szerda, június 29, 2016

Görög muszaka/Griechische Moussaka

Rezept unten auch auf Deutsch

Bár már korábban megjártuk a török, görög régiókat, még csak most jutottam el odáig, hogy ezt a tipikus, eredetileg az arab területekről származó felfújtat megsüssem.
Ahány terület, annyiféle hozzávalóval készítik. Én most a húsos és padlizsános, görög változatot választottam. Finom lett! (Az ouzo-t mindenesetre nem árt tálalás előtt jégbehűteni...)
Hozzávalók 4 személyre:
2 padlizsán, á 250 g

50 dkg burgonya, héjában puhára megfőzve, megpucolva
1 fej hagyma
olívaolaj
40 dkg darált hús (borjú, marha, vagy bárány)
bors
4 nagy paradicsom
1 ek sűrített paradicsom
125 ml száraz fehérbor
1 tk kristálycukor
1/2 tk őrölt fahéj
1,5 tk szárított oregánó (szurokfű)
3 ek vaj
3 ek liszt
6 dl tej
frissen reszelt szerecsendió
2 tojás
7 dkg frissen reszelt parmezán
A megmosott padlizsánt hosszába vékonyan felszeleteljük. Mindkét oldalát besózzuk és egy tálcára fektetjük, hogy a keserű leve kifolyjon. A paradicsom héját lehúzzuk (a tetejét X alakban bemetsszük, és pár másodpercre forró vízbe dobjuk) és nagyobb darabokra vágjuk.
A hagymát megpucoljuk, felaprózzuk és 2 ek forró olajon üvegesre pirítjuk. A darált húst beleadjuk, sózzuk, borsozzuk és morzsásra pirítjuk. Belekeverjük a paradicsom darabokat, a sűrített paradicsomot és felöntjük a borral. Cukorral, fahéjjal, oregánóval ízesítjük és közepes hőmérsékleten kb. 20 percig rotyogtatjuk.
Közben a vajat megolvasztjuk egy fazékban, hozzákeverjük a lisztet, világosra pirítjuk. Óvatosan felöntjük a tejjel (vigyázat, fröcsköl!), fedő nélkül, gyenge tűzön, 10 perc alatt sűrűre főzzük. Sóval, borssal, szerecsendióval fűszerezzük és lehúzzuk a tűzhelyről.
A sütőt 190 fokra előmelegítjük, egy mélyebb tűzálló tálat vékonyan kiolajozunk. A padlizsánszeleteket hideg vízzel leöblítjük, szárazra töröljük és 3-4 ek forró olajban mindkét oldalát világosbarnára kisütjük. Konyhapapírra szedjük, az olajat leitatjuk róla.
A krumplit felkarikázzuk és lerakjuk a tűzálló tálba. A fele darálthúsos szószt rásimítjuk, majd a fél adag padlizsánnal beterítjük. Rákenjük a maradék darálthúsos szószt  és végül beborítjuk a maradék padlizsánszeletekkel.
A besamelbe belekeverjük a tojásokat és a sajt 3/4 részét. Ezt a szószt elosztjuk a muszaka  tetején, megszórjuk a maradék sajttal és a sütőben kb. 45 perc alatt készre sütjük. Mielőtt felkockázzuk kicsit hűlni hagyjuk, akkor szépen lehet szeletelni.

***
Zutaten für 4 Personen:
2 Melanzani (à 250 g)
Salz
500 g Kartoffeln
1 Zwiebel
Olivenöl 
400 g Rinder(oder Kalb, oder Lamm )Faschiertes
Pfeffer
4 große Tomaten
1 EL Tomatenmark
125 ml Weißwein
1 TL Zucker
1/2 TL Zimtpulver
1 1/2 TL getrockneter Oregano
3 EL Butter
3 EL Mehl
600 ml Milch
frisch geriebene Muskatnuss
1 Ei
70 g frisch geriebener Parmesan
Die Melanzani waschen, putzen und vom Stielansatz befreien und der Länge nach in dünne Scheiben schneiden. Mit Salz bestreuen und 30 Minuten ziehen lassen. Inzwischen Kartoffeln in Wasser ca. 20 Minuten kochen. Kartoffeln abschrecken, schälen und abkühlen lassen
Zwiebel schälen und würfeln. 2 EL Öl in einem Topf erhitzen und die Zwiebeln darin glasig dünsten. Hackfleisch zugeben, salzen und pfeffern und unter Rühren krümelig anbraten. Tomaten, Tomatenmark und Wein unterrühren. Mit Zucker, Zimt und Oregano würzen und offen bei mittlerer Hitze 20 Minuten köcheln lassen.
Butter erhitzen. Mehl darin anschwitzen. Mit Milch ablöschen. Aufkochen und ca. 10 Minuten köcheln. Mit Salz, Pfeffer und Muskatnuss abschmecken.
Den Backrohr auf 190 Grad vorheizen, die Form mit Öl beschichten . Melanzani abtupfen und in 3-4 EL Öl portionsweise von jeder Seite goldbraun anbraten. Herausnehmen und auf Küchenpapier abtropfen lassen.
Kartoffeln in Scheiben schneiden und in der Form auslegen.
Danach Faschiertes-Sauce und Melanzanischeiben in die Form stapeln, und mit Melanzani abschließen.
Ei und ca. 3/4 vom Käse gut unter die Bechamel rühren. Die Sauce auf Melanzani verteilen und mit dem restlichen Käse bestreuen
Im Backrohr ca. 45 Minuten goldbraun backen, vor dem Servieren kurz stehen lassen.

péntek, június 24, 2016

Rántott karalábé dinnye-retek-cékla ágyon/Kohlrabischnitzel mit Melonen-Radieschen-Salat


Rezept unten auch auf Deutsch

Igazi nyári csemege! A saláta minden eddigi elképzelésemet felülmúlta. Hogy a görögdinnye és a retek mennyire passzolnak egymáshoz, azt eddig nem is sejtettem. Aztán jött még hozzá egy kis cékla kecskesajttal. Ez volt aztán a meglepetés! Még éjjel is rájártam... Kár, hogy olyan hamar elfogyott.
Hozzávalók 2 személyre:
1-2 karalábé (a mérettől függő)
4 ek liszt
2 tojás
10 dkg zsemlemorzsa
1 kisebb fehér jégcsapretek
1 előfőzött cékla
1 csomag nyári retek
1 bio citrom
késhegynyi Wasabi paszta
40 ml olívaolaj
1 tk méz
1/4 görögdinnye
3 dkg napraforgó-, vagy repceolaj
1 marék bazsalikom levél
5 dkg friss kecskesajt

A meghámozott karalábét 1 cm szélesen felkarikázzuk. Egy fazékban enyhén sós vízben kb. 3 perc alatt roppanósra főzzük. Leszűrjük, hideg vízzel leöblítjük és szárazra töröljük, enyhén sózzuk. Lisztbe, tojásba, prézlibe panírozzuk a szokásos módon.
A jégcsapretket meghámozzuk és vékony karikákra vágjuk. A megfőzött és meghámozott céklát  felkockázzuk. A nyári retket alaposan megmossuk, zöldjét letépjük és a retek fejeket felszeleteljük. A citromot forró víz alatt megmossuk, megtöröljük és héját egy tálkába lereszeljük, levét kinyomjuk. Hozzákeverjük a Wasabi pasztát, az olívaolajat, mézet és kevéske sót. Az előkészített retkeket egy nagyobb tálba öntjük és a marináddal összekeverjük.
A dinnye húsát kivágjuk a héjából, a magokat kikaparjuk és 2 cm-es darabokra felszeleteljük. A céklával együtt hozzáadjuk a marinált retekhez. Rászórjuk az apróra vágott bazsalikomot és kecskesajtot.
A napraforgó(repce)olajat egy serpenyőbe közepes hőmérsékletre felforrósítjuk és a karalábé szeletek mindkét oldalát 2-2 perc alatt ropogósra sütjük. Konyhapapíron lecsepegtetjük.
Tálaláskor a salátát tányérra szedjük és ráültetjük a rántott karalábé szeleteket.

***
Zutaten für 2 Personen:
1-2 Kohlrabi
4 EL Mehl
2 Eier
100 g Semmelbrösel
1 kleiner weißer Rettich
1 Bund Radieschen
1 Rote Rübe (vorgekocht)
1 Bio Zitrone
1 Msp. Wasabipaste
40 ml Olivenöl
1 TL Honig
1/4 Wassermelone
30 g Butterschmalz (Rapsöl)
2 Handvoll Basilikumblätter
50 g Ziegenfrischkäse
Salz
Kohlrabi schälen und in 1 cm dicke Scheiben schneiden. In einem Topf in Wasser und 1 Prise Salz zugedeckt ca. 3 Minuten bissfest köcheln lassen. Abseihen, mit kaltem Wasser abspülen und mit Küchenpapier trocken tupfen. Mehl, Eier und Brösel in je einen tiefen Teller geben, Eier verquirlen. Kohlrabischeiben salzen und nacheinander in Mehl, Eiern und Bröseln panieren.
Rettich schälen und in feine Scheiben hobeln. Rote Rübe in feine Scheiben hobeln. Radieschen putzen und in feine Scheiben hobeln. Zitrone heiß waschen, trocken reiben, Schalen in eine kleine Schüssel fein abreiben und den Saft dazupressen. Wasabipaste, Öl, Honig und Salz dazugeben, verquirlen und abschmecken. Gemüsescheiben in einer Schüssel mit der Marinade vermischen. Melone schälen, entkernen und in 2 cm dicke Stücke schneiden und zum Gemüse geben. Basilikum darauf verteilen und Frischkäse in groben Stücken daraufgeben.
Schmalz in einer großen Pfanne bei mittlerer Temperatur erhitzen und die Kohlrabischnitzel darin auf jeder Seite ca. 2 Minuten goldbraun backen. Auf Küchenpapier abtropfen lassen.
Die Gemüsesalat mit Kohlrabischnitzel auf Tellern anrichten und servieren.
Quelle: Frisch gekocht 2015 Juli/August

hétfő, június 20, 2016

Francia cseresznyés, vagy ribizlis batyu/Kirsch-, oder Ribisel-Galette

Rezept unten auch auf Deutsch

Végre itt a cseresznye szezonja és az örök nagy kedvenc a nagykörűi cseresznye! Már nagyon vártam és nem hiába, mert a napokban barátnőm küldött egy jó nagy kosárral. Ennek egy része ananásszal és meggyel lekvárban végzi, a többi mehet süteménybe, tortába, clafoutis-ba, vagy,  mint most, cseresznyés galette-be (batyu, tortácska), amihez az indíttatást Mirelle cseresznyés tortácskái adták.)
Persze, aztán kaptam egy halom ribizlit, hat ebböl is sütöttem...
Az eredeti bretagne-i  galette-et eddig én, mint hajdina lisztből készült palacsintaszerű valamibe pakolt töltelékek (hagyma, kecskesajt, sonka stb...) együttesét ismertem, aztán jött az új megismerés, kis tortácskák alakjában. Ez, ebben az esetben, egy "sós", omlós tészta (francia eredet), amit mandulás krémmel megkennek, erre gyümölcsöt sorakoztatnak és a végeit körbe kissé ráhajtják, hogy ne folyjon ki, majd mehet a sütőbe. Minden túlzás nélkül mondhatom, rettentő finom! A tészta omlik a szájban, és a gyümölccsel tökéletes összhangot ad a krém.
Hozzávalók 5 darab, kb. 10 cm átmérőjű tortácskához:
francia omlós tészta (Pâte Brisée):
20 dkg finom liszt
3 tk porcukor
1/2 kk só
10 dkg hideg vaj
5 ek jéghideg víz
krém:
5 dkg vaj
10 dkg őrölt mandula
5 dkg porcukor
1 tojás
1 ek étkezési keményítő

50 darab (35-40 dkg) kimagozott cseresznye / vagy 20 dkg leszemezett ribizli
1 tojás sárgája
őrölt fahéj
kristálycukor
A tészta összeállításához a lisztet tálba szitáljuk, belekeverjük a porcukrot és a csipet sót. Rádaraboljuk a vajat, tenyereink között morzsásra dolgozzuk. Kanalanként hozzáadjuk a vizet és gyors mozdulatokkal sima tésztává gyúrjuk. (Fontos, hogy ne túl sokáig gyúrjuk, épp addig amíg összeáll, különben nagyon törik.) Ötfelé osztjuk, fóliába csomagoljuk és 1 órára a hűtőben pihentetjük.
Közben elkészítjük a krémet. A vajat habodra keverjük, hozzáadjuk a porcukrot és a tojást, majd belekeverjük a keményítőt és a mandulát is.
A sütőt 180 fokra előmelegítjük.
A hűtőből kivett tésztát 10 percig hagyjuk, hogy "aklimatizálódjon", majd a tészta adagokat korongokká nyújtjuk és sütőpapírra helyezzük (sütőtepsi). Mindegyik közepébe porciónként elosztjuk a krémet, kissé elterítjük (a széleknél jó 2 cm-t üresen hagyunk) és ráültetjük a cseresznye/ribizli szemeket. Körbe felhajtjuk a tészta széleit a töltelékre. Megkenjük a tésztát a felvert tojássárgával és megszórjuk a cukor, fahéj keverékkel.
Sütőben 25-30 perc alatt készre sütjük.

***
 
Zutaten für 5 Galette:Französischer Mürbeteig (Pâte Brisée):
200 g Mehl (glatt)
3 TL Staubzucker
1/2 KL Salz
100 g sehr kalte Butter, in kleine Würfel geschnitten
5 EL Eiswasser
Creme:
50 g Butter
50 g Staubzucker
1 Ei
1 EL Stärkemehl

400 g Kirschen (ohne Kern)/oder 200 g Ribisel
1 Dotter
Zimt (gemahlen)
Kristallzucker
Für den Mürbeteig Mehl, Staubzucker und Salz mischen. Kalte Butter hinzufügen und schnell mit den Händen verkneten. Nach und nach das eiskalte Wasser hinzufügen und so lange Kneten, bis der Teig, wenn man ihn mit den Fingern zusammendrückt, haftet.
Den Teig kommt nun in Folie gewickelt  für 1 Stunde in den Kühlschrank.
Für die Mandelcreme die Butter schaumig schlagen, Dotter verquirlen und mit dem Zucker, den Mandeln und Stärkemehl dazugeben, gut verrühren.
Backrohr auf Umluft 180° vorheizen.
Den Teig aus dem Kühlschrank holen und 10 Minuten entspannen lassen. Dann in 5 Stücke teilen und jedes Stück zu einer kleinen Scheibe ausrollen. Mit etwas Abstand auf ein mit Backpapier belegtes Blech legen.
Creme in die Mitte füllen, glatt streichen und dabei gut 2 cm Rand freilassen. Kirschen/Ribisel daraufsetzen, der Rand zur Mitte hin umklappen und gut feste andrücken, damit er sich am Anfang des Backens nicht entfalten kann.
Die Galettes mit verquirltem Eigelb bestreichen, und  nun mit Zucker-Zimt-Mischung bestreuen. Ca. 25-30 Minuten lang goldbraun backen.

péntek, június 17, 2016

Tükörtojás muffinformából/Ei in Muffinform

Rezept unten auch auf Deutsch

Különlegesen mutatósra sikerült ez az egyszerű szalonnás tükörtojás, csupán egy kis fantázia kellett hozzá. Egyszerűen csak egy muffinforma szükséges hozzá és 10-15 perc alatt kész is a sütőben sült tükörtojás- Muffin, amivel mindenkit ámulatba ejthetünk.
Hozzávalók 6 tojás-kosárkához:
15-20 dkg vékonyra szeletelt bacon szalonna
6 tojás
kevés vaj a muffinforma kikenéshez
Az egész elkészítés rettentő egyszerű. Egy 6-os Muffin formát kikenünk vékonyan vajjal. A Bacon szeletekkel kibéleljük őket úgy, hogy teljesen kitöltse a mélyedéseket. A tojásokat beleütjük és 180 fokos sütőben 15 perc alatt készre sütjük. Sózzuk, borsozzuk.
Tejszínes zöldborsófőzelékkel tálalom.

***
Zutaten für 1 Muffinform = 6 Stück
150-200 g (feiner Frühstücksspeck)
6 Eier
wenig Butter
Hier ist es auch wirklich ganz einfach. Eine Muffinform mit Butter einfetten, den Speck in die Muffinform legen sodass sie vollständig bedeckt ist und ein Ei reinschlagen. Bei 180 Grad 15 Minuten in den Ofen und mit Salz und Pfeffer würzen.

hétfő, június 13, 2016

Mozzarellás kenyérke bazsalikommal és paradicsommal/Mini Brötchen mit Mozzarella, Tomaten und Basilikum

Rezept unten auch auf Deutsch

Végre sikerült kipróbálnom a szilikonos formámat, amiben 9 mini kenyérkét, vagy süteményt lehet egyszerre kisütni. Különösen örültem, hogy picknickre, strandra nagyon praktikus, hiszen minden egyszerre benne van, csak ki kell kapni a szatyorból és lehet majszolni...
Hozzávalók 9 kenyérkéhez:
5 dkg olajban eltett aszalt paradicsom
20 dkg mozzarella
20 dkg sima liszt
3 tk sütőpor
4 tojás
1 dl olívaolaj+ olaj a forma kikenéséhez (a szilikonos formát nem kell kiolajozni)
2 marék fris bazsalikomlevél (durvára vágva)
só, bors
A sütőt 180 fokra előmelegítjük.A paradicsomot lecsepegtetjük, (az olajat felfogjuk, mert később még szükségünk lesz rá) és apróra összevágjuk. A mozzarellát szintén lecsepegtetjük és kb. 1 cm-es darabokra vágjuk. A lisztet a sütőporral elvegyítjük, hozzáadunk 3/4 tk sót és belekeverjük a tojásokat. Hozzáadunk 2 evőkanállal a paradicsom olajából és belekeverjük az olívaolajat is. Hozzádolgozzuk a paradicsomot, mozzarellát, bazsalikomot és erősen megborsozzuk.
A szilikonos (vagy más) formában elosztjuk a tésztát. A sütő középső rácsára helyezzük és 25-30 perc alatt aranybarnára sütjük.
A formából egy sütőrácsra borítjuk, hűlni hagyjuk és gyorsan bepakoljuk a strandszatyorba, különben mire visszafordulunk, már csak hűlt helyét találjuk :-D

***
Zutaten für 9 Brötchen:
50 g getrocknete Tomaten in Öl
200 g Mozzarella
200 g Mehl (glatt)
3 TL Backpulver
4 Eier
100 ml Olivenöl+ Öl für die Form
2 Handvoll Basilikumblätter
Salz, Pfeffer
Backrohr auf 180 Grad vorheizen. Tomaten abtropfen lassen und das Öl dabei auffangen. Tomaten klein hacken. Mozzarella abtropfen lassen und in ca. 1 cm große Würfel schneiden. Mehl, Backpulver und 3/4 TL Salz mischen und die Eier untermischen. Nach und nach 2 EL Öl von den getrockneten Tomaten sowie das Olivenöl unterrühren. Tomaten, Mozzarella und Basilikum unterrühren und den Teig kräftig mit Pfeffer würzen.
9 Mini-Kastenformen mit Öl einfetten (bei Silikon-Backformen kein Öl verwenden) und den Teig einfüllen. Auf mittlerer Schiene 25 bis 30 Minuten goldbraun backen. Herausnehmen und kurz abkühlen lassen. Die Brote aus den Formen auf ein Kuchengitter stürzen und auskühlen lassen.

csütörtök, június 09, 2016

Epres-nutellás toast-tekercs/French-Toast- Röllchen mit Nutella und Erdbeeren

Rezept unten auch auf Deutsch

Nálunk még csak most tetőzik a hazai eperszezon, így ezt az időszakot nem csak a lekvárbefőzéssel, de meglepetés "epresekkel" is tarkítom. Szuper fingerfood (ejtsd fingöfúd, ujjétek :-D ), vagyis falatka, készíthető belőle minden különösebb megerőltetés nélkül. Talán csak a sütéskor érdemes arra vigyázni, hogy folyamatosan fogatgassuk a tekercseket, különben könnyen odaég, illetve a nutella kifolyik.
Hozzávalók 2-3 személynek:
8 normál szelet toastkenyér, vagy 6 nagyobb olasz tramezzini-szendvics kenyér
1 nagy tojás
2 ek tej vagy tejszín
kb. 5 ek nutella
5 dkg apróra vágott eper (vagy más gyümölcs)
5 dkg finomított kristálycukor
2 tk őrölt fahéj
5 dkg vaj a sütéshez
A toast kenyerek széleit éles késsel levágjuk és az így kapott toastszeleteket nyújtófával jó vékonyra kinyújtjuk. Minden szeletet a feléig megkenünk nutellával és rásorakoztatunk az eperből. Szorosan feltekerjük.
A cukrot összekeverjük a fahéjjal és egy tányérra terítjük.
Egy serpenyőben a vajat felolvasztjuk. A tojást egy nagyobb tálba (én leveses tányért használok) a tejjel felverjük és a tekercseket megforgatjuk benne, hogy minden oldalról érje őket a tojás, majd a vajban közepes lángon, gyakran forgatgatva kisütjük.
Még melegen meghentergetjük a fahéjas cukorban.

***
Heute gibt es mal wieder etwas süßes!
Zutaten für 2-3 Personen:
8 Toastscheinen oder 6 Tramezzini Brot
1 Ei
2 EL Milch oder Schlagobers
ca. 5 EL Nutella
50 g Erdbeeren
50 g Feinkristallzucker
2 TL gemahlener Zimt
50 g Butter zum herausbacken
Die Rinde des Toastbrotes wegschneiden und die Toastscheiben mit Nudelholz ausrollen. Die Scheiben zur Hälfte mit Nutella bestreichen und ein paar fein geschnittene Erdbeeren darauf verteilen. Die Scheiben möglichst eng einrollen.
Feinkristallzucker mit Zimt vermischen. Die Butter in einer beschichteten Pfanne erhitzen.
Ei mit Milch verquirlen und die Röllchen von allen Seiten in dem Milch-Ei-Mischung wenden und dann in der Pfanne goldbraun backen.
Die noch warme Röllchen in Zucker-Zimt-Mischung wenden.

hétfő, június 06, 2016

Tök-lapcsánka

Mert enni mindig kell, minden helyzetben, mindegy mi van körülöttünk, most egy gyors, könnyű tökből készült vacsora lett.  De nem ám főzelék, nem is rétes, viszont kevés hozzávalóval és nagyon jól esett.
Tulajdonképpen nem is igazán lapcsánka ez, hiszen krumpli nélkül készül (nem is szívja be úgy az olajat!), de a formája és a többi hozzávaló stimmel. Mivel aztán nem találtam jobb megnevezést hozzá, így lapcsánka lett...
Hozzávalók 2 személyre:
1/2 kg gyalult tök (főzőtök)
1 marék apróra vágott kapor
10 dkg liszt
2 tojás
1-2 gerezd fokhagyma
só, bors
50 ml repceolaj
A fokhagymát megtisztítjuk, aprítjuk és kés lapjával összezúzzuk. A gyalult tököt,  kb. 4 cm hosszúságúra összevágjuk, egy tálban összeforgatjuk a sóval. 10 percig állni hagyjuk, majd kinyomkodjuk belőle a levet.  A kinyomkodott tökhöz hozzákeverjük a lisztet, tojásokat, a fokhagymát, kaprot, borsot és ha még szükséges, sót. Az egész egy folyós, de formálható massza lesz. Egy serpenyőben olajat forrósítunk és evőkanálnyi adagokat halmozunk a masszából. A kanál hátlapjával ellapítjuk öket (kb. 1 cm vastagra), mindkét oldalát 2-3 perc alatt szép sárgás-barnásra sütjük.
Friss házi tejföllel kínálhatjuk.