csütörtök, március 08, 2018

Mustárszószos csirkecombok szőlővel bolondítva/Hühnerkeulen in Weintrauben-Senf-Sauce

Rezept unten auch auf Deutsch

Nagyon szeretem a tepsiben készült ételeket. Elsősorban, hogy előre el lehet készíteni, ezért kitűnő vendégváró. Másodsorban, az ember csak belöki a sütőbe és 3/4-1 óra alatt  egy csoda kerül ki belőle.
Igazán, ez a recept vadhúshoz passzolna, de a csirkecombokat is jól elbírta. Azért legközelebb felhajtok valami nyuszit hozzá...
Hozzávalók 4-személyre:
4-5 nagy csirkecomb (vagy 1 nyúl, kb.12 darabba vágva)
só, bors
10 dkg dijoni mustár (én a mézes verziót használtam)
30 dkg magnélküli kék szőlő (jó, jó, ilyenkor télen nem éppen aktuális, de azért kapható...)
3-4 salotta hagyma
2-3 gerezd fokhagyma
7 szál friss kakukkfű
2 ek vaj
1/4 l száraz vörösbor
6-7 szelet bacon szalonna (kb. 8-10 dkg)
15 dkg creme fraiche (ha nincs, akkor keverjünk össze tejfölt és zsíros tejszínt fele-fele arányban)
1 tk cukor
A húst megmossuk/megtisztítjuk, konyhai papírtörlővel leszárítjuk. Kedvünk szerint sózzuk, borssal beszórjuk és vékonyan, minden darabot mindenhol bekenünk a mustárral.
A szőlőt megmossuk, leszemezzük (néhány darabot ellenőrzünk, hogy elég édes-e, illetve valóban magtalan), ha maradt ezután a szőlőbőöl (?), a szemeket megfelezzük.
A salottát, fokhagymát megpucoljuk és aránylag vékonyan felszeleteljük. A kakukkfű szálakat megmossuk, egy tiszta konyharuhán kiverjük, hogy a vizet eltávolítsuk róla és a levélkéket leszedjük a szárról. (A szárat kidobjuk...)
A sütőt 180 fokra előmelegítjük. Egy főzőedényben (ami a sütőt is bírja!) a vajat felolvasztjuk és a húsdarabokat közepes hőmérsékleten adagonként átsütjük, egy tálra kiszedjük és a visszamaradt zsiradékban a hagymát, fokhagymát, kakukkfű levélkéket röviden megdinszteljük. A szőlőszemeket is hozzákeverjük és felöntjük a borral. A húst visszatesszük és a szalonna szeletekkel betakarjuk.
Az edényt a sütő középső sínére toljuk és 45 perc alatt készre sütjük az egészet.
Kivesszük a sütőből, a húst és a szalonnaszeleteket egy mélyebb tálra tesszük, melegen tartjuk. A szószt felforraljuk, a creme fraiche-t és a maradék mustárt elkeverjük benne. Sóval, borssal, cukorral ízesítjük és a húsra öntjük.
Krumplipürével, vagy egyszerűen csak friss, ropogós kenyérrel kínáljuk.

***
Zutaten für 4 Personen:
4-5 größere Hühnerkeule (oder 1 Kaninchen in 12 Stücke teilen lassen)
100 g Dijon Senf

300 g kernlose  blaue Weintrauben
3-4 Salotten
2-3 Knoblauchzehen
7 ZweigeThymian
2 EL Butter
1/4 l trockener Rotwein
80-100 g Baconspeck (in dünnen Scheiben)
150 g Creme fraiche
1 TL Zucker
Fleisch mit Salz und Pfeffer würzen und ganz dünn mit Senf einstreichen.
Die Trauben waschen und halbieren. Schalotten und Knoblauch schälen und in feine Scheiben schneiden. Den Thymian waschen und trockenschütteln, Blättchen von den Zweigen abstreifen.
Den Backofen auf 180 Grad vorheizen. Die Butter in einem Schmortopf erhitzen. 
Die Hühnerkeulen darin portionsweise bei mittlerer Hitze anbraten und wieder herausnehmen. Schalotten, Knoblauch und Thymian kurz andünsten, Trauben untermischen und mit Wein ablöschen. Die Keulen wieder einlegen und mit den Speckscheiben abdecken. Den Topf in den Ofen (Mitte) schieben und das Fleisch etwa 45 Minuten braten.
Dann den Topf aus dem Ofen holen, Speckscheiben abheben und eventuell später mit servieren. Fleisch aus der Sauce heben und im abgeschalteten Ofen warm halten. Sauce auf dem Herd aufkochen, Crème fraîche und restlichen Senf mit dem Schneebesen unterschlagen. Die Sauce mit Salz, Pfeffer und Zucker abschmecken und über die Hühnerkeulen gießen. Sofort servieren. Dazu gibt's Baguette oder Kartoffelpüree. 

csütörtök, március 01, 2018

Zürichi ragu svájci rösztivel

Rösztire vágytam, hozzájött a tokány/ragu. Persze, ha röszti és tokány, legyen akkor zürichi módra, arra jártunkra emlékezve. Igazából "Zürcher Geschnetzeltes" a neve, vagyis zürichi ragu, ami a svájciak egyik nemzeti eledele. Nagyon finom, egyszerű és hamar megvan... (A röszti kissé macerás.)
Hozzávalók 4 személyre:
tokány:
60 dkg felcsíkozott borjúhús (nagyon finom pulykamellből is)
25 dkg gomba (nálam ördögszekér-laskagomba)
2 db salotta
2 ek olaj
2 dl fehérbor
2 dl tejföl
1 ek liszt
só, bors
röszti:
80 dkg nem szétfövő krumpli
2-3 db salotta
4-5 dkg kacsa-, vagy libazsír
5 dkg vaj
só, bors, csipet őrölt köménymag
A gombát szükség esetén megpucoljuk, megtisztítjuk és felszeleteljük. A megpucolt salottát finomra aprítjuk.
Egy  nagy serpenyőben az olajat felforrósítjuk és a felcsíkozott hús minden oldalát megsütjük. Ha nincs nagy serpenyőnk, akkor a húst több adagban sütjük. (Vigyázat ne túl soká, mert nem szabad kiszáradnia!) Közben sózzuk, borsozzuk.
Ha kész, kivesszük, alufóliával letakarjuk és melegen tartjuk.
A visszamaradt olajban a hagymát megdinszteljük, hozzáadjuk a gombát és röviden együtt pirítjuk. Meghintjük a liszttel, felöntjük a borral és a tejföllel behabarjuk. (Lehet a lisztet a tejföllel alaposan elkeverni és úgy behabarni, ekkor biztosan nem lesz csomós.)
Hozzáadjuk a melegen tartott húst és még pár percig együtt pároljuk. Szükség esetén ízesítjük.
A rösztihez a krumplit enyhén sós vízben héjastul, nem teljesen puhára főzzük. (Kb 15 perc). Leszűrjük, héját lehúzzuk, teljesen kihűtjük (igazán akkor jó, ha egy teljes napot szobahőmérsékleten  áll!), majd egy nagy lyukú reszelőn durvára lereszeljük. Lehetőleg úgy, hogy hosszú csíkokat kapjunk. (Itt egy video róla, a reszelés kb. 2:52 időnél látható.) Megsózzuk, az apróra vágott salottával, köménnyel megszórjuk (ez elmaradhat, aki nem szereti) és friss borst darálunk rá.
Egy nagy, tapadásmentes serpenyőben felforrósítjuk a kacsazsírt, belesimítjuk a lereszelt, megfűszerezett burgonyát, gyakran mozgatva a serpenyőt (nehogy leragadjon a krumpli) kb. 10-15 percig sütjük. Ha lesülne valahol, lapos főzőkanállal elválasztjuk az edénytől. Sütés közben a krumplit fakanállal gyengéden nyomkodjuk a serpenyő aljához. Akkor van kész, mikor a széle már megpirult. Ekkor veszünk egy fazéktetőt (lehetőleg akkorát, mint a serpenyőnk és belecsúsztatjuk az egyik felén megsült rösztit (fent hivatkozott video 8:14 időnél látható). Lefedjük a serpenyővel a tetőt és egy gyors mozdulattal fejre fordítjuk. Így a rösztink a másik, még nyers felével kerül a serpenyőbe. Ezután visszatesszük a tűzhelyre a serpenyő aljához nyomkodjuk, és sütés közben a vajat a széleknél, lassan adagolva, hozzáadjuk (video 10:04).
Ha nincs nagy serpenyőnk, jobb két adagban sütni, hogy tökéletes legyen...
Ha kész, lapos tányérra csúsztatjuk és a raguval tálaljuk.

csütörtök, február 22, 2018

Kókusztejes édesburgonya-krémleves

A téli leveseink egyik nagy kedvence, persze állandó változtatás alatt áll. Lencsével párosítva sem megvetendő, de ez a mostani variáció szerintem a legsikeresebb.  Igazi téli leves a zimankós, hideg napokra.
Hozzávalók 4 személyre:
2 db közepes nagyságú édesburgonya
2 ek napraforgóolaj
1/2 tk őrölt koriander
1/2 tk őrölt fahéj
1 ek sűrített paradicsom
3/4 l zöldség alaplé
1/4 l kókusztej
1 piros chili
1/2 citrom
friss koriander
szezámmag

bors
Az édesburgonyát meghámozzuk és kb. 1,5 cm-es darabokra vágjuk. A chilit félbevágjuk, a magházat és az ereket kivágjuk, húsát felaprítjuk. A fél citromnak lereszeljük a héját, levét kinyomjuk.
Egy fazékban az olajat felforrósítjuk és a burgonyát 4-5 percig pirítjuk benne. Megszórjuk a fahéjjal, őrölt korianderrel, chilivel, hozzákeverjük a sürített paradicsomot és rövid ideig (fél perc) együtt pirítjuk. Felöntjük az alaplével és 2 dl kókusztejjel, sózzuk, borsozzuk és 1/4 órán át félig lefedve , puhára főzzük.
Kézi mixelővel pürésítjük, belekeverjük a citromhéjat, - levet. Tálaláskor megöntözzük a maradék kókusztejjel, megszórjuk a lecsipkedett korianderlevelekkel és szezámmaggal.

kedd, február 06, 2018

Banános tönkölygríz/Bananen-Dinkelgrieß

Text unten auch auf Deutsch

Vásárlásaim alkalmával azon kívül, hogy igyekszem a hazai termékeket előnyben részesíteni, mostanában nagy gondot és időt fordítok arra is, hogy nagyító alá vegyem az áruk minőségi védjegyeit is. Ezen a téren eddig viszonylag amatőr voltam, de szerencsére a kezembe jutott egy, az osztrák Greenpeace (környeztevédő szervezet) által összeállított lista, amin a különböző minőségi védjegyek vannak felsorolva, osztályozva.
Ennek fókuszában elsősorban a környezet áll, de fontosak a szociális szempontok és az állatok védelmével kapcsolatos eljárások is.
Vagyis, e szerint, mindentől függetlenül elhihetjük, hogy bio minden, az EU szabályok szerint előírt, "Bio" jelzésű termék.
Példának okáért itt tiltott a géntechnológia, illetve a műtrágyák használata.
Ezen minőségi védjegyek ismerete nagyon hasznos lehet a vásárlás során.
Nekem eddig nem sokat mondtak ezek a védjegyek, sőt nem is igazán figyeltem rá. Ha mégis ránéztem és ráismertem, egy számomra ismert védjegyre, azt hittem, ha ezt veszem jót teszek vele, de nem tudtam, hogy ez nem minden esetben igaz.
Az ilyen információk, mint ez a lista is,  a vásárlásnál nagyon sokat segíthetnek és még akkor is megszívlelendők, ha termékeik valamivel drágábbak a többinél.
Környezetünk és ezáltal gyermekeink is meg fogják köszönni nekünk a jövőben, ha figyelünk erre.

Ennek jegyében most egy indiai beütésű, vegetáriánus banános finomság bio hozzávalóit sikerült  beszereznem. A recept Kicsi Vú blogjáról való, rendszeresen készítem, nagyon szeretjük.
Hozzávalók 2-3 személy részére:
6 dkg bio vaj
8 dkg bio tönkölydara
3 dl bio tej
3 dkg bio nyers nádcukor
csipet só
3 dkg bio mazsola
1 kk bio örölt kardamom
1 bio érett banán
2 tk bio citromlé
2,5 dkg bio dió
1 dkg bio fenyőmag (elmaradhat)
Egy vastagabb aljú fazékban a vajat megolvasztjuk.
Beleadjuk a darát és alacsony lángon, rendszeresen megkeverve, szép aranybarnára pirítjuk.
Egy másik fazékban a tejhez hozzákeverjük a cukrot, csipet sót, mazsolát és felforraljuk. 
A megpirult darához nagyon óvatosan, adagonként hozzáadjuk a mazsolás tejet, megszórjuk a kardamommal, belekeverjük a villával összenyomkodott banánt, megöntözzük a citromlével és pár percig, alacsony lángon főzzük.
A diót (fenyőmagot) szárazon serpenyőben megpirítjuk és a kész grízre szórjuk.
Mindennek legvégén egy csésze nagyon finom bio kávéval tettem a délutánt még különlegessebbé.

***
Wenn ich im Supermarkt einkaufen, achte ich nicht nur darauf,  dass die Lebensmittel Großteils aus der Region stammen. Auch die auf den Produkten angebrachte Gütezeichen werden von mir mittlerweile unter die Lupe genommen. Bislang war es für mich nicht immer einfach zwischen den einzelnen Gütezeichen zu unterscheiden – bei so vielen Kennzeichnungen ist das aber auch kein Wunder. Jetzt ist mir jedoch eine gute Orientierungshilfe untergekommen. Die Umweltschutzorganisation Greenpeace hat eine Liste erstellt und mehrere Kennzeichnungen bei Lebensmitteln bewertet. Hier lag der Fokus vor allem auf die Umwelt, aber auch Sozialkriterien und Tierwohl spielten eine Rolle. Kurz gesagt: Bio kann ohne Wenn und Aber vertraut werden, denn laut EU-Regelung müssen alle als Bio gekennzeichneten Produkte, tatsächlich bio sein. Beispielsweise sind hier Gentechnik oder chemische Düngemittel verboten. Gütezeichen wie Bio Austria oder das AMA-Bio-Siegel sind somit sehr empfehlenswert. Andere Gütezeichen, wie das Fisch-Siegel MSC oder UTZ werden jedoch als nicht vertrauenswürdig eingestuft.




Solche Informationen können also beim Einkaufen auf jeden Fall sehr hilfreich sein, auch wenn das eine oder andere Produkt vielleicht mal etwas teurer dadurch ist. Unsere Umwelt und damit auch unsere Kinder werden es uns danken. 
Gütezeichen-Bewertungen: hier klicken!



In diesem Sinne habe ich heute die Zutaten für ein indisches, vegetarisches Gericht mit Bananen besorgt. Dieses großartige und sehr einfache Rezept stammt übrigens vom Blog von Kicsi Vú .
Zutaten für 2-3 Personen:

6o g Butter
80 g  Dinkelgries
3 dl Milch
30 g Rohrzucker
Prise Salz
30 g Rosinen

1 KL gemahlener Kardamom
1 reife Banane
2 TL Zitronensaft
25 g Walnüsse
10 g Pinienkerne (kann auch entfallen)
Zuerst bringen wir die Butter zum Schmelzen.


Wir fügen den Gries hinzu und rösten ihn unter ständigem Umrühren goldgelb.



In einem anderen Topf fügen wir der Milch Zucker, Salz und die Rosinen hinzu und bringen sie zum Kochen. 



Jetzt wird die Rosinen-Milch portionsweise dem gerösteten Gries hinzugefügt. Anschließend mischen wir den Kardamom, die zerstoßene Banane und den Zitronensaft bei, und kochen die Zutaten noch wenige Minuten.



 

Die Nüsse (Pinienkerne) rösten wir in einer Pfanne kurz an und streuen sie danach auf den bereits fertigen  Grieß.

Nach dem großen Kochen kann man sich, so wie auch ich, den Tag mit einem guten Bio-Kaffee versüßen.