kedd, szeptember 24, 2013

Szilvaleves/Zwetschgensuppe

Rezept unten auch auf Deutsch

Igaz, ebben az időben inkább forró, laktató levesek után kívánkozunk, de a napokban "rámborítottak" több kiló szilvát, így kénytelenek vagyunk a szilvát is szilvával enni. Nem igazán fér el az egész a mélyhűtőben és a szilva befőzés is megtörtént már. Ez a leves nagyon, de nagyon finom.... Kissé eltér a megszokottól, a szőlőlé miatt. Lányom szerint, végig karácsonyi hangulata volt, mialatt ette.
Rettentő egyszerű, nem kell túlkomplikálni. Így jó, ahogy van. Talán ami elkel még a főzés mellé, az egy jó társaság és vidám hangulat...  (Ez nálunk most megvolt!)

 

Hozzávalók 4 személyre:
1/2 kg szilva
2 ek vaj
5-6 ek cukor
3/4 l vörös szőlőlé
1 vanília rúd"1 púpozott ek étkezési keményítő
A megmosott és kimagozott szilvát hosszában felszeletelem, a vajat egy nagyobb lábasban felolvasztom és folyamatos kevergetés mellett 4 ek cukrot karamellizálok benne. A szőlőlével felöntöm, felforralom és 2-3 percig lassú tűzön főzöm. A vanília rudat hosszában kettévágom, kikaparom a belsejét és a szilvával együtt a léhez adom. Mégegyszer felfőzöm, aztán lefedve 3 percig alacsony hőfokon főzöm. A keményítőt 4 ek vízzel elkeverem és a levest besűrítem vele. Ha szükséges még, a maradék cukorral édesítek rajta. Lehet melegen vagy hidegen is fogyasztani, az utóbbinál kihűtöm és legalább 2 órára hidegre teszem.
Tálalás előtt a kikapart vanília rudat kidobom belőle, a levest tálkákban kínálom, esetleg a madártejnél ismert tojáshabbal "megfejelem".

Köstliches zum Nachtisch oder ein schön leichtes Mittagessen.
Zutaten für 4 Personen:
500 g Zwetschgen
2 EL Butter
5-6 EL Zucker
1 Vanilleschote
500 ml roter Traubensaft
1 gehäufter EL Speisestärke 
Zwetschgen waschen, halbieren, entkernen und in Spalten schneiden. Butter schmelzen. 3 Esslöffel Zucker darin unter Rühren karamellisieren. Saft einruhren, aufkochen und 2-3 Minuten köcheln. Vanilleschote längst aufschneiden und Mark herauskratzen. Zwetschgenspalten, Vanillemark und -schote in den Saft geben und aufkochen. Zugedeckt ca. 3 Minuten köcheln lassen. Stärke und 4 EL Wasser glatt rühren. Köchelnde Suppe damit leicht binden, mit 1-2 EL Zucler abschmecken und Vanilleschote entfernen. Kalt oder warm servieren.

szombat, szeptember 21, 2013

Máglyarakás szilvarösztivel/Scheiterhaufen mit Zwetschkenröster

Rezept unten auch auf Deutsch

 Alma, alma és alma... Mindenfelől özönlenek... kosárban, zacskóban és csak úgy. Magyar és osztrák, kertes házzal rendelkező barátaink kedveskednek vele, hiszen tudják szegény csökevényes városi már egy jófajta gyümölcsbe se tud beleharapni ;-) (Bár még van foga...)
Igaz, a közeli piac télen-nyáron igazán szép, friss zöldség-gyümölcs kínálattal csábítja a vásárlót, az azért mégsem olyan, mint a barátok által hozott (néha egy-két kukaccal tűzdelt) zaftos, ropogós alma, körte. Ilyenkor ősszel meg aztán elárasztanak velük, és foghatom a fejem, hova velük gyorsan. Nagy részük üvegekben végzi, a többi megy a lányokhoz és valamilyen formában az asztalra. (Persze, minden nap egyet a munkába is viszek, vitamin gyanánt!)
Ezt, az úgynevezett "Altwiener" kiflifelfújtat a munkahelyi kis étteremben ettem a múlt héten és annyira ízlett, hogy itthon ki kellett próbálnom. Valami nagyon finomra találtam!
Hozzávalók:
6 vajaskifli, felkarikázva
60 ml tejszín
300 ml tej
2 tojás
2 tojássárgája
1 ek porcukor
1 zacskó vaníliacukor
reszelt citromhéj, csipet só
2 ek olvasztott vaj
3-4 alma
2 ek kristálycukor
2 ek mazsola (rumban áztatott)
2 tojásfehérje
120 g kristálycukor
mandulalapocskák
A felszeletelt kiflikarikákat egy nagyobb tálba szórom és leöntöm a tejszín, tej, tojássárgák, por- és vaniliacukor, valamint a citromhéj és só keverékével. Lazán összekeverem és hagyom, hogy a kifli beszívja az öntetet. Közben az almákat meghámozom, a magházukat kivágom és vékony szeletekre szelem. Hozzákeverem a lecsepegtetett mazsolát és a cukrot.
A kiflimassza felét egy vajjal kikent tűzálló tálba terítem és az almakeveréket rásimítom (lehet hozzákeverni egy kevéske folyósra melegített sárgabaracklekvárt is, nagyot dob rajta!). A maradék kiflikkel befedem. Alufóliával betakarom és előmelegített, 180 fokos sütőben 25-30 percig sütöm. 15 perccel a sütés befejezése előtt a fóliát leveszem róla, olvasztott vajjal megöntözöm és készre sütöm. Ezalatt a tojásfehérjéket a kristálycukorral habbá verem, nyomózsákba kanalazom és a kész kiflifelfújt tetejére tetszés szerinti adagokat nyomok belőle. Megszórom a mandulával és még visszateszem a sütőbe, ahol 250 fokon rövid ideig sütöm.
Kisérőnek szilvarösztit adok mellé, ami szilva, kevés víz, cukor, citrom, fahéj és szegfűszeg felfőzve.




Der Kipferlschmarren ist eine ideale Ergänzung, wenn vom Vortag noch eine dicke Fleischsuppe mit Gemüse da ist. Der Schmarren kann auch nach einer Gulaschsuppe serviert werden.
Zutaten:
6 Kipferl
60 ml Schlagobers
300 ml Milch
2 Eier
2 Eidotter
1 EL Staubzucker
1 KL Vanillezucker
1 Zitrone (Schale, abgerieben)
Prise Salz
Butter (für die Form)
2 EL Butter (flüssig, zum Beträufeln)
3 Äpfel
2 EL Kristallzucker
2 EL Rosinen (in Rum eingelegt)
2 Eiklar
120 g Kristallzucker
Mandeln (gehobelt, zum Bestreuen)
Kipferl blättrig schneiden und in eine Schüssel geben. Schlagobers mit Milch, Eiern, Eidottern, Staub- sowie Vanillezucker, Zitronenschale und einer Prise Salz verrühren und über die Kipferl gießen. Locker vermischen und die Masse gut durchziehen lassen. Für die Apfelfülle zunächst die Äpfel schälen, entkernen und in Spalten schneiden. Äpfel mit Zucker und eingelegten Rosinen mischen. Etwa die halbe Kipferlmasse locker in die mit Butter ausgestrichene Form füllen, aber nicht hineinpressen. Die Apfelfülle darauf verteilen und mit der restlichen Kipferlmasse bedecken. Mit Backpapier oder Alufolie abdecken und im vorgeheizten Backrohr bei 180 °C 25-30 Minuten backen. 15 Minuten vor Ende der Backzeit die Folie entfernen, mit flüssiger Butter beträufeln und fertig backen. Währenddessen für die Schaummasse Eiklar mit Kristallzucker zu Schnee schlagen. In einen Dressiersack füllen und auf den Kipferlschmarren in beliebiger Form, etwa Tupfen, auftragen. Gehobelte Mandeln locker darüber streuen und bei größter Oberhitze (250 °C) im Backrohr kurz überbacken oder mit einer Lötlampe abflämmen. Vor dem Servieren etwas überkühlen lassen. (Quelle: ichkoche.at)
Beilage: Zwetschkenröster (Die Zutaten sind Zwetschken, einige Esslöffel Wasser, Zucker, Zitrone, Zimt und Gewürznelken.)

vasárnap, szeptember 15, 2013

Sütöben sült tökös-káposztás cvekedli/Überbackene Kürbis-Krautfleckerln

Rezept unten auch auf Deutsch

Így szeptember derekán végre megjelennek a zöldséges standokon a gyönyörű színekben pompázó, különféle formájú és nagyságú sütőtökök. Én sem tudtam ellenállni nekik és rögtön vettem egyszerre két különböző fajtából is. Az egyik, a Hokkaido sütőtök, egy nem szokványos káposztás cvekedli belevalójaként végezte. Párom az utolsó falatig eltüntette, pedig nem szereti a káposztás cvekedlit. De mint mondta, ez most olyan finom, olyan nem káposztás tésztaszerű...  
Tényleg érdemes kipróbálni!

Hozzávalók 4 személyre:
20 dkg sütőtök hús (pl Hokkaido)
25 dkg fehér káposzta, szálasra gyalulva
1 hagyma
20 dkg kocka tészta
2 ek tökmag, apróra vágva
2 ek tökmagolaj
1 ek olívaolaj
15 dkg erős, határozott ízű sajt, reszelve
só, bors
vaj a kikenéshez
A tésztát lobogó, sós vízben kifőzöm. Leszűröm. A sütőtök húsát felkockázom, a hagymát megpucolom és finomra aprítom.Egy serpenyőbenaz olívaolajon megpirítom a hagymát, a káposztát, tököt és a tökmagot. Beleforgatom a tésztát, sózom, borsozom.
Egy tűzálló tálat vékonyan kivajazok, belesimítom a tésztát, megszórom a sajttal és 160 fokra előmelegített sütőben 25 perc alatt készre sütöm. Tálaláskor ízlés szerint még egy sajtot szórhatunk rá, illetve megöntözhetjük tökmagolajjal.

Kürbis - ein köstlicher Begleiter durch den kulinarischen Herbst. Wir lieben alle seine Teile: Das süßliche Fruchtfleisch als Zutat für gemüsebeilagen oder süße Kürbisschnitte, die Kerne zum Krabbern und natürlich das schwarz-grün schimmernde Öl. Gebraten, gekocht, gedünstet, gegrillt, herausgebacken, roh sauer eingelegt... der Allrounder vom Feld macht alles mit.

Zutaten für 4 Personen:
200 g Kürbisfleisch (zB Hokkaido)
250 g Weißkraut, in feine Streifen geschnitten
1 Zwiebel
200 g Fleckerln
2 EL Kürbiskerne, klein hacken
2 EL Kürbiskernöl
2 EL Olivenöl
150 g Bergkäse, gerieben
Salz, Pfeffer
Butter zum Ausstreichen
Die Nudeln in ausreichend Salzwasser bissfest kochen, danach abseihen. Das Kürbisfleisch würfelig schneiden, Zwiebel schälen und fein hacken.
In einer Pfanne Ziebeln, Kraut, Kürbis und Kürbiskerne in Olivenöl anschwitzen, mit den gekochten Nudeln durchschwenken und mit Salz und Pfeffer würzen. Die Nudeln in eine ausgebutterte, feuerfeste Form geben und mit dem Käse bestreuen.
Im vorgeheizten Backrohr bei 160 Grad ca. 25 Minuten backen und mit Kernöl beträufeln.

péntek, szeptember 13, 2013

Imam bayıldı (ájult imám) / (Der Imam fiel in Ohnmacht)

Rezept unten auch auf Deutsch

A padlizsán ennek az időszaknak egyik kedvelt zöldsége, amiből én is szívesen és gyakran készítek valami gyors, könnyű ételt. Az egyik ilyen, az "ájult imám", ami eddig még mindenki kedvére volt, aki kóstolta.
A különleges elnevezés a legenda szerint onnan ered, hogy az imám a gyönyörűségtől elájult, mikor  megkóstolta  (és nem azért mert túlette magát, vagy a számla miatt, amit utána elébe tettek...) Valószínűbb azonban az a állítás, hogy valójában ennek a török ételnek (aminek a neve imam bayıldı), helyes fordítása "Imám, aki elolvad a gyönyörűségtől" elnevezés lenne.
Én már évtizedek óta a Lajos Mari receptje szerint készítem, ez vált be a legjobban.

Hozzávalók 2 személyre:
2 közepes padlizsán
2 fej hagyma
3 gerezd fokhagyma
1/2 kg paradicsom
5 dkg lapmandula
3-4 ek olívaolaj
1 babérlevél
darabka fahéj
4 tk nyírfacukor vagy
2-3 tk kristálycukor (ízlés szerint)
1/2 csokor petrezselyem
só, bors
10-15 szem olívabogyó (mag nélküli)
A sütőt 200 fokra előmelegítem. A padlizsánokat megmosom és levágom a száras végüket. Hosszában felezem és alaposan besózom a padlizsánhúst. Fél órára egy tálcára fektetem a felezett résszel lefelé, hogy a keserű leve lecsepegjen. Alaposan lemosom, szárazra törlöm, és olíva olajjal bekent vágott felével lefelé egy tepsibe helyezem. Betolom a sütőbe és kb. 15 percig sütöm. Közben olajon megdinsztelem a megtisztított és karikákra vágott hagymát, fokhagymát, hozzádobom a héjától megszabadított (forró vízbe mártom, hideg folyóvíz alá tartom-így könnyen lejön!) és kockákra vágott paradicsomot, babérlevelet, cukrot, fahéjat, sót, borsot és fedő alatt puhára párolom.
A padlizsánt kiveszem a sütőből és egy éles késsel kikaparom a húsát, úgy, hogy még kb. egy centi vastagon pereme maradjon. A kikapart húst felaprózom és a töltelékhez keverem az összevágott petrezselyem 2/3 részével és a mandulaforgáccsal. A töltelékből kiveszem a fahéjat és a babérlevelet. Megtöltöm vele a kivájt padlizsán feleket, úgy hogy még maradjon belőle, amit egy tűzálló tál aljára simítok és erre helyezem a megtöltött padlizsánokat.
Kevés olívaolajat öntök rá és 20 perc alatt készre sütöm. Tálaláskor megszórom a maradék petrezselyemmel és olívabogyóval.
Hidegen előételként pita vagy lepénykenyérrel, melegen rizzsel vagy bulgurral egyaránt nagyon finom.

İmam bayıldı („Der Imam fiel in Ohnmacht“) ist ein bekanntes vegetarisches Gemüsegericht aus gefüllten, geschmorten Melanzani. Der Legende nach soll der Imam, als er das Gericht zum ersten Mal probierte, aufgrund des äußerst köstlichen Geschmacks entzückt gewesen sein, bzw. soviel davon gegessen haben bis er umfiel. Im Türkischen ist das Wort “bayıldı” doppeldeutig zu verstehen, es bedeutet sowohl “entzückt” als auch “in Ohnmacht gefallen”. Daher also der Name.
Zutaten für 2 Personen:
2 mittelgroße Melanzani
2 mittelgroße Zwiebeln, in Ringe geschnitten
3 Knoblauchzehen, fein gehackt
½ kg Fleischtomaten, gehäutet (1 Minute in kochendes Wasser tauchen, kalt abbrausen, häuten) und klein gewürfelt
50 g Mandeln (fein hacken oder reiben)
3-4 EL Natives Olivenöl Extra
1/2 Bund glatte Petersilie, fein gehackt
1 Lorbeerblatt
1 kleine Stange Zimt
2-3 TL Zucker
Salz und gemahlener Pfeffer
10-15 schwarze Oliven
Den Backofen auf 200 Grad vorheizen. Melanzani längs halbieren, das Fruchtfleisch mit Salz einreiben und 30 Minuten in ein Sieb legen. Mit kaltem Wasser abspülen, mit Küchenpapier gut abtrocknen, in eine mit Olivenöl bepinselte Auflaufform setzen und in Backrohr 15 Minuten vorbacken.
Öl in eine Pfanne gießen. Darin Zwiebeln und Knoblauch glasig rösten. Tomaten dazugeben und 3 Minuten weiterbraten. Lorbeerblatt, Salz, Pfeffer, Zimt und Zucker zugeben und bei geringer Hitze 10 Minuten köcheln lassen.
Melanzani aus Backrohr herausnehmen, das Fruchtfleisch jeder Hälfte bis auf eine 1 cm dicke Randschicht mit einem Löffel herausheben. Das Fruchtfleisch der Melanzani, die Mandeln und 2/3 die Petersilie zu Füllung geben. Das Lorbeerblatt und den Zimt wieder entfernen.
Die ausgehölten Melanzani mit der Fülle füllen, etwas Olivenöl drüber geben, in eine flache feuerfeste Kasserolle legen und im Backrohr 20 Minuten backen.
Imam Bayildi auf Tellern anrichten, mit Petersilie bestreuen und mit Oliven servieren.  
Kalt als Vorspeise serviert schmecken dazu Fladen- oder Pitabrot. İmam bayıldı kann auch warm mit Reis serviert werden.

szerda, augusztus 21, 2013

Grillezett kecskesajt cukkini-bab salátán/Zucchini-Bohnen-Salat mit gegrilltem Ziegenkäse

(Rezept unten auch auf Deutsch)

 Mint nagy sajtbarát (sicc!), időnként sütve is készítem. Ez most különösen finomra sikerült...

Hozzávalók 4 személyre:
4-6 szelet kemény (érlelt) kecskesajt
2 ek olívaolaj
4 ek akácméz
1 bio citrom
1 ek zsemlemorzsa
3 tk kakukkfű
25 dkg fehér bab (konzerv, lecsöpögtetve)
1 fej vörös hagyma
1 db cukkini
1 tk édeskömény mag
Először az édeskömény magokat pirítom meg egy száraz serpenyőben. Mikor már illatozik, félrehúzom, egy tálkára szórom és kihűtöm. Közben a cukkinit megpucolom és durvára lereszelem. A megtisztított hagymát apróra felkockázom és a babot egy szűrőben lecsöpögtetem. A sütő grillezős részét előmelegítem.
A forró vízben megmosott és szárazra törölt citrom héját finomra reszelem és 2 ek kifacsart citromlevet  félreteszek belőle. A kakukkfüvet összekeverem a zsemlemorzsával, a lereszelt citromhéj felével, az édesköménnyel és a mézzel. 
Az olajat egy nagyobb serpenyőben felforrósítom és a hagymát 1 perc alatt üvegesre párolom. A cukkinit is hozzáadom és közepes-magas hőfokon 4-5 percig tovább pirítom. A babot is belekeverem és 2-3 percig együtt párolom. A félretett citromlével, maradék citromhéjjal, sóval és borssal fűszerezem.
A sajtszeleteket egy sütőpapírral kibélelt sütőlemezre fektetem és a mézes keverékkel a szeleteket alaposan bekenem. A tepsit a sütő legfelső sínébe tolom és a sajtokat addig grillezem, míg enyhe barna színt kap és kissé folyóssá válik.
A cukkinis babot tányérra rendezem, a sajtszeletet ráfektetem és magos kenyérrel (ez el is maradhat) kínálom.

Schnell und einfach ... Dieses Rezept lässt sich im Handumdrehen auf den Tisch zaubern und schmeckt einfach köstlich.
Zutaten für 4 Personen:
4-6 Scheiben Ziegenkäse (hart)
2 EL Olivenöl
4 EL Akazienhonig
1 EL Semmelbrösel
3 TL Thymianblätter
1 Biozitrone
250 g weiße Bohnen (Dose, Abtropfgewicht)
1 gelbe Zwiebel
1 Zucchini
1 TL Fenschelsamen
Für den Salat Fenchelsamen in einer Pfanne ohne Fett rösten, bis er duftet. In eine Schüssel füllen, und abkühlen lassen. Zucchini putzen und grob raspeln. Zwiebeln schälen und würfeln. Bohnen in einem Sieb abspülen und abtropfen lassen. Grill des Backrohrs vorheizen.
Zitrone heiß abspülen, trocknen, die Schale fein abreiben und 2 EL Saft auspressen. Thymian mit Semmelbröseln, der Hälfte der Zitronenschale, Fenchelsamen und Honig verrühren.
Öl in einer großen Pfanne erhitzen, Zwiebel 1 Minute anbraten, Zucchini zugeben und bei starker Hitze 4-5 Minuten mitbraten. Mit Zitronensaft, restlicher Zitronenschale, Salz und Pfeffer würzen.
Käse auf ein mit Backpapier ausgelegtes Backblech setzen, Honigmischung auf dem Käse verteilen, Backblech auf oberster Schiene ins Rohr schieben und den Käse gratinieren, bis er zu verlaufen beginnt und leicht braun wird.
Salat auf Teller anrichten, Käse daraufsezten und mit dem Brot servieren.

hétfő, augusztus 19, 2013

Vaníliapudingos almás sütemény, mézes mandula tetővel/Apfelkuchen mit Vanillepudding und Mandeldecke


(Rezept unten auch auf Deutsch)

Hétvégei csodánk volt, amiből sikerült még a mamáknak is vinnem kóstolót. Belevaló almánk van nagy kosárral, így aztán nem lesz gond ezen a héten még egyszer megsütnöm. (Gyors megoldásnak javaslom az alaphoz a készen vehető omlós tésztát.)
A szaftos alma szinte beleolvad a pudingkrémbe, miközben a finom, puha omlós tészta körbeöleli.  A ropogós, mézes mandulalapocskák pedig újabb és újabb falatra invitálnak...
Hozzávalók egy 28 cm átmérőjű tortaformához:
Omlós tészta:
225 g liszt
75 g porcukor
150 g vaj
1 tojás
töltelék:
1 kg savanykás alma
5 tojás
100 g porcukor
70 g vaníliás pudingpor
200 ml tejszín
tető:
125 g vaj
50 g porcukor
25 g méz
3 ek tejszín
125 g mandulalapocska
A tésztához minden hozzávalót (a tojás kivételével) összemorzsolok, majd a tojást is hozzáadom és sima tésztává kidolgozom. 1-2 órára a hűtőben pihentetem. Kinyújtom a megfelelő méretre és belehelyezem egy sütőpapírral kibélelt tortaformába úgy, hogy magas pereme is legyen.
Az almákat meghámozom, magházukat kivágom és apró kockákra vágom, majd a tésztán elosztom. (Viszonylag sok lesz. Egészen a forma pereméig fog érni.) Kevés citromlét lehet ráspriccelni, hogy a további feldolgozásig meg ne barnuljon. A tojásokat a cukorral, pudingporral és a tejszínnel összekeverem és az almára öntöm. A tésztát 180 fokosra előmelegített sütőbe tolom és 45-50 percig sütöm. Közben a vajat, cukrot, mézet és tejszínt egy lábasban felmelegítem és jól elkeverem. Ha az összes belevaló folyékonnyá válik, belekeverem a mandulalapokat is. A megsült süteményre simítom és további 15 percre visszatolom a sütőbe sülni. Langyosan felszeletelem, esetleg tejszínhabbal vagy vanília fagylalttal kínálom.

Saftige Äpfel versinken in Puddingcreme, ummantelt von leckerem Mürbeteig, bedeckt mit zarten Mandelblättchen: Jetzt ist die Zeit der Apfelkuchen!
Zutaten für 1 Kuchenform (mit 28 cm Durchmesser):
Mürbteig:
225 g Mehl
75 g Zucker
150 g Butter
1 Ei
Belag:
1 kg Äpfel
5 Eier
100 g Zucker
70 g Vanillepuddingpulver
200 ml Schlagobers
Decke:
125 g Butter
50 g Zucker
25 g Honig
3 EL Schlagobers
125 g Mendelblättchen
Alle Zutaten für den Teig gut verkneten und für etwa 2 Stunden in den Kühlschrank stellen. Den Mürbeteig ausrollen und auf ein mit Backpapier belegtes Blech legen. Einen dicken Teigrand hochziehen.
Äpfel schälen, entkernen, in kleine Würfel schneiden und auf dem Teig verteilen. Eier, Zucker, Puddingpulver und Schlagobers miteinander verrühren und darüber gießen. Den Kuchen in dem auf 180 Grad vorgeheizten Backrohr ca. 45-50 Minuten backen. In der Zwischenzeit Butter, Zucker, Honig und Schlagobers in einem Topf erhitzen und dabei gut vermischen. Sobald die Zutaten flüssig geworden sind, die Mandelblättchen einrühren. Auf den fertigen Kuchen geben und nochmals 15 Minuten bei 180 Grad backen. Anschließend abkühlen lassen und mit Vanilleeis oder Schlagobers servieren.

kedd, augusztus 13, 2013

Mediterrán marhahússaláta/Mediterraner Rindfleischsalat

(Rezept unten auch auf Deutsch)

Egy nyári nap a szabadban - teljes relaxációval, jó barátok körében. És persze, aminek nem szabad hiányoznia: egy nyári, ínycsiklandó, ínyenc saláta, amire mindenkinek összefutott a nyál a szájában.

Hozzávalók 4 személyre:

1 csomag leveszöldség
50 dkg sovány leveshús (marha)
3 babérlevél
3 szem borókabogyó
2 szárzeller
1-2 póréhagyma
1/2 csomag újhagyma
20 dkg szárított paradicsom (olívaolajban)
1/2 csomag petrezselyem
4 ek olívaolaj
3 ek balzsamecet
2 cl sherry (elmaradhat)
1 tk magos mustár
12 kifejlett kaprigyümölcs
5 dkg fenyőmag
1 baguette vagy olívakenyér
só, bors
Előző nap elkészítem a marhahúst a következőképpen:
A megtisztított leveszöldséget nagyobb darabokra vágom, és egy leveses fazékba teszem a megmosott hússal, babérlevéllel, borókabogyóval. Felöntöm kicsit több hideg vízzel, mint amennyi ellepi és kb. 2 órán át főzöm fedő alatt, enyhén gyöngyöző forrással. 
A következő nap a hideg, puha húst kiveszem a levesből és vékonyan felcsíkozom, egy nagyobb salátástányérba rakom. A szárzellert és hagymákat megmosom, megtisztítom és finomra felkarikázom. A lecsepegtetett paradicsomot is kisebb darabokra vágom és a hagymákkal együtt a húshoz keverem. A megmosott petrezselymet felaprítom. Az olívaolajból, balzsamecetből, sherryből, és mustárból marinádot készítek. (Ha túl ecetes kevés mézzel édesítem.) Ráöntöm a salátára, sózom, borsozom.  A Kaprigyümölcsöt, fenyőmagot és petrezselymet is hozzákeverem.
Tálalás előtt legalább 1 órát szobahőmérsékleten hagyom, hogy az ízek összeérjenek. Közben többször átkeverem.
Baguettel vagy olívabogyós kenyérrel kínálom. Elképesztően finom!
 
Ein Sommertag in der Natur - total relax, mit guten Freunden. Und was dabei nicht fehlen darf: so richtig sommerliche Salat, die allen auf der Zunge zergehen.
Zutaten für 4 Personen:
Bund Suppengrün
500 g Suppen- oder Schnitzelfleisch vom Rind
3 Lorbeerblätter
3 Wacholderbeeren
2 Stangen Stangensellerie
1 Stange Porree
1/2 Bund Jungzwiebeln
200 g getrocknete Tomaten (in Öl)
1/2 Bund Petersilie
4 EL Olivenöl
3 EL Balsamico
2 cl Sherry
1 TL körniger Senf
12 Kapernbeeren
50 g Pinienkerne
1 Baguette oder Olivenbrot
Salz, Pfeffer
Am Vortag Suppengrün waschen, putzen und in grobe Stücke schneiden. Das Suppenfleisch mit Lorbeer, Wacholder und Suppengrün in kaltem Wasser aufsetzen und 2 Stunden köcheln lassen.
Am folgenden Tag Fleisch aus der Suppe nehmen und in feine Streifen schneiden. Selleriestangen, Porree und Jungzwiebeln waschen, trocknen und fein schneiden. Getrocknete Tomaten abtropfen, in Streifen schneiden und mit dem Sellerie, den Jungzwiebeln, dem Porree und dem Fleisch vermengen.
Petersilie waschen, trocken schütteln und hacken. Aus Olivenöl, Balsamico, Sherry und Senf eine Marinade machen, den Salat damit marinieren und mit Salz und Pfeffer abschmecken. Kapernbeeren, Pinienkerne und Petersilie unterheben.
Den Salat vor dem Servieren mindestens eine Stunde bei Zimmertemperatur ziehen lassen und immer wieder umrühren, damit sich die Marinade sehr gut verteilt.
Den Salat auf Teller verteilen und mit dem Brot servieren. 
Quelle: Frisch gekocht

hétfő, augusztus 12, 2013

Sült paprika rizottótöltelékkel/Mit Risotto gefüllte Paprika


(Rezept unten auch auf Deutsch)
Egy jó adag, hosszúkás alakú paprikához jutottam az elmúlt napokban. Olyan vékonyak voltak, hogy a hagyományos töltött paprika szóba sem jöhetett. Mivel azonban ízre nagyon megállták a helyüket, gondoltam, a sütőben megsütni valami belevalóval, megfelelő megoldás lesz. Nem tévedtem... A múltkori paella főzésből maradt még rizottó rizs, ezért aztán kézenfekvő megoldás volt egy rizottós töltelék. Nagyon egyszerűen elkészíthető, könnyű nyári fogásként került be a családi receptkönyvbe, ami akár hidegen is fogyasztható.
Hozzávalók 4 személyre:

1 fej vöröshagyma
1-2 gerezd fokhagyma
5 dkg vaj
25 dkg rizottó rizs
1 csipet sáfrány (kb. 0,4 g)
75 ml száraz fehérbor
600 ml zöldség alaplé
1 babérlevél
80 dkg vékony héjú, bármilyen, hosszúkás alakú paprika, lehetőleg különböző színű (nem erős!)
5 dkg parmezán sajt (grana padano)
2 ek olívaolaj 
só, bors
A töltelékhez a hagymát és a fokhagymát megpucolom és finomra összevágom. A vajat felolvasztom és mindkettőt üvegesre dinsztelem benne. A rizst és a sáfrányt belekeverem, a borral és az alaplével felöntöm, felforralom. Hozzádobom a babérlevelet és alacsony hőfokon 18-20 percig, nem teljesen puhára megfőzöm. Közben többször megkeverem és ha kevés lenne a folyadék, egy kis vizet adok hozzá.
A sütőt 200 fokra előmelegítem (alsó/felső sütés). A paprikákat hosszába felvágom, a magházat kivágom. A parmezánt lereszelem. 2 paprikát (én pirosat színűt választottam) apró kockákra összevágok és a parmezánnal a rizottóhoz keverem. Sóval, borssal ízesítem, a babérlevelet kidobom.
A rizottót a paprikákba töltöm és egy sütőpapírral kibélelt tepsibe sorakoztatom. Olívaolajjal meglocsolom  és a középső sütősínbe tolom. Kb. 20 percig sütöm, míg a paprikák megsülnek és a rizs enyhe barnás színt kap.
***
Mit vielen verschiedenen Paprikasorten lassen sich die tollsten Sommergerichte zaubern.
Zubereitung für 4 Personen:
1  Zwiebel (fein gehackt)
1-2 Knoblauchzehen (fein gehackt)
50 g Butter
250 g Risottoreis
1 Briefchen Safran
75 ml trockener Weißwein
600 ml Gemüsesuppe
1 Lorbeerblatt
800 g bunte Paprikaschoten
50 g Parmesan (geriebene)
2 EL Olivenöl
Salz, Pfeffer
So bereite ich das Risotto für die Füllung zu:
Butter in einem Topf erhitzen und die Zwiebeln und die Knoblauch darin 2-3 Minuten weich dünsten. Reis und Safran zugeben. Nach und nach Wein und Suppe zugießen, Lorbeer zugeben und das Risotto bei kleiner Hitze 20 Minuten köcheln lassen. (Falls der Reis noch hart ist, etwas Wasser zugießen und weiterkochen.)
Zubereitung der Paprika:
Backrohr auf 200 Grad vorheizen. Längliche Paprika der Länge nach halbieren und entkernen. Zwei rote Paprika in feine Würfel schneiden und mit dem Parmesan unter den Reis rühren. Risotto salzen und mit Pfeffer abschmecken. Lorbeer entfernen.
Den Risotto auf die Paprikahälften verteilen und auf ein mit Backpapier belegtes Blech setzen. Mit Öl beträufeln.
Auf mittlerer Schiene ca. 20 Minuten backen. Die Paprika auf Tellern anrichten und sofort servieren.