péntek, december 20, 2013

Gyömbéres céklaleves kókusztejjel/Rote Rüben-Ingwer Suppe mit Kokosmilch

(Rezept unten auch auf Deutsch)

Így Karácsony felé a főzés már kissé nehezebben megy, hiszen minden erőmet és a meglepetéseket is az Ünnepekre tartogatom. Persze, nem mondom, egy-egy leves, tészta, vagy zöldséges valami most is kerül az asztalra, de ilyenkor jut eszembe pesti ismerősöm, aki ünnepek tájékán és gyakran hétvégeken is, inkább megrendeli a menüt, hogy ezzel is több ideje maradjon a családjára. Az otthoni online ételkiszállító cégek közül a Foodpandát részesíti előnyben, mondván, gyorsaságukkal, megbízhatóságukkal és étterem kínálatukkal nála ők a favorit, hiszen állandó akciókkal és kedvezményekkel azok számára is elérhetővé teszik  az ételkiszállítást, akik szívesebben választanak ár szerint ételt.
Már 28 országban teszik hozzáférhetővé az éttermek széles választékát. Magyarországon több, mint 100 étterem konyhájáról rendelhet az enni vágyó, ami igazán nem megvetendő.
Ausztria nincs köztük, így hát kénytelen voltam magam megfőzni ezt a kókusztejes cékla-gyömbér levest, amivel mondhatom, legalább olyan sikert arattam, mint egy jobb étterem konyhaséfje...

Hozzávalók 4 személyre:
1 kg cékla
1 salotta
1 gerezd fokhagyma
friss gyömbér (kb. 3 cm)
2 ek repce- vagy napraforgó olaj
200 ml kókusztej + 4 ek a tálaláshoz
1 l csirke- vagy zöldségalaplé
só, bors
A meghámozott és felkockázott céklát (gumikesztyű!!!, különben a vörös színe megfogja kezünket) sütőzacskóba teszem és 180 fokos sütőben puhára párolom. (Így sokkal finomabb, mintha a hozzávalókkal főzném, mert az íze sokkal koncentráltabb, édesebb marad.) Közben a meghámozott és apróra darabolt salottát, fokhagymát és gyömbért a felforrósított olajon megfuttatom. Hozzáadom a puha céklát, felöntöm a kókusztejjel és alaplével. Röviden összerottyantom. Sózom, borsozom. Kézi, merülő mixelővel pürésítem. (Ha túl sűrű lenne, kevés alaplével, vagy vízzel hígítom.)
Tálaláskor kókusztejjel megöntözöm. Nagyon finom és egészséges!
***
Rote Rüben (Bete) steckt voller Vitalstoffe, die uns helfen, gesund durch den Winter zu kommen. Heute verrate ich, wie ich Rote-Bete (Rüben)-Ingwer-Suppe zubereite, die ich sehr mag. 
Zutaten für 4 Personen:
1 kg rote Rüben
1 Schalotte
1 Knoblauchzehe
3 cm frischer Ingwer
2 EL Raps- oder Sonnenblumenöl
200 ml Kokosmilch + 4 EL zum Garnieren
1 l Hühner- oder Gemüsesuppe
Salz, Pfeffer
Die Rote Rüben waschen, schälen, und klein würfelig schneiden, im Backofen weich garen (180 Grad).
Schalotte, Knoblauch und Ingwer schälen und in feine Scheiben schneiden. Öl in einem Topf erhitzen, Schalotte, Knoblauch und Ingwer zugeben und anschwitzen. Rote Rüben (Bete) zufügen, mit Kokosmilch und Suppe aufgießen und kurz aufkochen.  Mit dem Stabmixer pürieren. [Falls die Suppe zu dick ist, etwas Flüssigkeit (Wasser oder Suppe) angießen.] Mit Salz und Pfeffer abschmecken. Suppe in Teller füllen, jeweils 1 EL Kokosmilch dazugeben. Fazit: sehr zu empfehlen, schmeckt gut und sehr gesund!

hétfő, december 09, 2013

Narancs-mandula szelet/Orangen-Mandel Schnitten

(Rezept unten auch auf Deutsch)

Tradicionális Mikulás estünkre készült ez a narancsos szelet. Már látom, Karácsonyig még egyszer sütnöm kell...
(Kis kockákra vágtam, így könnyen és gyorsan tudtuk bekapni ;-) Nagyon finom.
Hozzávalók egy 34x30-as tepsihez:
tészta:
25 dkg liszt
7 dkg porcukor
12,5 dkg vaj
2 tojás
8 dkg darált mandula
csipet őrölt fahéj
töltelék:
12,5 dkg durvára vágott mandula (ha lehet, héja nélkül)
15 dkg porcukor
5 dkg kandírozott, apróra vágott narancshéj
1 1/2 bio narancs lereszelt héja
1 narancs kinyomott leve
5 dkg sárgabarack lekvár
máz:
10 dkg porcukor
2-3 ek narancslé
durvára vágott mandula
A tésztához valókat alaposan összegyúrom, két cipót formálok belőle, majd fóliába csomagolva pár órán át hűvös (minimum 2 óra) helyen pihentetem. Közben a töltelékhez a mandulát összekeverem a cukorral, az apróra vágott, valamint lereszelt narancshéjjal és -lével. 
A tésztacipókat vékonyra kinyújtom (kb. 4 mm) és az egyiket ráfektetem egy sütőpapírral kibélelt tepsire. A tölteléket rásimítom, majd a sodrófa segítségével betakarom a másik kinyújtott tésztával. Előmelegített, 180 fokos sütőben 30 perc alatt készre sütöm.
Miután kiveszem a sütőből, megkenem a felmelegített lekvárral, aztán a narancsos mázzal is bevonom. Megszórom a durvára vágott mandulával és négyzetekre vágom. Akkor jó, mikor a máz már teljesen megdermedt rajta. 
***
Mandeln, Aranzini und Orangen passen perfekt zusammen und ergeben ein Geschmackserlebnis, das man nicht wieder vergisst und süchtig macht.
Zutaten für ein 34x30 cm Backblech:
250 g Mehl
70 g Staubzucker
125 g Butter
2 Eier
80 g Mandeln (gemahlen)
1 Prise Zimt
Fülle:
125 g Mandeln (grob gerieben)
150 g Staubzucker
50 g Aranzini
abgeriebene Schale von 1 1/2 Bio-Orangen
Saft von 1 Orangen
50 g Marillenmarmeleade
Glasur:
100 g Staubzucker
2-3 EL Orangensaft
grob geriebene Mandeln
Die Teigzutaten zu einem glatten Teig verkneten, den Teig halbieren. Beide Teighälften mit Frischhaltefolie einwickeln und mindestens 2 Stunde kalt stellen.  
Für die Fülle Mandeln, Zucker, gehackte Aranzini, Orangenschale und -saft gut vermischen.  
Backrohr auf 180 Grad (Umluft 160 Grad) vorheizen.
Teig jeweils etwa 0,4 cm dick ausrollen. Eine Hälfte des Teiges auf ein mit Backpapier belegtes Blech legen und mit der Fülle bestreiche. Mit der zweiten Teighälfte abdecken und auf der mittleren Schiene 30 Minuten goldbraun backen.
Nach dem Backen mit heißer Marmelade bestreichen und mit Orangenglasur glasieren, mit mandeln bestreuen und in Quadrate schneiden.

csütörtök, december 05, 2013

Gesztenye-mogyoró-csokoládé desszert/Maroni-Nuss-Schoko Dessert


(Rezept unten auch auf Deutsch)

Itt a tél kezdete, mihez nyúlok először ilyenkor? Persze, hogy a gesztenyéhez... Nagy kedvenc, nincs is aki ellene szólna. A mogyoróval meg egyszerűen kimondhatatlan párost alakít. A csoki már csak a gyerekek kedvéért (vagy mégsem csak az övéké?) került bele :-D

Hozzávalók egy 1,5 l-es őzgerincformához:
40 dkg gesztenye, tisztított, előfőzött
4 filter Earl Grey tea
20 dkg fehér csokoládé
20 dkg étcsokoládé
5 dkg kristálycukor
4 lap zselatin
10 dkg mogyoró
500 ml tejszín
1 csomag vaníliás cukor
1/2 tk mézeskalács fűszer
A sütőt 180 fokra előmelegítem (alsó/felső sütés). A zselatint hideg vízbe beáztatom. Egy fazékban felforralok 500 ml vizet és a teafiltereket 5 percig áztatom benne, majd a kiázott filtereket kiveszem. A gesztenyét és a cukrot hozzáadom a teavízhez és 20 percig gyenge tűzön főzöm. Addigra a gesztenye teljesen puhára fő. Ezután leszűröm.
A mogyorót egy tepsibe szórom és kb. 5 percig pirítom a sütőben. Ezután egy konyharuhára terítem és ledörzsölöm róla a héjat. (Viszonylag könnyen megy.)
A fehér- és étcsokoládét külön-külön egy fémedénybe tördelem, mindegyiket felöntöm 50 ml tejszínnel és vízgőz felett felolvasztom őket. A vaníliás cukrot a fehér- , a mézeskalács fűszert az étcsokoládéhoz keverem.
A zselatint jól kinyomkodom. 2 lapot a fehércsokoládéhoz, 2 lapot az étcsokoládéhoz adok és addig keverem, míg elolvadnak bennük. Mind a két masszát szobahőmérsékletűre hűtöm. 
A maradék tejszínt (400 ml) keményre felverem és óvatosan, először csak egy kanállal, majd az egészet elosztva az egyik felét a fehér,- , a másik felét az étcsokoládé-masszához keverem. A kihűlt gesztenyét is megfelezem és a kétféle csokoládékrémhez adom.
Folpackkal kibélelek egy őzgerincformát és először a fehér-, aztán a sötét csokoládémasszát töltöm bele. Egy villával az étcsokoládé masszát belehúzkodom a fehérbe, hogy itt-ott egybefolyjanak.
Fóliával lefedem és egy éjszakára, de legalább 6 órára hidegre teszem.
Tálalás előtt egy nagyobb tálra borítom, lehúzom róla a fóliát és megszórom a durvára vágott mogyoróval. 
Igazán ünnepi desszert, elképesztően finom! Megéri a fáradságot!
***
Nüsse und Maroni sind die perfekte Kombination für verführerische Desserts.
Zutaten für eine 1,5 l Terrinenform:
400 g Maroni, vorgegart
4 Beutel Earl Grey Tee
200 g weiße Kuvertüre
200 g Zartbitter-Kuvertüre
50 g Kristallzucker
4 Blatt Gelatine
100 g Haselnusskerne
500 ml Schlagobers
1 Pkg. Vanillezucker
1/2 TL Honig-Lebkuchengewürz
Backrohr auf 180 Grad (Ober-/Unterhitze) vorheizen. Gelatine in Wasser einweichen. 500 ml Wasser in einem Topf erhitzen und die Teebeutel  darin ca. 5 Minuten ziehen lassen. Teebeutel entfernen. Maroni und Zucker zugeben und 20 Minuten leicht kochen lassen (bis die Maroni weich sind). Eine Terrinenform (1,5 l ) mit Frischhaltefolie auslegen. Nüsse auf einem Backblech verteilen und ca. 5 Minuten rösten. Herausnehmen und die Haut mit einem sauberen Geschirrtuch abreiben und die Haselnüsse grob hacken.
Weiße und Zartbitterkuvertüre getrennt grob hacken und in zwei Metallschüsseln füllen. Jeweils 50 ml Schlagobers zugießen und jeweils in einem warmen Wasserbad schmelzen lassen. Vanillezucker in die weiße und Lebkuchengewürz in die dunkle Masse einrühren.
Gelatine ausdrucken, 2 Blätter in die weiße und 2 Blätter in die dunkle Schokomasse geben und rühren, bis sie sich aufgelöst haben. Beide Masse auf Zimmertemperatur abkühlen lassen. Die Maroni in ein Sieb gießen und auskühlen lassen.
Das restliche Schlagobers (400 ml) steif schlagen. je 1 EL Schlagobers unter die beiden Schokomassen rühren, dann je die Hälfte portionsweise unter die Schokomassen heben.
Maroni jeweils zur Hälfte unter die helle und unter die dunkle Schokoladenmasse mischen. Zuerst die helle Masse in die Terrinenform füllen, dann die dunkle Masse. Mit einer Gabel die dunkle Schokomasse mit der hellen verziehen, so dass eine Marmorierung entsteht. Die Terrine mit Frischhaltefolie abdecken und 1 Nacht, aber mindestens 6 Stunden kühl stellen. 
Vor dem Servieren die Terrine aus der Form auf eine Servierplatte stürzen. Die Folie abziehen und mit den Nüssen bestreuen.
Quelle: Frisch gekocht

péntek, november 29, 2013

Fűszeres dióskocka/Nuss-Gewürzschnitten



(Rezept unten auch auf Deutsch)


Idei első Karácsonyt idéző süteményem, ami terven felül sikerült. Története kissé kusza, de a végeredmény nagyon koronás... Első olvasatra nagyon egyszerűnek tűnik (semmi extra belevaló), de már a második (első?) harapásnál rájön az ember, hogy valami nagyszerűvel van dolga. Hogy mennyire ízlett, jelzi, hogy követelik újra a hétvégére. (A cukor soknak tűnhet, de elbírja, nem lesz túl édes.)
Hozzávalók egy 34x30-as tepsihez:

10 dkg vaj
25 dkg dió (durvára vágva)
25 dkg cukor
25 dkg liszt
2 tojás
3/4 csomag sütőpor
1 tk őrölt fahéj
1/2 tk őrölt szegfűszeg
1 1/2 el kakaó
65 ml tej
25 dkg porcukor
1 citrom kinyomott leve
2-3 ek víz
A puha vajat habosra keverem 25 dkg porcukorral, majd a tojásokat egymás után hozzáadom. A lisztet elkeverem a sütőporral és beleszitálom a masszába. Hozzákeverem a fahéjat, szegfűszeget, kakaót, diót és a tejet. A tepsibe sütőpapírt helyezek és rásimítom a tésztát. Előmelegített 180 fokos (alsó/felső sütés) sütőben, a középső sínen, 20 perc alatt készre sütöm.
A mázhoz a maradék 25 dkg porcukrot a citromlével és vízzel addig keverem, míg teljesen felolvad és a még meleg  sütemény tetejét megkenem vele. Nedves késsel kockákra vágom és hűlni hagyom.
Másnapra a legjobb!
***
Ein Klassiker sind diese Gewürzschnitten. Schnell zubereitet, mit Wallnüssen, die bei uns in Ungarn wachsen.
Zutaten für ein 34x30 cm Backblech:
100 g Butter
250 g  Walnüsse (klein geschnitten)
250 g Zucker
2 Eier
250 g Mehl
3/4 Backpulver
1 TL gemahlene Zimt
1/2 TL gemahlene Nelken
1 1/2 EL Kakao
65 ml Milch
Saft einer Zitrone
250 g Staubzucker
2-3 EL Wasser
Für den Teig Butter mit Zucker schaumig rühren. Die Eiere nach und nach zugeben. Mehl mit Backpulver mischen, sieben und mit Nelken, Zimt und Kakao mit der Milch unter die Buttermasse rühren. Wallnüsse hinzufügen und alles zu einem glatten Teig verarbeiten. Den Teig auf ein mit Backpapier belegtes Blech streichen und vorgeheizten Backrohr ca. 20 Minuten auf der mittleren Schiene backen.
Für die Glasur Staubzucker mit Zitronensaft und Wasser verrühren und den noch warmen Kuchen damit bestreichen. Anschließend in Stücke schneiden und abkühlen lassen.

hétfő, november 25, 2013

Sütőtök lapcsánka/Kürbispuffer

Rezept unten auch auf Deutsch

Ez az évszak nálunk a sütőtöké. Legyen az leves, főétel, vagy desszert. Viszonylag egyszerű, nagyon finom és igencsak egészséges. Ezt a töklapcsánkát (tócsnit) a szokásos, jó sok fokhagymával készült spenóthoz tálaltam. Jó választás volt  :-)

Hozzávalók 4 személyre:
60 dkg sütőtök
6-7 ek liszt
15 dkg feta sajt
2 tojás
1/2 csokor kapor
só, bors
olaj a sütéshez
2 ek durvára vágott tökmag
A meghámozott és kimagozott tököt egy zöldségreszelőn lereszelem, kissé megsózom és beteszem egy szűrőbe egy tál fölé, hogy oda csöpögjön a leve, amire később nem lesz szükség. Ezután kézzel alaposan kinyomkodom és egy nagyobb tálba rakom. A lisztet rászitálom, hozzáadom a durvára reszelt sajtot, a felvert tojásokat és a felaprított kaprot. Az egész egy folyós, de formálható massza lesz. Ízlés szerint sózom, borsozom.
Egy serpenyőbe olajat forrósítok és a tökmasszából adagokat kanalazok, amiket aztán a kanál
alsó részével szétnyomkodok, hogy lepényke formákat kapjak. Mindkét oldalukat aranybarnára sütöm. Tálalás előtt durvára tört tökmaggal szórom meg.
***
Im Herbst überschwemmt der Kürbis den Markt. Wir essen möglichst viel davon, denn er ist sehr gesund und kalorienarm. Ein Rezept das ich gerne wieder machen werde...
Zutaten für 4 Personen:
600 g Kürbis
6-7 EL Mehl
150 g Schafskäse (Feta)
2 Eier
1/2 Bund Dill
Salz, Pfeffer
Öl zum Braten
2 EL gehackte Kürbiskerne
Kürbis schälen, entkernen und auf einer Gemüsereibe raspeln. Leicht salzen, in ein Sieb geben und Saft ziehen lassen.
Kürbisraspel gut auspressen und in eine Schüssel geben. Mehl darübersieben. Grob geriebenen Käse, verquirlte Eier und gehackte Dill beigeben und alles zu einer formbaren Masse vermischen. Salzen und pfeffern.
Von der Kürbismasse mit einem Löffel Portionen abstechen, in erhitztes Öl geben, flachdrücken und auf beiden Seiten goldbraun braten. Vor dem servieren gehackte Kürbiskerne darüberstreuen.

kedd, november 19, 2013

Almás rétes-torta/Apfelstrudeltorte


Rezept unten auch auf Deutsch

Az ősz íze egyetlen falatban...
Mi lehetne jobb egy borús őszi reggelen egy csésze gőzölgő kávé mellé, mint egy szelet zamatos almás rétes.
Már régóta izgatta a fantáziámat, hogyan lehetne a hagyományos almás rétest kicsit más formában tányérra tenni. Bécsnek nincs cukrászdája, ahol ne lehetne kapni, de mindenhol a szokásos adag és forma néz  szembe velünk. (Illetve néz vissza a tányérunkból...) Erre a napokban kezembe került Myriam Zumbühl csuda jó könyve, a  Kuchen, Tartes & Co, amiben egy nekem való, alakjában, töltelékében is, a szokásostól eltérő almás rétesre bukkantam. Eddigi almás rétes ismereteim alapján, ez most a jelenlegi nyerő. A dolgon az még csak dobott, hogy a túrót (nem lévén itthon), tejbegrízzel cseréltem fel... Meglepetésszerűen belepasszolt!
Hozzávalók egy 26 cm-es tortaformához:
4 savanykás alma, megmosva, felezve, kicsumázva, zöldségreszelőn lereszelve (lehet hagyni néhány nagyobb darabot is!)
3 tojás
40 dkg túró (ez nálam 30 dkg hideg tejbegríz volt)
18 dkg creme fraiche (ha nincs, lehet helyette mascarpone)
3 ek vaníliás pudingpor
13 dkg kristálycukor
2 vaníliarúd kikapart belseje
1 tk őrölt fahéj
1 csipet só
2 marék mandulalap
2 ek vaj
4 réteslap
porcukor
Egy kivajazott tortaforma alját sütőpapírral kibélek. A sütőt alsó-felső fokozaton 180 fokra előmelegítem.
A tojásokat szétválasztom és a fehérjét csipet sóval kemény habbá verem. A tojássárgákat a túróval (tejbegrízzel), creme fraiche-el (mascarpone-val), pudingporral, cukorral, vanília belsejével, fahéjjal és csipet sóval egynemű krémmé keverem. A levétől kinyomkodott almát és a mandulalapokat is hozzáadom. Végül óvatosan beleforgatom a kemény tojáshabot is.
A vajat felolvasztom, egy réteslapot belehelyezek a tortaformába úgy, hogy takarja az oldalát is, illetve lelógjon a szélénél, hogy majd ezzel betakarhassam a tölteléket. Kevés olvasztott vajjal megkenem és ráhelyezem a következő réteslapot. Az egész menetet addig ismétlem, amíg elfogynak a lapok.
A krémes almatölteléket belesimítom és betakarom a kilógó réteslap részekkel.A maradék vajjal megkenem és a középső sütőrácson 50-60 perc alatt ropogós, aranysárgára sütöm. (Addigra a töltelék is készre sül.) Sütőből kivéve, kihűtöm. Tálalás előtt óvatosan kiveszem a formából, porcukorral megszórom. Az édesszájúak még keményre vert tejszínhabot is kaphatnak hozzá.
***

Als ich dieseTorte in  Miriams Kuchen, Tartes & Co entdeckte, war ich sofort total fasziniert. Die Herstellung war nicht schwierig und die ungewöhnliche Variante von Apfelstrudel hat mir sehr gut gefallen. Vielen Dank für die leckere Torte, so schmeckt der Herbst!
Zutaten für eine Springform mit 26 cm Durchmesser:
4 saure Äpfel
3 Eier
400 g Topfen
180 g Creme fraiche
3 EL Vanillepuddingpulver
130 g Kristallzucker
Mark von zwei Vanilleschoten
1 TL Zimt
1 Prise Salz
2 handvoll Mandelblätter
2 EL Butter
4 Strudelteigblätter
Staubzucker
Die Springform ausbuttern und den Boden mit Backpapier auslegen. Backrohr auf 180°C (Ober- und Unterhitze) vorheizen. Für die Füllung die Äpfel waschen, halbieren, entkernen und auf der Gemüsereibe dünne Stäbchenraffeln. Die Eier trennen, Eiklar steif schlagen. Die Eidotter, Topfen, die Crème fraîche,  Puddingpulver, Zucker, Vanillemark, Zimt und Salz vermischen. Äpfel und Mandelblättchen zugeben und den Eischnee vorsichtig unterheben.
Ein Teigblatt so in die Form geben, dass es den Formenrand überlappt und mit etwas geschmolzener Butter einpinseln. Die Formauf die gleiche Weise mit den restlichen Teigblättern auskleiden. Die Füllung einfüllen und die überlappenden Teigblätter über die Füllung klappen. Wieder mit geschmolzener Butter bestreichen und auf mittlerer Schiene etwa 50-60 Minuten backen. Die Torte ist fertig, wenn der Teig knusprig und goldgelb ist. Vorsichtig aus der Form lösen und vor dem Servieren mit etwas Puderzucker bestäuben.

vasárnap, november 10, 2013

Töpörtyűs lencsekrém/Grammel-Linsenaufstrich

Rezept unten auch auf Deutsch

 Hmmm, ez a kissé csípős krém a maradék kevéske töpörtyűből, lencsével gazdagítva, zseniálisan egyszerű  és extrém finom kenyérrevaló...

Hozzávalók:
Maradék (15 dkg?) töpörtyű
30 dkg lencse (készre főzött)
1 fej hagyma (megpucolva)
1-2 tk mustár

bors
3-4 ek zakuszka vagy ajvar
1 chili paprika, ere kivágva, felaprózva
csipet cayenne bors
Mindent beledobtam egy aprítógépbe és 2-3 perc alatt sima, őszi hangulatú szendvicskrém kerekedett belőle. Sóztam, borsoztam, a végén kevés friss chili-t adtam hozzá, hogy sava-borsa legyen...

Hhmmm, diese scharfe Creme aus den Linsen und Grammeln ist genial einfach und extrem gut!
Zutaten:
150 g Grammeln
300 g Linsen (aus der Dose)
1 Zwiebel (geschält)
1-2 TL Senf
Salz
Pfeffer
3-4 EL Ajvar
1 rote Chilischoten
1 Messerspitz Cayennepfeffer
Chilischote waschen. Die Schoten aufschlitzen und die Kerne mit der Messerspitze herauskratzen. Chilis so fein wie möglich hacken.  Alle Zutaten fein püriere, die Creme mit Salz und Pfeffer abschmecken.

hétfő, november 04, 2013

Sajtos-sonkás tészta csőben sütve/Pasta-Gratin mit Schinken und Käse

Rezept unten auch auf Deutsch

Hasonló tésztát készítettem már, de azért ez mégis más, elsősorban a füstölt kecskesajtnak köszönhetően... Könnyű, egyszerű ebéd, kisérőként  egy pohárka Soproni Kékfrankos Rose javasolt ;-)

Hozzávalók 2 személyre:
200 g Farfalle tészta
200 g főtt sonka
150 g füstölt kecskesajt
1 csokor metélőhagyma
szerecsendió
200 g tejföl
só, bors
vaj a forma kikenéshez
A tésztát nem teljesen puhára kifőzöm, leszűröm. A sütőt 200 fokra előmelegítem (alsó-felső sütés). Egy tűzálló tálat vajjal vékonyan kikenek. A sonkát felkockázom, a sajtot lereszelem, a metélőhagymát felaprózom. A tálba lerakom váltakozva a tésztát, sonkát és a sajt 3/4 részét (közben kissé sózom, borsozom és kevés szerecsendiót reszelek rá). A tetejére rásimítom a tejfölt, megszórom a maradék sajttal  és a sütőben 15-20 perc alatt készre sütöm. Tálaláskor megszórom a metélőhagymával.
***
Zutaten für 2 Personen:
200 Pasta (Farfalle)
200 gekochte Schinken
150 geräucherte Ziegenkäse
1 Bund Schnittlauch
Muskatnuss
200 g Sauerrahm
Salz, Pfeffer
Butter für die Form
Backrohr auf 200 Grad (Ober-Unterhitze) vorheizen. Pasta im Salzwasser bissfest kochen. In der Zwischenzeit den Schinken klein schneiden, Käse reiben, schnittlauch Röllchen schneiden. Eine feuerfeste Form mit Butter einfetten. Pasta abseihen, gut abgetropfen lassen und abwechselnd Pasta, Schinken, 3/4 vom geriebenen Käse  in die Form einschichten. Dabei  mit Salz, Pfeffer und Muskat abschmecken. Mit Sauerrahm bestreichen und die übrigen Käse daraufstreuen. In 15-20 Minuten fertig backen. Schnittlauch über den Gratin streuen und servieren.