hétfő, július 20, 2015

Alkoholos szőlő-pohárkrém (Syllabub)


Lassan érik a szőlő is, én a hétvégén már ennek jegyében kavartam a krémet, vagyis a Syllabub-ot, ami egy tradicionális, rém egyszerű, nagyon finom angol desszert. Akinek érik már a füge a bokrán, annak bátran ajánlom, próbálja ki azzal is! (Fotó legalul...)
Hozzávalók 4 személyre:
25 dkg szőlő
120 ml jól lehűtött desszertbor (pl. Tokaji aszú)
1-2 ek amaretto likőr (mandula likőr)
1 tojásfehérje
3,5 dkg porcukor
1/2 limette leve/citromlé

200 ml habtejszín
12,5 dkg krémes túró

15-20 dkg cantuccini, vagy akármilyen más kekszféleség
1-2 ek durvára vágott pisztácia
A szőlőt leszemezem, megmosom, félbevágom (negyedelem) és ha szükséges, kimagozom egy hegyes késsel. (Nem olyan rémes, hamar megvan.) Ezután beáztatom a desszertborba, hozzáadom az amarettot is.
A tojásfehérjét felverem, míg jó kemény állagú nem lesz.
A tejszínt 1,5 dkg cukorral szintén felverem.
A sz
őlőt szűrőn keresztül lecsepegtetem, úgy, hogy az alkoholt egy nagyobb tálba felfogom, amit aztán a túróval és a maradék cukorral, limette lével alaposan elkeverek. Óvatosan beleforgatom a felvert tojásfehérjét és tejszínhabot.
A kekszet durvára töröm (kitűnő megoldás, egy uzsonnás-, vagy mélyhűtős-zacskóba tenni, és sordófával néhányszor ráütögetni). Elosztom 4 pohár alján, a marinált szőlőt egyformán rászórom, majd az alkoholos túrós-tojáshab-tejszín keveréket is rásimítom. Tálalás előtt 5-6 órára, vagy akár egy éjszakára hűtőben pihentetem. Pisztáciával megszórva kínálom.

szerda, július 15, 2015

Mozzarellás nektarinsaláta/Nektarinen-Salat mit Mozzarella

Rezept unten auch auf Deutsch

Ízkavalkád, mint párom mondta. De hát mi más is lehetne egy csillagos, meleg nyári este könnyű meglepetés-vacsorája?
Hozzávalók 2 személyre:
1 bio citrom
2 tk felmelegített (folyós) méz
1 tk magos mustár (dijoni)
3 ek olívaolaj
1 marék friss bazsalikomlevél
20 dkg mozzarella (bölény-mozzarella)
1 lila hagyma
10 dkg vegyes salátalevél (jég, rukkola, fejes, madár, római-kinek, mi a kedvence)
2 közepes méretű saláta paradicsom
2-3 nektarin (simabőrű barack)
1 kisebb piros chilipaprika
2 rozmaringág
10 dkg hajszálvékony szelet prosciutto, vagy más nyers füstölt sonka
só, bors
A megmosott citrom héját lereszelem, levét kinyomom. Összekeverem 1 tk mézzel, a mustárral, olajjal, sóval és borssal. A bazsalikom leveleket összeaprítom és azt is hozzákeverem.
A mozzarellát lecsepegtetem és nagyobb darabokra vágom. A megpucolt hagymát vékonyan felkarikázom. A salátaleveleket, ha szükséges kisebb darabokra tépkedem. A nektarint leforrázom, a héját lehúzom, magját kiveszem és szeletekre, a paradicsomot karikákra vágom. A chilit félbevágom, a magházat és az ereket kivágom, húsát felaprítom. Egy forró, száraz serpenyőben a nektarint és rozmaringágakat hirtelen megpirítom, a maradék mézet (1 ek) és a chili hozzákeverem. (A rozmaringot aztán ki lehet venni, az íze ott marad.)
A salátát a mozzarellával, nektarin-rozmaring-méz főzettel, paradicsommal, hagymával és összetépkedett sonkával egy tányérra/tálkába tálalom és a mézes-mustáros öntettel leöntöm. Baguettel kínálom.

***
Zutaten für 2 Personen:
1 Bio Zitrone
2 TL flüssiger Honig1 TL körniger Senf
3 EL Olivenöl
1 Handvoll Basilikumblätter
200 g Mozzarella (Büffel)
1 rote Zwiebel
100 g gemischter Salat (Rucola, Eisbergsalat, Vogelsalat usw.)
2 mittelgroße Salattomaten
2-3 reife Nektarinen
1 kleine rote Chili
2 kleine Rosmarinzweige
100 g hauchdünne Scheibe Prosciutto
Salz, Pfeffer
Zitrone waschen, trocken reiben, die Schale fein abreiben und den Saft auspressen.  Zitronensaft und -schale, 1 TL Honig, Senf, Öl, Salz und Pfeffer zu einer Vinaigrette verquirlen.  Basilikum in Streifen schneiden und untermischen.
Mozzarella abtropfen lassen und grob zerzupfen. Zwiebel schälen und in feine Ringe schneiden. Tomaten in Scheibe schneiden. Nektarinen mit kochendem  Wasser überbrühen und häuten. Halbieren, die Steine entfernen und das Fruchtfleisch in Spalten schneiden. Chili putzen und sehr fein hacken. Eine Pfanne ohne Fett erhitzen, Nektarinen und Rosamarin darin kurz kräftig anbraten. Restliche Honig (1 TL) und Chili dazugeben und durchschwenken.
Mozzarella mit Nektarinen-Rosmarin-Honig-Sud, Salat, Tomaten, Zwiebeln und Schinken auf Teller anrichten und die Vinaigrette darüberträufeln. Mit Baguette servieren.
Quelle: frisch gekocht Juli/August 2015

csütörtök, július 09, 2015

Hideg uborka-avokádó leves/Kalte Gurken-Avocado-Suppe

Rezept unten auch auf Deutsch

Forró napok hideg hősítője! Hiszen kinek is van kedve közel 40 fok kinti melegben hosszabb ideig a konyhában ügyködni, ahol amúgy is gőz és dunszt van.
Ilyenkor egy hideg zöldség-, vagy gyümölcsleves lehet a megmentő, valami üdítő salátával.
Hozzávalók 2-3 személyre:
4 mini uborka vagy 1 kígyóuborka (lehetőleg nem nagyon magvas)
1 érett/puha avokádó
1/2 l hideg zöldség alaplé
1 marék bazsalikomlevél
4 ek citromlé
2 ek narancslé
6 dkg vegyes diómix (dió, mogyoró, kesudió, mandula, paradió, pekándió stb)
4 ek olívaolaj
só, bors
A dióféléket durvára összevágom és egy serpenyőben, zsiradék nélkül megpirítom. Tányéron hűlni hagyom. Az egyik mini uborkát hosszában vékonyan felszeletelem (kenyérvágó ragyogó hozzá!), illetve a kígyóuborkából vékonyan felkarikázok annyit, amennyi szeletet a levesbe betétként adni szeretnék. A maradék uborká(ka)t feldarabolom. Az avokádót felezem, magját kiveszem és a húsát kikanalazom, szintén feldarabolom, ha szükséges és nem eléggé puha.
A feldarabolt uborkát és avokádót a levessel, bazsalikommal, citrom- és narancslével összeturmixolom, vagy kézi mixelővel pürésítem. Sóval, borssal ízesítem.
Annyi időre, hogy jól lehűljön, hőtőbe teszem, majd hideg tányérokba/tálkákba merem, megszórom a dióval és beleteszek minden tálba 2-3 szelet uborkát. Olívaolajjal meglocsolva tálalom.

***
Zutaten für 3-4 Personen:
4 Minigurke oder 1 grüne Gürke
1 reife Avocado
500 ml eiskalte Gemüsesuppe
1 Handvoll Basilikumblätter
4 EL Zitronensaft
2 EL Orangensaft
60 g Edelnussmix
4 EL Olivenöl
Salz, Pfeffer
Nüsse grob hacken und in einer Pfanne ohne Fett rösten. Auf einem Teller abkühlen lassen. Von einer Minigurke der Länge in nach 12 streifen abhobeln oder von der grünen Gurke 12 in sehr feine Scheiben schneiden.
Restliche Gurke(n) grob würfeln. Avokado halbieren, die Steine entfernen, das Fruchtfleisch aus den Schale lösen und grob würfeln. Gurken und Avocado mit Suppe, bsilikum, Zitronen- und Orangensaft in einem Standmixer fein pürieren. Salzen, pfeffern.
Suppe in Schüsseln füllen, nüsse und je 3 Gurken(scheiben)streifen darauf verteilen, mit Öl beträufeln und servieren.
Quelle: frisch gekocht Juli/2015

kedd, június 30, 2015

Tavaszi csirke/Frühlingshuhn

Rezept unten auch auf Deutsch

Igaz, hogy a tavasz már odébb van már, de mivel ebben az egytál ételben annyi a friss zöldség, gondoltam, a név igazán passzol hozzá. Nevezhetném persze, nyári csirkének is, de az valahogy olyan furcsán hangzik...
Bőséges és laktató egytál, ami azonban könnyű érzetet kelt. Miután a csirke és a zöldségek a sütőben párolódnak, főnek, végeredménynek egy erőteljes, ízletes, levesszerű egytál kerekedik ki.
Hozzávalók 4 személyre:
1 egész csirke, vagy 6 csirkecomb
1 ek repce,- vagy napraforgóolaj
20 dkg sárgarépa
10 dkg édesburgonya
2 szárzeller (halványító zeller)
1 fej hagyma
1 egész fej fokhagyma
2-3 babérlevél
1,5 dl száraz fehér bor
30 dkg burgonya
20 dkg újhagyma
2 marék friss (ha lehet) fűszer (snidling, petrezselyem, tárkony, menta stb)
só, bors
A sütőt 180 fokra előmelegítem. A csirkét/combokat lemosom, szárazra törlöm és feldarabolom/ a forgójánál kettévágom. Az olajat egy nagyobb sütőserpenyőben felforrósítom és a csirkedarabokat két részletben aranybarnára sütöm. Közben fordítgatom, sóval és borssal fűszerezem. Bőrükkel felfelé egy nagyobb tűzálló tálba fektetem. (A serpenyőt félreteszem a sültszafttal.)
A sárgarépát megpucolom és kb. 1/2 cm vastag karikákra vágom. A szárzellert megtisztítom és szintén felaprítom (1 cm). A megtisztított hagymát vékonyan felkarikázom, a fokhagymafejet széltében kettévágom (nem pucolom meg!). Ezeket a zöldségeket és babérlevelet a csirkedarabok köré szórom. (Volt még spárgám a mélyhűtőben, azt is hozzádobtam.)
A borral felöntöm a serpenyőt, kissé felforralom (így a sültszaft feloldódik benne) és ráöntöm a csirke-zöldség együttesre. További 6-7 dl forró vízzel még nyakonöntöm, hogy a zöldségeket ellepje, de a hús bőre a folyadékból kilátszódjon, így a sütés folyamán szép ropogós lesz. Alufóliával lefedem és 30 percig a sütő közepes rácsán párolom.
Közben a burgonyát, édesburgonyát és az újhagymát megpucolom, ízlés szerint felkockázom, felkarikázom. A fóliát eltávolítom a tálról és beleadom a burgonyákat. További 15 percre visszateszem a sütőbe, ekkor az újhagymát elosztom a hús és a zöldség tetején és még 15 percre visszatolom a sütőbe. Ellenőrzöm, hogy a hús és a burgonya már megpuhult, kiveszem a sütőből és megszórom a felaprított zöldfűszerekkel.
Kívánságra baguette-el tálalom, hogy tunkolni is lehessen.

***
Dieses Eintopfgericht ist reichhaltig und sättigend, wirkt aber trotzdem leicht.
Zutaten für 4 Personen:
1 ganzes Huhn, oder 6 Hühnerkeulen
1 EL Raps- oder Sonnenblumenöl
200 g Karotten
100 g Süsskartoffeln
2 Selleriestangen
1 Zwiebel
1 ganze Knoblauchknolle
2-3 Lordeerblätter
150 ml trockener Weißwein
300 g Erdäpfel
200 g Jungzwiebeln
2 Handvoll Kräuterblätter (Schnittlauch, Minze, Petersilie, Estragon usw...)
Salz, Pfeffer
Backrohr auf 180 Grad vorheizen.
Das Huhn kalt abspülen, trocken tupfen und Stücke teilen bzw. Keulen am Gelenk teilen.
Öl in einer Bratpfanne erhitzen und die Hühnerteile darin in zwei Portionen anbräunen, mit Salz und Pfeffer würzen. Mit der Hautseite nach oben in eine Auflaufform legen.
Karotte schälen und in ca. 5 mm dicke Scheiben schneiden. Sellerie putzen und in 1 cm dicke Scheibe schneiden. Zwiebel schälen und in dünne Scheiben schneiden. Knoblauchknolle der Breite nach halbieren. Karotten, Sellerie, Zwiebel, Knoblauch und Lorbeer rund um das Huhn oder die Keulen verteilen.
Den Wein in die Pfanne gießen und bis 3 Minuten köcheln lassen, dabei den Bratensatz vom Boden lösen. Die flüssigkeit zu Huhn und Gemüse in die Auflaufform geben. 600-700 ml heißes Wasser zugießen, bis das Gemüse bedeckt ist, die Haut der Hühnerteile aber über der Flüssigkeit liegt. Die Form mit Alufolie abdecken und alles 30 Minuten auf mittlerer Schine schmoren.
Erdäpfel und Süsskartoffel schälen und in Stücke schneiden, Jungzwiebeln putzen und in Röllschen schneiden.
Die Folie von der Form entfernen und die Erdäpfel und Süsskartoffeln hineingeben. Weitere 15 Minuten offen ins Rohr stellen. Jugzwiebeln über Fleisch und Gemüse verteilen und weitere 15 Minuten braten. Die Kräuter hacken.
Aus Rohr nehmen, mit Kräutern bestreuen und mit Baguette servieren.

csütörtök, június 25, 2015

Tejszínes zöldborsófőzelék/Grüne Erbseneintopf

Rezept unten auch auf Deutsch)

Bár a főzelék nem magyar találmány, ahogyan mi a zöldség alapú egytálételt készítjük, úgy nem készíti senki. Legalábbis azokban az országokban nem, ahol már jártam. Ezért aztán gyakran csodálkoznak barátaink, ha a heti menüről kérdeznek és egy zöldborsófőzelékről, vagy krumplifőzelékről beszélek. Bár a rántást (már évek óta mellőzöm, ám a lisztes sűrítésről nem tudok leszokni) ők is ismerik, ám a zöldségekkel való felhasználását nem igazán alkalmazzák.
A főzelék időnként okozhat még nekem is nagy meglepetéseket, hiszen előfordul, hogy a sűrítés kifog rajtam. Nem mindig sikerül a megfelelő állagot elérnem, így beesik, hogy leveses lesz, vagy éppen a kanál is megáll benne.
Kedvencem a nyár-eleji időszak egyik slágere a friss, zsenge zöldborsó. Nem csak főzelékként, levesként, de nyersen is nagyon szeretem...
Hozzávalók 3 személyre:
80 dkg tisztított zöldborsó (lehet mirelit is)
3 dkg liszt
4 dl tejszín
1 kockacukor
csokor petrezselyem
csipet szódabikarbóna

vaj
A megtisztított zöldborsót kevés vajon, egy- két evőkanál vízzel, a kockacukorral és egy csipet szódabikarbónával fedő alatt puhára párolom. Megszórom a liszttel, alaposan elkeverem és felöntöm a tejszínnel (esetleg tejjel), sóval ízesítem. (Liszt nélkül is lehet, önmagával sűríteni. Vagyis, a megfőtt zöldborsó felét pürésítem és azt keverem bele.)  Éppen csak felforralom, majd megszórom az apróra vágott petrezselyemmel.  (Kevéske friss mentalevéllel is érdemes kipróbálni!)
Feldobhatjuk tükörtojással, fasírozottal, pörkölttel, de egy szelet bundáskenyérrel is mennyei.

***

Zutaten für 3 Personen:
800 g frische grüne Erbsen (aus der Tiefkühltruhe)
30 g Mehl
400 ml Schlagobers (Süße Sahne)
1 Würfelzucker
Frische Petersilie
1 Prise Natron (Dr. Oetker)
Salz
Butter
Butter in einem Topf schmelzen, die grünen Erbsen, 1-2 EL Wasser, Würfelzucker, Natron hinzugeben, umrühren und ganz kurz anschmoren. Mit Mehl bestreuen, umrühren, mit Schlagobers aufgießen und ständigem Rühren einmal aufkochen lassen. Mit Salz abwürzen. Vor dem Servieren mit frischer Petersilie bestreuen.

csütörtök, június 18, 2015

Tönkölyben forgatott sült csirkecomb/Dinkelflakes-Hühnerkeulen mit Karotten-Krautsalat

Rezept unten auch auf Deutsch

A család kívánságára most nem a hagyományos liszt-tojás-zsemlemorzsa panírban izzadtak a csirkecombok, (söt, az olajszag is elmaradt) hiszen a pácolás után tönkölypehelyben forgatott hús tepsibe került, itt sült ropogóssá. És hogy a kilókra is odafigyeljünk, a rósejbni helyett sütőben sült édesburgonya párosult a répás káposztasalátával... 
Hozzávalók 4 személyre:
4 csirkecomb, a forgónál elvágva
50 ml író, vagy aludttej
2 ek grill-fűszerkeverék (barbecue-fűszer)
3 édesburgonya
30 dkg tönkölypehely
káposztasaláta:
2 sárgarépa
25 dkg fehér káposzta
5 ek (görög) joghurt
6 ek krémsajt (pld. Philadelphia)
6 ek író
2 tk fehér ecet
só, bors, olaj, kevés citromlé

Az íróval alaposan elkeverem a grill-fűszert és a combdarabokat megforgatom benne és, ha lehet egy éjszakára, de legalább 2 órára lefedve benne hagyom. A sütőt 200 fokra előmelegítem. Az édesburgonyát meghámozom, felezem és hosszába egyforma szeletekre vágom. Megforgatom 2 ek olajban.
A tönkölypelyhet, ha szükséges összetöröm.
A combokat kiveszem a pácból, lecsepegtetem és beleforgatom a tönkölypehelybe. A krumpliszeleteket és a combokat egy sütőpapírral kibélelt tepsire helyezem és a sütő középső sínén kb. 30 perc alatt készre sütöm.
Közben a káposztát vékony csíkokra szeletelem. A megpucolt répát durvára reszelem. A marinádhoz a joghurtot összekeverem a krémsajttal, íróval, kevés citromlével, ecettel. Sóval, borssal ízesítem, belekeverem a répát és a káposztát és a kisült combokkal és édesburgonyával tálalom.


*** 

Zubereitung für 4 Personen:
4 Hühnerkeulen
500 ml Buttermilch
2 EL Barbecuegewürz (oder eine Mischung aus Salz, Pfeffer, Currypulver, Paprikapulver und Cayenne Pfeffer)
300g Dinkelflakes
3 Süßkartoffeln
Krautsalat:
2 Karotten
250g Weißkraut
6 EL Griechisches Joghurt
6 EL Frischkäse
6 EL Buttermilch
2 TL Weißweinessig
Zitronensaft
Salz
Pfeffer
Öl
Die Hühnerkeulen waschen, trocknen und am Gelenk teilen.
Buttermilch mit Gewürzen verrühren, Hühnerkeulen darin wenden und zugedeckt über Nacht im Kühlschrank marinieren lassen (aber min. 2 Stunden).
Backrohr auf 200 Grad vorheizen. Backblech mit Backpapier belegen. Süßkartoffeln halbieren, in gleich große Spalten schneiden und mit 2 EL Öl vermischen.
Dinkelflakes leicht zerdrücken, Keulen abtropfen lassen und in den Flakes „panieren“.
Hühner und Süßkartoffel auf das Blech legen und im Rohr ca. 40 Minuten backen.
Karotten putzen und mit dem Kraut grob reiben. Für die Marinade Joghurt, Frischkäse, Buttermilch, Zitronensaft, Essig gut verrühren. Mit Salz und Pfeffern würzen.
Karotten und Kraut untermischen. Hühnerkeulen mit Süßkartoffeln und Krautsalat anrichten.

Quelle: Koch mit! Oliver

csütörtök, június 11, 2015

Nagykörű Cseresznyetortája 2015 - Receptverseny

Kép innen
Bár tavaly elmaradt a Tortaverseny, idén szeretnénk újra életre kelteni. Ezért aztán, rajta, habverőket elő!
Hiszen ki ne szeretné, ha az ő tortája nyerne "Magyarország Cseresznyéskertjének" országos versenyén és kapná Nagykörű Tortája 2015 címét? 
Ha élsz-halsz a cseresznyéért és jól forgatod a fakanalat, akkor itt a lehetőség, hogy Te tortád nyerjen és a Nagykörűi Cseresznyevirág Vendégház által sponzorált födíj a Tiéd legyen. Vagyis pároddal a Vendégház szállóvendégeként, félpanziós ellátással, egy kellemes hétvégét a tiszaparti településen töltsetek (előre egyeztetett időpontban).
A pályázatra háziasszonyok, háziurak, hobby szakácsok, és gasztrobloggerek jelentkezését várjuk az országból.
A nevezés díjtalan, több tortával is lehet nevezni, a recepteket és fotókat legkésőbb 2015 július 12.-n éjfélig kell beküldeni e-mail címünkre (cseresznyestorta@gmail.com), vagy feltölteni Nagykörű Tortája Facebook oldalára.
A pályázó nevét, címét és e-mail elérhetőségének pontos megjelölését kérjük a fenti e-mail címre küldeni, vagy a Facebook oldalon üzenetben megadni. A nyertes torta lesz a 2015 év „Nagykörű Tortája”, amit július 15.-én a Nagykörűi falunapon mutatnak be .
A Receptversenyben résztvevő receptek felkerülnek a Kifőztük, on-line gasztromagazin oldalára is( www.kifoztuk.hu ).
Új, kreatív ötleteket, de mindenképpen cseresznyét tartalmazó tortákat várunk.
További információért kattints Nagykörű Tortája Facebook oldalán található Receptverseny kiírásra, vagy Notburga Konyhája főoldalán található Nagykörű Tortája 2015 Receptverseny pályázati feltételek-re.
Sok sikert és jó sütést!

hétfő, június 01, 2015

Ázsiai pirított tészta variációk

Bár már lefutott az igazi spárgaszezon, azért itt-ott még kapható, üvegben persze mindig (igaz, az azért nem az igazi!). Ennek jegyében főztem hetekkel ezelőtt ezt a gyors, igazi ízharmóniát nyújtó esti vacsorát. Napokkal később aztán a spárgát répával cseréltem fel, kissé máshogy ízesítettem, a kesudiót szezámmal helyettesítettem. Mindkét verzió felkerült az "újrafőzni" receptlistára...
I. verzió
Hozzávalók 4 személyre :
30 dkg kínai tojástészta
4 tojás
25 dkg spárga (zöld, vagy fehér)
1 piros chilipaprika (hosszába félbevágva, ereitől megszabadítva és felaprítva), vagy 1/2 tk sambal oelek
2 gerezd fokhagyma
2 cm friss gyömbér
5 dkg kesudió
2 ek repceolaj
2 ek nádcukor
1 tk étkezési keményítő
8 ek szójaszósz
mentalevél
A tésztát a csomagoláson feltüntetett leírás szerint elkészítem, hideg vízzel leöblítem és alaposan lecsepegtetem. A tojásokat félig-keményre/lágyra főzöm. (Ez nálam kb. 4 perc a forrástól számítva.)
Hideg víz alá teszem (így könnyebb a héját levenni) és megpucolom.
A spárgát megtisztítom, a fás végét levágom és hosszába vékonyan felcsíkozom. (Ha nincs türelmem hozzá,  egyszerűen csak hosszába kettévágom.) A fokhagymát és a gyömbért megpucolom és nagyon finomra vágom. A kesudiót durvára összetöröm és egy kisebb serpenyőben, szárazon megpirítom.
Az olajat egy wokban, vagy egy nagyobb serpenyőben felforrósítom, a fokhagymát, gyömbért és chilit rövid ideig pirítom benne. A tésztát és a cukrot is hozzáadom és további 2 percig pirítom. 100 ml hideg vízzel elkeverem a keményítőt, beleadom a szójaszószt és a spárgával együtt a tésztához keverem. Óvatos kevergetés mellett röviden "felforralom-fözöm". A tojásokat félbevágom és a tésztára helyezem, amit aztán a kesudióval megszórva, mentalevéllel tálalok.

II. verzió
Hozzávalók 4 személyre :
30 dkg kínai tojástészta
4 tojás
2 sárgarépa
1 piros chilipaprika (hosszába félbevágva, ereitől megszabadítva és felaprítva), vagy 1/2 tk sambal oelek
2 gerezd fokhagyma
2 cm friss gyömbér
1 csomag újhagyma
4 ek repce,- vagy napraforgóolaj

1 ek szezámmag
2 tk nádcukor
5 ek szójaszósz

mentalevél
A tésztát a csomagoláson feltüntetett leírás szerint elkészítem, hideg vízzel leöblítem és alaposan lecsepegtetem. A tojásokat félig-keményre/lágyra főzöm. (Ez nálam kb. 4 perc a forrástól számítva.)
Hideg víz alá teszem (így könnyebb a héját levenni) és megpucolom.
A répát, újhagymát megpucolom, felcsíkozom, vagy ferdén felkarikázom. A fokhagymát és a gyömbért lehéjazom és nagyon finomra vágom.
2 ek olajat egy wokban, vagy egy nagyobb serpenyőben felforrósítok és a répát 2 percig pirítom benne. Az újhagymát is hozzákeverem és további 1 percig sütöm. Egy tányérba kiveszem, félreteszem. A maradék 2 ek olajat is beleöntöm a wokba, felforrósítom és a fokhagymát, gyömbért és chilit rövid ideig pirítom. A tésztát, cukrot és szezámmagot hozzáadom és további 4 percig pirítom. Belekeverem a szójaszószt és a félretett zöldséggel együtt a tésztához adom. Óvatos kevergetés mellett röviden "felforralom-főzöm". A tojásokat félbevágom és a tésztára helyezem, mentalevéllel megszórva tálalom.