vasárnap, február 28, 2010

Savanyú tojásleves/Saure Eiersuppe


Rezept unten auch auf Deutsch
Egyike a gyerek,- és felnőttkori kedvenceimnek. A lányok és fiúk a családból szintén örülnek, ha ezt főzöm. Legnagyobb sajnálatomra étteremben még soha nem láttam az étlapon. Igazán kíváncsi lennék, más hogyan készíti. Én Lajos Mari receptje szerint adom az asztalra, miután ennek az íze áll legközelebb az emlékemhez.
Hozzávalók:
30 g olaj
30 g liszt
1 ek cukor
1 kis fej hagyma
1 gerezd fokhagyma
1 kk édesnemes pirospaprika
1 l húsleves
1 babérlevél
só, bors
2 ek fehér borecet
tojás, fejenként 1-2
1 dl tejföl
A forró olajon a lisztet megpirítom, beleszórom a cukrot és sötétbarnára karamellizálom. Beleteszem a megreszelt hagymát, fokhagymát. Rövid ideig, kevergetve együtt párolom, lehúzom a tüzről és megszórom a pirospaprikával. Felöntöm 2 dl hideg vízzel és simára keverem. Hozzáadom húslevest, borecetet, babérlevelet, (ha szükséges, sót, borsot) és alacsony hőfokon 15 percig főzöm. A tejfölt is hozzáadom és elkeverem. A tojásokat felütve, egyenként egy leveses merőkanálba öntöm és óvatosan beleeresztem a forró levesbe. Addig főzöm, amíg a fehérje megszilárdul, a belsejének kicsit folyékonynak kell maradnia. (Legalábbis, mi így szeretjük.)
Zutaten:
1 EL Öl
30 g Mehl
1 EL Zucker
1 Zwiebel
1 Knoblauchzehe
1 TL Paprika
1 l Brühe
1 Lordbeerblatt
Salz, Pfeffer
2 EL Weinessig
4 Eier
1 dl Sauerrahm
Die Zwiebel und Knoblauchzehe in Margarine goldgelb dünsten, dann Mehl und Zucker mitbräunen lassen. Den Paprika dazu und kurz danach mit Brühe auffüllen. Weinessig, Lordbeerblatt, sowie Salz und Pfeffer in die Suppe geben und ca. 15 Min. köcheln lassen. Den Sauerrahm einrühren. Die Eier hineinlegen und solange köcheln bis die Eier fest sind. Wer möchte, kann mit Essig noch ein wenig nachwürzen.

szombat, február 27, 2010

Sütöben sült citomkrémes mákos tészta

Nagyböjt idején igyekszem elsösorban olyan hús nélküli étrendet összeállítani, ami finom és senki nem morog az elmaradt, ugymond "tartalmasabb" ebéd miatt. (Ez sajna, nem mindig sikerül, lévén 3 férfiember van már a családban.) Napmátka blogjában találtam ezt a mennyeien finom sült tésztát, ami már olvasás közben megindította a fantáziámat. Igaz, a tésztát nem magam gyúrtam, de sietség okán ettöl most eltekintettem. A citrom és a mák nagyon harmonizál egymással és biztos vagyok benne, hogy tésztáink közül ez is többször prolongálva lesz. Hozzávalók:
40 dkg szalagtészta
6-8 ek darált mák
4 ek porcukor
10 dkg vaj
7 dl tej
3 dkg liszt
1 citom leve és reszelt héja
1 vaniliarúd
méz
A vajat felolvasztom és meghintem liszttel. Összekeverem, hogy ne legyen csomós és apránként hozzáöntöm a tejet (besamel). A több darabra vágott vaniliarudat is beledobom és addig fözöm állandó kevergetés mellett, míg sürü állagú nem lesz. Ekkor leveszem a tüzröl és beleöntöm a citomlevet és a reszelt citromhéjat. Annyi mézet keverek bele, amennyire édesre szeretném a krémet, majd kiveszem a vaniliarúd darabkákat.
A félpuhára fözött tészta felét lerakom egy kivajazott tüzálló tálba. Meglocsolom 3 dkg olvasztott vajjal és megszórom a mák és a porcukor keverékkel. Ráteszem a maradék tésztát és erre kerül a citromos krém. Elömelegített sütöben 200 C fokon a tetejét ropogósra sütöm.

hétfő, február 22, 2010

Pikáns banánleves/Pikante Bananensuppe


(Rezept unten auch auf Deutsch)

Egy különleges, nem mindennapi leves receptjére bukkantam a minap. Kissé kétkedve kezdtem a főzésbe, hiszen a banánt ilyen formában még soha nem ettem. Szenzációs lett!

Hozzávalók:
2 fej vöröshagyma
1 ek vaj
4 ek curry
20 g liszt
1 l zöldség alaplé
4 közepes méretű banán
1/8 l száraz fehér bor
1/8 l tejszín
2 ek darabolt pisztácia

Vajon megdinsztelem a megtisztított, apróra vágott hagymákat. Megszórom a curryvel és liszttel, rövid ideig pirítom. Óvatosan, állandó kevergetés közben hozzáöntöm a zöldség alaplét. 3 banánt meghámozok és villával összenyomkodom őket. A leveshez adom és gyenge tűzön 20 percig főzöm.
Ekkor leveszem a tűzről és kézi mixerrel pürésítem. Hozzáöntöm a bort és a tejszínt, még egyszer felfőzöm. Szükség esetén sózom és curryt adok hozzá.
A maradék banánt karikákra szelem, a levesbe dobom és röviden felforralom. Pisztáciával megszórva teszem az asztalra.
***
Zutaten:
2 Zwiebeln
1 EL Butter
4 EL Curry
20 g Mehl
1 l Gemüsebrühe
4 mittelgroße Bananen
1/8 l trockener Weißwein
1/8 l Sahne
Salz
2 EL gehackte Pistazien

Zwiebeln fein würfeln und in Fett dünsten. Den Curry und das Mehl darüber stäuben und anschwitzen. Langsam unter ständigem rühren die Brühe eingiessen.
3 Bananen schälen, mit Gabel zerdrücken und in die Suppe geben und bei milder Hitze 20 Minuten köcheln lassen. Mit dem Pürierstab verfeinern.
Dann den Wein und die Sahne zufügen, aufkochen und mit Salz und Curry würzen.
Die restliche Banane in Scheiben schneiden, in die Suppe geben und noch mal kurz aufkochen lassen.
Mit den Pistazien bestreut servieren.

Sehr lecker!

vasárnap, február 21, 2010

Udvari tészta (tehénlepény)

Gyermekkorom egy kedvenc desszertje volt, amit nagymamám, a kitűnő szakácsnő, előszeretettel varázsolt elénk. Hogy honnan ez elnevezés, nem igazán tudom. A zárójelben levőnél csak sejtésem van... Tudom, nem egy böjti időszakra való fogás, de mivel lányomék jöttek ebédre és holnaptól szigorú diétába fogok, gondoltam, még utoljára kirúgunk a hámból.
Krém:
4 tojás sárgáját 2 ek sima liszttel, 3/4 l tejjel és 15 dkg cukorral sűrű krémmé főzök, kihűlve kenem rá a tésztára.
Tészta:
A kész (vagy saját sütött) piskótatésztát hosszába kettévágom és bőven megkenem sárgabarack lekvárral. Összeteszem újra a két részt és nagy kockákra szeletelem. Egy peremes tálba helyezem a darabokat, szorosan egymás mellé. Rummal vagy valami finom likőrrel meglocsolom és rákenem/öntöm a már kihűlt krémet. Ennek a tetejére kerül a hab.
Hab:
2 dl tejszínhabot keményre verek 3 ek porcukorral. Közben hozzáadok 3 ek sárgabarack lekvárt és tovább keverem. A krémmel befedett piskótára kanállal nagyobb "pacnikat" teszek belőle.
Ennyi.

szombat, február 20, 2010

Pikáns zöldbableves/Pikante Bohnensuppe

Ez a leves nem az a leves... Gyerekkorom óta a zöldbablevest mindig a hagyományos tejfölös, pirospaprikás formájában ettem. Hát ennek a mostaninak, valami egész más ízvilága van, egyszerüen nagyszerü. A recept szerint wokban kell fözni, ami szintén szokatlan egy leves esetében. Ketten ültünk az asztalhoz. Az étkezés végén meglepödve néztük az üres edényt...

Hozzávalók 4 személyre:
600 g zöldbab (a zöldszínü)
1 csomag bazsalikom
2 ek földimogyoró olaj
100 g baconszalonna
150 g paradicsom hámozva, kockára vágva
3 ek szójaszósz
800 ml zöldséglé
2 gerezd fokhagyma
só, bors
örölt római kömény

A zöldbabot megmosva, megpucolva nagyobb darabokra vágom. A bazsalikomot leöblítem és csíkokra aprítom. Az olajat a wokban felforrósítom és az darabokra szeletelt bacon szalonnát megpirítom benne. A zöldbabot, bazsalikomot és a paradocsom kockákat kozzáadom. Alaposan összekeverem és az egészet szójaszósszal ízesítem. Kb. 4 perc múlva ráöntöm a zöldséglevet. A fokhagymagerezdeket megpucolom és összezúzva hozzáadom. Az egészet gyenge tüzön 15 percig fözöm. Tálalás elött sózom, borsózom és római köménnyel teszem pikánssá.

Zutaten für 4 Personen:
600 g grüne Bohnen
1 Bund Basilikum
2 EL Erdnussöl
100 g Baconbits
150 g Tomatenstücke
3 EL Sojasauce
800 ml Gemüsebrühe
2 Knoblauchzehen
Salz, Pfeffer
Kreuzkümmelpulver

Bohnen waschen, putzen und halbieren. Das Basilikum waschen und in Streifen schneiden. Öl im Wok erhitzen und den Bacon darin auslassen. Bohnen, Basilikum un Tomatenstücke dazugeben. Alles mit Sojasauce abschmecken. Nach ca. 4 Minuten Gemüsebrühe angießen. Knoblauchzehen schälen und dazupressen. Das Ganze bei milder Hitze ca. 15 Minuten köcheln lassen. Vor dem Servieren mit Salz, Pfeffer und Kreuzkümmelpulver abschmecken.

péntek, február 19, 2010

Heringsaláta/Heringsschmaus

Rezept unten auch auf Deutsch

Hamvazószerdán, a húsvétot megelőző negyven napos böjt kezdetén, nálunk már hagyomány, hogy este összeül a család és meghitt, hangulatos vacsora keretében többek között ezt a nagyon finom, savanykás salátát fogyasztjuk. Itt Ausztriában ez egy nagyon kedvelt, tradicionális étel, ami szinte minden étterem étlapján megtalálható ilyenkor. Különféle változatai ismertek, céklával, babbal, körtével és sokféle más hozzávalóval. Számunkra a legkedveltebb a hagyományos almás-krumplis változat, amit egy nappal előtte állítok össze, így az ízek másnapra még jobban összeérnek.
Hozzávalók:

1 üveg pácolt hering
1 fej vöröshagyma,
3-4 közepes nagyságú, főtt burgonya
1 közepes nagyságú savanykás alma
3-4 ecetes uborka
1 kis doboz, nagyszemű babkonzerv
majonéz
2 dl tejföl
1 dl joghurt
ízlés szerint só és törött fekete bors, kevés porcukor
A heringeket ízlés szerint szeletekre vágom. A főtt burgonyát meghámozom és hűlni hagyom majd a  megmosott, kicsumázott, héjas almával együtt egyforma nagyságú szeletekre vágom. A hagymát vékonyan, az uborkát vastagabban felkarikázom. A babkonzervet sz
űrőben lecsepegtetem. Egy mély salátástálban a majonézt (amit, ha bolti tubusos, általában egy tojássárgával és mustárral ízesítek) simára keverem a tejföllel és a joghurttal, majd kevés porcukorral, sóval, borssal fűszerezem. Hozzáteszem a burgonyát, babot, az almát, uborkát, hagymát és a haldarabokat. Jól összekeverem, és lefedve, egy- de legalább fél napig érlelem a hűtőszekrényben.
Friss zsemlével, vagy baguette-el kínálom.
***
Ab Aschermittwoch sollen Christen 40 Tage lang auf Alkohol und Fleisch, nicht aber auf Fisch verzichten. Doch nicht nur weil er damals noch preiswert war, konnte sich der Heringsschmaus als feste Institution am Aschermittwoch durchsetzen. Das traditionelle Gericht hat seinen Sinn: Der saure Fisch entschlackt den Körper nach dem oft übermäßigen (Alkohol-)Genuss im Fasching.
In Wien sind viele verschiedene Zubereitungsarten von Heringsschmaus üblich. Mit rote Beete, Bohnen, Birnen, Nüssen, Preiselbeeren und vielen anderen Zutaten. Mir ist die traditionelle Apfel-Variante mit Kartoffeln als Beilage am liebsten.
Zutaten:
1 Glas marinierte, filetierte Heringe (zB. Bismarckheringe)
1 Zwiebel, in dünne Ringe geschnitten
3-4 Stück Pellkartoffeln, geschält und gewürfelt
1 Äpfel, entkernt, gewürfelt
3-4 Stück Gewürzgurke, gewürfelt
1 kleine Dose weiße Riesenbohnen
Mayonnaise
2 dl Sauerrahm
1 dl Joghurt
Senf
Salz
Pfeffer
Staubzucker
Sauerrahm, Mayonnaise, Senf und Joghurt verrühren. Mit Salz, Pfeffer und Staubzucker abschmecken. Apfel, Gurke, Bohnen, Kartoffeln und Zwiebel unterrühren. Fischfilets in Streifen schneiden und mit der Rahmsauce vermischen. Mindestens eine halbe Stunde ziehen lassen. Ein Heringssalat, der über Nacht im Kühlschrank ruhen darf, belohnt mit einem besonders feinem Aroma.

hétfő, február 15, 2010

Töltött cukkini

Egy gyors, könnyű vasárnapi ebédre volt kedvünk a kissé stresszes szombat után, így kötöttem ki a cukkini mellett. Pár darab már napok óta árválkodott a hűtőben, ideje volt, hogy sorsuk beteljesüljön. Az eredeti recept szerint a töltelékben gomba és csirkemell szerepelt, de mivel rettentő finom tiroli karajszalonnához jutottam a napokban, úgy gondoltam, nem baj, ha ezzel cserélem fel őket. A végeredmény engem igazolt. Hozzávalók:
1 fej hagyma
2 gerezd fokhagyma
1 csokor petrezselyem
25 dkg karajszalonna, apró kockákra vágva
3 ek olaj
2 ek hámozott napraforgómag
1 ek szezámmag
2 tojás
10 dkg reszelt ementáli sajt
só, bors, reszelt szerecsendió
4 db kisebb cukkini
3 dkg vaj
1 kis doboz paradicsompüré
1/4 l zöldség alaplé
A meghámozott hagymát és fokhagymát nagyon apróra vágom. Felforrósított olajon üvegesre párolom, majd lehúzom a tűzről, belekeverem a karajszalonna kockákat és az összeaprított petrezselyemzöldet. Hagyom kihűlni és hozzáadom a napraforgó- és szezámmagot, a tojásokat és a sajtot. Sóval, borssal és szerecsendióval ízesítem. A megmosott és hosszában félbevágott cukkinik magját kanállal kikaparom (aki akarja, ezt is a töltelékhez teheti). Egy tűzálló tálat vajjal kikenek, a cukkiniket egymás mellé helyezem, mindegyiket megtöltöm a töltelékkel (esetleg szórok még rá sajtot).
A paradicsompürét összekeverem a levessel, szükség esetén sózom, borsózom és a töltött cukkinikre öntöm. 200 fokra előmelegített sütőben 30 percig sütöm.

vasárnap, február 07, 2010

Csipkebogyó(hecsedli)-narancssütemény/Hagebutten-Orangenkuchen



Rezept unten auch auf Deutsch

A csipkebogyó (hecsedli) a természet nagy ajándéka. A belőle készített lekvár igen kellemes ízű, nagy tápértékű. Ezért nagyon megörültem, mikor erre a receptre bukkantam egy bécsi újságban. Ismereteim szerint a csipkebogyólekvár pikáns ízénél fogva nemcsak sütemények, fánkok, kenyér vagy kalács alkalmas ízesítője, ám különösen alkalmas vadételek készítéséhez is. (Erről talán később...) Ennek a süteménynek az ízvilága egyértelműen hideg és sötét téli estékre lett szabva egy jó forró tea mellé.
Hozzávalók 10 szelethez:
200g puha vaj
2 bio narancs
1 tk fahéj
220 g porcukor
5 tojás
80 g darált mandula
200 g liszt
30 g ételkeményítő
2 tk sütőpor
80 g csipkebogyó lekvár
a tetejére:
100 g csipkebogyó lekvár
50 g porcukor
1 bionarancs
Egy 26x11 cm-es téglalap alapú, magasfalú sütőformát (Kastenform) sütőpapírral kibélelek, a sütőt 180 fokra előmelegítem (alsó-felső sütő).
A vajat forró víz felett egy edényben kissé megolvasztom,majd kiveszem a vízből az edényt. A narancsok héját belereszelem, hozzáadom a fahéjat, cukrot és kézi keverővel kb 4 percig habosra verem. A tojásokat is hozzákeverem. Egy külön edényben a mandulát, lisztet, keményítőt és sütőport összekeverem és adagonként ezt is beleadom.
250 g-ot a tésztából a csipkebogyó lekvárral összevegyítek. A maradék tészta felét belesimítom az előkészített sütőformába és egy kicsit a forma oldalára is felkenem, hogy egy mélyedést alakítsak ki. A csipkebogyólekvárral összekevert tésztát ebbe a mélyedésbe töltöm és elsimítom. A maradék világos tésztát is rákenem a tetejére és 60 percig sütöm a sütőben (tűpróba!). A kész süteményt tortarácson 10 percig hűlni hagyom.
A lereszelt héjú narancsok levét kinyomom és ráöntöm a sütemény tetejére. Kiveszem a formából és egy szép tálra helyezem. A glazúrhoz a csipkebogyót összekeverem a cukorral és felfőzöm sziruppá. A narancsot vékony szeletekre vágom és 3 percig ebben a folyékony, forró csipkebogyós szirupban hagyom puhulni. A narancsszeleteket villával kiemelem, egy tányérra teszem és kihűtöm. A forró szirupot a süteményre öntöm és a narancsszeleteket ráhelyezem a sütemény tetejére. Kész, ennyi volt.
 
***
Zutaten für 10 Stück:
200 g weiche Butter
2 Bioorangen
1 TL Zimt
220 g Zucker
5 Eier
80 g gemahlene Mandeln
200 g Mehl
30 g Speisestärke
2 TL Backpulver
80 g Hagebuttenmarmelade
Glasur:
100 g Hagebuttenmarmelade
50 g Zucker
1 Bioorange
Eine Kastenform (26x11 cm) mit Backpapierauslegen und Backofen auf 180 Grad Ober/Unterhitze vorheizen. Butter in eine Rührschüssel geben, in heißes Wasser stellen und die Butter etwas anschmelzen lassen. Die Schalen der Orangen darüber abreiben, Zimt und Zucker zugeben und mit dem Mixer ca. 4 Minuten schaumig schlagen. Eier dazugeben und unterschlagen. Mandeln, Mehl, Speisestärke und Backpulver vermischen uns portionsweise unter den Teig rühren.
250 g vom Teig mit der Hagenbuttermarmelade vermischen. Die Hälfte vom übrigen Teig in die Vorbereitete Kastenform streichen und an den Rändern etwas hochstreichen. Den restlichen hellen Teig darauf verteilen und glatt streichen.
Den Kuchen auf der mittleren Schiene ca. 60 Minuten backen. Auf einen Gitterrost stellen und 10 Minuten abkühlen lassen.
Den Saft aus den abgeriebenen Orangen auspressen und über den abgekühlten Kuchen träufeln. Den Kuchen aus der Form lösen und auf eine Servierenplatte stellen.
Für die Glasur Hagenbuttermarmelade mit Zucker in einem Topf zum Kochen bringen. Die Orangen in dünne Scheiben schneiden, dazugeben und ca. 3 Minuten stark einkochen lassen. Die Orangenscheiben mit einer Gabel aus der Glasur nehmen, auf einen Teller legen und abkühlen lassen. Den Kuchen mit der noch heißen Hagenbutterglasur bestreichen, die Orangenscheiben darauf verteilen und servieren.

kedd, február 02, 2010

Pestós cukkinileves

A pesto az egyik legkedveltebb hideg mártások egyike, amit nagyon szeretünk mindannyian. Többféle változata van, én főleg a bazsalikommal készült genovai pestót részesítem előnyben. Tésztákhoz nagy előszeretettel használom, de némelykor levesekbe és húsokhoz is kipróbálom az ízhatását. Friss bazsalikomot, pirított fenyőmagot, parmezant és/vagy pecorinot, sót, fokhagymát összeaprítok kézimixelővel, hozzáöntöm az olívaolajat és kész is. Akkor jó, ha az állaga teljesen krémes. Itt most egy cukkini leveshez kevertem, és az eredmény egy egészen különleges, finom krémleves lett.

Hozzávalók:
500 g cukkini
5 dl zöldség alaplé
1 burgonya
1 csomag friss bazsalikom
1 ek pesto
2 dl tej
1 gerezd fokhagyma
só, bors

A cukkinit megmosom, és karikákra vágom. Olívaolajban megfonnyasztom az összezúzott fokhagymát, hozzáadom a cukkinit és a meghámozott, összekockázott burgonyát.
Sózom, borsózom, majd lefedve párolom kb 5 percig. Felengedem a tejjel és a zöldség alaplével, hozzáadom a pestot és a bazsalikomot , majd 5 percig főzöm. Mixerrel pürésítem. Melegen, hidegen egyaránt kitűnő.