mustárt, a finomra vágott kaprot, sóztam, borssal megszórtam.
A tökkarikákat folyó vízben leöblítettem,
konyhapapírral szárazra töröltem és a kivajazott sütőtálba fektettem. Rászórtam a lazacdarabokat és meglocsoltam a tejszínes szósszal.
Sütőbe tolva kb. 40 percig sütöttem, 30 perc után 180 fokra mérsékeltem a hőfokot.
A mártásos lazacot párolt rizzsel kínáltam.
Nagyon különleges, finom!

csütörtök, július 13, 2023

Töltött tökkarikák paprikaszósszal

Nagyon vártam már a lágy és puha magos nyári tököt (spárgatököt), a nyár jellegzetes növényét. Természetesen nem tudtam megállni, hogy a jól ismert rántott, illetve tejfölös-kapros töltelékes formája mellet valami újabb figuráját is megkóstoljuk. Ez most nem a jól ismert kapros szósszal készült, hanem színes- paprika mártással locsoltam meg, ami adott neki egy enyhe lecsós beütést. Igazi nyári finomság,  rettenetesen élveztünk.
Hozzávalók 3-4 személyre:
2 kis zsenge tök, vagy 1 közepes méretű
1 szikkadt zsemle
(tejben beáztatva, kinyomkodva)
1 fej vöröshagyma
2-3 gerezd fokhagyma
1 ek zsiradék, vagy étolaj (nálam kacsazsír)
1/2 kg vegyes, darált hús
1 db tojás
ízlés szerint vágott kapor
só, bors
paprika öntet:
1 fej vöröshagyma
20 dkg színes paprika
1 ek zsiradék
só, bors, fűszerpaprika
1,5 dl tejföl
(1 tk liszt)
kevéske vaj
A tököt meghámoztam, végeit levágtam és kb. 2 cm vastag karikákra vágtam. A belsejét kanállal kikapartam úgy, hogy azért kb. 1 cm vastag fala maradjon. Gyengén besóztam és egy nagyobb tálcán állni hagytam.
A hagymát, fokhagymát  megpucoltam, felapróztam, majd a hagymát egy kisebb serpeny
őben kevéske zsiradékon megpirítottam, majd hozzákevertem a tök kikapart, apróra összevágott belsejét. A fokhagymát kés lapjával összenyomtam.
A fasírtot a szokásos módom elkészítettem. A darált húshoz hozzáadtam a beáztatott és kinyomkodott zsemlét, a tojást, a felaprózott kaprot, az összenyomott fokhagymát és a megpárolt hagymát. Sóztam, borsoztam. Alaposan összedolgoztam. (Ha szükséges, lehet hozzá 1-2 ek zsemlemorzsát is tenni.) Rövid ideig hagytam, hogy az ízek összeérjenek.
A tökkarikákat folyóvízben leöblítettem, konyhapapírral szárazra töröltem.
Egy kizsírozott (olajozott) tepsibe egymás mellé fektettem és a tölteléket elosztottam a tökkarikákban.
Egy újabb serpeny
őben elkészítettem a paprikás alapot. A hagymát megpucoltam, felapróztam, zsiradékon megpároltam.
Hozzádobtam a  megmosott, felkarikázott, színes paprikákat, sóval, borssal, fűszerpaprikával megszórtam. Pár perc alatt puhára pároltam. (Egy kevéske vízzel hozzásegítettem.) A tejfölt összekevertem a liszttel (ez el is maradhat) és felöntöttem vele a paprikaszószt. Rottyantottam még rajta egyet és ráöntöttem a megtöltött tökkarikákra.
A tetejükre kevéske vajat morzsoltam és 180 fokos sütőben 30-40 perc alatt készre sütöttem. (Lehet a tök alá kevéske vizet is önteni.)

Nagyon finom, akár hidegen is...

szerda, július 05, 2023

Ribiszkehabos omlós sütemény

Kissé kicsit kétkedve kezdtem hozzá, mivel a ribiszke eddig nem tartozott szoros baráti körömhöz. De a családban többen rajongói, így nem volt mit tenni, nekiálltam. Mese lett belőle!
Az omlós tészta és én már egyébként is már régóta nagy barátságot ápolunk, na, de aztán ezzel a ribiszkehabbal valami fantasztikus együttest alkottak!
Hűlés közben ugyan kissé összeesett, vesztett valamit a  magasságából,  de még így is csodálatosan megtartotta, amiben reménykedtem...
Amíg van idén ribiszke, biztos újra készül!
Hozzávalók egy közepes méretű, magasfalú tepsihez (az enyém 33 cm x 20 cm):
Tészta:
21 dkg omlós tészta süteményliszt
csipet só
1 tk porcukor
17 dkg hideg vaj
2 tojás sárgája
2 tk tejföl
Hab:
5 tojásfehérje
csipet só
25-30 dkg porcukor (ki, mennyire édesen akarja)
25 dkg piros ribiszke
A sütőt 200 fokra előmelegítettem.
Egy tálba szórtam a lisztet, csipest sót, porcukrot és elkevertem. A feldarabolt vajat is hozzáadtam, összemorzsoltam a lisztes keverékkel, majd gyorsan hozzádolgoztam a tojássárgákat és a tejfölt.
Fóliába csomagoltam és egy óráig hűvös helyen pihentettem. Ezután kinyújtottam (közben kicsit vékonyan megszórtam liszttel, mert különben nagyon ragad a nyújtófához) és kibéleltem vele a tepsim, amibe előtte sütőpapírt helyeztem. Villával megszurkáltam és a sütőben világosbarnára sütöttem, majd langosra hűtöttem.
Leszemeztem a ribiszkét, alaposan átmostam, lecsepegtettem.
A tojásfehérjéket a csipet sóval nagyon kemény habbá vertem, közben hozzáadagoltam a cukrot. Hozzákevertem a ribiszkét és még 1-2 percig az elektromos habverővel tovább vertem, hogy a gyümölcsszemek szétpattanjanak.
A tésztára simítottam és a sütőbe tolva, kis lángon (160-170 fokon), világosra sütöttem (kb. 25-30 perc).
Mielőtt kivettem a sütőből, egy fakanál nyelével kissé kitámasztottam a sütő ajtaját, hagytam, hogy a gőz eltávozzon. (A teteje kissé összeesett, de ez nem rontott az ízén ;-)
Mikor kihűlt, éles, vizes késsel felkockáztam.
Nagyon sikeres volt!