péntek, december 23, 2016

Notburga a Vidék íze magazinban

Megjelent a Vidék íze magazin legfrissebb száma. Benne 3 kedvenc receptem és néhány gondolatom, az osztrák konyha sokszínűségéről és a bécsi piacokról.
 
Karfiolkrémleves sült körtével és kéksajttal
Poharas Sacher-torta
Osztrák sajtos nokedli
 


szerda, december 21, 2016

Vasutas-keksz/Eisenbahner

(Rezept unten auch auf Deutsch)

Már régóta tervben volt nálam ez a klasszikus osztrák aprósütemény, valahogy azonban eddig mégis elmaradt. (Hogy miért vasutas-keksz a neve, azt nem igazán sikerült kiderítenem, de gondolom azért, mert a csíkok felszeletelése után a kekszek úgy sorakoznak egymás mögött, mint a vagonok...) Most Karácsony apropóján már nem halasztgathattam tovább, erőt vettem magamon és nekigyürkőztem.
Sajnos, egy kis baki is beütött, mert a marcipán massza kissé hígra sikerült és elfolyt a tésztán, nem lett magas a sütés után. Igaz, ez az ízéből ez semmit nem vett el és az eperlekvárral így is tökéletes párost alkottak...
Hozzávalók az omlós tésztához:
2 tojássárgája
15 dkg vaj
5 dkg porcukor
csipet só
1 csomag vaníliacukor
25 dkg liszt
marcipán massza:
30 dkg nyers marcipán massza (előtte jó, ha a hűtőbe tesszük, hogy viszonylag kemény legyen)
3,5 dkg vaj
5 dkg porcukor
1 tojásfehérje
valamint:
25 dkg eperlekvár (paszírozott)
A vajat felkockázunk és a cukorral, tojássárgákkal, sóval, vaníliás cukorral és liszttel sima tésztát gyúrunk.
Frissen tartó fóliába csomagoljuk és 45 percre a hidegre tesszük.
A lekvárt felfőzzük és hűlni hagyjuk.
A sütőt 200 fokra előmelegítjük (alsó-felső sütés).
A marcipánt lereszeljük (sajtreszelő kiválóan alkalmas erre). A vajat a porcukorral habosra verjük, a marcipánt és a tojásfehérjét hozzáadjuk és szép homogén masszává keverjük.
A masszát egy nyomózsákba töltjük, aminek csillag formájú a kinyomócsöve.
Az omlós tésztát lisztezett deszkán kb. 28x35 cm- és négyzetté nyújtjuk (2-3 mm vastag legyen). Ebből 7 darab 4 cm széles csíkokat vágunk és 2 sütőpapírral kibélelt tepsibe helyezzük.
A marcipán masszát óvatosan a tésztacsíkok hosszanti széleire nyomjuk. (A csíkok közepe szabadon maradjon, mert sütés után ide kenjük a lekvárt!)
A tepsiket egymás után a sütőbe toljuk és 10-13 perc alatt a tésztákat készre sütjük.
A tészta-csíkokat hűlni hagyjuk, a közepükre kenjük a lekvárt, majd felszeleteljük a csíkokat kb. 2 cm-es darabokra (kb. 10 darab lesz egy csíkból). Fémdobozban viszonylag sokáig eltartható, bár általában pár nap alatt hűlt helye...
***

Zutaten für den Mürbteig:
2 Stk. Dotter
150 g Butter
50 g Staubzucker
1 Prise Salz
1 Päckchen  Vanillezucker
250 g Mehl
Zutaten für die Makronenmasse:
300 g fein geriebenes Rohmarzipan
35 g Butter
50 g Staubzucker
1 Eiklar
sonst:
250 g Erdbeermarmelade (passiert)
Butter in Flöckchen,  Zucker, Eigelbe, Salz, Vanillin-Zucker und Mehl zu einem glatten Teig verkneten. In Folie wickeln und ca. 45 Minuten kalt stellen. Marmelade aufkochen, dann abkühlen lassen.
Marzipan raspeln. Butter und Zucker mit den Schneebesen des Handrührgerätes cremig rühren. Marzipan zugeben und zu einer glatten Masse verrühren. Eiweiß langsam einrühren. Marzipanmasse in einen Spritzbeutel mit kleiner Sterntülle füllen. Mürbeteig auf bemehlter Arbeitsfläche rechteckig (ca. 28x35 cm) 2–3 mm dünn ausrollen. Teig in 7 Streifen (4 cm breit) schneiden und auf 2 mit Backpapier ausgelegte Backbleche legen. Marzipanmasse in Streifen an die Mürbeteigränder spritzen. Nacheinander im vorgeheizten Backofen (E-Herd: 200 Grad) 10–13 Minuten backen. Mürbeteigstreifen kurz abkühlen lassen, dann die Marmelade in die Mitte verteilen. Eisenbahner ca. 1 Stunde kühl stellen, dann in jeweils ca. 10 Stücke schneiden.

szerda, december 14, 2016

Narancsos-kardamomos vaníliás kifli/Orangen-Kardamom Vanillekipferl

 (Rezept unten auch auf Deutsch)

A karácsonyi kekszek elmaradhatatlan része nálunk is a vaníliás kifli, amit sok év óta egy hagyományos recept szerint készítek. Most újításként elhagytam a régi, bevált változatot, narancshéjjal, kardamommal fűszereztem és egy egészen más finomság kerekedett belőle. Néha bizony nagyon jó, ha a tradicionális szokások mellé, valami újat is beiktatunk...
Hozzávalók 70 darabhoz (2 tepsi):
25 dkg sima liszt
20 dkg őrölt mandula
7 dkg porcukor
2 bio narancs lereszelt héja
1/4 tk sütőpor
2 csomag vaníliás cukor
1 csapott kk kardamom (őrölt)
1/2 tk őrölt fahéj
20 dkg hideg vaj
1 közepes tojás
valamint:
7-8 ek porcukor, 1/2 tk őrölt fahéj, 2 csomag vaníliás cukor
A lisztet, sütőport, mandulát, por- és vaníliás cukrot, narancshéjat, csipet sót, kardamomot és a fahéjat összekeverjük. A kis darabokra vágott vajat hozzáadjuk és összemorzsolgatjuk a lisztes keverékkel. A tojást is beleütjük és gyors mozdulatokkal homogén tésztává gyúrjuk. Műanyag fóliába csomagoljuk és kb. 30 percre hűtőbe tesszük.
A sütőt 180 fokra előmelegítjük, a tepsibe sütőpapírt terítünk.
A tésztából hengert formázunk és kis darabokat vágunk le belőle (amiből a kifliket formázzuk, kb. 12  g lesz egy), és apró kiflikké sodorjuk. A tepsikre sorakoztatjuk őket és a sütő középső sínén 15 perc alatt készre sütjük. Kissé hűlni hagyjuk.
A porcukrot összekeverjük a vaníliás cukorral és a fahéjjal. A langyos kifliket meghempergetjük benne. Mikor kihűltek, fémdobozokba tesszük és jól eldugjuk, nehogy mégy Karácsony előtt hűlt helyét találjuk...
***
Zutaten für 70 Stück (2 Backbleche):
250 g Mehl
200 g Mandeln (gerieben)
70 g Staubzucker
Abgeriebene Schale von 2 Bio-Orangen
1/4 TL Backpulver
2 Pkg. Vanillezucker
1 gestrichene KL Kardamom (gemahlen)
1/2 TL Zimt (gemahlen)
200 g kalte Butter
1 mittleres Ei
Mehl, Mandeln, Staubzucker, Orangenschale, Backpulver, 1 Prise Salz,Vanillezucker und Gewürze vermischen. Butter in kleine Stücke schneiden, mit der Mehlmischung verbröseln. Ei zugeben und rasch verkneten. Teig in Frischhaltefolie wickeln und ca. 30 Minuten kühl rasten lassen.
Rohr auf 180°C vorheizen. 2 Backbleche mit Backpapier belegen. Aus dem Teig eine Rolle formen, davon kleine Stücke (ca. 12 g) abschneiden, diese zu Kipferln formen.
Kipferln auf das Blech legen, im Rohr (mittlere Schiene) ca. 15 Minuten backen. Herausnehmen und abkühlen lassen.
Für die Garnitur Staubzucker, Zimt und Vanillezucker vermischen. Die Kipferln darin wenden.

csütörtök, december 08, 2016

Narancsos gesztenyekrémleves/Maronencremesuppe mit Orangen


(Rezept unten auch auf Deutsch)

Mi más eshetne legjobban egy hideg téli séta után, mint egy tányér finom, simogatóan forró leves.  Ami teljesen átmelegíti az embert és közben krémes selymességével kanálról kanálra boldogabb érzést kínál.
Ilyen volt ez a narancsos csudaság, ami akár a karácsonyi menü osztatlan sikere lehet. (Nálunk tuti ez lesz!)
Hozzávalók 4 személyre:
1 ek kristálycukor
50 ml desszertbor
30 dkg hámozott, előfőzött gesztenye
8 dl csirke (szárnyas) alaplé
1 vaníliarud
1 bio narancs, héja lereszelve, leve kinyomva
1 tk  őrölt fahéj
só, bors
2 dl tejszín
1 tk étkezési keményítő (pl. kukorica), 1 ek hideg vízzel elkeverve
3 dkg vaj
1 tk koriandermag
3 tk szezámmag
2 ek pisztáciamag (apróra vagdalt, vagy már eleve összeaprított)
3 ek olívaolaj
A kristálycukrot egy fazékban megolvasztjuk, a desszertbort óvatosan beleöntjük (spriccel!) és röviden felforraljuk. Hozzákeverjük a gesztenyét és felöntjük a csirke alaplével. 10 percig főzzük, alacsony hőfokon. A vaníliarudat hosszában felhasítjuk, belsejét kikaparjuk és a ruddal, narancshéjjal, -lével és fahéjjal együtt a leveshez adjuk. Sóval, borssal ízesítjük, majd a tejszínt is belekeverjük.
Röviden felforraljuk,beleadjuk a keményítőt és simára keverjük vele. A vajat is hozzákeverjük, kivesszük a vanílirudat és az egészet pürésítjük. 
A "belevalóhoz" a korandermagot összetörjük egy mozsárban (nekem még megvan a nagymamámtól) és a szezám- és pisztáziamaggal egy serpenyőben az olajon röviden megpirítjuk.
A levest tányérokba merjük és a magokat külön tálkában kínáljuk mellé.
***
Zutaten für 4 Personen:
1 EL Kristallzucker
50 ml Portwein
300 g Maroni, vorgegart
800 ml Geflügelfond
1 Vanílleschote
1 Bio Orange, Schale abgerieben, Saft gepresst
1 TL Zimt, gemahlen
Salz, Pfeffer
200 ml Schlagobers
1 TL Maizena mit 1 EL Wasser verrührt
30 g Butter
1 TL Koranderkörner
3 EL Sesam
2 EL Pistazien
3 EL Olivenöl
Kristallzucker in einem Topf schmelzen, Portwein zugeben und leicht einkochen lassen. Maroni und Geflügelfond hinzufügen und ca. 10 Minuten kochen lassen. Die Vanilleschote der Länge nach aufschlitzen und mit den herausgekratzten Samen, Orangenschale, Orangensaft, Zimtpulver beifügen. Salzen, pfeffern, Schlagobers eingießen, aufkochen lassen.
Mit der Maizena-Mischung vermengen, glattrühren. Butter dazugeben, Vanilleschote herausnehmen, mit dem Stabmixer fein pürieren.
Korianderkörner fein mörsern, mit Sesam und Pistazien in einer Pfanne in Olivenöl kurz anrösten.
Suppe auf Teller verteilen und mit dem Körner-Topping garnieren.

csütörtök, december 01, 2016

Marokkói babos egytál/Bohneneintopf nach marokkanischer Art

(Rezept unten auch auf Deutsch)
A napokban az arab konyha egy különlegesen finom, vegetáriánus ételét készítettem, aminek úgy gondolom, a legtöbb, húst mellőző és persze, húst kedvelő olvasóm is hozzám hasonlóan örülhet. Az általam készült harissa (csípős fűszerkeverék, a mi Erős Pistánk arab megfelelője), most nem volt nagyon csípős és annyira ízlett, hogy a maradékot (a ragu akkorra már elfogyott) muszáj volt este még egy szelet kenyérrel  bedurmolnom...
Hozzávalók 4 személyre:
babragu:
5 paradicsom, vagy 2 doboz hámozott, kockázott konzerv paradicsom
1 fej hagyma
3 gerezd fokhagyma
2 ek petrezselyemzöld
2 cm gyömbér
2 ek korianderlevél
25 dkg fehér bab (konzerv)
2 ek sűrített paradicsom
2 ek olívaolaj
2 tk pirospaprika
1,5 tk cayenne bors
1 tk római kömény
2 babérlevél

harissa:
2-3 chili paprika
3 gerezd fokhagyma
0,5 tk őrölt koriandermag
1 ek sűrített paradicsom
 1 tk juharfa szirup, vagy méz
1/2 citrom leve
4 ek olívaolaj
A raguhoz a paradicsomokat forró vízbe mártjuk, hideg vízzel leöblítjük, héját lehúzzuk és nagyobb kockákra vágjuk. (Konzerv esetében ez elmarad.) A hagymát, fokhagymát és a gyömbért meghámozzuk, finomra daraboljuk. a petrezselyemzöldet a korianderrel együtt felaprítjuk.
A babot hideg vízzel leöblítjük, majd alaposan lecsepegtetjük.
Az olívaolajat egy fazékban felforrósítjuk, a hagymát, fokhagymát és gyömbért megpároljuk benne. Megszórjuk a paprikával, cayenne borssal, római köménnyel és sóval. Keverünk rajta egyet-kettőt. Hozzáadjuk a paradicsomot, babérlevelet és félig lefedve kis lángon kb. 30-40 percig főzzük. Félidőben hozzákeverjük a babot is. Közben többször megkeverjük.
A harissához a chilit kettévágjuk, ereit kikaparjuk és összeaprítjuk. A meghámozott fokhagymát pépesre nyomkodjuk. Egy serpenyőben a chilit, fokhagymát és koriandert szárazon, olaj nélkül 2-3 percig pirítjuk, míg illatozni kezd. Kissé hűlni hagyjuk, majd a sűrített paradicsommal, juharfa sziruppal (mézzel) és citromlével pürésítjük, miközben az olívaolajat vékony sugárban hozzáadjuk.
Tálalás előtt a raguból kihalásszuk a babérleveleket, megszórjuk a petrezselyem- és koranderzölddel, szükség esetén további sóval, borssal fűszerezzük.
Az elkészült babragut fehér kenyérrel, esetleg pitával (arab lepénykenyérrel) és külön tálkában, a harissával kínáljuk.
 
***

Zutaten für 4 Personen:
Stew:
5 Tomaten oder 2 Dosen geschälte Tomaten
1 gelbe Zwiebel
3 Knoblauchzehen
2 cm Ingwer
2 EL Petersilienblätter
2 EL Korianderblätter
250 g weiße Bohnen (Dose)
2 EL Tomatenmark
 2 EL Olivenöl
2 TL Paprikapulver
1,5 TL Cayennepfeffer
1 TL Kreuzkümmel
2 Lorbeerblätter
Salz
Harissa:
2-3 rote Chilis
3 Knoblauchzehen
0,5 TL Koriander, gemahlen
1 EL Tomatenmark
1 TL Ahornsirup oder Honig
Saft von 1/2 Zitrone
4 EL Olivenöl
Für den Stew die Tomaten putzen und in grobe Würfel schneiden. Zwiebel, Knoblauch und Ingwer schälen und fein hacken. Petersilie und Koriander fein hacken. Bohnen in einem Sieb kalt abspülen und gut abtropfen lassen.
In einem großen Topf das Öl erhitzen, Zwiebeln, Knoblauch und Ingwer darin unter Rühren langsam goldbraun andünsten. Mit Paprikapulver, Cayennepfeffer einstäuben, salzen. Tomatenwürfel und Lorbeerblätter zugeben und kurz aufkochen. 30-40 Minuten auf kleiner Hitze unter gelegentlichem Rühren köcheln lassen. Nach der halben Garzeit die die Bohnen einrühren.
Für die Harissa die Chilis halbieren, Stiel und Kerne entfernen und fein hacken. Knoblauch schälen und hacken. Chilis, Knoblauch und koriander in einer Pfanne ohne Fett 2-3 Minuten rösten, bis alles zu duften beginnt. Mit Tomatenmark, Ahornsirup (Honig) und Zitronensaft in einer Küchenmaschinen pürieren und das Öl während des Pürierens in einem dünnen Strahl zugießen.
Kurz vor Anrichten die Lorbeerblätter entfernen, mit Salz abschmecken, Koriander- und Petersilienblätter unterrühren. Mit Harissa und Pita oder Weißbrot servieren.

hétfő, november 21, 2016

Karfiolkrémleves sült körtével és kéksajttal/Karfiolcremesuppe mit gebratenen Birnen und Blauschimmelkäse



(Rezept unten auch auf Deutsch)

Ezekben a nyirkos, szeles november napokban különösen vágyom a gyomrot, lelket melengető krémlevesekre. Ezek egyik sikeres darabja ez, a körtével, kéksajttal bolondított, igazi leves-finomság. Annyira tuti, hogy még azoknak is ízleni fog, akik egyébként nem rajonganak ezért a zöldségért.
Hozzávalók 4 személyre:
1 fej nagyobb karfiol (kb. 80 dkg)
1 db krumpli (kb. 10-15 dkg)
1 fej hagyma
1-2 gerezd fokhagyma
2 ek repce- vagy napraforgóolaj
800 ml zöldséglé
200 ml tejszín
10 dkg kéksajt
4 ek fenyőmag vagy mogyoró
1 nagyobb körte
3 dkg vaj
3 ek citromlé
só, bors
A karfiolt megmossuk és rózsáira szedjük.
A hagymát, fokhagymát, krumplit megpucoljuk. A hagymát és a burgonyát felkockázzuk, a fokhagymát finomra zúzzuk. Az olajat egy fazékban felforrósítjuk a hagymát és a fokhagymát megpároljuk benne, majd a burgonyát is hozzáadjuk és 2 percig pirítjuk. Beledobjuk a karfiolrózsákat és felöntjük a zöldséglével. Felforraljuk és lefedve, kis lángon 20 perc alatt puhára főzzük.
Közben a sajtot felszeleteljük és a fenyőmagot, illetve mogyorót egy serpenyőben, olaj nélkül megpirítjuk.
A körtét meghámozzuk, negyedeljük, a magházat kiemeljük és vékony gerezdekre vágjuk. Egy serpenyőben felolvasztjuk a vajat és a körteszeleteket aranybarnára sütjük benne.
A tejszínt hozzáöntjük a leveshez, felforraljuk, pürésítjük, citromlével, sóval, borssal ízesítjük.
Tálaláskor minden adaghoz kínálunk a párolt körtéből, sajtból és fenyőmagból/mogyoróból. (Ezt ne hagyjuk el, mert ezek adják a leves sava-borsát!)

***
Zutaten für 4 Personen:
800 g Karfiol
100-150 g mehlige Erdäpfel
1 Zwiebel
1 Knoblauchzehe                                
2 EL Sonnenblumenöl
800 ml Gemüsesuppe
200 ml Schlagobers
100 g Blauschimmelkäse
4 EL Pinienkerne/Haselnusskerne
1 Birne
30 g Butter
3 EL Zitronensaft
Salz, Pfeffer
Knoblauch schälen und pressen. Zwiebel und Erdäpfel schälen und würfeln. Öl in einem Topf erhitzen, Knoblauch, Zwiebel und Erdäpfel darin ca. 3-4 Minuten anbraten. Karfiol putzen, in Röschen teilen und mit Suppe in den Topf geben. Aufkochen und zugedeckt ca. 20 Minuten köcheln lassen, bis das Gemüse weich ist.
Währenddessen den Käse in Scheiben schneiden. Pinienkerne/Nüsse in einer Pfanne ohne Fett rösten. Birne vierteln, entkernen und in dünne Scheiben schneiden. Butter in einer Pfanne erhitzen und die Birnenscheiben darin goldbraun braten.
Schlagobers zur Suppe geben und kurz aufkochen lassen. Suppe fein pürieren und mit Zitronensaft, Salz und Pfeffer abschmecken.
Suppe anrichten. Nüsse, Birne und Käse darauf verteilen, salzen, pfeffern und servieren.

csütörtök, november 10, 2016

Sütőtökös lencseleves sült répával/Linsensuppe mit Kürbis und Karotten

(Rezept unten auch auf Deutsch)

A sütőtök a téli hónapok kedvelt favoritja, ezért aztán ebben az időszakban különböző formában és ízesítéssel gyakran kerül az asztalunkra. És mivel a lencse is nagy népszerűségnek örvend nálunk, bátran mertem őket "házasítani". Mondhatom, igazán kedvelték egymást...
Hozzávalók 4 személyre:
25 dkg tisztított sütőtökhús
3 nagyobb sárgarépa
4 ek olívaolaj
1 tk őrölt csili, vagy egy fél friss csilipaprika (kimagozva, felaprítva)
1 tk őrölt koriandermag
1 fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
1 l zöldségalaplé
25 dkg lencse
1/2 citrom leve
só, bors
korianderlevél
A lencsét megmossuk, annyi vízzel leöntjük, hogy befedje és 1/2 órára ázni hagyjuk.
A sütőt 220 fokra előmelegítjük (alsó/felső sütés). A répát megpucoljuk és a tökkel együtt kb. 2 cm-es nagyságúra felkarikázzuk/felkockázzuk. Egy sütőpapírral bélelt tepsibe szórjuk, 1 ek olajjal megöntözzük, megszórjuk 1/2-1/2 tk koriandermaggal és csilivel. Betoljuk a sütő középső sínébe és 15-20 perc alatt puhára sütjük.
Közben a hagymát és a fokhagymát megpucoljuk és finomra vágjuk. A maradék olajat (3 ek) egy fazékban felforrósítjuk, beledobjuk a hagymát és aranybarnára pároljuk. Hozzákeverjük a fokhagymát, maradék koriandermagot, csilit és 1 percig együtt pirítjuk, míg illatozni kezd. Az alaplét, a leszűrt lencsét és 120 ml vizet hozzáöntünk, felforraljuk és 30-40 percig rotyogtatjuk, míg a lencse megpuhul.
A fazekat lehúzzuk a tűzről, egy merőkanálnyi lencsét kimerünk egy edénybe a levesből (kis lé is mehet hozzá) és kézi mixelővel pürésítjük.
A megsült tök- és répadarabokat a pürésített lencsével (ezzel sűrítünk) a leveshez keverjük és röviden felforraljuk. Citromlével, sóval, borssal ízesítjük.
Tálaláskor megszórjuk friss koriander levéllel.
***

Zutaten für 4 Personen:
250 g Kürbis-Fruchtfleisch
3 große Karotten
4 EL Olivenöl
1 TL Chilipulver
1 TL Koriandersamen (gemahlen)
1 gelbe Zwiebel
2 Knoblauchzehen
1 l Gemüsesuppe
250 g Linsen
Saft 1/2 Zitrone
Salz, Pfeffer
Korianderblätter
Linsen abspülen und mit kaltem Wasser bedeckt etwa 30 Minuten einweichen.
Backrohr auf 220 Grad vorheizen. Karotten putzen und mit dem Kürbis in 2 cm große Würfel schneiden. Auf einem mit Backpapier ausgelegten Backblech verteilen, mit 1 EL Öl beträufeln, mit je 1/2 TL Koriander und Chili bestreuen und auf mittlerer Schiene 15 bis 20 Minuten braten, bis das Gemüse weich ist.
Währenddessen Zwiebel und Knoblauch schälen. Zwiebel, Knoblauch fein hacken. Das restliche Öl (3 EL) in einem Topf bei mittlerer Temperatur erhitzen, Zwiebel zugeben und unter gelegentlichem Rühren leicht goldbraun braten. Knoblauch, restlichen Koriander und Chili (je 1/2 TL) einrühren und 1 Minute braten, bis alles zu duften beginnt. Suppe, Linsen und 120 ml Wasser zugeben, aufkochen und 20 bis 30 Minuten köcheln lassen, bis die Linsen weich sind.
 Vom Herd nehmen, 1 Schöpflöffel Linsen aus der Suppe nehmen und mit einem Stabmixer kurz pürieren. Mit Kürbis und Karotten wieder zur Suppe geben und ca. 5 Minuten köcheln lassen. Mit Zitronensaft, Salz und Pfeffer abschmecken.
Die Suppe mit Koriander garnieren und servieren.

hétfő, október 24, 2016

Camembert leveles tésztában/Camembert im Blätterteig

(Rezept unten auch auf Deutsch)

Ezt a rettentő egyszerű és nagyon ötletes receptet az interneten találtam videó formájában, s nem szégyellem, de egy az egyben lekoppintottam. Annyira belevaló volt minden, nem kellett hozzá semmi extra. Hogy később is elérhető legyen, leírtam...
Hozzávaló 2 személyre (inkább vacsorára, mint ebédre..., nagyobb étkűeknek előétel gyanánt)
25 dkg camembert sajt, egyben
1 csomag (27 dkg) előrenyújtott leveles tészta
1 salotta hagyma (kisebb vöröshagyma)
7 dkg apróra vágott sonkaszalonna
1 db kisebb burgonya
só, bors
1 tojás sárgája
1 tk tej
1 kk mák
A sütőt 180 fokra előmelegítjük.
A leveles tésztát kiterítjük egy nagyobb deszkára Ráhelyezünk egy 26 cm átmérőjű tortaformát és hegyes késsel kivágunk egy kört. (A leeső tésztadarabokból, majd mintát rakunk a batyunk tetejére.) Így lesz egy nagy körünk, amit ráhelyezünk egy tepsire, amit előtte sütőpapírral kibélelünk.
A camembert-t lapjába félbevágjuk és az alját rátesszük a leveles tészta közepére.
A burgonyát meghámozzuk, egybe hagyva puhára főzzük. A vízből kivéve hűlni hagyjuk. Felkarikázzuk.
A hagymát megpucoljuk, apróra összevágjuk és a sonkaszalonnával kisütjük egy serpenyőben.
A camembert-re halmozzuk a hagymás szalonnát és ezt betakarjuk a burgonya karikákkal. Sózzuk, borsozzuk. Ráhelyezzük a camembert másik felét. Egy éles késsel a tészta szabad részét 8 egyenlő részre, csillagszerűen bevágjuk. (A szeletek végeit egy pohár szélével legömbölyíthetjük.) A bevágott tésztaszeleteket egyenként, óvatosan a középre behajtjuk, vagyis betakarjuk velük a camembert-et, ügyelve arra, hogy nem maradjon rés, ahol a sajt kifolyhat sütés közben. (Egy kevés úgyis kifolyik, ez elkerülhetetlen, de ezt aztán egy kanállal tálaláskor még "megmenthetjük".)
A kör kivágáskor leesett tésztából mintákat formázhatunk és a "csomagunkat" díszíthetjük vele. A tojássárgát tejjel felverjük, bekenjük vele a tésztát. Megszórjuk a mákkal (elhagyható) és betoljuk a sütő középső sínére, ahol 25 perc alatt szép pirosra sütjük. Saláta nagyon passzol hozzá.
Videó itt.

***
Zutaten für 2 Personen (für Abendessen):
250 g Camembert
1 fertiger Blätterteig (270 g)
1 Schalotte
70 g Speckschinken (in kleine Würfel schneiden)
1 Kartoffel
Salz, Pfeffer
1 Dotter
1 TL Milch
1 KL Mohn
Backofen auf 180 Grad vorheizen.
Den Blätterteig auf einem Backblech mit Backpapier legen und einen (26 cm Durchmesser) Kreis ausschneiden.  Zwiebel schälen, fein hacken und mit dem Speck in einer Pfanne anschwitzen. Kartoffel schälen, im Wasser kochen, abkühlen lassen und blättrig schneiden. Camembert wie eine Semmel aufschneiden, auf die unterste Lage auf den Blätterteig (mittig) auflegen und den Zwiebel-Speck-Gemisch daran verteilen. Mit Kartoffeln-Scheiben bedecken, salzen, pfeffern und mit dem Käsedeckel abschließen.
Nun den Blätterteig rundherum etwas einschneiden und die Teile über den Käseturm legen, sodass dieser alles gut umschließt. Dotter mit Milch vermengen und das Päckchen damit bestrichen, mit Mohn bestreuen und im Backrohr 25 Minuten goldbraun backen.
Video ist hier.

péntek, október 21, 2016

Lazactatár/Lachstatar


(Rezept unten auch auf Deutsch)

Töredelmesen bevallom a halat nyersen is szeretjük. Persze, nem mindet, de például a nigiri szusi egyik nagy kedvencünk.
Konyhámban nem is tudom miért, de most jött el a pillanat, hogy semmit sem sajnálva, elkészítsem a lazactatárt, ezt a különleges, ízében semmihez sem hasonítható, élvezetes, igazi ünnepi eledelt.
A legfontosabbért (friss lazac, filézett, bőr nélkül) bejártam a várost, míg végre olyat kaptam, amit elképzeltem. De megérte! Mindenképpen ajánlom kipróbálásra!
Hozzávalók 5-6 adaghoz:
Lazactatár:
20 dkg friss lazacfilé (bőr és zsír nélkül!)
20 dkg füstölt lazac
1 salotta hagyma
1/2 csokor(csomag) snidling
3 ek citromos olívaolaj
só, bors
Saláta:
25 dkg héjában főtt krumpli
5 ek zöldségalaplé (zöldségfond)
15 dkg uborka
1 kisebb avokádó
1-2 ek vegyes fűszer (pl. petrezselyem, tárkony, turbolya)
10 dkg creme fraiche
A salottát megpucoljuk és apróra összevágjuk. A snidlinget felaprítjuk. (Ollóval remekül megy.) A friss és füstölt lazacokat egy jó éles késsel a lehető legapróbbra felkockázzuk.
Egy tálban összekeverjük a lazacot, salottát, snidlinget, és citromos olívaolajat, sózzuk, borsozzuk. Fóliával lefedve hidegre tesszük.
A főtt krumplit meghámozzuk, kis kockákra vágjuk és a zöldséglével összekeverjük. Az uborkát meghámozzuk, hosszába kettévágjuk, a magját kiskanállal kikaparjuk. Az avokádót félbevágjuk, magját kivesszük, meghámozzuk és az uborkával együtt felkockázzuk. A creme fraiche-be belekeverjük a fűszereket, majd a burgonyát, avókádót és uborkát is hozzákeverjük. Sóval és borssal ízesítjük.
Egy 6-7 cm átmérőjű desszertkarikát (formát) egy tányérra helyezünk, kétharmad részéig megtöltjük a  krumpli-uborka salátával, finoman lenyomkodjuk. A fennmaradó részt kitöltjük a lazactatárral, ezt is lenyomkodjuk. A formát óvatosan lehúzzuk, elmossuk, szárazra töröljük és még további adagokat készítünk. (Kb. 6 adag lesz belőle.)
Fejenként egy adagot kínálunk toast kenyérrel, vagy friss baguette-el. Egy pohárka fehérbor kitűnően csúszik hozzá...

***
Für 5-6 Portionen:
Für das Lachstatar:
200 g Räucherlachs
200 g frisches Lachsfilet (ohne Haut und Gräten)
1 Schalotte
1/2 Bund Schnittlauch
2–3 EL Zitronen-Olivenöl
Salz, schwarzer Pfeffer (aus der Mühle)
Für den Salat:
250 g Pellkartoffeln
5 EL Gemüsefond
150 g Salatgurke
1 kleine Avocado
1–2 EL gemischte gehackte Kräuter (z. B. Kerbel, Estragon, Petersilie)
100 g Creme fraiche
Schalotte abziehen, fein würfeln. Schnittlauch in feine Röllchen schneiden. Geräucherten und frischen Lachs mit einem scharfen Messer in möglichst kleine Würfel schneiden. Lachs- und Schalottenwürfel, Schnittlauch und Zitronen-Olivenöl mischen, mit Salz und frisch gemahlenem Pfeffer abschmecken. Lachstatar abdecken und kalt stellen.
Kartoffeln pellen, fein würfeln und mit Fond mischen. Gurke schälen, längs halbieren. Mit einem Teelöffel die Kerne herauskratzen. Avocado halbieren, Kern entfernen, schälen. Gurke und Avocadofruchtfleisch fein würfeln. Kräuter und Creme fraiche verrühren, Kartoffeln, Avocado und Gurke unterheben. Kartoffelsalat mit Salz und Pfeffer abschmecken.
Zum Anrichten einen Dessertring (6–7 cm Durchmesser) auf einen Teller setzen. Zu zwei Dritteln mit Kartoffel-Gurken-Salat füllen, leicht andrücken. Mit Lachstatar auffüllen, leicht andrücken. Den Ring vorsichtig entfernen, gut säubern und abtrocknen. Die restlichen Portionen ebenso anrichten.
Quelle: Für Sie

kedd, október 18, 2016

Túrógombóc/Topfenknödel


(Rezept unten auch auf Deutsch)
 
Kiadós, tartalmas leves után nem vágyik az ember másra, csak hogy egy kis édességgel fejezze be a traktát. Ilyen beugró nálunk a túrógombóc, amit csakis Horváth Ilona salátává forgatott (1979-es kiadású!) szakácskönyve alapján készítek. Előfordul persze, hogy "diétásabb" tartalmú gombóccal próbálkozom (lásd pl. itt, ami szintén nagyon sikeres volt!), de azért a megszokott, régi ízek után vágyakozva, mindig ehhez nyúlok.
Hozzávalók 12-14 kisebb gombóchoz:
60 dkg tehéntúró
2 tojás
10 dkg búzadara
2 kanál liszt
csipet só
2 dl tejföl
5-6 dkg vaj
10 dkg zsemlemorzsa
porcukor, kedvünk szerint
A tehéntúrót krumplinyomón keresztül átnyomjuk, hozzáadjuk a búzadarát, lisztet, sót, tojásokat és az egészet összekeverjük. Fóliával lefedjük és pár órára a hűtőben pihentetjük, míg a gríz megszívja magát.
A masszából nedves kézzel gombócokat formálunk és forró, sós vízben kifőzzük  (kb. 12-15 perc). Próbának érdemes egyet kiszedni, kettévágni, hogy lássuk, rendben megfőtt-e. A víz ne forrjon túlságosan, csak gyöngyözzön. (Én úgy főzöm, hogy miután feljöttek a víz felszínére, még hagyom 3-4 percig benne.)
A megolvasztott vajon közben megpirítjuk a zsemlemorzsát (nagyon szeretjük, ezért többet készítek mindig) és beleforgatjuk a kifőtt, lecsepegtetett gombócokat. Tejfellel megöntözve, porcukorral szórva tálaljuk.

***
Zutaten für 12-14 Knödel:
600 g Topfen
2 Eier
100 g Weizengrieß
2 EL Mehl
Salz
200 ml Sauerrahm
50-60 g Butter
100 g Semmelbrösel
Staubzucker
Topfen passieren, Grieß, Mehl, Prise Salz, Eier zugeben, gut zusammenrühren, dann etwas im Kühlschrank ruhen lassen, damit der Grieß quellen kann.
Butter zerlassen, Semmelbrösel goldgelb rösten.
Ca. 2 l Wasser aufkochen, 1 TL Salz zugeben. Mit nassen Händen kleinen Knödel formen und in Wasser 12-15 Minuten leicht wallend kochen.
Absieben, abtropfen lassen und in Semmelbrösel wälzen. Mit Sauerrahm begießen und mit Puderzucker bestäuben.

péntek, szeptember 30, 2016

Ázsiai csirkeleves kókusztejjel/Thailändische Kokosmilchsuppe mit Huhn


 (Rezept unten auch auf Deutsch)

Mint nagy levesrajongó, természetesen ebben a kategóriában sem zárkózom el az egzotikus ízektől. Szerencsére családom is ezt a nézetet vallja, így aztán kísérletezéseimkor  nem ütközöm ellenállásba. Ezt az ázsiai levest különösen kedvelem, mindig nagy fazékkal főzöm, hogy többször is ehessek belőle. Nem tudom megunni, igazi ízélmény.
Hozzávalók 4 személyre:
50 dkg csirkemellfilé, felkockázva, vagy felcsíkozva
3 ek semleges étolaj (én mogyoróolajat használok)
1 gerezd fokhagyma, hámozva, összeaprítva
1 chilipaprika (kimagozva, apróra felkockázva)
2 tk thai currypaszta
1 ek szójaszósz
1-2 ek halszósz
1 ek rizsecet (elhagyható)
15 dkg csiperkegomba, negyedelve
2 közepes, hámozott, kimagozott paradicsom
6 dl csirkehúsleves alaplé
4 dl kókusztej
3 szál újhagyma (2 cm-es darabokra vágva)
koriander, cukor, limette kifacsart leve
Egy fazékban felforrósítjuk az olajat, majd röviden, 3-4 perc alatt megpirítjuk rajta a csirkemell darabokat. Hozzákeverjük a fokhagymát és a chilit. Egyet-kettőt keverünk rajta, beleadjuk a currypasztát, szójaszószt. Átforgatjuk. A paradicsomot felkockázzuk és a gombával együtt belekeverjük. Pár percig pirítjuk. Felöntjük a húslevessel, halszósszal és rizsecettel,  felforraljuk és kb. 10 percig főzzük. Hozzáöntjük a kókusztejet. Ha szükséges még további halszósszal, esetleg kevés cukorral (1-2 tk), limettelé-vel ízesítjük. Tálaláskor megszórjuk a felaprózott korianderlevéllel és újhagymával. Azon forrón kínáljuk. Íze frissen savanykás, csípős, sós.

***
Zutaten für 4 Personen:
500 g Hühnerbrüste, in kleine Würfel oder Streifen geschnitten
3 EL Nussöl
1 Knoblauchzehe, geschält und gehackt
1 Chilischote, rot, ohne Kerne, in feine Streifen geschnitten
2 TL Thai-Currypaste
1 EL Sojasauce
1-2 EL Fischsauce
1 EL Reisessig
150 g Champignons, geviertelt
1 Mittelgroße, geschälte Tomaten
600 ml Hühnerbrühe
400 ml Kokosmilch
3 Frühlingszwiebeln, in 2 cm langen Stücken
Koriandergrün, Zucker, Limettensaft 
Öl im Topf erhitzen und das Fleisch darin 3-4 Minuten kräftig anbraten. Knoblauch, Chili, Currypaste und Sojasauce hineingeben. Tomaten in Würfel schneiden und mit den Champignons hinzufügen. Mit Brühe aufgießen, mit Fischsauce und Reisessig würzen und 10 Minuten köcheln lassen. Die Kokosmilch zufügen und mit Limettensaft, Zucker und weitere Fischsauce abschmecken. Mit Frühlingszwiebeln und Koriander garnieren. Die Suppe sollte frisch säuerlich und leicht salzig schmecken.

szerda, szeptember 21, 2016

Fejtett bableves

Gyermekkorom nagy kedvence volt. Bánatomra, már évek óta nem ettem. Az idei késő-balatoni-nyaralásunk alkalmával szerencsére sikerült egy fél kilónyit kosárba tennem egy hazai termelőtől a tihanyi piacon. Itthon aztán rögtön nekiálltam, hogy felidézzem a régi ízeket. Többé-kevésbé sikerült is, bár nagyikám remekét nem tudtam összehozni. Azért az én variációm is nagyon jól sikerült, gasztroblogger barátnőm többször is mert belőle...
Hozzávalók 4-5 személyre:
40 dkg fejteni való bab (tisztítva 200 g), lehet mélyhűtött is
1 petrezselyemgyökér
3-4 sárgarépa (lehet közzétenni nem hagyományos, világosabb színű gyökérzöldséget is)
darabka zellergumó
1 fej hagyma
3 gerezd fokhagyma
2-3 ek repce/napraforgóolaj
1 babérlevél
1/2 kk csombord (borsikafű)
néhány szál petrezselyemzöld
só, bors
2 dl tejföl
citromlé
1 ek liszt
A babot kifejtjük (felolvasztjuk), folyó víz alatt leöblítjük. A fehérrépát, sárgarépát, zellert megpucoljuk, felkockázzuk. A hagymát és fokhagymát megtisztítjuk, egészben hagyjuk.
Az olajat egy fazékban felforrósítjuk, beledobjuk az apróra vágott zöldséget, egyet-kettőt keverünk rajta, és a babot is hozzáadjuk. Kissé megsózzuk, kb. 5 percig pároljuk, majd felöntjük 1,5 l vízzel. Felforraljuk és hozzáadjuk a hagymafejet, fokhagymát, babérlevelet, csombord-ot, sózzuk, borsozzuk és közepes hőmérsékleten, félig lefedve 30-35 perc alatt készre főzzük (ellenőrzésképpen kóstoljunk meg egy babot, hogy elég puha-e).
A tejfölben a lisztet csomómentesre keverjük, hozzáöntünk egy keveset a forró levesből, majd behabarjuk vele a levest és összeforraljuk. Kidobjuk a hagymát (esetleg, aki nem szereti, az a fokhagymát is), babérlevelet. Szükség szerint sózzuk, citromlével savanyítjuk. Tálaláskor megszórjuk az összeaprított petrezselyemzölddel.

kedd, szeptember 13, 2016

Fügés-lilahagymás pirítós kéksajttal/Feigen-Zwiebel-Toast mit Blauschimmelkäse


(Rezept unten auch auf Deutsch)

Egyik kedvenc gyümölcsöm a füge, ami még mindig fellelhető a piacon (bokron). A befőzés már megtörtént (lásd itt), így egy gyors vacsora kerekedett a maradék pár szemből. Nagyon finom, különleges toast, ami langymelegen az igazi. Család kedvencévé avanzsálhat, kár, hogy frissen csak rövid ideig tartható el.
Hozzávalók 4 személyre:
3 fej lilahagyma
1 ek napraforgóolaj
1 ek kristálycukor
2 ek vörösborecet (balzsamecet)
2 ek alma-balzsamecet (helyette lehet 2 ek vörösborecet/balzsamecet)
1 ek méz
3 ek olívaolaj
20 dkg rokfort-féle sajt (roquefort, márvány, gorgonzola, stilton, blue, vagyis nemespenészes sajt)
4 db érett füge
8 szelet toast kenyér
vaj
5 dkg dióbél
A sütőt 220 fokra előmelegítjük. A megpucolt hagymát 1/2 cm széles karikákra szeljük és a felforrósított napraforgóolajon 4 percig pirítjuk. Hozzákeverjük a cukrot, karamellizáljuk és felöntjük az vörösborecettel. Párat keverünk rajta, majd egy tálra kanalazzuk és hűlni hagyjuk.
A fügét nem túl vékonyan felszeleteljük, a sajtot összemorzsoljuk vagy felkockázzuk. A toastszeleteket a kenyérpirítóban kissé megpirítjuk (épp csak, hogy színe legyen), vékonyan megkenjük vajjal. (lehet úgy is, hogy a még nem pirított szeleteket vajjal megkenjük és a sütőben egy sütőpapírral kibélelt tepsin mindegyik oldalukat 2-3 perc alatt megsütjük.)
A mézet elkeverjük az alma-balzsamecetben és az olívaolajban.
A megvajazott toaston elosztjuk a sajtot, hagymát, dióbelet és befedjük a fügeszeletekkel. Megöntözzük a méz-ecet-olaj keverékével (ne túl sokat, csak éppen kapjon egy kis ízt innen is) és a sütő középső sínén kb. 5 perc alatt (amíg a sajt megolvad) készre sütjük.
A kész szeleteket tányérra rendezzük és ízlés szerint a mézes keverékből még  rálocsolhatunk. Langymelegen tálaljuk.

***
Zutaten für 4 Personen:
3 rote Zwiebeln
1 EL Sonnenblumenöl
1 EL Kristallzucker
2 EL Rotweinessig
2 EL Apfel-Balsamessig
1 EL Honig
3 EL Olivenöl
200 g Blauschimmelkäse
4 feigen
8 Scheiben Toast
Butter
50 g Walnusskerne
Backrohr auf 220 Grad (Ober-/Unterhitze) vorheizen. Zwiebeln schälen und in ca. 5 mm dicke Ringe schneiden. Sonnenblumenöl in einer Pfanne erhitzen und die Zwiebeln darin 4 bis 5 Minuten braten. Zucker zugeben, karamellisieren lassen und mit Essig ablöschen. Auf die Hälfte einkochen, dann auf einem Teller abkühlen lassen.
Für das Dressing den Apfel-Balsamessig mit Honig und Olivenöl kräftig verquirlen. Käse in Scheiben schneiden oder zerbröseln. Feigen Scheiben schneiden. Toastscheiben dünn mit Butter bestreichen und auf einem mit Backpapier belegten Backblech verteilen. Auf mittlerer Schiene 2 bis 3 Minuten unter einmaligem Wenden goldbraun rösten, herausnehmen und am Blech mit Käse, Zwiebeln, Feigen und Nüssen belegen. 2 EL Dressing darüberträufeln. Auf mittlerer Schiene ca. 5 Minuten überbacken, bis der Käse schmilzt, dann herausnehmen.
Toaste auf Tellern anrichten, mit der restlichen Dressing beträufeln und lauwarm servieren.
Quelle: Frisch gekocht Oktober /2013

kedd, szeptember 06, 2016

Főtt tojás kókusztejes-curryszószban/Eier in Kokos-Currysauce



Rezept unten auch auf Deutsch

Az ázsiai konyha megmentő receptje, ha a reggelinél elszámítottuk magunkat, vagy a tojássaláta készítésekor nagyobb volt a szemünk és maradt néhány főtt tojás a tányérban. Először el sem akartam, hinni, hogy ilyen gyorsan, ennyire finomat sikerül belőle készítenem...
Hozzávalók 4 személyre:
8 kemény tojás
1 csomag újhagyma
2 vöröshagyma
1 ek napraforgóolaj
1 ek sűrített paradicsom
3 dkg vörös curry paszta
250 ml kókusztej
100 ml zöldségalaplé
3 ek nyers kesudió
2 ek citromlé
4 ek korianderlevél

25 dkg basmatirizs
A rizst a leírás alapján készre főzzük és melegen tartjuk.
Az újhagymát és a hagymát megpucoljuk, vékonyan felkarikázzuk, illetve negyedeljük.
Az olajat egy serpenyőben felforrósítjuk és a hagymát 3 perc alatt üvegesre pároljuk. A sűrített paradicsommal és a curry pasztával röviden pirítjuk, majd felöntjük a kókusztejjel és a zöldséglével és felforraljuk. A kesudiót, újhagymát és a tojásokat is hozzáadjuk. A szószt sóval és citromlével ízesítjük. Megszórjuk az összevágott koriandlevéllel és a rizzsel kínáljuk.
 
***

Zutaten für 4 Personen:
8 hartgekochte Eier
1 Bund Jungzwiebel
2 Zwiebel
1 EL Sonnenblumenöl
1 EL Tomatenmark
30 g rote Currypaste
250 ml Kokosmilch
100 ml Gemüsesuppe
3 EL Cashewkerne
2 EL Zitronensaft
4 EL Korianderblätter
Salz
250 g Basmatireis
Reis nach Packungsanleitung garen und warm halten.
Jungzwiebeln putzen und in feine Ringe schneiden. Zwiebeln schälen und vierteln. Öl in einer Pfanne erhitzen und die Zwiebeln darin 3 Minuten braten. Tomatenmark und Currypaste kurz mitrösten. Kokosmilch und Suppe angießen und aufkochen lassen.  Eier, Cashewkerne und Jungzwiebeln unterrühren. Mit Salz und Zitronensaft abschmecken.
Mit Reis anrichten, mit Koriander garnieren und servieren.
Quelle: Frisch gekocht September/2016

szerda, augusztus 31, 2016

Eper-túró omlett/Erdbeer-Topfen Omelett


Rezept unten auch auf Deutsch
 
Mai ötletem volt ez a könnyed édesség (vagy minek nevezzem?), ami átmenetet képezett a nyaraláskor szokásos láblógatós, "mindegycsakhamarkészlegyen" hozzáállásomból a rendszeres, napi/hétvégei főzésbe való visszazökkenéshez.
Természetesen ilyenkor eper már csak a mélyhűtőből kapható elő, vagy más szezonális gyümölccsel helyettesíthető... (de azért az eperrel valóban mennyei volt!).
Omlettnek nem is igazán lehet nevezni, mert annyira könnyed, szinte habos az egész, hogy mire megeszi az ember, újra nekikezdene.
Hozzávalók 2-3 személyre:
25 dkg eper (apróbb szeműek kiválóak hozzá)
1 bio citrom
4 tojás
25 dkg krémes túró
12,5 dkg creme fraiche (35%-os zsírtartalmú, átmenet a tejföl és a tejszín között, ha nincs, esetleg helyettesíthetö ricottával)
4 dkg étkezési keményítő
8 dkg kristálycukor
csipet só
2 ek vaj
1 ek méz
1 ek apróra vágott pisztácia (nem sós!)
2 tk porcukor
A sütőt 200 fokra előmelegítjük (alsó-felső sütés). Az epret megpucoljuk/felengedjük, szükség esetén felezzük, negyedeljük. A citromot forró víz alatt megmossuk, szárazra töröljük, a héját lereszeljük, az egyik fél levét egy tálkába kinyomjuk (a másik fél, jó lesz egy finom teához).
A tojások fehérjét, sárgáját szétválasztjuk. A túrót, creme frauche-t, tojássárgákat, keményítőt, kristálycukrot, citromhéjat a citromlével alaposan kikeverjük. A tojásfehérjét a csipet sóval kemény habbá verjük és óvatosan beledolgozzuk a túrómasszába.
Egy magasabb peremű, sütőbe is használható serpenyőben megolvasztunk 1 ek vajat és az epret 1 percig pároljuk benne. Rácsorgatjuk a mézet, és óvatosan átkeverjük. Tálra kanalazzuk, a serpenyőt konyhai papírtörlővel kitöröljük. Újabb 1 ek vajat olvasztunk benne és beleöntjük a túrós masszát. Az epreket elosztjuk rajta és közepes hőmérsékleten 1 percig pirítjuk. Ezután a sütő középső sínére helyezzük és további 10 perc alatt aranybarnára sütjük.
A kész omlettet megszórjuk pisztáciával és porcukorral, tortaszerűen szeletelve, langymelegen tálaljuk.

***

Zutaten für 2-3 Personen:
250 g Erdbeeren
1 Biozitrone
4 Eier
250 g Topfen
125g Creme fraiche
40 g Speisestärke
80 g Kristallzucker
2 EL Butter
1 EL Honig
1 EL Pistazienkerne gehackt
2 EL Staubzucker
Backrohr auf 200 Grad (Ober-/Unterhitze) vorheizen. Erdbeeren putzen und vierteln. Zitrone heiß waschen, trocken reiben, Schale fein abreiben und eine Zitronenhälfte auspressen. Eier trennen. Topfen, Crème fraîche, Dotter, Kristallzucker, Speisestärke, Zitronenschale und -saft verrühren. Eiklar mit einer Prise Salz steif schlagen und behutsam unter die Topfenmasse heben.
1 EL Butter in einer breiten ofenfesten Pfanne schmelzen und die Erdbeeren 1 Minute andünsten. Honig dazugeben und die Erdbeeren kurz darin wenden. Herausnehmen und die Pfanne mit Küchenpapier auswischen. 1 EL Butter in der Pfanne erhitzen und den Teig hineingießen. Die Erdbeeren darauf verteilen. Bei mittlerer Hitze 1 Minute backen, dann im Rohr auf mittlerer Schiene ca. 10 Minuten goldbraun backen. Die Pfanne aus dem Rohr nehmen und das Omelett auf eine Servierplatte gleiten lassen. Omelett mit Pistazien und Staubzucker bestreuen und servieren.

péntek, augusztus 19, 2016

Sajtkrémes-cukkinis batyu

Ismét egy újabb galette. Gyors, nyári, könnyűség. A pihenés és élvezet jegyében...
Hozzávalók egy négyszemélyes batyuhoz:
1 db közepes vagy 2 db kisebb cukkini
3/4 tk só
francia omlós tészta:
20 dkg finom liszt
3 tk porcukor
1/2 kk só
10 dkg hideg vaj
5 ek jéghideg víz
krém (a sajtok variálásának csak a fantázia szab határt):
20 dkg ricotta
10 dkg mozzarella
10 dkg reszelt parmezán
1 tk olívaolaj
1 tk frissen kinyomott citrom leve
1 gerezd fokhagyma

1 tojás
A tészta összeállításához a lisztet tálba szitáljuk, belekeverjük a porcukrot és a csipet sót. Rádaraboljuk a vajat, tenyereink között morzsásra dolgozzuk. Kanalanként hozzáadjuk a vizet és gyors mozdulatokkal sima tésztává gyúrjuk. (Fontos, hogy ne túl sokáig gyúrjuk, épp addig amíg összeáll, különben nagyon törik.) Fóliába csomagoljuk és legalább 1 órára a hűtőben pihentetjük.
A cukkiniket kb. 3 mm vastag szeletekre vágjuk, egy szitába helyezzük, besózzuk és 30 percig hagyjuk lecsepegni.
A olívaolajat egy kis tálkában összekeverjük a citromlével és az összenyomott fokhagymával.
A ricottához hozzáadjuk a darabolt mozzarellát, parmezánt, 1 teáskanálnyit az olajos-citromos keverékből és alaposan eldolgozzuk .
A sütőt 200 fokra előmelegítjük (alsó-felső sütés).
A hűtőből kivett tésztát 10 percig hagyjuk, hogy "aklimatizálódjon", majd a tésztát kinyújtjuk és sütőpapírra helyezzük (sütőtepsi).
A lecsepegtetett cukkini szeleteket rásorakoztatjuk egy nagyobb darab konyhapapírra, egy ugyanakkora másik darabot ráterítünk, hogy ezzel felitassuk a felesleges nedvességet.
A kinyújtott tésztára rákenjük a sajtos krémet (a szélénél 5-6 cm-t hagyjunk szabadon). Spitálisan ráfektetjük a cukkini szeleteket. megkenjük a tetejüket a maradék olaj-citrom-fokhagyma keverékkel. A tészta szélét körbe óvatosan behajtjuk a töltelékre, így a végén egy csinos batyut kapunk.
Megkenjük a felvert tojássárgával és a sütőben kb. 40 perc alatt szép pirosra sütjük. Langyosan, tortaszerűen szeleteljük.

csütörtök, augusztus 11, 2016

Marcipános sárgadinnye kosárka/Zuckermelonentörtchen mit Marzipan


Rezept unten auch auf Deutsch

A sárgadinnye nagy kedvelője vagyok, akár nyers, akár krém, vagy másmilyen formában kerül elém. Sütni eddig még nem volt merszem, ezzel a kosárkával megtörtem a tabut. Jól tettem...
Hozzávalók 9 db 10 cm átmérőjű kosárkához:
tészta:
25 dkg sima liszt
12,5 dkg hideg vaj
8 dkg porcukor
1 csomag vaníliás cukor
1 tojás
só,
1/2 citrom lereszelt héja
továbbá:
30 dkg marcipán
50 dkg sárgadinnye, hámozva
porcukor
5 dkg 70 %-os csokoládé, reszelve
A tészta hozzávalóit egy mélyebb tálba tesszük és lehetőleg kézzel, sima tésztává dolgozzuk. Cipót formálunk belőle, majd fóliába csomagolva pár órán át hűvös (Minimum 1 óra) helyen pihentetjük.
A sütőt 180 fokra (hőlégkeverés) előmelegítjük.
Lisztezett deszkán kb. 3 mm vastagságúra nyújtjuk, a formát ráfektetjük és 1 cm ráhagyással (az oldalhoz kell) kivágunk 10 darab kört. A köröket a kivajazott és liszttel enyhén megszórt formába helyezzük, úgy, hogy oldaluk is legyen a kosárkáknak. Villával az aljakat kissé megszurkáljuk.
A marcipánt porcukorral enyhén megszórt deszkán kb. 2 mm vastagra nyújtjuk és ugyanakkora 10 db kör szúrunk ki belőle, mint a tésztából. Belefektetjük a tésztakosárkákba, hogy mindenütt fedjék egymást.
A meghámozott sárgadinnyét apróra felkockázzuk és a marcipános tésztakosárkákba elosztjuk. Megszórjuk porcukorral és a sütő legalsó fokán 15 perc alatt készre sütjük.
Kivesszük a sütőből, kissé hűlni hagyjuk, óvatosan kiemeljük a formákból, tálra tesszük és megszórjuk a reszelt csokoládéval.

***
Zutaten für 9 Stück Törtchen mit 10 cm Durchmesser:
Mürbteig:
250 g glattes Weizenmehl
125 g kalte Butter, klein geschnitten
85 g Staubzucker
1 Pck. Vanillezucker
1 Ei
Salz
fein abgeriebene Schale von ½ Zitrone
weiters:
300 g Marzipan
500 g Zuckermelone, ohne Schale
Staubzucker zum Bestreuen
50 g 70 % Bitterschokolade
Für den Teig die Zutaten in eine Schüssel geben und am besten mit der Hand zu einem glatten Teig kneten, zu einer Kugel formen, mit Frischhaltefolie zudecken und für 60 Minuten zum Rasten in den Kühlschrank geben.
„„Danach den Teig auf einer bemehlten Arbeitsfläche 3 mm dünn ausrollen, Förmchen darauflegen und ausstechen, den Teig mit den Fingern bis zum Rand hinauf fest andrücken und mit einer Gabel den Teigboden einstechen.
Das Marzipan auf einer mit Staubzucker bestreuten Arbeitsfläche 2 mm dünn ausrollen und im gleichen Durchmesser ausstechen, die Kreise auf den Mürbteig legen und ebenfalls mit den Fingern gut bis zum Rand hinauf andrücken.
„„Melone in kleine Stücke schneiden und in die Förmchen geben, mit Staubzucker bestreuen und die Förmchen auf den Rost stellen, im vorgeheizten Backofen bei 180 °C Umluft auf der untersten Schiene ca. 12 Minuten backen.
„„Aus dem Ofen nehmen, vorsichtig aus den Formen lösen, etwas auskühlen lassen, danach die Bitterschokolade fein darüberraspeln.
Quelle: Kochen&Küche

hétfő, augusztus 08, 2016

Fűszeres- sajtos-sonkás batyu/Kräuter-Käse-Schinken-Packerl

 
Rezept unten auch auf Deutsch

Egy gyors, remek különlegesség leveles tésztából, akár vacsorára. Ideális nyári estére egy korsó jéghideg sör/fröccs mellé...
Hozzávalók 6 batyuhoz:
1 csomag friss vagy mélyhűtött leveles tészta
10 dkg krémsajt
10 dkg sonka, felkockázva
2 db paradicsom, félbevágva, magját kikaparni, apróra felkockázni
1/2 fej hagyma, meghámozva, felaprítva
6 dkg Gouda sajt, felkockázva
marék friss fűszer, vegyesen
só, bors
1 tojás
A konyhakész leveles tésztát egy deszkára fektetem és 6 egyenlő négyzetre vágom.
A sütőt 220 fokra előmelegítem (200 fok légkeverésesen). A töltelékhez a krémsajtot kikeverjük a sonkával, paradicsommal, hagymával és sajttal. Sózzuk, borsozzuk.
Minden tészta-négyzet közepébe halmozunk a töltelékből, kissé elosztjuk rajta és a négy szélét nem egészen középig, felhajtjuk. Az oldalak találkozásánál kissé egymáshoz nyomjuk, hogy a töltelék sütés közben ki ne folyjon. Felvert tojással megkenjük a tészta tetejét és 20 perc alatt készre sütjük. Langymelegen a legfinomabb.
***

Heute habe ich köstliche Kräuter-Schinken-Packerl zum Abendessen gezaubert. Ideal für einen gemütlichen Abend auf der Terrasse.
Zutaten für 6 Päckchen:
1 Pkg. frischer Blätterteig
100 g Frischkäse
100 g Schinken
2 Tomaten
1/2 Zwiebel
60 g Gouda
1 Handvoll frische (oder tiefgekühlte) Kräuter
Salz, Pfeffer
1 Ei
Den Blätterteig in größere Quadrate zuschneiden.
Frischkäse in einer Schüssel glattrühren. Schinken, Tomaten (entkernen, damit sie nicht so "saftelt"!) und eine Zwiebel würfeln. Schinken, Zwiebel, Tomaten und Gouda mit dem Frischkäse verrühren. Nach Belieben Kräuter beigeben.
Dann je eine kleine Portion Füllung auf ein Blätterteigquadrat geben und die Ecken einklappen aber nicht ganz schließen. Die Ecken fest drücken, damit die Fülle nicht ausrinnt. Mit etwas Ei bestreichen und ab in den Ofen. Bei 200 °C Heißluft ca. 20 Minuten (je nach Ofen) goldgelb backen.

csütörtök, augusztus 04, 2016

Orientális marhafasírt-nyársak répasalátán/Orientalische Hackfleischspieße mit Karottensalat

Rezept unten auch auf Deutsch

Nyári kívánsága minden háziasszonynak, hogy viszonylag gyorsan, macera mentesen az asztalra varázsoljon valami különleges meglepetést. Hát én ezt a pikáns, probléma és stressz nélküli, fasírtból készült, nyáron is közkedvelt (sütő nem kell hozzá!) család-kedvencét ajánlom, őszinte szívvel. A hagyományos fasírttól eltérően ez egy elegánsabb és egészségesebb, orientális változat. Nagyon-nagyon finom íz kerekedik a szokatlan hozzávalókkal. Nem zsíros, így a könnyebb konyhát kedvelőknek is melegen ajánlom.
Hozzávalók 4 személyre:
4 ek petrezselyemlevél
4 datolya mag nélkül
3 dkg tisztított pisztáciamag
1 fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
40 dkg darált marhahús (borjúhús)
1 kk őrölt fahéj
2 ek frissen facsart citromlé
3 dkg joghurt
1 ek majonéz
40 dkg sárgarépa
15 dkg szárzeller
3 ek napraforgó,- vagy repceolaj
só, bors
A petrezselyemzöldet, datolyát és pisztáciát finomra összevágjuk. A hagymát, fokhagymát meghámozzuk és apróra felkockázzuk. A darált marhahúst a petrezselyemmel, datolyával, pisztáciával, hagymával, fokhagymával és fahéjjal egy nagyobb edényben gyors kézmozdulatokkal alaposan összedolgozzuk. Sóval, borssal ízesítjük. Lefedve hidegre rakjuk.
A salátához a citromlevet a majonézzel és a joghurttal összekeverjük. A megpucolt répát julienne-re vágjuk. A szárzellert megtisztítjuk, vékonyan felaprítjuk. A zöldségeket a kész dresszinggel leöntjük, összeforgatjuk. Sózzuk, borsozzuk.
A fasírtot 8 részre osztjuk, a nyársakra húzzuk és  nedves kézzel ujjnyi kolbászkákká formázzuk.
Az olajat egy serpenyőben felforrósítjuk és a nyársakat körbe-körbe forgatgatva, 10 perc alatt készre sütjük.
A kész nyársakat a répasalátára ültetve kínáljuk.
 
***
Zutaten für 4 Personen:
4 EL Petersilienblätter
4 Datteln entsteint
30 g Pistazienkerne
1 Zwiebel
2 Knoblauchzehen
400 g Rinds(Kalbs)fasiertes
1 KL Zimt, gemahlen
2 EL Zitronensaft
30 g Joghurt
1 EL Mayonnaise
400 g Karotten
150 g Stangensellerie
3 EL Sonnenblumen(Raps)öl
Salz, Pfeffer
Petersilie, Datteln und Pistazien fein hacken. Zwiebel schälen und fein würfeln. Knoblauch schälen und pressen. Faschiertes mit Petersilie, Datteln, Pistazien, Zwiebel, Knoblauch und Zimt in einer Schüssel mit den Händen gut durchkneten. Mit Salz und Pfeffer würzen. Abgedeckt kalt stellen.
Zitronensaft mit Joghurt und Mayonnaise verrühren. Karotten schälen und in dünne Stifte hobeln. Sellerie putzen und in feine Scheiben schneiden. Gemüse mit dem Dressing mischen und mit Salz und Pfeffer abschmecken.
Faschiertes in 8 Portionen teilen. Mit feuchten Händen um 8 Holzspieße herum zu Würstchen formen. Öl in einer großen Pfanne erhitzen und die Spieße darin rundum ca. 10 Minuten braten, bis das Fleisch gar ist.
Spieße mit Salat anrichten und servieren.

csütörtök, július 21, 2016

Áfonyás-krémsajtos parfé/Heidelbeer-Käsekuchen-Parfait




Rezept unten auch auf Deutsch

Nyár van és hőség... Hűsítőnek a könnyű ebéd, vacsora után csakis valami jegeset és gyümölcsöset.
Áfonyával pedig egyszerűen valami mennyei...
Hozzávalók egy 24x10 cm-es téglalap alapú, magasfalú sütőformához (Kastenform):
1 bio citrom
20 dkg áfonya
22 dkg cukor
30 dkg Philadelphia, vagy más natúr krémsajt
20 dkg creme fraiche vagy tejföl
1 csomag vaníliás cukor
60 dkg tejszín
A citromot megmossuk, leszárítjuk, héját lereszeljük, levét kifacsarjuk. A megmosott áfonyát 10 dkg cukorral és a citromlével egy kisebb fazékban közepes hőmérsékleten puhára főzzük, hűlni hagyjuk, kissé pürésítjük.
A formát átlátszó háztartási fóliával kibéleljük. Egy tálban a krémsajtot összekeverjük a creme fraiche-el (tejföllel) 12 dkg cukorral, vaníliás cukorral, a reszelt citromhéjjal. A tejszínt kemény habbá verjük (kevés porcukrot lehet hozzáadni, ha valaki édesebben szereti), és óvatosan hozzákeverjük a krémhez.
A massza felét belesimítjuk a formába, 10 percre a mélyhütöbe tesszük.
Miután kivettük a hűtőtőből az áfonyaszószt rásimítjuk a kissé megdermedt krémre és befedjük a maradék krémmel.
Fóliával lefedjük a tetejét és legalább 6 órára mélyhűtőbe tesszük.
Tálaláskor a parfét a formából egy tálra borítjuk (30 percet várjunk, ekkor könnyebben megy), levesszük róla a fóliát és 1 cm-es szeletekre vágjuk. Hogy izgalmasabb legyen, egy kevés áfonyás öntetet is kínálhatunk hozzá.

***
Zutaten für 1 Kastenform mit 24 Länge:
1 Boi-Zitrone
200 g Heidelbeeren
220 g Zucker
300 g Frischkäse
200 g Creme fraiche
1 Packung Vanillezucker
600 g Schlagobers
Zitrone waschen, trocken tupfen, Schale abreiben, Saft auspressen. Heidelbeeren abbrausen, mit 100 g Zucker und dem Zitronensaft in einen Topf geben. Bei mittlere Hitze einkochen, abkühlen lassen, pürieren.
Kastenform mit Frischhaltenfolie überlappend auskleiden. In einer Schlüssel Frischkäse mit Creme fraiche, 120 g Zucker, Vanillezucker und Zitronenschale glatt verrühren. Schlagobers steif schlagen und unter den Frischkäse-Mix heben. Die Hälfte der Masse in die Kastenform  geben und glatt streichen.
Die Heidelbeersoße daraufgeben, dann die restliche Creme. Parfait mit Frischhaltefolie abdecken und ca. 6 Stunden frosten. Vor dem Servieren ca. 30 Minuten antauen lassen.

csütörtök, július 07, 2016

Sajtszószos zöldbab a sütőből/Überbackene Fisolen mit Käsesauce

Rezept unten auch auf Deutsch

Végre kapható nálunk is a friss, zsenge zöldbab! Már alig vártam, hogy valami finomat készíthessek belőle. Kapóra jött, hogy, egy már több évtizede, kisebb-nagyobb megszakításokkal ápolt barátság másik fele is meglátogatott minket végre. Így aztán, mivel a karalábé és tök kiesett az ajánlatomból, megmaradt a nyári zöldbab. Viszonylag gyorsan, egy nem mindennapi finom zöldbabtál kerekedett belőle.
Hozzávalók 3-4 személyre:
40 dkg zsenge zöldbab
1 fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
10 dkg aromás, hegyi sajt
4 ek vaj
2 ek liszt
125 ml száraz fehér bor
200 ml tej
100 ml tejszín
2 szelet barna kenyér, felkockázva
1 ek friss rozmaringlevél, összeaprítva
10 dkg húsos szalonna, apróra kockázva
1 tk reszelt citromhéj
só, bors
A megmosott zöldbabot forró, sós vízben 8 perc alatt megfőzzük, leszűrjük, hideg vízzel leöblítjük.
A hagymát és fokhagymát megpucoljuk, összeaprítjuk, a sajtot lereszeljük. 2 ek vajat megolvasztunk, a hagymát üvegesre pirítjuk. Hozzáadjuk a fokhagymát, párat keverünk rajta és megszórjuk a liszttel, megkeverjük és felöntjük a borral. Hozzáöntjük a tejet és a tejszínt is, csomómentesre elkeverjük és felforraljuk. Beleadjuk a sajtot és hagyjuk, hogy elolvadjon. Sózzuk, borsozzuk és levesszük a tűzhelyről.
A sütőt 200 fokra előmelegítjük. 1 ek vajat egy serpenyőben felforrósítunk és a szalonnát megpirítjuk benne. Hozzákeverjük a kenyérkockákat, rozmaringot és citromhéját.
Egy tűzálló tálat kikenünk vajjal, belesorakoztatjuk a zöldbabot, a sajtos szósszal megöntözzük,  majd rászórjuk a szalonnás-kenyér keveréket. A maradék 1 ek vajat elosztjuk rajta és a sütőben 20 perc alatt készre sütjük.
***
Zutaten für 3-4 Personen:
400 g Fisolen
1 Zwiebel
2 Knoblauchzehen
100 g Bergkäse
4 EL Butter
2 EL Mehl
125 ml trockener Weißwein
200 ml Milch
100 ml Schlagobers
2 Scheibe Schwarzbrot
1 EL Rosmarinnadel
100 g Speckwürfeln
1 TL Zitronenschale
Salz, Pfeffer
Fisolen putzen, in kochendem Salzwasser 8 Minuten kochen, abseihen, kalt abschrecken.
Zwiebel und Knoblauch schälen und fein würfeln. Käse reiben. 2 EL Butter in einem Topf zerlassen und die Zwiebel darin glasig anschwitzen. Knoblauch dazugeben und kurz mit anschwitzen. Mehl drüberstreuen, einrühren und unter Rühren mit Weißwein ablösen. Milch und Obers angießen und unter Rühren aufkochen lassen. Käse unterrühren und schmelzen lassen. Die Sauce mit Salz und Pfeffer würzen und vom Herd nehmen.
Backrohr auf 200 Grad vorheizen. Brot in Würfel schneiden, Rosmarin fein hacken. 1 EL Butter in einer Pfanne erhitzen und den Speck darin knusprig braten. Brot, Rosmarin und Zitroneneschale unterrühren. Fisolen in einer Auflaufform verteilen und die Käsesauce darübergießen.
Speck-Brot-Mischung daraufgeben und die restliche Butter (1 EL)  darauf verteilen. Auf mittlerer Schiene ca. 20 Minuten fertig backen.
Quelle: Frisch gekocht Juli/August 2016

szerda, június 29, 2016

Görög muszaka/Griechische Moussaka

Rezept unten auch auf Deutsch

Bár már korábban megjártuk a török, görög régiókat, még csak most jutottam el odáig, hogy ezt a tipikus, eredetileg az arab területekről származó felfújtat megsüssem.
Ahány terület, annyiféle hozzávalóval készítik. Én most a húsos és padlizsános, görög változatot választottam. Finom lett! (Az ouzo-t mindenesetre nem árt tálalás előtt jégbehűteni...)
Hozzávalók 4 személyre:
2 padlizsán, á 250 g

50 dkg burgonya, héjában puhára megfőzve, megpucolva
1 fej hagyma
olívaolaj
40 dkg darált hús (borjú, marha, vagy bárány)
bors
4 nagy paradicsom
1 ek sűrített paradicsom
125 ml száraz fehérbor
1 tk kristálycukor
1/2 tk őrölt fahéj
1,5 tk szárított oregánó (szurokfű)
3 ek vaj
3 ek liszt
6 dl tej
frissen reszelt szerecsendió
2 tojás
7 dkg frissen reszelt parmezán
A megmosott padlizsánt hosszába vékonyan felszeleteljük. Mindkét oldalát besózzuk és egy tálcára fektetjük, hogy a keserű leve kifolyjon. A paradicsom héját lehúzzuk (a tetejét X alakban bemetsszük, és pár másodpercre forró vízbe dobjuk) és nagyobb darabokra vágjuk.
A hagymát megpucoljuk, felaprózzuk és 2 ek forró olajon üvegesre pirítjuk. A darált húst beleadjuk, sózzuk, borsozzuk és morzsásra pirítjuk. Belekeverjük a paradicsom darabokat, a sűrített paradicsomot és felöntjük a borral. Cukorral, fahéjjal, oregánóval ízesítjük és közepes hőmérsékleten kb. 20 percig rotyogtatjuk.
Közben a vajat megolvasztjuk egy fazékban, hozzákeverjük a lisztet, világosra pirítjuk. Óvatosan felöntjük a tejjel (vigyázat, fröcsköl!), fedő nélkül, gyenge tűzön, 10 perc alatt sűrűre főzzük. Sóval, borssal, szerecsendióval fűszerezzük és lehúzzuk a tűzhelyről.
A sütőt 190 fokra előmelegítjük, egy mélyebb tűzálló tálat vékonyan kiolajozunk. A padlizsánszeleteket hideg vízzel leöblítjük, szárazra töröljük és 3-4 ek forró olajban mindkét oldalát világosbarnára kisütjük. Konyhapapírra szedjük, az olajat leitatjuk róla.
A krumplit felkarikázzuk és lerakjuk a tűzálló tálba. A fele darálthúsos szószt rásimítjuk, majd a fél adag padlizsánnal beterítjük. Rákenjük a maradék darálthúsos szószt  és végül beborítjuk a maradék padlizsánszeletekkel.
A besamelbe belekeverjük a tojásokat és a sajt 3/4 részét. Ezt a szószt elosztjuk a muszaka  tetején, megszórjuk a maradék sajttal és a sütőben kb. 45 perc alatt készre sütjük. Mielőtt felkockázzuk kicsit hűlni hagyjuk, akkor szépen lehet szeletelni.

***
Zutaten für 4 Personen:
2 Melanzani (à 250 g)
Salz
500 g Kartoffeln
1 Zwiebel
Olivenöl 
400 g Rinder(oder Kalb, oder Lamm )Faschiertes
Pfeffer
4 große Tomaten
1 EL Tomatenmark
125 ml Weißwein
1 TL Zucker
1/2 TL Zimtpulver
1 1/2 TL getrockneter Oregano
3 EL Butter
3 EL Mehl
600 ml Milch
frisch geriebene Muskatnuss
1 Ei
70 g frisch geriebener Parmesan
Die Melanzani waschen, putzen und vom Stielansatz befreien und der Länge nach in dünne Scheiben schneiden. Mit Salz bestreuen und 30 Minuten ziehen lassen. Inzwischen Kartoffeln in Wasser ca. 20 Minuten kochen. Kartoffeln abschrecken, schälen und abkühlen lassen
Zwiebel schälen und würfeln. 2 EL Öl in einem Topf erhitzen und die Zwiebeln darin glasig dünsten. Hackfleisch zugeben, salzen und pfeffern und unter Rühren krümelig anbraten. Tomaten, Tomatenmark und Wein unterrühren. Mit Zucker, Zimt und Oregano würzen und offen bei mittlerer Hitze 20 Minuten köcheln lassen.
Butter erhitzen. Mehl darin anschwitzen. Mit Milch ablöschen. Aufkochen und ca. 10 Minuten köcheln. Mit Salz, Pfeffer und Muskatnuss abschmecken.
Den Backrohr auf 190 Grad vorheizen, die Form mit Öl beschichten . Melanzani abtupfen und in 3-4 EL Öl portionsweise von jeder Seite goldbraun anbraten. Herausnehmen und auf Küchenpapier abtropfen lassen.
Kartoffeln in Scheiben schneiden und in der Form auslegen.
Danach Faschiertes-Sauce und Melanzanischeiben in die Form stapeln, und mit Melanzani abschließen.
Ei und ca. 3/4 vom Käse gut unter die Bechamel rühren. Die Sauce auf Melanzani verteilen und mit dem restlichen Käse bestreuen
Im Backrohr ca. 45 Minuten goldbraun backen, vor dem Servieren kurz stehen lassen.

péntek, június 24, 2016

Rántott karalábé dinnye-retek-cékla ágyon/Kohlrabischnitzel mit Melonen-Radieschen-Salat


Rezept unten auch auf Deutsch

Igazi nyári csemege! A saláta minden eddigi elképzelésemet felülmúlta. Hogy a görögdinnye és a retek mennyire passzolnak egymáshoz, azt eddig nem is sejtettem. Aztán jött még hozzá egy kis cékla kecskesajttal. Ez volt aztán a meglepetés! Még éjjel is rájártam... Kár, hogy olyan hamar elfogyott.
Hozzávalók 2 személyre:
1-2 karalábé (a mérettől függő)
4 ek liszt
2 tojás
10 dkg zsemlemorzsa
1 kisebb fehér jégcsapretek
1 előfőzött cékla
1 csomag nyári retek
1 bio citrom
késhegynyi Wasabi paszta
40 ml olívaolaj
1 tk méz
1/4 görögdinnye
3 dkg napraforgó-, vagy repceolaj
1 marék bazsalikom levél
5 dkg friss kecskesajt

A meghámozott karalábét 1 cm szélesen felkarikázzuk. Egy fazékban enyhén sós vízben kb. 3 perc alatt roppanósra főzzük. Leszűrjük, hideg vízzel leöblítjük és szárazra töröljük, enyhén sózzuk. Lisztbe, tojásba, prézlibe panírozzuk a szokásos módon.
A jégcsapretket meghámozzuk és vékony karikákra vágjuk. A megfőzött és meghámozott céklát  felkockázzuk. A nyári retket alaposan megmossuk, zöldjét letépjük és a retek fejeket felszeleteljük. A citromot forró víz alatt megmossuk, megtöröljük és héját egy tálkába lereszeljük, levét kinyomjuk. Hozzákeverjük a Wasabi pasztát, az olívaolajat, mézet és kevéske sót. Az előkészített retkeket egy nagyobb tálba öntjük és a marináddal összekeverjük.
A dinnye húsát kivágjuk a héjából, a magokat kikaparjuk és 2 cm-es darabokra felszeleteljük. A céklával együtt hozzáadjuk a marinált retekhez. Rászórjuk az apróra vágott bazsalikomot és kecskesajtot.
A napraforgó(repce)olajat egy serpenyőbe közepes hőmérsékletre felforrósítjuk és a karalábé szeletek mindkét oldalát 2-2 perc alatt ropogósra sütjük. Konyhapapíron lecsepegtetjük.
Tálaláskor a salátát tányérra szedjük és ráültetjük a rántott karalábé szeleteket.

***
Zutaten für 2 Personen:
1-2 Kohlrabi
4 EL Mehl
2 Eier
100 g Semmelbrösel
1 kleiner weißer Rettich
1 Bund Radieschen
1 Rote Rübe (vorgekocht)
1 Bio Zitrone
1 Msp. Wasabipaste
40 ml Olivenöl
1 TL Honig
1/4 Wassermelone
30 g Butterschmalz (Rapsöl)
2 Handvoll Basilikumblätter
50 g Ziegenfrischkäse
Salz
Kohlrabi schälen und in 1 cm dicke Scheiben schneiden. In einem Topf in Wasser und 1 Prise Salz zugedeckt ca. 3 Minuten bissfest köcheln lassen. Abseihen, mit kaltem Wasser abspülen und mit Küchenpapier trocken tupfen. Mehl, Eier und Brösel in je einen tiefen Teller geben, Eier verquirlen. Kohlrabischeiben salzen und nacheinander in Mehl, Eiern und Bröseln panieren.
Rettich schälen und in feine Scheiben hobeln. Rote Rübe in feine Scheiben hobeln. Radieschen putzen und in feine Scheiben hobeln. Zitrone heiß waschen, trocken reiben, Schalen in eine kleine Schüssel fein abreiben und den Saft dazupressen. Wasabipaste, Öl, Honig und Salz dazugeben, verquirlen und abschmecken. Gemüsescheiben in einer Schüssel mit der Marinade vermischen. Melone schälen, entkernen und in 2 cm dicke Stücke schneiden und zum Gemüse geben. Basilikum darauf verteilen und Frischkäse in groben Stücken daraufgeben.
Schmalz in einer großen Pfanne bei mittlerer Temperatur erhitzen und die Kohlrabischnitzel darin auf jeder Seite ca. 2 Minuten goldbraun backen. Auf Küchenpapier abtropfen lassen.
Die Gemüsesalat mit Kohlrabischnitzel auf Tellern anrichten und servieren.
Quelle: Frisch gekocht 2015 Juli/August

hétfő, június 20, 2016

Francia cseresznyés, vagy ribizlis batyu/Kirsch-, oder Ribisel-Galette

Rezept unten auch auf Deutsch

Végre itt a cseresznye szezonja és az örök nagy kedvenc a nagykörűi cseresznye! Már nagyon vártam és nem hiába, mert a napokban barátnőm küldött egy jó nagy kosárral. Ennek egy része ananásszal és meggyel lekvárban végzi, a többi mehet süteménybe, tortába, clafoutis-ba, vagy,  mint most, cseresznyés galette-be (batyu, tortácska), amihez az indíttatást Mirelle cseresznyés tortácskái adták.)
Persze, aztán kaptam egy halom ribizlit, hat ebböl is sütöttem...
Az eredeti bretagne-i  galette-et eddig én, mint hajdina lisztből készült palacsintaszerű valamibe pakolt töltelékek (hagyma, kecskesajt, sonka stb...) együttesét ismertem, aztán jött az új megismerés, kis tortácskák alakjában. Ez, ebben az esetben, egy "sós", omlós tészta (francia eredet), amit mandulás krémmel megkennek, erre gyümölcsöt sorakoztatnak és a végeit körbe kissé ráhajtják, hogy ne folyjon ki, majd mehet a sütőbe. Minden túlzás nélkül mondhatom, rettentő finom! A tészta omlik a szájban, és a gyümölccsel tökéletes összhangot ad a krém.
Hozzávalók 5 darab, kb. 10 cm átmérőjű tortácskához:
francia omlós tészta (Pâte Brisée):
20 dkg finom liszt
3 tk porcukor
1/2 kk só
10 dkg hideg vaj
5 ek jéghideg víz
krém:
5 dkg vaj
10 dkg őrölt mandula
5 dkg porcukor
1 tojás
1 ek étkezési keményítő

50 darab (35-40 dkg) kimagozott cseresznye / vagy 20 dkg leszemezett ribizli
1 tojás sárgája
őrölt fahéj
kristálycukor
A tészta összeállításához a lisztet tálba szitáljuk, belekeverjük a porcukrot és a csipet sót. Rádaraboljuk a vajat, tenyereink között morzsásra dolgozzuk. Kanalanként hozzáadjuk a vizet és gyors mozdulatokkal sima tésztává gyúrjuk. (Fontos, hogy ne túl sokáig gyúrjuk, épp addig amíg összeáll, különben nagyon törik.) Ötfelé osztjuk, fóliába csomagoljuk és 1 órára a hűtőben pihentetjük.
Közben elkészítjük a krémet. A vajat habodra keverjük, hozzáadjuk a porcukrot és a tojást, majd belekeverjük a keményítőt és a mandulát is.
A sütőt 180 fokra előmelegítjük.
A hűtőből kivett tésztát 10 percig hagyjuk, hogy "aklimatizálódjon", majd a tészta adagokat korongokká nyújtjuk és sütőpapírra helyezzük (sütőtepsi). Mindegyik közepébe porciónként elosztjuk a krémet, kissé elterítjük (a széleknél jó 2 cm-t üresen hagyunk) és ráültetjük a cseresznye/ribizli szemeket. Körbe felhajtjuk a tészta széleit a töltelékre. Megkenjük a tésztát a felvert tojássárgával és megszórjuk a cukor, fahéj keverékkel.
Sütőben 25-30 perc alatt készre sütjük.

***
 
Zutaten für 5 Galette:Französischer Mürbeteig (Pâte Brisée):
200 g Mehl (glatt)
3 TL Staubzucker
1/2 KL Salz
100 g sehr kalte Butter, in kleine Würfel geschnitten
5 EL Eiswasser
Creme:
50 g Butter
50 g Staubzucker
1 Ei
1 EL Stärkemehl

400 g Kirschen (ohne Kern)/oder 200 g Ribisel
1 Dotter
Zimt (gemahlen)
Kristallzucker
Für den Mürbeteig Mehl, Staubzucker und Salz mischen. Kalte Butter hinzufügen und schnell mit den Händen verkneten. Nach und nach das eiskalte Wasser hinzufügen und so lange Kneten, bis der Teig, wenn man ihn mit den Fingern zusammendrückt, haftet.
Den Teig kommt nun in Folie gewickelt  für 1 Stunde in den Kühlschrank.
Für die Mandelcreme die Butter schaumig schlagen, Dotter verquirlen und mit dem Zucker, den Mandeln und Stärkemehl dazugeben, gut verrühren.
Backrohr auf Umluft 180° vorheizen.
Den Teig aus dem Kühlschrank holen und 10 Minuten entspannen lassen. Dann in 5 Stücke teilen und jedes Stück zu einer kleinen Scheibe ausrollen. Mit etwas Abstand auf ein mit Backpapier belegtes Blech legen.
Creme in die Mitte füllen, glatt streichen und dabei gut 2 cm Rand freilassen. Kirschen/Ribisel daraufsetzen, der Rand zur Mitte hin umklappen und gut feste andrücken, damit er sich am Anfang des Backens nicht entfalten kann.
Die Galettes mit verquirltem Eigelb bestreichen, und  nun mit Zucker-Zimt-Mischung bestreuen. Ca. 25-30 Minuten lang goldbraun backen.