hétfő, november 21, 2016

Karfiolkrémleves sült körtével és kéksajttal/Karfiolcremesuppe mit gebratenen Birnen und Blauschimmelkäse



(Rezept unten auch auf Deutsch)

Ezekben a nyirkos, szeles november napokban különösen vágyom a gyomrot, lelket melengető krémlevesekre. Ezek egyik sikeres darabja ez, a körtével, kéksajttal bolondított, igazi leves-finomság. Annyira tuti, hogy még azoknak is ízleni fog, akik egyébként nem rajonganak ezért a zöldségért.
Hozzávalók 4 személyre:
1 fej nagyobb karfiol (kb. 80 dkg)
1 db krumpli (kb. 10-15 dkg)
1 fej hagyma
1-2 gerezd fokhagyma
2 ek repce- vagy napraforgóolaj
800 ml zöldséglé
200 ml tejszín
10 dkg kéksajt
4 ek fenyőmag vagy mogyoró
1 nagyobb körte
3 dkg vaj
3 ek citromlé
só, bors
A karfiolt megmossuk és rózsáira szedjük.
A hagymát, fokhagymát, krumplit megpucoljuk. A hagymát és a burgonyát felkockázzuk, a fokhagymát finomra zúzzuk. Az olajat egy fazékban felforrósítjuk a hagymát és a fokhagymát megpároljuk benne, majd a burgonyát is hozzáadjuk és 2 percig pirítjuk. Beledobjuk a karfiolrózsákat és felöntjük a zöldséglével. Felforraljuk és lefedve, kis lángon 20 perc alatt puhára főzzük.
Közben a sajtot felszeleteljük és a fenyőmagot, illetve mogyorót egy serpenyőben, olaj nélkül megpirítjuk.
A körtét meghámozzuk, negyedeljük, a magházat kiemeljük és vékony gerezdekre vágjuk. Egy serpenyőben felolvasztjuk a vajat és a körteszeleteket aranybarnára sütjük benne.
A tejszínt hozzáöntjük a leveshez, felforraljuk, pürésítjük, citromlével, sóval, borssal ízesítjük.
Tálaláskor minden adaghoz kínálunk a párolt körtéből, sajtból és fenyőmagból/mogyoróból. (Ezt ne hagyjuk el, mert ezek adják a leves sava-borsát!)

***
Zutaten für 4 Personen:
800 g Karfiol
100-150 g mehlige Erdäpfel
1 Zwiebel
1 Knoblauchzehe                                
2 EL Sonnenblumenöl
800 ml Gemüsesuppe
200 ml Schlagobers
100 g Blauschimmelkäse
4 EL Pinienkerne/Haselnusskerne
1 Birne
30 g Butter
3 EL Zitronensaft
Salz, Pfeffer
Knoblauch schälen und pressen. Zwiebel und Erdäpfel schälen und würfeln. Öl in einem Topf erhitzen, Knoblauch, Zwiebel und Erdäpfel darin ca. 3-4 Minuten anbraten. Karfiol putzen, in Röschen teilen und mit Suppe in den Topf geben. Aufkochen und zugedeckt ca. 20 Minuten köcheln lassen, bis das Gemüse weich ist.
Währenddessen den Käse in Scheiben schneiden. Pinienkerne/Nüsse in einer Pfanne ohne Fett rösten. Birne vierteln, entkernen und in dünne Scheiben schneiden. Butter in einer Pfanne erhitzen und die Birnenscheiben darin goldbraun braten.
Schlagobers zur Suppe geben und kurz aufkochen lassen. Suppe fein pürieren und mit Zitronensaft, Salz und Pfeffer abschmecken.
Suppe anrichten. Nüsse, Birne und Käse darauf verteilen, salzen, pfeffern und servieren.

csütörtök, november 10, 2016

Sütőtökös lencseleves sült répával/Linsensuppe mit Kürbis und Karotten

(Rezept unten auch auf Deutsch)

A sütőtök a téli hónapok kedvelt favoritja, ezért aztán ebben az időszakban különböző formában és ízesítéssel gyakran kerül az asztalunkra. És mivel a lencse is nagy népszerűségnek örvend nálunk, bátran mertem őket "házasítani". Mondhatom, igazán kedvelték egymást...
Hozzávalók 4 személyre:
25 dkg tisztított sütőtökhús
3 nagyobb sárgarépa
4 ek olívaolaj
1 tk őrölt csili, vagy egy fél friss csilipaprika (kimagozva, felaprítva)
1 tk őrölt koriandermag
1 fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
1 l zöldségalaplé
25 dkg lencse
1/2 citrom leve
só, bors
korianderlevél
A lencsét megmossuk, annyi vízzel leöntjük, hogy befedje és 1/2 órára ázni hagyjuk.
A sütőt 220 fokra előmelegítjük (alsó/felső sütés). A répát megpucoljuk és a tökkel együtt kb. 2 cm-es nagyságúra felkarikázzuk/felkockázzuk. Egy sütőpapírral bélelt tepsibe szórjuk, 1 ek olajjal megöntözzük, megszórjuk 1/2-1/2 tk koriandermaggal és csilivel. Betoljuk a sütő középső sínébe és 15-20 perc alatt puhára sütjük.
Közben a hagymát és a fokhagymát megpucoljuk és finomra vágjuk. A maradék olajat (3 ek) egy fazékban felforrósítjuk, beledobjuk a hagymát és aranybarnára pároljuk. Hozzákeverjük a fokhagymát, maradék koriandermagot, csilit és 1 percig együtt pirítjuk, míg illatozni kezd. Az alaplét, a leszűrt lencsét és 120 ml vizet hozzáöntünk, felforraljuk és 30-40 percig rotyogtatjuk, míg a lencse megpuhul.
A fazekat lehúzzuk a tűzről, egy merőkanálnyi lencsét kimerünk egy edénybe a levesből (kis lé is mehet hozzá) és kézi mixelővel pürésítjük.
A megsült tök- és répadarabokat a pürésített lencsével (ezzel sűrítünk) a leveshez keverjük és röviden felforraljuk. Citromlével, sóval, borssal ízesítjük.
Tálaláskor megszórjuk friss koriander levéllel.
***

Zutaten für 4 Personen:
250 g Kürbis-Fruchtfleisch
3 große Karotten
4 EL Olivenöl
1 TL Chilipulver
1 TL Koriandersamen (gemahlen)
1 gelbe Zwiebel
2 Knoblauchzehen
1 l Gemüsesuppe
250 g Linsen
Saft 1/2 Zitrone
Salz, Pfeffer
Korianderblätter
Linsen abspülen und mit kaltem Wasser bedeckt etwa 30 Minuten einweichen.
Backrohr auf 220 Grad vorheizen. Karotten putzen und mit dem Kürbis in 2 cm große Würfel schneiden. Auf einem mit Backpapier ausgelegten Backblech verteilen, mit 1 EL Öl beträufeln, mit je 1/2 TL Koriander und Chili bestreuen und auf mittlerer Schiene 15 bis 20 Minuten braten, bis das Gemüse weich ist.
Währenddessen Zwiebel und Knoblauch schälen. Zwiebel, Knoblauch fein hacken. Das restliche Öl (3 EL) in einem Topf bei mittlerer Temperatur erhitzen, Zwiebel zugeben und unter gelegentlichem Rühren leicht goldbraun braten. Knoblauch, restlichen Koriander und Chili (je 1/2 TL) einrühren und 1 Minute braten, bis alles zu duften beginnt. Suppe, Linsen und 120 ml Wasser zugeben, aufkochen und 20 bis 30 Minuten köcheln lassen, bis die Linsen weich sind.
 Vom Herd nehmen, 1 Schöpflöffel Linsen aus der Suppe nehmen und mit einem Stabmixer kurz pürieren. Mit Kürbis und Karotten wieder zur Suppe geben und ca. 5 Minuten köcheln lassen. Mit Zitronensaft, Salz und Pfeffer abschmecken.
Die Suppe mit Koriander garnieren und servieren.

hétfő, október 24, 2016

Camembert leveles tésztában/Camembert im Blätterteig

(Rezept unten auch auf Deutsch)

Ezt a rettentő egyszerű és nagyon ötletes receptet az interneten találtam videó formájában, s nem szégyellem, de egy az egyben lekoppintottam. Annyira belevaló volt minden, nem kellett hozzá semmi extra. Hogy később is elérhető legyen, leírtam...
Hozzávaló 2 személyre (inkább vacsorára, mint ebédre..., nagyobb étkűeknek előétel gyanánt)
25 dkg camembert sajt, egyben
1 csomag (27 dkg) előrenyújtott leveles tészta
1 salotta hagyma (kisebb vöröshagyma)
7 dkg apróra vágott sonkaszalonna
1 db kisebb burgonya
só, bors
1 tojás sárgája
1 tk tej
1 kk mák
A sütőt 180 fokra előmelegítjük.
A leveles tésztát kiterítjük egy nagyobb deszkára Ráhelyezünk egy 26 cm átmérőjű tortaformát és hegyes késsel kivágunk egy kört. (A leeső tésztadarabokból, majd mintát rakunk a batyunk tetejére.) Így lesz egy nagy körünk, amit ráhelyezünk egy tepsire, amit előtte sütőpapírral kibélelünk.
A camembert-t lapjába félbevágjuk és az alját rátesszük a leveles tészta közepére.
A burgonyát meghámozzuk, egybe hagyva puhára főzzük. A vízből kivéve hűlni hagyjuk. Felkarikázzuk.
A hagymát megpucoljuk, apróra összevágjuk és a sonkaszalonnával kisütjük egy serpenyőben.
A camembert-re halmozzuk a hagymás szalonnát és ezt betakarjuk a burgonya karikákkal. Sózzuk, borsozzuk. Ráhelyezzük a camembert másik felét. Egy éles késsel a tészta szabad részét 8 egyenlő részre, csillagszerűen bevágjuk. (A szeletek végeit egy pohár szélével legömbölyíthetjük.) A bevágott tésztaszeleteket egyenként, óvatosan a középre behajtjuk, vagyis betakarjuk velük a camembert-et, ügyelve arra, hogy nem maradjon rés, ahol a sajt kifolyhat sütés közben. (Egy kevés úgyis kifolyik, ez elkerülhetetlen, de ezt aztán egy kanállal tálaláskor még "megmenthetjük".)
A kör kivágáskor leesett tésztából mintákat formázhatunk és a "csomagunkat" díszíthetjük vele. A tojássárgát tejjel felverjük, bekenjük vele a tésztát. Megszórjuk a mákkal (elhagyható) és betoljuk a sütő középső sínére, ahol 25 perc alatt szép pirosra sütjük. Saláta nagyon passzol hozzá.
Videó itt.

***
Zutaten für 2 Personen (für Abendessen):
250 g Camembert
1 fertiger Blätterteig (270 g)
1 Schalotte
70 g Speckschinken (in kleine Würfel schneiden)
1 Kartoffel
Salz, Pfeffer
1 Dotter
1 TL Milch
1 KL Mohn
Backofen auf 180 Grad vorheizen.
Den Blätterteig auf einem Backblech mit Backpapier legen und einen (26 cm Durchmesser) Kreis ausschneiden.  Zwiebel schälen, fein hacken und mit dem Speck in einer Pfanne anschwitzen. Kartoffel schälen, im Wasser kochen, abkühlen lassen und blättrig schneiden. Camembert wie eine Semmel aufschneiden, auf die unterste Lage auf den Blätterteig (mittig) auflegen und den Zwiebel-Speck-Gemisch daran verteilen. Mit Kartoffeln-Scheiben bedecken, salzen, pfeffern und mit dem Käsedeckel abschließen.
Nun den Blätterteig rundherum etwas einschneiden und die Teile über den Käseturm legen, sodass dieser alles gut umschließt. Dotter mit Milch vermengen und das Päckchen damit bestrichen, mit Mohn bestreuen und im Backrohr 25 Minuten goldbraun backen.
Video ist hier.

péntek, október 21, 2016

Lazactatár/Lachstatar


(Rezept unten auch auf Deutsch)

Töredelmesen bevallom a halat nyersen is szeretjük. Persze, nem mindet, de például a nigiri szusi egyik nagy kedvencünk.
Konyhámban nem is tudom miért, de most jött el a pillanat, hogy semmit sem sajnálva, elkészítsem a lazactatárt, ezt a különleges, ízében semmihez sem hasonítható, élvezetes, igazi ünnepi eledelt.
A legfontosabbért (friss lazac, filézett, bőr nélkül) bejártam a várost, míg végre olyat kaptam, amit elképzeltem. De megérte! Mindenképpen ajánlom kipróbálásra!
Hozzávalók 5-6 adaghoz:
Lazactatár:
20 dkg friss lazacfilé (bőr és zsír nélkül!)
20 dkg füstölt lazac
1 salotta hagyma
1/2 csokor(csomag) snidling
3 ek citromos olívaolaj
só, bors
Saláta:
25 dkg héjában főtt krumpli
5 ek zöldségalaplé (zöldségfond)
15 dkg uborka
1 kisebb avokádó
1-2 ek vegyes fűszer (pl. petrezselyem, tárkony, turbolya)
10 dkg creme fraiche
A salottát megpucoljuk és apróra összevágjuk. A snidlinget felaprítjuk. (Ollóval remekül megy.) A friss és füstölt lazacokat egy jó éles késsel a lehető legapróbbra felkockázzuk.
Egy tálban összekeverjük a lazacot, salottát, snidlinget, és citromos olívaolajat, sózzuk, borsozzuk. Fóliával lefedve hidegre tesszük.
A főtt krumplit meghámozzuk, kis kockákra vágjuk és a zöldséglével összekeverjük. Az uborkát meghámozzuk, hosszába kettévágjuk, a magját kiskanállal kikaparjuk. Az avokádót félbevágjuk, magját kivesszük, meghámozzuk és az uborkával együtt felkockázzuk. A creme fraiche-be belekeverjük a fűszereket, majd a burgonyát, avókádót és uborkát is hozzákeverjük. Sóval és borssal ízesítjük.
Egy 6-7 cm átmérőjű desszertkarikát (formát) egy tányérra helyezünk, kétharmad részéig megtöltjük a  krumpli-uborka salátával, finoman lenyomkodjuk. A fennmaradó részt kitöltjük a lazactatárral, ezt is lenyomkodjuk. A formát óvatosan lehúzzuk, elmossuk, szárazra töröljük és még további adagokat készítünk. (Kb. 6 adag lesz belőle.)
Fejenként egy adagot kínálunk toast kenyérrel, vagy friss baguette-el. Egy pohárka fehérbor kitűnően csúszik hozzá...

***
Für 5-6 Portionen:
Für das Lachstatar:
200 g Räucherlachs
200 g frisches Lachsfilet (ohne Haut und Gräten)
1 Schalotte
1/2 Bund Schnittlauch
2–3 EL Zitronen-Olivenöl
Salz, schwarzer Pfeffer (aus der Mühle)
Für den Salat:
250 g Pellkartoffeln
5 EL Gemüsefond
150 g Salatgurke
1 kleine Avocado
1–2 EL gemischte gehackte Kräuter (z. B. Kerbel, Estragon, Petersilie)
100 g Creme fraiche
Schalotte abziehen, fein würfeln. Schnittlauch in feine Röllchen schneiden. Geräucherten und frischen Lachs mit einem scharfen Messer in möglichst kleine Würfel schneiden. Lachs- und Schalottenwürfel, Schnittlauch und Zitronen-Olivenöl mischen, mit Salz und frisch gemahlenem Pfeffer abschmecken. Lachstatar abdecken und kalt stellen.
Kartoffeln pellen, fein würfeln und mit Fond mischen. Gurke schälen, längs halbieren. Mit einem Teelöffel die Kerne herauskratzen. Avocado halbieren, Kern entfernen, schälen. Gurke und Avocadofruchtfleisch fein würfeln. Kräuter und Creme fraiche verrühren, Kartoffeln, Avocado und Gurke unterheben. Kartoffelsalat mit Salz und Pfeffer abschmecken.
Zum Anrichten einen Dessertring (6–7 cm Durchmesser) auf einen Teller setzen. Zu zwei Dritteln mit Kartoffel-Gurken-Salat füllen, leicht andrücken. Mit Lachstatar auffüllen, leicht andrücken. Den Ring vorsichtig entfernen, gut säubern und abtrocknen. Die restlichen Portionen ebenso anrichten.
Quelle: Für Sie

kedd, október 18, 2016

Túrógombóc/Topfenknödel


(Rezept unten auch auf Deutsch)
 
Kiadós, tartalmas leves után nem vágyik az ember másra, csak hogy egy kis édességgel fejezze be a traktát. Ilyen beugró nálunk a túrógombóc, amit csakis Horváth Ilona salátává forgatott (1979-es kiadású!) szakácskönyve alapján készítek. Előfordul persze, hogy "diétásabb" tartalmú gombóccal próbálkozom (lásd pl. itt, ami szintén nagyon sikeres volt!), de azért a megszokott, régi ízek után vágyakozva, mindig ehhez nyúlok.
Hozzávalók 12-14 kisebb gombóchoz:
60 dkg tehéntúró
2 tojás
10 dkg búzadara
2 kanál liszt
csipet só
2 dl tejföl
5-6 dkg vaj
10 dkg zsemlemorzsa
porcukor, kedvünk szerint
A tehéntúrót krumplinyomón keresztül átnyomjuk, hozzáadjuk a búzadarát, lisztet, sót, tojásokat és az egészet összekeverjük. Fóliával lefedjük és pár órára a hűtőben pihentetjük, míg a gríz megszívja magát.
A masszából nedves kézzel gombócokat formálunk és forró, sós vízben kifőzzük  (kb. 12-15 perc). Próbának érdemes egyet kiszedni, kettévágni, hogy lássuk, rendben megfőtt-e. A víz ne forrjon túlságosan, csak gyöngyözzön. (Én úgy főzöm, hogy miután feljöttek a víz felszínére, még hagyom 3-4 percig benne.)
A megolvasztott vajon közben megpirítjuk a zsemlemorzsát (nagyon szeretjük, ezért többet készítek mindig) és beleforgatjuk a kifőtt, lecsepegtetett gombócokat. Tejfellel megöntözve, porcukorral szórva tálaljuk.

***
Zutaten für 12-14 Knödel:
600 g Topfen
2 Eier
100 g Weizengrieß
2 EL Mehl
Salz
200 ml Sauerrahm
50-60 g Butter
100 g Semmelbrösel
Staubzucker
Topfen passieren, Grieß, Mehl, Prise Salz, Eier zugeben, gut zusammenrühren, dann etwas im Kühlschrank ruhen lassen, damit der Grieß quellen kann.
Butter zerlassen, Semmelbrösel goldgelb rösten.
Ca. 2 l Wasser aufkochen, 1 TL Salz zugeben. Mit nassen Händen kleinen Knödel formen und in Wasser 12-15 Minuten leicht wallend kochen.
Absieben, abtropfen lassen und in Semmelbrösel wälzen. Mit Sauerrahm begießen und mit Puderzucker bestäuben.

péntek, szeptember 30, 2016

Ázsiai csirkeleves kókusztejjel/Thailändische Kokosmilchsuppe mit Huhn


 (Rezept unten auch auf Deutsch)

Mint nagy levesrajongó, természetesen ebben a kategóriában sem zárkózom el az egzotikus ízektől. Szerencsére családom is ezt a nézetet vallja, így aztán kísérletezéseimkor  nem ütközöm ellenállásba. Ezt az ázsiai levest különösen kedvelem, mindig nagy fazékkal főzöm, hogy többször is ehessek belőle. Nem tudom megunni, igazi ízélmény.
Hozzávalók 4 személyre:
50 dkg csirkemellfilé, felkockázva, vagy felcsíkozva
3 ek semleges étolaj (én mogyoróolajat használok)
1 gerezd fokhagyma, hámozva, összeaprítva
1 chilipaprika (kimagozva, apróra felkockázva)
2 tk thai currypaszta
1 ek szójaszósz
1-2 ek halszósz
1 ek rizsecet (elhagyható)
15 dkg csiperkegomba, negyedelve
2 közepes, hámozott, kimagozott paradicsom
6 dl csirkehúsleves alaplé
4 dl kókusztej
3 szál újhagyma (2 cm-es darabokra vágva)
koriander, cukor, limette kifacsart leve
Egy fazékban felforrósítjuk az olajat, majd röviden, 3-4 perc alatt megpirítjuk rajta a csirkemell darabokat. Hozzákeverjük a fokhagymát és a chilit. Egyet-kettőt keverünk rajta, beleadjuk a currypasztát, szójaszószt. Átforgatjuk. A paradicsomot felkockázzuk és a gombával együtt belekeverjük. Pár percig pirítjuk. Felöntjük a húslevessel, halszósszal és rizsecettel,  felforraljuk és kb. 10 percig főzzük. Hozzáöntjük a kókusztejet. Ha szükséges még további halszósszal, esetleg kevés cukorral (1-2 tk), limettelé-vel ízesítjük. Tálaláskor megszórjuk a felaprózott korianderlevéllel és újhagymával. Azon forrón kínáljuk. Íze frissen savanykás, csípős, sós.

***
Zutaten für 4 Personen:
500 g Hühnerbrüste, in kleine Würfel oder Streifen geschnitten
3 EL Nussöl
1 Knoblauchzehe, geschält und gehackt
1 Chilischote, rot, ohne Kerne, in feine Streifen geschnitten
2 TL Thai-Currypaste
1 EL Sojasauce
1-2 EL Fischsauce
1 EL Reisessig
150 g Champignons, geviertelt
1 Mittelgroße, geschälte Tomaten
600 ml Hühnerbrühe
400 ml Kokosmilch
3 Frühlingszwiebeln, in 2 cm langen Stücken
Koriandergrün, Zucker, Limettensaft 
Öl im Topf erhitzen und das Fleisch darin 3-4 Minuten kräftig anbraten. Knoblauch, Chili, Currypaste und Sojasauce hineingeben. Tomaten in Würfel schneiden und mit den Champignons hinzufügen. Mit Brühe aufgießen, mit Fischsauce und Reisessig würzen und 10 Minuten köcheln lassen. Die Kokosmilch zufügen und mit Limettensaft, Zucker und weitere Fischsauce abschmecken. Mit Frühlingszwiebeln und Koriander garnieren. Die Suppe sollte frisch säuerlich und leicht salzig schmecken.

szerda, szeptember 21, 2016

Fejtett bableves

Gyermekkorom nagy kedvence volt. Bánatomra, már évek óta nem ettem. Az idei késő-balatoni-nyaralásunk alkalmával szerencsére sikerült egy fél kilónyit kosárba tennem egy hazai termelőtől a tihanyi piacon. Itthon aztán rögtön nekiálltam, hogy felidézzem a régi ízeket. Többé-kevésbé sikerült is, bár nagyikám remekét nem tudtam összehozni. Azért az én variációm is nagyon jól sikerült, gasztroblogger barátnőm többször is mert belőle...
Hozzávalók 4-5 személyre:
40 dkg fejteni való bab (tisztítva 200 g), lehet mélyhűtött is
1 petrezselyemgyökér
3-4 sárgarépa (lehet közzétenni nem hagyományos, világosabb színű gyökérzöldséget is)
darabka zellergumó
1 fej hagyma
3 gerezd fokhagyma
2-3 ek repce/napraforgóolaj
1 babérlevél
1/2 kk csombord (borsikafű)
néhány szál petrezselyemzöld
só, bors
2 dl tejföl
citromlé
1 ek liszt
A babot kifejtjük (felolvasztjuk), folyó víz alatt leöblítjük. A fehérrépát, sárgarépát, zellert megpucoljuk, felkockázzuk. A hagymát és fokhagymát megtisztítjuk, egészben hagyjuk.
Az olajat egy fazékban felforrósítjuk, beledobjuk az apróra vágott zöldséget, egyet-kettőt keverünk rajta, és a babot is hozzáadjuk. Kissé megsózzuk, kb. 5 percig pároljuk, majd felöntjük 1,5 l vízzel. Felforraljuk és hozzáadjuk a hagymafejet, fokhagymát, babérlevelet, csombord-ot, sózzuk, borsozzuk és közepes hőmérsékleten, félig lefedve 30-35 perc alatt készre főzzük (ellenőrzésképpen kóstoljunk meg egy babot, hogy elég puha-e).
A tejfölben a lisztet csomómentesre keverjük, hozzáöntünk egy keveset a forró levesből, majd behabarjuk vele a levest és összeforraljuk. Kidobjuk a hagymát (esetleg, aki nem szereti, az a fokhagymát is), babérlevelet. Szükség szerint sózzuk, citromlével savanyítjuk. Tálaláskor megszórjuk az összeaprított petrezselyemzölddel.

kedd, szeptember 13, 2016

Fügés-lilahagymás pirítós kéksajttal/Feigen-Zwiebel-Toast mit Blauschimmelkäse


(Rezept unten auch auf Deutsch)

Egyik kedvenc gyümölcsöm a füge, ami még mindig fellelhető a piacon (bokron). A befőzés már megtörtént (lásd itt), így egy gyors vacsora kerekedett a maradék pár szemből. Nagyon finom, különleges toast, ami langymelegen az igazi. Család kedvencévé avanzsálhat, kár, hogy frissen csak rövid ideig tartható el.
Hozzávalók 4 személyre:
3 fej lilahagyma
1 ek napraforgóolaj
1 ek kristálycukor
2 ek vörösborecet (balzsamecet)
2 ek alma-balzsamecet (helyette lehet 2 ek vörösborecet/balzsamecet)
1 ek méz
3 ek olívaolaj
20 dkg rokfort-féle sajt (roquefort, márvány, gorgonzola, stilton, blue, vagyis nemespenészes sajt)
4 db érett füge
8 szelet toast kenyér
vaj
5 dkg dióbél
A sütőt 220 fokra előmelegítjük. A megpucolt hagymát 1/2 cm széles karikákra szeljük és a felforrósított napraforgóolajon 4 percig pirítjuk. Hozzákeverjük a cukrot, karamellizáljuk és felöntjük az vörösborecettel. Párat keverünk rajta, majd egy tálra kanalazzuk és hűlni hagyjuk.
A fügét nem túl vékonyan felszeleteljük, a sajtot összemorzsoljuk vagy felkockázzuk. A toastszeleteket a kenyérpirítóban kissé megpirítjuk (épp csak, hogy színe legyen), vékonyan megkenjük vajjal. (lehet úgy is, hogy a még nem pirított szeleteket vajjal megkenjük és a sütőben egy sütőpapírral kibélelt tepsin mindegyik oldalukat 2-3 perc alatt megsütjük.)
A mézet elkeverjük az alma-balzsamecetben és az olívaolajban.
A megvajazott toaston elosztjuk a sajtot, hagymát, dióbelet és befedjük a fügeszeletekkel. Megöntözzük a méz-ecet-olaj keverékével (ne túl sokat, csak éppen kapjon egy kis ízt innen is) és a sütő középső sínén kb. 5 perc alatt (amíg a sajt megolvad) készre sütjük.
A kész szeleteket tányérra rendezzük és ízlés szerint a mézes keverékből még  rálocsolhatunk. Langymelegen tálaljuk.

***
Zutaten für 4 Personen:
3 rote Zwiebeln
1 EL Sonnenblumenöl
1 EL Kristallzucker
2 EL Rotweinessig
2 EL Apfel-Balsamessig
1 EL Honig
3 EL Olivenöl
200 g Blauschimmelkäse
4 feigen
8 Scheiben Toast
Butter
50 g Walnusskerne
Backrohr auf 220 Grad (Ober-/Unterhitze) vorheizen. Zwiebeln schälen und in ca. 5 mm dicke Ringe schneiden. Sonnenblumenöl in einer Pfanne erhitzen und die Zwiebeln darin 4 bis 5 Minuten braten. Zucker zugeben, karamellisieren lassen und mit Essig ablöschen. Auf die Hälfte einkochen, dann auf einem Teller abkühlen lassen.
Für das Dressing den Apfel-Balsamessig mit Honig und Olivenöl kräftig verquirlen. Käse in Scheiben schneiden oder zerbröseln. Feigen Scheiben schneiden. Toastscheiben dünn mit Butter bestreichen und auf einem mit Backpapier belegten Backblech verteilen. Auf mittlerer Schiene 2 bis 3 Minuten unter einmaligem Wenden goldbraun rösten, herausnehmen und am Blech mit Käse, Zwiebeln, Feigen und Nüssen belegen. 2 EL Dressing darüberträufeln. Auf mittlerer Schiene ca. 5 Minuten überbacken, bis der Käse schmilzt, dann herausnehmen.
Toaste auf Tellern anrichten, mit der restlichen Dressing beträufeln und lauwarm servieren.
Quelle: Frisch gekocht Oktober /2013