Ez esetben nem a fazekam tartalmáról írnék, hanem egy gyönyörü, 5 napos, gyalogosan megtett út rövid beszámólóját próbálnám "computerre vetni".
Ezen az öt napon ismét megtapasztalhattuk, milyen testet-lelket megújító hatása van a gyalogos zarándoklatnak. Ilyenkor belsö utat is járunk, megnyílik a szemünk olyan dolgokra, melyek mellett a hétköznapok során vakon elmegyünk. Átéljük, hogy még a legnehezebb pillanatokban sem vagyunk egyedül, Valaki a tenyerén hordoz bennünket.
Így tehát barátainkkal az idén ismét végigjártuk a szokásos távot (most a Via Sacra útján) Máriacellig, amely immár hat évszázada Közép-Európa legkedveltebb búcsújáró helye. Nehéz szavakba önteni azt a rengeteg élményt, amit a gaaden-i Jakab templomtól indulva kb. 130 kilométeren át és a mariazelli Bazilikába való beérkezésünkkor átéltünk.
 |
| Heiligenkreuz |
Már az elsö nap Gaaden környékén olyan csodás úton haladtunk Heiligenkreuz felé, amely feledtette velünk a majdnem 30 fokos höséget. A híres kegyhely, a világ legrégibb ciszterci kolostora, mely megalapítása óta folyamatosan müködik. Rövid pihenö után friss lendülettel indultunk tovább Mayerling irányába. (E helyhez egy szomorú esemény kötödik, itt találták holtan 1889. január 30-án Habsburg Rudolf trónörököst és Vetsera Máriát.)
 |
| Mayerling |
Ezután kissé keményebb emelkedök következtek, melyek már 600 méteres magasságba vezettek. Kifejezetten meleg volt, hiszen részben a fáktól védtelen országúti szakaszon kaptattunk fel. Kisebb pihenövel, végül is jó idöben, délután 5 órakor érkeztünk meg Altenmarkt-ba, ahol elsö szállásunk, a Gasthof "Zur Dornaustube" volt.
 |
| Araburg romja |
 |
| Zarándokhoz nem illö, pompás reggeli |
Másnap kora reggel a böséges reggelink után már a Triseting-völgyében futó úton róttuk a kilométereket Kaumberg irányába. Kaumberg temetöje mellett elhaladva a település románkori templomához értünk, amely ajtaja nyitva volt, így belülről is megtekinthettük. Rövid pihenö és mécses gyújtás után indultunk tovább Araburg várának romjához. A 800 m-es csúcson levö vár középkori építmény. Igaz, nem túlságosan nagy, de még romjaiban is nagyon látványos. Innen Hainfeld felé vettük az irányt és itt történ az elsö eltérö. Elhülve vettük észre, hogy szállásunk felé (St. Veit an der Gölsen) nem fordultunk le idöben. Végül is többszöri telefonálgatás után a szállásadó értünk jött és autóval fuvarozott kvártélyunkhoz, a Gasthof Hollaus-hoz.
A harmadik nap hegyi úton indultunk tovább Lilienfeldbe. A hegyi út nagyon kemény, két hosszú kaptatóval kb. 4 óra alatt tehető meg. (Itt jegyzem meg, hogy az osztrák táblákon megadott menetidök nyúlcipös zarándokoknak készültek, nem az amolyan átlagosoknak, akik közben meg-megállva tanulmányozzák a térképet, fényképeznek és a természetben gyönyörködnek. Általában jóval több idöre számítsunk, mint ami a táblán van!)
Bár meredek emlkedökön át vezet az út a hegyek tetejére, megéri a fáradságot felkapaszkodni. Soha sem a küszködés élménye marad meg az emlékezetünkben, hanem a gyönyörű virágos alpesi legelök s a csodás kilátás a hegytetöröl, a virágos hegyoldalak, a fenyvesek, amelyek néhol ritkásan, néhol egészen egybe függö erdöket alkotnak.
Lilienfeldbe érkezésünkkor rettenetes fekete felhök gyülekeztek az égen, amelyek nem igértek semmi jót... fohászunk azonban meghallgatásra talált, és teljesen szárazon érkeztünk Türnitz-be, harmadik szállásunk helyére. (Pension "Haus Karner") (Mint ismeretes, nincs rossz idő, csak rossz zarándok...)
 |
| Gyülekeznek a felhök |
A negyedik nap csodálatosan tiszta reggelre ébredtünk. Reggeli után az irányt a Via Sacra egyik változatán, a gyönyörű Falkenschlucht-szurdokon keresztül terveztük. Sajnos ez dugába dölt, mivel egy korábbi vihar miatt lezárva találtuk. Így, a vele párhuzamos erdei úton haladtunk tovább, majd a a müútra kiérve Ulreichsbergtöl Gscheid felé haladtunk "eröltetett menetben". Gscheid elött pár kilométerre a minket követö fellegek utolértek és kitörni készült az égi háború. Aztán valóban csoda történt. Egy korábban velünk szóba elegyedett helyi lakos, autójával utánunk jött és minket, "lányokat", a közeli "Alpengasthof Gruber"-ig vitt, így megintcsak szárazon maradtunk ( a fiúk kissé eláztak...)
 |
| Hubertus tó |
Az utolsó nap nagyon korán keltünk, hogy idöben célunkhoz érjünk. Gscheid után egy országúti szakasz következett, ami aztán erdei útra ágazott, ahol éppen fakivágást végeztek. Szerencsétlenségünkre az út mentén minden fát eltüntettek, beleértve az utat jelzöt is! Sikerült a rossz irányt választanunk, és feleslegesen tettünk meg 6 km-t, hegynek fel-le... Miután visszakecmeregtünk az elágazáshoz és a helyes irányt vettük, jó 1 1/2 órát vesztettünk. Így értünk a Hubertus tóhoz, ahol rajtunk és a kacsákon kívül teremtett lélek sem járt. Kiadós uzsonna után (a kacsák is jóllaktak!) indultunk tovább, még mit sem sejtve az elkövetkezendökröl. Ismét elnézve egy erdei utat, kénytelenek voltunk ezután egy talpnyuvasztó aszfalt úton haladni, végig, Máriacell-ig. Érdekesség, hogy a fötérre bevezetö utca neve Ungarnstraße, azaz Magyar utca.
 |
| Máriacell |
Máriacell magávalragadó, hangulatos kis város. Bár a 12. századból való híres kegyszobra, amely egyszerre a Magna Domina Hungarorum (Magyarok Nagyasszonya), a Magna Mater Austriae (Ausztria Édesanyja) és a Mater Gentium Slavorum (Szláv népek Anyja), az Anjou-király uralkodása idején már századok óta állt egy egykori bencés testvér cellájában – innen a név: Máriacell –, mégis csak a XIV. században épült meg a gyönyörű gótikus kegytemploma. Sajnos, a többszöri rossz irányválasztások miatt a délutáni szentmiséröl lekéstünk, így ki-ki a templomban magában imádkozott, majd indulás elött néhány mécsest gyújtottunk szeretteinkért.
Sok idönk nem maradt, mert a keskeny nyomtávú máriacelli kisvasút (a legszebb alpesi vasútvonalak közé tartozik) indulása Sankt Pölten felé vészesen közelgett. A csatlakozást Bécs felé itt szerencsésen elértük és végre, este 10 órára igencsak fáradtan, de lelkiekben megújulva, boldogan érkeztünk haza.
